4/11/2026

Pár perc sétára van tőlünk a Grand Central és onnan megy a metró, ami egyenesen oda visz minket a WTC-hez.
Amikor odaértünk a metróállomáshoz óriási tömeget láttunk és azt, hogy ott senki nem megy le, mert rengeteg rendőr van és le is van zárva az állomás. Egy-két mikrofonos embert engedtek bemenni. Gondoltuk, hogy valami történt, vagy valami forgatás van, vagy akármi is…
Később kiderült, hogy mi történt, én ezt most itt osztom meg Veletek. Már a múzeumban voltunk, amikor láttam a telefonomon, hogy mi volt.
Az történt, hogy egy 44 éves (korábban 13 (!) alkalommal letartóztatott személy) önmagát Lucifernek nevezve machetével támadt emberekre a metróról leszállva. Már állítólag ott is őrültként viselkedett. Ahogy leszállt, azonnal megszúrt/lekardozott (?) egy embert, majd még kettőt. (Szerencsére “csak” megsérültek, és a hírek szerint várhatóan túlélik a támadást.)
Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, még mindig hadonászott és továbbra is azt kiabálta, hogy ő Lucifer. A rendőrök legalább 20x szólították fel, hogy dobja el a fegyvert, amit nem tett meg, sőt a rendőrök felé lépett, mire lelőtték. Ő nem élte túl!
Igazából durva belegondolni, hogy akár pont ott is lehettünk volna. Szóval ilyen szempontból talán szerencse, hogy szarul voltam és hogy még végignéztük a TV műsort. Az őrangyalunk vigyázott ránk!

Emiatt kénytelenek voltunk alternatív útvonalat keresni. Elmentünk a Times Square-ig és onnan mentünk.
Most nem állt túl nagy sor a múzeum előtt, de mi azért inkább a neten keresztül vettünk jegyet, így azt a minimális sorbanállást is elkerülve, azonnal mehettünk befelé, ahol egy egyszerűbb biztonsági ellenőrzésen kellett szintén átesni.

A múzeumban tett látogatás szerintünk megrendítő és elgondolkodtató. Sokak szerint “belső munka” volt ez. Én hajlok rá (sajnos), hogy elhiggyem, de bárhogy is volt, semmi nem mentheti fel az elkövetőket és megbocsáthatatlan, ami történt.
Belépve van egy csomó oszlop, amelyen a közelben tartózkodók arcát lehet látni, amint végignézik a repülők becsapódását. Már ez is szörnyű!

Ez a National September 11 Memorial & Museum, és bár „múzeumnak” hívjuk, valójában sokkal inkább egy emlékhely.

A múzeum a föld alatt található, pontosan ott, ahol egykor a World Trade Center tornyai álltak. Ahogy belép az ember, lefelé halad, rámpákon, lépcsőkön. Mintha nem csak fizikailag menne lejjebb, hanem egyre mélyebbre a történetben is. Nagyon hatásos már ez a kialakítás is.

Az egyik legmeghatározóbb látvány az úgynevezett „slurry wall”, az eredeti alapfal, ami a Hudson folyó vizét tartotta vissza. Ez a fal túlélte a támadásokat. Ott áll, nyersen, hatalmasan, kicsit ridegen és közben valahogy az állandóságot jelképezi egy olyan történetben, ahol minden más összeomlott.

Van egy lépcső, amin emberek százai menekültek ki a tornyokból. Ez ma is ott van, ugyanaz a beton, ugyanazok a fokok. Amikor ránéz az ember, hirtelen nem egy kiállítási tárgyat lát, hanem egy pillanatot, ami ott maradt az időben.

A múzeum egyik legerősebb része az, ahol a mindennapi tárgyak kerülnek elő: egy összegyűrt táska, egy megégett cipő, egy iroda darabjai, egy tűzoltó sisakja. És ezek nem „kiállítási darabok”, hanem ténylegesen valakihez tartoztak.

Bizonyos pontokon hangfelvételeket lehet hallani: telefonhívásokat, üzeneteket, visszaemlékezéseket.

Van egy rész, ahol az áldozatok nevei és történetei jelennek meg. Fotók, arcok, rövid történetek. Sőt erről filmvetítés is van. Itt is vannak interaktív részek, a számítógépen megnézheted egy-egy ember sztoriját és ha megérint, akkor beküldheted a "mozi" szobába a kivetítő falra, ahol mint egy film, megmutatják a kisfilmet az adott emberről.

A múzeumban amúgy lehet fotókat készíteni, kivéve, ahova ki van írva, hogy ott tilos. Például, ahol az összes áldozat neve és fotója szerepel, ott nem lehet. Meg van egy olyan kiállítás, ahol szintén nem szabad. És én nem tudom, hogy az emberek olvasni nem tudnak, vagy tényleg bármit leszarnak, de én minimum 4 embert láttam fotózni és videókat készíteni… 😣

Szerintünk nagyon durva, hogy ennyi anyagot így össze tudtak szedni és így meg van csinálva az egész múzeum. Számunkra nagyon hatásos volt. Több órát töltöttünk itt el, próbáltunk mindent végignézni, habár azt is gondolom, hogy képtelenség ennyi információt befogadni. Ez a kiállítás, ahol nem lehet fotózni, meglepően nagy. Egyirányúsítva van kialakítva, hatalmas területet lehet végigjárni. Én itt amúgy elfáradtam, még nem voltam olyan jól, szóval nem tudtam annyira alaposan nézelődni, így kimentem és ott üldögélve vártam meg Csibit.

A legtöbben 2001. szeptember 11-ével kezdik a történetet. Pedig nyolc évvel korábban már történt egy támadás ugyanitt, mintha a történelem akkor már egyszer kopogtatott volna.

Most mesélek erről is egy picit: 1993. február 26-án robbanás rázta meg a World Trade Center mélygarázsát. Egy teherautóba rejtett bombát robbantottak fel az északi torony alatt. A céljuk döbbenetes volt, ugyanis azt remélték, hogy a robbanás meggyengíti az egyik tornyot, ami aztán rádől a másikra, és mindkettő összeomlik. Ez végül nem történt meg.

A robbanás azonban hatalmas krátert hagyott maga után több szinten keresztül, és 6 ember meghalt, több mint 1000-en megsérültek, a tornyokban áramszünet lett, liftek álltak le és emberek tízezrei rekedtek bent. Sokan órákon át, sötétben, füstben, lépcsőkön menekültek lefelé.

A beszámolók szerint az egyik legnehezebb dolog nem maga a robbanás volt… hanem ami utána következett. A teljes sötétség, füsttel teli folyosók, működésképtelen liftek és a bizonytalanság. Az emberek szó szerint tapogatózva jutottak ki az épületből.

Utólag sokan úgy tekintenek erre az eseményre, mint egyfajta „előjelre”. A támadás megmutatta, hogy a World Trade Center célpont lehet és hogy a támadók komoly pusztításra törekednek. Mégsem vették komolyan az üzenetet.

A National September 11 Memorial & Museum nem feledkezik meg erről a történetről sem. Van egy külön rész, ahol dokumentumok, fotók és visszaemlékezések mesélnek az 1993-as robbantásról. Ez egy kisebb, visszafogottabb kiállítás, de attól még fontos, mert rámutat arra, hogy a történet nem 2001-ben kezdődött.

Na, ezt csak azért mesélem el, mert én például ezt nem tudtam, vagy nem emlékszem, hogy valahol hallottam volna. Viszont mindenképpen nagyon érdekes és fontos momentum a történet egésze szempontjából.

Aztán ami számunkra még meglepő volt, és amiről korábban egyáltalán nem hallottunk, az a támadások utáni egészségügyi következmények története. Amikor a tornyok összeomlottak, hatalmas mennyiségű por és törmelék került a levegőbe. Ez nem „egyszerű por” volt, hanem egy rendkívül veszélyes keverék: beton, üveg, nehézfémek, égő műanyagok, üzemanyag, és azbeszt, amit a régi World Trade Center épületeiben korábban használtak szigetelőanyagként. Emberek tízezrei lélegezték ezt be, köztük tűzoltók, rendőrök, mentők és önkéntesek, akik napokon, heteken át dolgoztak a romok között. A szél persze vitte mindenfelé ezt a port. A legnagyobb koncentráció viszont egyértelműen Lower Manhattanben, a Ground Zero közvetlen környezetében volt, ahol szó szerint vastag rétegben állt meg a por az utcákon, épületeken, lakásokban.

Sokaknál évekkel később súlyos betegségek jelentkeztek: légzőszervi problémák, krónikus köhögés, asztma, sőt daganatos megbetegedések is. A legmegdöbbentőbb talán az, hogy ezek az emberek hosszú ideig nem kaptak megfelelő támogatást. Időbe telt, mire hivatalosan is elismerték, hogy a betegségek a 9/11 utóhatásaihoz köthetők. Végül megszületett a World Trade Center Health Program, illetve a James Zadroga 9/11 Health and Compensation Act, amelyek már segítséget nyújtanak az érintetteknek, de sokak számára ez túl későn érkezett. Ez az egész történet egy külön, csendes tragédia, ami nem azon a napon történt, mégis szorosan hozzá tartozik.

Miután végeztünk a múzeumban, kint is megnéztük a két hatalmas vízmedencét (9/11 Memorial Pools). Most mindkettőben volt víz. Ennek is nagy ereje van, ahogy lefelé áramlik a víz egy láthatatlan mélységbe. Körben pedig egy-egy helyen feltűnik egy kis amerikai zászló vagy éppen egy kis virág.

A tavasz még csak bontakozik New Yorkban, de a Túlélő Fa (Survivor Tree) gyönyörűen virágzik itt a tér közepén! Csodás látvány! Ráadásul most körben tele van aggatva üzenetekkel.

Ez megint egy szuper program volt.

Csibi éhes volt, így kerestünk a neten egy közeli éttermet. Annyira közel volt, hogy kb. csak a zebrán kellett átmenni és máris ott volt egy étterem: Sixpoint Brewery at Brookfield Place (200 Liberty St Suite 106-A, New York, NY 10281)

Elég nagy hely, sokan voltak, de szerencsére simán kaptunk asztalt mi is. Én nem kívántam semmit; Csibi egy burgert kért, nekem pedig végülis rendeltünk egy perecet. Abból próbáltam csipegetni, meg a sült krumpliból loptam pár darabot. Csibi azt mondja, hogy itt volt a legfinomabb a perechez adott sajtszósz! Én nem tudok erről nyilatkozni!

Ebéd után még felmentünk a Liberty Parkba.

A Liberty Park egy emelt szinten található, gyakorlatilag egy zöld terasz a város közepén. Alatta utak, épületek, a World Trade Center komplexum. A park egyik legkülönlegesebb része, hogy rálátni a 9/11 emlékhelyre, a 9/11 Memorial Pools medencéire.

A park egyik sarkában áll a különleges formájú St. Nicholas Greek Orthodox Church. Ez a templom a 2001-es támadások során teljesen megsemmisült, majd évekkel később újraépítették. A mai épület modern, világos, szinte „ragyogó” és erősen szimbolizálja az újjászületést. Itt is volt táskaellenőrzés, ezért ide is csak én mentem be pár fotót készíteni. Szerintem nagyon szép templom!

A parkban található a híres The Sphere is. Ez a szobor eredetileg a World Trade Center tornyai között állt, és túlélte a 2001-es támadásokat. Megsérült, de nem semmisült meg.

Ez a park amúgy semmi extra, de valahogy mégis fontos. Van benne valami átmenet a nyüzsgő város és a csend között, a jelen és a múlt között valamint az emlékezés és a hétköznapok között.

Vannak padok, asztalok, lehet kávézni, kicsit üldögélni, nyugiban lenni. Itt találkoztunk egy kedves mókussal is, aki néha kiment az út széléig, mintha “le akart volna ugrani”, de mindig visszacsábítottuk. Annyira jól sikerült a barátkozás, hogy alig tudtam őt megkérni, hogy azért ne ugorjon rám… Látszott, hogy ez a szándéka, de beparáztam tőle… (Egyszer Bostonban egy mókus felugrott Csibire. 😂 🐿️)

Na ez cuki kis végjéték volt. Ezután elsétáltunk az Oculus mellett és azt hiszem, utána már “csak” a szállodába mentünk. Ekkor már 18 óra volt.

Végül annak ellenére, hogy délelőtt a szobában pihentünk, elég sűrű nap kerekedett ebből is.

Holnap, vasárnap már indulunk is haza (sajnos). De a gépünk csak este 8-kor indul majd, szóval még előttünk áll egy teljes nap.

Este becsekkoltunk, összepakoltunk és aludni tértünk.

További képek