Chatham

09/09/2024

Chatham kb. egy 30 perces autókázásra van a Nauset Light világítótoronytól, Cape Cod délkeleti csücskében. Történelmileg ez egy kis halászközösség volt. Először az angolok telepítették be 1664-ben. 1712-ben nyilvánították várossá és hamar nyári üdülőövezetté vált. Chatham hajózási, halászati ​​és bálnavadászati központ lett.

Népszerű látványosság a Chatham Light, mely egy működő világítótorony és a parti őrség üzemelteti.

A Fő utcán éttermek és kisebb boltok sorakoznak.

Azonban Chatham - akárcsak Cape Cod nagy része - a fiatalok elvándorlásától szenved a magas lakásárak és szakmai lehetőségek hiánya miatt. A chathami otthonok többsége üresen áll a téli hónapokban, nyáron telik meg élettel, amikor a 2. otthonnal rendelkezők használják a nyaralójukat.

Télen kong az ürességtől, nyáron viszont minden túlzsúfolt, mert amúgy meg nagyon népszerű hely.

2023-as adatok szerint egy chathami ház átlagos ára több mint 1,1 millió USD volt…

Newport után Chatham városa volt egyébként, amibe mondjuk úgy gyorsan beleszerettünk. Nagyon hangulatos a főutca is és csak úgy a helyi utcákban kóborolni is.

Van jónéhány történelmi hely és múzeum:

Atwood House (1752) - Az eredeti ház 1752 körül épült, ez Chatham egyik legrégebbi épülete. Az évek során az eredeti épület felújítása és bővítése további teret adott a gyűjtemények számára: a galériák a környék kereskedelmi halászatának történetét, antik eszközöket, valamint a híres helyi író, Joseph Crosby Lincoln életét és műveit mutatják be.

Caleb Nickerson House (1772) - A Nickerson család és kortársai által a 17. század végétől a 19. századig gyakorolt mesterségeket mutatja be a múzeum.

Chatham Railroad Museum (1887) - A Chatham állomás egy korábbi vasútállomás volt (1887-1937) és ez ad helyet most a múzeumnak.

Josiah Mayo House (ca. 1820) - Ez a ház a Fő utca mentén található, a városházával szemben, maga Josiah (egy kovács) építette. Eredetileg távolabb állt az úttól, a ház magja érintetlenül áll, úgy ahogy Josiah építette menyasszonyának. Josiah prominens chathami polgár volt, 1822-től 1862-ig postafőnök volt, és a postát először a konyhájából osztotta szét. 26 évig volt a város jegyzője és pénztárnoka is.

Chatham Marconi Maritime Center (1914) - Chatham Marconi Tengerészeti Központ egy tengeri kommunikációtörténeti múzeum és oktatási központ interaktív kiállításokkal.

Eldredge Public Library (1896) - Chatham nyilvános könyvtára a Fő utcán található egy román stílusú épületben, melyet a chathami születésű Marcellus Eldredge adományozott. Marcellus sörfőzőként gazdagodott meg Portsmouthban, New Hampshire-ben. A könyvtárat 30 000 dollárért építették, emellett további 20 000 dollárt adományozott a könyvtár fenntartására. A könyvtárat építészeti jelentősége miatt 1992-ben felvették a Történelmi Helyek Nemzeti Nyilvántartásába.

Chatham Windmill (1797) - ez egy történelmi szélmalom a Chase Parkban, 1797-ben épült és egyik az állam néhány fennmaradt szélmalmának (még ma is működőképes). A malmot 1797-ben építette Benjamin Godfrey, és kukorica őrlésére használták. 1955-ben helyezték át jelenlegi helyére. Az építkezés során alkalmazott módszerek arra utalnak, hogy az építtető Délkelet-Angliából származott. A malom 1907-ig kereskedelmi használatban volt, amikor egy vihar jelentősen megrongálta. A malom szezonálisan múzeumként működik.

Van mögötte egy kis labirintus is.
A labirintusokról gyakran azt gondolják, hogy az életünkön keresztüli utazásunkat szimbolizálják, és minden ember számára nyitott spirituális eszközt jelentenek, bárhol is legyenek.

Chatham Lighthouse (1808) 1923 előtt Twin Lights néven volt ismert - hiszen akkor még két torony állt itt. Az egyik átkerült Eastham területére (Nauset Light), ez pedig iitt maradt.

Mi ezek közül láttuk a nyilvános könyvtárat a Fő utcán és megkerestük a szélmalmot. A szélmalom nagyon csinosan áll egy kis dombon. Ehhez be kellett mennünk a helyi kis utcácskákba, amit egyébként én mindenhol nagyon szeretek. Imádom a helyi házakat, a gyönyörű növényeket, a rendezett utcákat. Itt sem volt ez másképp.

A szélmalom is nagyon szép, a labirintuson is végigmentünk. Ez volt a csendes elmélkedésünk ideje az utazás során. Utána visszasétáltunk a Fő utcára, ahol még nézelődtünk, aztán pedig kerestünk egy éttermet. És ha már itt északon jártunk, akkor gondoltuk, most aztán kirúgunk a hámból és homárt fogunk enni… 😄

Mivel azonban mi nem vagyunk oda annyira semmilyen tengeri herkentyűs cuccokért, meg nyilván drága is, ezért kértünk egy salátát és egy homáros szendvicset és így elfeleztük mindkettőt. Egyébként nagyon finom volt és pont elég is volt mindkettőnknek az étel. Az étteremben nem volt semmilyen desszert, így még azt is keresni “kellett”. 😂

Olyan igazi cukrászda vagy pékség nem volt. A legtöbb helyen cukorkabolt, vagy fudge van, de ezeket mi nem annyira preferáljuk. Volt még fagyizó, de most fagyit sem akartunk.

Aztán Csibi talált egy palacsintázót. (A szállodában a palacsintagép egyik nap működött, másik nap meg nem. Pedig a kis minipalacsinták nagyon fincsik voltak.) Szóval akkor ez lett. Menjünk a palacsintázóba.

Ez egy a Fő utcáról nyíló kis utcában volt. Betértünk ide, rajtunk kívül senki sem volt ott. A pult mögött a bácsi valahogy olyan furán beszélt. Nem tudnám megmondani, hogy miért, csak hogy olyan furának tűnt.

Aztán persze beszélgetni kezdtünk, szokásos kérdés: honnan jöttünk. Mondtuk, hogy honnan származunk, a bácsi pedig tök kedvesen mondta, hogy köszöni, hogy betértünk a boltjába, és elmondta nekünk, hogy ő Észak-Koreából származik.

Na itt azonnal 100 kérdést tudtam volna feltenni neki, de képzeljétek sajnos pont ekkor megszólalt a telefonja és mivel végig hívásban volt, ezért nem tudtunk vele tovább beszélgetni. Pedig annyi mindent kérdeztünk volna. Még soha nem találkoztunk senkivel, aki onnan jött volna.

A palacsintát kint a bolt előtt fogyasztottuk el.

Néhányan akik arra jártak, a palacsinta láttán kedvet kaptak és ők is betértek a boltba! Nagyon finom volt. Innen már visszafordultunk a kocsihoz, a séta közben megállapítottuk, hogy a városban tök sok helyen van nyilvános vécé, ami (még) egy pluszpont Chatham-nek. Megcsodáltunk még néhány épületet, a boltok kirakatait, aztán visszaértünk az ingyenes parkolóba. (Itt is van mosdó.)

Kiautóztunk még az óceánhoz, hogy az itteni világítótornyot is megkeressük.

Le tudtunk parkolni szerencsére. Ez a világítótorony csak “távolabbról” nézhető meg, mert a parti őrség területén belül áll. Van itt még egy kosárlabdapálya is, és ki van állítva a CG44301 számú első sorozatgyártású mentőcsónak, amelyet a parti őrség hajógyára épített.

És itt áll még a Mack Memorial is. 1902-ben odaveszett a Wadena nevű uszály egy viharban. Az uszáj tulajdonosának, legénységének és a Monomoy életmentő állomás hét tagjának állít emléket, akik vízbe fulladtak. Ez a sikertelen mentési kísérlet a The Monomoy Disaster (A Monomoy katasztrófa) néven vált ismertté. Egyetlen életmentő maradt életben, ő mesélte el a történetet is.

A parkoló mellett, a strand lejáratához közel két információs tábla található: az egyik a Mayflower történetét meséli el, erről már korábban írtam néhány sort, a másikon pedig egy másik híres mentőcsónak sztorija olvasható.

Az Egyesült Államok keleti partjainál az egyik leglátványosabb kishajó mentés 1952. február 18-án történt. A Pendleton nevű tankhajó egy viharban kettétört. A parti őrség CG36500 motoros mentőcsónakjának legénysége kimentette a legénység 32 tagját a halálra ítélt hajóról. Ezután teljes sötétségben és iránytű segítsége nélkül biztonságosan visszahajóztak a mólóhoz. Ezt a hősies bravúrt a parti őrség a mentések Mount Everestjeként emlegeti. A legénység minden tagját arany életmentő éremmel tüntették ki bátorságáért. A hajót 1946-ban építették és 1968-ban vonták vissza a szolgálattól. 1982-ben önkéntesek erőfeszítéseivel helyreállították és magánadományokból tartják fent. Úszó múzeumként Rock Harborban horgonyoz ma is.

És persze a nagy fehér cápára vonatkozó figyelmeztető tábla sem hiányzik!

Az óceán látványától nehezen szakadtunk el, de így már 16 óra körül muszáj volt. Ekkor már az is eldőlt, hogy Providence-be nem fogunk tudni visszamenni, mert így is egy két órás út állt előttünk. Szóval az a program most végképp kiesett a játékból. Kb. 18 órára értünk vissza a szállásra.

Becsomagoltunk, hiszen másnap már a hazaút következett.

Az utolsó napra is akartunk még programot, de bármit gondoltunk ki, semmi nem fért bele. Ugyanis a repülő 2:20-kor indult Bostonból, tehát 12:20-ra már a reptéren kell lenni, és a Boston körüli dugókat is figyelembe kell venni. Providence bár közel van, de ott belemelegedni bármilyen programba nem tűnt reálisnak.

Persze, gondolhatjátok, hogy azért kitaláltunk valamit. 😄

További képek