New York City Marathon

New York City Marathon

A New York-i maraton, amely jelenleg szponzorációs okokból TCS New York City Marathon néven fut, egy évente megrendezésre kerülő maratoni futóverseny (42 195 km), amely New York város öt kerületén (borough-ján) át halad. Ez a világ legnagyobb maratonja. 2025-ben 59 225-en értek célba, a versenyre pedig több mint 200 000-en jelentkeztek. Idén november 1-jén rendezték meg és ez lett az első olyan maraton a világon, amelyen több mint 60 000 futó ért célba. A szervezők adatai szerint a 61 529 indulóból 61 146-an haladtak át a célvonalon. A bostoni és a chicagói maratonnal együtt az Egyesült Államok legkiemelkedőbb éves hosszútávfutó eseményei közé tartozik.

A versenyt a New York Road Runners szervezi, és 1970 óta minden évben megrendezik, kivéve 2012-t, amikor a Sandy hurrikán érkezése miatt, valamint 2020-at, amikor a COVID miatt maradt el. A futóversenyre november első vasárnapján kerül sor, és a világ minden tájáról vonzza a profi és amatőr versenyzőket. A verseny nagy népszerűsége miatt a résztvevőket nagyrészt sorsolás útján választják ki. 

Az első New York-i maratont 56 évvel ezelőtt, 1970. szeptember 13-án rendezték meg. A versenyen 127 induló vett részt, akik a Central Park belső útján (Park Drive) tettek meg több kört. A versenyt Gary Muhrcke nyerte meg 2:31:38-as idővel, amit mindössze körülbelül 100 néző kísért figyelemmel. A célvonalon végül csak 55 futó haladt át.

Az évek során a maraton egyre nagyobbá vált. Az Egyesült Államok fennállásának kétszázadik évfordulója alkalmából, 1976-ban Ted Corbitt azt javasolta, hogy a verseny útvonala mind az öt városrészt (borough-t) érintse. 
A futóverseny hatalmas sikert aratott, és az eredetileg egyszeri ünnepi eseménynek szánt megmérettetésből végül évente megrendezett esemény lett.

A verseny népszerűsége tovább nőtt, amikor 1978-ban a norvég Grete Waitz 2:32:30-as idővel női világcsúcsot döntött. Később összesen kilenc alkalommal nyerte meg a versenyt; ilyen bravúrra előtte még senki sem volt képes. Wow!! 👏

1976-tól kezdődően a versenyt október végén rendezték meg és ez a gyakorlat 1986-ig folytatódott, amikor is novemberre tették át a futás napját. 

A New York City Marathon mára a világ legnagyobb maratoni futóversenyévé vált. Évente közel kétmillió néző kíséri figyelemmel a futókat az útvonal mentén.

1976 óta az útvonal tehát New York City mind az öt kerületét érinti. A rajt Staten Islanden van, ahonnan a mezőny a hatalmas Verrazzano–Narrows hídon át jut Brooklynba. Ezután Queens következik, majd a Queensboro hídon keresztül Manhattan. De előbb még tesznek egy kitérőt Bronxba, és csak utána térnek vissza Manhattanbe, hogy végül a Central Parkban, a Travel on the Green mellett érjenek célba. Már felsorolni is komoly útvonal, hát még végigfutni…

Az egyik különleges rész éppen a Queensboro híd. Ide nem engednek nézőket, így a futók egy ideig szurkolók nélkül futnak. Aztán Manhattanbe érve, a First Avenue-n ismét ott várja őket a biztató tömeg. Mekkora lendületet adhat ez, amikor már jó néhány kilométer van az ember lábában. 

És persze ugyanazon az útvonalon egészen különböző versenyek zajlanak. Elöl a világ legjobbjai küzdenek a győzelemért, mögöttük pedig több tízezer ember a saját céljáért. Van, aki egyéni csúcsot szeretne, más életében először fut maratont, és olyanok is sokan vannak, akik jótékonysági adománygyűjtéssel kötik össze a részvételüket. A szervezők több száz hivatalos jótékonysági partnerrel dolgoznak együtt. 2006 óta 700 millió dollárt gyűjtöttek már jótékonysági célokra. 

Idén sajnos történt egy nagyon szomorú esemény is. Egy 24 éves pennsylvaniai lány mindössze 3,2 km-re a célvonaltól összeesett és bár újjáélesztették, november 3-án elhunyt. Valamilyen izomkárosodást neveztek meg a halál okaként. Nagyon szomorú! 

De vidámabb dolgokkal zárjuk a posztot. Az idei férfiversenyt a svéd Andreas Almgren nyerte, ráadásul élete első maratonján, 2 óra 6 perc 1 másodperc alatt ért célba. A nőknél a kenyai Sheila Chepkirui győzött 2 óra 24 perc 36 másodperccel. Nekünk már maga a táv is tekintélyt parancsoló, ők pedig olyan tempóban teljesítik, amit rövid ideig is nehéz lenne tartani.

Én sajnos nem szeretek futni. Habár az asztmám miatt nem is nagyon tudok, de megértem, hogy rengeteg embernek egy ilyen (vagy pont ez a) maraton az álma.


Borítókép: Joe Shlabotnik fotója (CC BY-NC-SA 2.0)

Előző