Az amerikai külvárosokban az utcák mentén sorakozó házak gyakran szinte teljesen egyformák. Ugyanaz a tetőforma, hasonló garázs, hasonló homlokzat, és gyakran még a kertek mérete is megegyezik. Nem véletlen, hogy az amerikaiak ezt a jelenséget „cookie-cutter housing”-nak nevezik, vagyis szó szerint „sütiformával kivágott” házaknak. De ez a kifejezés kb. a sablonos házaknak felel meg.

Ennek a jelenségnek a gyökerei a második világháború utáni időszakba nyúlnak vissza. Amikor a háború véget ért, amerikai katonák milliói tértek haza, és sokan közülük családot alapítottak. Az ország lakossága gyorsan növekedett, és hirtelen hatalmas igény jelent meg új lakásokra. A városok azonban nem tudtak ilyen gyorsan bővülni, ezért a figyelem a külvárosok felé fordult.
A fejlesztők rájöttek, hogy ha ugyanazt a háztervet sokszor egymás után építik meg, jelentősen csökkenthetik a költségeket. Ugyanazokat az alaprajzokat, építőanyagokat és technikákat használták, így egy egész lakónegyedet viszonylag gyorsan fel lehetett húzni. Ez a tömeges, szabványosított építkezés lehetővé tette, hogy a középosztály számára is elérhető legyen a saját családi ház.

Az egyik legismertebb példa erre a jelenségre a New York közelében épült Levittown, amelyet 1947-ben kezdtek építeni. A projekt során több ezer hasonló házat emeltek, amelyek gyorsan elkészültek és viszonylag megfizethetőek voltak. Levittown hamar az amerikai középosztály új életformájának szimbólumává vált. Egy kis kert, egy garázs, egy nyugodt utcában álló családi ház, sokak számára ez jelentette az amerikai álmot.

Az egyformaság a legtöbb lakót nem zavarta. Sőt, sokan kifejezetten előnynek tartották. A rendezett utcák, az azonos méretű telkek és a hasonló házak biztonságérzetet és stabilitást sugároztak. A külvárosi élet így a családi nyugalom és a társadalmi felemelkedés jelképe lett.
Magyar szemmel ez a jelenség nem teljesen ismeretlen. A 20. század második felében nálunk is hasonló logika szerint épültek a lakótelepek. Gyorsan, egységes tervekkel és nagy mennyiségben, hogy enyhítsék a lakáshiányt. A különbség inkább a formában van. Magyarországon az egyformaság panelházakban jelent meg, míg az Egyesült Államokban inkább kertvárosi családi házakban.

A „cookie-cutter suburb” kifejezés ma már gyakran kicsit ironikusan hangzik. Sokak szerint ezek a negyedek túl egyformák, és hiányzik belőlük az egyéni karakter. Nem véletlen, hogy számos film és sorozat játszik ezzel a képpel. A csendes külváros, ahol minden ház ugyanúgy néz ki, és ahol a felszín mögött gyakran egészen különös történetek rejtőznek. A Született feleségek (Desperate Housewives) például pontosan ezt a hangulatot használta fel.

Az utóbbi évtizedekben a fejlesztők igyekeznek valamivel változatosabb külvárosokat tervezni. Különböző színekkel, homlokzatokkal és tetőformákkal próbálják megtörni az egyformaságot. Ennek ellenére sok amerikai lakónegyedben még ma is jól felismerhető a tömeges építkezés öröksége.