4/12/2026

Mivel az Ana étteremben nem jártunk szerencsével, megnéztük a másik kedvenc éttermünket, amely itt van a Central Park mellett. Ez pedig a Carnegie Diner & Café, a Carnegie Hall-lal szemben. Na, hát itt sem ettünk, ugyanis ez meg teljesen tele volt.

Az utazásunk utolsó programjaként tehát mintegy keretbe zárva a négy napot, a Central Parkba tértünk vissza.

Ahogy már az elején is írtam, nem tudjuk megunni ezt a látványt.
És tök fura volt, hogy csak 4 nap telt el csütörtök óta, de még erőteljesebben látszott a tavasz minden megnyilvánulása.

Minden egyre zöldebb, egyre több tulipán nyílt ki. A park tele volt sétáló emberekkel, a játszótereken és sportpályákon játszó gyerekekkel és felnőttekkel, vidáman éneklő madarakkal, viccesen szaladgáló mókusokkal, bicajozókkal, futókkal, lovaskocsikkal. Vagyis ÉLETTEL!!

Ekkor már kicsit jobban voltam, de még nem az igazi, ennek ellenére nagyot sétáltunk itt is, mielőtt búcsút vettünk ettől a csodahelytől.

Kicsit összemosódnak a dolgok, de azt gondolom, hogy metróval mentünk vissza a szállodába. Illetve még a szálloda előtt, Csibi éhes volt már, így kerestünk egy éttermet, ha már az előző két próbálkozás dugába dőlt. Ekkor már olyan délután 3-4 óra volt szerintem és próbáltuk figyelemmel követni a magyarországi eseményeket is. Otthon este 9-10 óra körül járt az idő, szóval már kezdtek látszódni a választási eredmények. Az igazi eredményvárót sajnos nem tudtuk élőben követni, mert akkor már a reptérre mentünk, meg úton voltunk, szóval ott nem annyira. De az étteremben még igen, és amikor már kezdett kirajzolódni az eredmény, én is kaptam üzeneteket a barátaimtól otthonról. Hát én ott az étteremben ülve elsírtam magam! Kb. háromszor egymás után! Még jó, hogy nem voltak nagyon sokan… De mondjuk amúgy meg kit érdekel??
Ahogy már többször is mondtuk, tudatosan nem politizálunk a blogon. De persze vannak elejtett megjegyzéseink és aki régóta olvas minket, az nyilvánvalóan tudja, hogy miért jöttünk el otthonról. Szóval mi a változásnak drukkoltunk és életbevágóan szükségesnek is tartjuk! Így aztán mi nagyon örültünk! És később elnézve a videókat, amelyek bejárták az internetet, újra és újra elérzékenyültem és arra gondoltam, hogy mennyire jó végre BOLDOG, FELSZABADULT MAGYAR embereket látni!!
Nyilván nekünk is vannak azért fenntartásaink és kétségeink, de hisszük, hogy csak jobb jöhet!!! És bár mi nem vagyunk most otthon, de még innen is érződik, hogy szabadabban lehet lélegezni és létezni végre!
A folyamat hosszú és nehéz lesz, az egészen biztos. Elsőnek már az is szuper lenne, ha a zsigeri gyűlölködés megszűnne végre. A szeretetben sokkal nagyobb (és jobb) erők vannak! Ahogy a mellékelt ábra is mutatja…

Na erről ennyit!

Evés után tehát visszamentünk a szállodába. Még bőven volt időnk, így üldögéltünk még egy kicsit itt is, elmentünk mosdóba, aztán visszaszereztük a bőröndöket és egy utolsó metrózással visszamentünk a repülőtérre.
Itt a metróban volt még egy fura jelenet.
Egy pasas térdepelt a földön, fejét a föld felé lehajtva. Nem jöttünk rá, hogy imádkozik, sír, alszik vagy mit csinál… Egy srác odament hozzá megkérdezni, hogy jól van-e, de egészen konkrétan SEMMIT se reagált. Nagyon fura volt.
Mi inkább kicsit előrébb mentünk, mert közben még egy másik bolond ember is ott szaladgált körülöttünk. 😀 Alapjáraton is sok fura arcot látni, de a többség szimplán vagy viccesen fura… Az őrülteket azonban jobb elkerülni.

Utána már minden rendben volt. A reptéri busz pont bent állt, de hagytuk elmenni, mert nagyon sokan voltak rajta és legutóbb is kb. mint a heringek nyomorogtunk. Mivel bőven időben voltunk, így vártunk egy másikat, ahol kényelmesen le is tudtunk ülni.

A reptéren volt egy kis sorbanállás az irat ellenőrzésnél, lehet rossz sort választottunk, de végül azért hamar átjutottunk. A biztonsági ellenőrzés nagyon gyors volt.

A legtöbb ideig a szökőkútnál üldögéltünk, Csibi ivott egy kávét és evett egy fánkot, aztán amikor közeledett az idő, akkor elmentünk a kapuhoz és némi várakozás után beszálltunk (a 13-as sorba kaptunk helyet).
A repülő pici késéssel indult, illetve sokat kellett a felszállásra várni. Ahogy láttam az ablakból mindig meg kellett várni egy-egy érkező gépet és utána mentek ki egymás után az indulók. (És több gép is indult hivatalosan ugyanabban az időpontban.)

És így bevillant, hogy néhány héttel ezelőtt egy súlyos repülőbaleset történt a LaGuardia Airport repülőtéren. (Tehát pont itt.)
Egy kanadai járat leszállás közben összeütközött egy, a kifutópályán tartózkodó járművel. Az eset több sérüléssel és halálos áldozatokkal járt, és ismét ráirányította a figyelmet egy kevésbé ismert, de nagyon veszélyes jelenségre, az úgynevezett runway incursion-re (amikor két jármű vagy egy repülő és egy jármű egyszerre kerül ugyanarra a kifutópályára). Az ilyen esetek ritkák, de amikor megtörténnek, súlyos következményekkel járhatnak. Még egy modern repülőtéren is elég néhány másodpercnyi kommunikációs hiba… és máris megtörténhet a baj.
Nagyon szomorú eset volt. De szerencsére most minden rendben volt a mi járatunkkal.

Nem volt se bombariadó, se nagy késés, se egy őrült utas, és szerencsére még turbulencia sem.
Szóval sima utunk volt és este fél 10 után kicsivel meg is érkeztünk.
A shuttle buszra várni kellett pár percet, mert szerintem előttünk mehetett el. Most is tele volt, de legalább hamar átértünk a parkolóba.
25 perc múlva pedig haza is érkeztünk.

Az egyetlen szokásos szépséghiba az volt, hogy hétfőn már megint indult a munka… 😂