Ez a planetárium Los Angelesben található, a Griffith Parkban, 300 méteres magasságban. A csillagvizsgáló tudományos kiállításairól ismert, turisták és a város lakói számára egyaránt látogatható. A panoráma jó időben pazar - látni innen Los Angeles belvárosát, a Santa Monica öböl és a Csendes-óceán között.

Art deco stílusú az épület. 1935 óta létezik, megnyitása óta több mint 70 millió látogatója volt.
Számos film forgatási helyszínéül szolgált, többek között feltűnik a Terminátor vagy a Charlie angyalai című filmekben. De különböző videójátékokban is lehet vele találkozni.

Érdekessége még, hogy teljesen ingyenesen látogatható a planetárium.
Parkolási díj 10 USD, amit kizárólag az obszervatórium nyitvatartási idejében kell megfizetni. Amikor mi mentünk, még nem volt nyitva, így nekünk a parkolásért sem kellett fizetni. Mi amúgy sem belülről akartuk látni (bár nyilván ha nyitva lett volna, megnéztük volna, de szokás szerint haladnunk kellett a következő program felé).
De még kicsit visszatérve a sztorihoz, csak mert szerintem nagyon érdekes (egy kicsit példaértékű is).
A terület, ahol az Obszervatórium található, korábban a Rancho Los Feliz néven ismert spanyol település része volt. A kaliforniai spanyol kormányzó az 1770-es években José Vicente Feliz tizedesre hagyta. Több mint egy évszázadon át a családban is maradt, amíg Griffith meg nem vásárolta.
Griffith Jenkins Griffith egy walesi születésű emberke volt (1850-ben született), tiniként érkezett Amerikába. Újságíró és bányászati tanácsadó volt, míg egyszer csak megcsinálta a szerencséjét a mexikói ezüstbányákkal. Miután megvásárolta a Rancho-t Los Angelesbe költözött és ott is töltötte az egész életét.
Európai utazásai során felfedezte a nagy nyilvános parkokat és úgy döntött, hogy otthon, Los Angelesben is kell valami hasonló. Ezért 1896-ban az 1220 hektáros Rancho Los Feliz-t Los Angeles városának adományozta (!), hogy nyilvános parkot hozzanak létre az ő nevében. Karácsonyi ajándéknak nevezte, ezután rendelte el a város, hogy nevezzék át Griffith Parkra.

1912-ben egy újabb karácsonyi ajándékkal örvendeztette meg a várost, felajánlott LA-nek egy görög színházat és az obszervatóriumot.
1919-ben meghalt és a városra hagyta 1,5 millió USD-t érő birtokának nagy részét, így épült meg a Görög Színház és aztán az Obszervatórium is.
If all mankind could look through that telescope, it would change the world!
─ Griffith J. Griffith

Na, ennyit a sztoriról, amit mi szeretnénk még mesélni a helyről: nekünk éppen aznap nem volt mázlink, mert nem volt tiszta az idő (inkább szmogos volt, mint felhős), de elég volt ahhoz, hogy csak a város körvonalait lehessen kivenni. Viszont innen is nagyon jól látható a Hollywood felirat.
Van egy nagy obeliszk az épület előtti téren illetve egy napóra is. Az obszervatóriumot körbejártuk, már reggel is elég sok turista nézelődött.

Amit vagyis akit még kiemelnék, de ezt inkább csak a vicc kedvéért: sokan járnak oda fel sportolni is, ahogy láttuk, egy páros például nyomta a fűben a négyütemű fekvőtámaszokat, a kutyájukkal együtt és volt egy fura figura, aki egy szál cicanadrágban fejhallgatóval a fején a park közepén sportolt. Hangosan énekelt is közben és szerintem élvezte, hogy nagyjából mindenki megbámulja. Voltak, akik oda is mentek hozzá, egyébként úgy tűnt, hogy kedves volt, mutatott a fiúnak egy-két gyakorlatot, sőt ki is próbáltatta vele… 😀
Számomra ez tiszta érdekes volt, de igazából azt akarom ezzel mondani, hogy itt aztán tényleg bármit csinálhatsz, mert nem néznek rád furán (persze, megnézik, mi is megnéztük), de hogy ez itt teljesen elfogadott… Ez nekem nagyon tetszik.

Itt aztán már nem töltöttünk hosszabb időt, mert várt ránk a következő célpont, a Getty Villa az óceán partján. Gyertek velünk oda is! 😀