A Myrtle Beach-i este volt az első alkalom, amikor nem az új házunkban töltöttük az éjszakát. De rögtön ezt követően újabb premierek következtek: az első több napos távollét és az első utunk a wilmingtoni repülőtérről… Ráadásul a saját autónkkal mentünk a reptérre is.

Na de kezdjük ott, hogy jött ez már megint?!
Talán emlékeztek, hogy a költözés miatt több utazásunk is ugrott. Nem tudtunk ősszel Maine-be utazni és nálunk Észak-Karolinában a hegyekbe se jutottunk el.
De én már nagyon vágytam rá, hogy menjünk valahová. Nagyon sok repjegyet néztem, kb. mindenhová (Hawaii, Florida, Kalifornia, Bahamák, Bermuda). Aztán a közösségi média elkezdett New York-os karácsonyi videókat, posztokat feldobni és bár 2022-ben már jártunk decemberben ott, valahogy kezdett beszippantani a hangulat.
2022-ben is imádtuk, habár akkor is megbeszéltük, hogy legközelebb meleg helyre megyünk. Ahogy a fent felsorolt helyek is mutatják, én tényleg meleg helyeket nézegettem egyébként… Szóval fogalmam sincs, hogy lett belőle New York.

Először december elejére kezdtem szállást nézni, de annyira durván magas árakkal találkoztam, hogy egyszerre tűnt irreálisnak és szürreálisnak. Aztán persze rájöttem, hogy a Rockefeller Center fájának a fénygyújtási ceremóniája miatt vannak az árak brutálisan elszállva.
Oké, akkor nézzünk másik dátumot. Maga a Karácsony ismét baromi drága. Január elejére voltak nagyon olcsó árak, de addigra meg már elmúlik a karácsonyi hangulat.
Így lett aztán december közepe. Dec. 14-16-ig néztem (2022-ben napra pontosan ugyanekkor voltunk.) Itt elfogadható árak voltak, viszont Csibi hozzádobott még egy napot, így aztán december 14-17-ig lett lefoglalva az út.

Innen Wilmingtonból a repülőjegy talán kicsit olcsóbb volt, mint Charlotte-ból (614 USD kettőnknek), és ezúttal az American Airlines-t választottuk.
Szállásnak pedig az volt a kívánságom, hogy valahol a Central Park közelében legyen a szálloda, hogy minden karácsonyos dolognak a közelében legyünk.
Két szimpatikus szállodát találtunk, de aztán a Broadway-en található Residence Inn mellett döntöttünk. Tudjátok, ez amolyan apartman jellegű szálloda. Nagyon sokszor voltunk ilyen szállodában más helyeken. Szóval ez lett a befutó. Ez pedig 1 197 USD-be került (3 éjszaka).

Ahogy szoktuk, ezúttal is a legkorábban induló repülőt választottuk, ami reggel 7-kor indul Wilmingtonból.
Ez a repülőtér messzebb van tőlünk, mint Charlotte-ban. Ott 15 perc volt, itt kb. 25-30 perc. Pár héttel ezelőtt egyszer amolyan kirándulásként kimentünk a reptérre megnézni, hogy képben legyünk, ha utazásra kerül a sor.
A reptér viszonylag pici, de természetesen óriási bővítés alatt áll. Charlotte-ban is évek óta bővítik a repülőteret. Láttuk, hogy ez most még nem túl nagy, gyorsan fogunk végezni a biztonsági ellenőrzéssel.
A parkolót is feltérképeztük és arra jutottunk, hogy valószínűleg olcsóbbra jön ki, ha a saját autónkkal megyünk, mint Uber-rel. Többféle opció van, a legolcsóbb ha a legtávolabbi parkolóban állsz meg és az ingyenes shuttle busz visz ki a reptérre. Ha közelebb álltunk volna meg, akkor pár perc séta lett volna mindössze a bejárat, és nem került volna sokkal többe.
De végülis a shuttle busz mellett döntöttünk. Ez esetben a parkolás naponta 7 dollár, ami szerintünk nagyon kedvező ár.

Na szóval fel voltunk készülve mindenre. Az előrejelzés alapján azt láttuk, hogy baromi hideg lesz New York-ban, mert pont valami hidegbetörés érkezik, ami az ország nagy részére hideg levegőt hoz. (Ide, délre is, egyébként.) A hideg miatt beszereztünk aláöltözős ruhát, mobilozáshoz kitalált kesztyűt, vettünk sapkát, stb.
Azt is jósolták, hogy vasárnap havazni fog, ami nekem igazi bakancslistás álmom.
Úgy él a fejemben az álom, hogy a Central Parkban sétálunk és hullik a hó. És bár decemberben állítólag ritkábban esik New York City-ben, most havat jósoltak. (Tavaly is esett karácsonykor, arra pontosan emlékszem, mert egy nagyon kedves volt kolléganőm éppen akkor volt ott a lányaival és emlékszem, mennyire örültem a szerencséjüknek!)

Na szóval készen állunk minden kalandra, indulhatunk!!!

Hajnali 3:20-kor keltünk, 4 körül indultunk. Gyönyörű csillagokkal borított felhőtlen volt az ég és a 26 perces út során 22 percig egyetlen autó sem jött abban az irányban, ahol mi mentünk.
A 22. percnél is csak a sheriff autója haladt el mellettünk. Nagyon fura volt, mert Charlotte-ban a legkorábbi órákban sem vagy egyedül az utakon.
Így érkeztünk meg a reptéri parkolóba, ahol meglepetésünkre tök sok autó állt, de azért találtunk magunknak mi is egy helyet.
A shuttle busz is pont jött, de a nagy sötétben nem látott minket a sofőr, szóval majdnem ott is maradtunk. De szerencsére végül meglátott és megállt nekünk, így nem kellett várnunk egy következő buszt.

A reptéren volt egy pici sor, de gyorsan haladtunk és mivel már nem kell levenni a cipőt, nem kell kivenni a folyadékot és laptop sem volt nálunk, ezért nagyon gyorsan átjutottunk a biztonsági ellenőrzésen.

Ez a reptér irtó csendes és nyugodt a charlotte-i reptérrel összehasonlítva. Nagyon fura volt, hiszen az elmúlt 6,5 évben mindig Charlotte-ból indultunk mindenhova. Ott óriási tömeg és nyüzsgés van, itt meg tiszta déli nyugalom. A Dunkinban vettünk kávét és egy szendvicset, majd elsétáltunk a kapunkhoz és vártuk, hogy induljunk!

Akkor még nem tudtuk, hogy micsoda kalandok várnak ránk.
A repülő pontosan 7-kor indult, a pilóta mondta, hogy enyhe turbulencia várható (szerintem rohadtul nem volt enyhe), New Yorkban enyhe havazás van és másfél óra múlva érkezünk.

Ahogy említettem a turbulencia helyenként baromi erős volt (ezeket mostanában valahogy nehezen viselem), aztán Washington környékén a pilóta újra bejelentkezett és azt mondta, hogy az enyhe hó, nem annyira enyhe és meg kell tisztítani a leszállópályát, ezért lassítanunk kell és tettünk is egy elég nagy kört.
Aztán úgy tűnt, hogy oké, mehetünk tovább, de mikor New York közelébe értünk, akkor ismét ugyanez történt, a pilóta jelentkezett és mondta, hogy nem lehet leszállni, mert konkrétan lezárták a repteret, hogy el tudják takarítani a havat…
Ekkor 22 (!) kört tettünk a levegőben (utólag néztem meg a flight tracker-en). A 22 kör után jött az újabb csapás: nem tudják garantálni a biztonságos landolást, ezért Allentown (Pennsylvania) városában fogunk landolni. El is indultunk, de aztán láttuk (mi a térképen mindig szoktuk nézni, hol tartunk), hogy tök másfelé megy a repülő és végül egy másik pennsylvaniai repülőtéren, Scranton városában landoltunk.
Ezt közben be is mondta a pilóta. Fentről láttuk, hogy itt is havazott, mert minden havas volt, jól nézett ki egyébként.

Landolás után gurultunk a kapuhoz, de egy csomó időt kellett várakozni, azért, hogy megtisztítsák a kaput a hótól. Miután ezzel megvoltak a hókotrók, beálltunk, viszont a folyosót nem tolták oda a géphez. Kiderült, hogy azért, mert nem jó kapunál állunk, de ezt már kb. a pilóta is röhögve mondta be, annyira szürreális kezdett lenni az egész nap. Mi addigra amúgy már levettük a bőröndünket is, és megpróbáltuk a lábunk közé szorítani, amikor kiderült, hogy rossz helyen vagyunk. De az enyémet meglátta a stewardess és egy “oh, girl” felkiáltással visszarakta a bőröndtartóba. (Mindig én ülök az ablaknál, de muszáj volt elmennem a mosdóba, így Csibi került belülre, és az övét nem vette észre a csaj… 😂)

Miután végre jó helyen álltunk, mondták, hogy akkor csomagostul szálljunk ki, de majd ezzel a géppel megyünk tovább, amikor lehetővé válik. Ekkor kb. 10:30 volt.
(Már 2 órája New Yorkban kellett volna lennünk… Nagyon mérges voltam, hogy a hó miatt maradunk le a havazásról. 🙂 Kicsit ironikus.) De persze, egyértelmű, hogy 1000x inkább a biztonság!!!
Azt mondta a pilóta, hogy 13 óra körül (13:25 egészen pontosan) fogunk felszállni, 12 körül legyen mindenki a kapu környékén, ne kolbászoljunk el, mert ha lehet előbb menni, akkor megyünk.
Na remek. Szerintünk egyébként a világ legunalmasabb repterén ragadtunk, mert volt egy étterem és egy Dunkin, és azon kívül semmi, legalábbis azon a részen, ahol a mi kapunk volt. Alig voltak emberek (na ez mondjuk nem volt olyan nagy probléma.)
Akkor aznap másodszor is irány a Dunkin! (Összesen nem voltunk annyit a Dunkinban mint ezen a napon szerintem… 😂)
Sétáltunk azon az egy folyosón, üldögéltünk, megittuk a kávét, de az idő persze nem nagyon telt.

Aztán visszaültünk a helyünkre. Elment egy gép Charlotte-ba (hova máshova? 😀), aztán már nem is maradt nagyon más, csak mi, meg egy másik gép utasai.
Az is New Yorkba ment és elkezdték hívni az embereket. Na itt vicces volt, mert a mi utastársaink úgy gondolták, hogy szuper, akkor mi is azzal megyünk tovább és mindenki beállt abba a sorba.
De nyilván felvilágosítottak mindenkit, hogy mi azzal a géppel fogunk menni, amivel jöttünk. Lassan minket is hívtak újra, ismét beolvasták a beszállókártyánkat és el is helyezkedtünk szépen.
Volt jónáhány utas, akik egyébként “eltűntek”, nem szálltak vissza a gépre. Szerintünk autót béreltek vagy ilyesmi. Mi is megnéztük, hogy esetleg nem tudnánk-e vonattal továbbmenni, de sajnos nem volt vasútállomás sem a közelben, de vonat sem, amely aznap New Yorkba ment volna.

Na, szóval ülünk a repülőn és akkor a pilóta úgy kezdi a beszédét, hogy “sajnos rossz hírem van, további 3 órával (!!!) elhalasztották az indulást és indoklást sem adtak.” De maradjunk a gépen, megpróbál tovább egyezkedni a légi irányítással, de ha nem sikerül, akkor újra le kell szállnunk a gépről valószínűleg.
Miközben mesélt, pont hívták a légi irányítástól… Leszállt, majd amikor visszajött, akkor mondta, hogy most már sajnos hivatalos, hogy csak 16 órakor fogunk (de az már tényleg a végső időpont) felszállni. És közben az is kiderült, hogy egy csomó gép nem tudott elindulni a LaGuardiáról és mi emiatt nem tudunk odamenni, hiszen nincs hely, amíg ők el nem mennek.
Mondták, hogy köszönik a türelmünket, meg mindig elnézést kértek, tudták, hogy nagyon régóta vagyunk úton, de nem volt mit tenni. Mondta, hogy ha lehet picit előbb indulni, akkor nyilván fogunk. De szerintem ekkor már senki sem reménykedett ebben.
Mindenki fogta újra a cókmókját és ismét elhagytuk a repülőt. Közben már a hírekben olvastam, hogy 1000 repülő érintett ebben a sztoriban. Köztünk a miénk is.
Na akkor most üljünk máshova, hogy izgalmasabb legyen a dolog… 😂 Igazából azért figyeltük a másik repülőt, mert nem lett volna nagyon fair, ha ők felszállhatnak. Végülis ők egy kicsit még tovább ültek a repülőn, aztán őket is leszállították és nekik is várakozni kellett.

Nem tudom, hogyan, de végül eltelt az a 3 óra is (jobbra-balra ültünk, néha mentünk egy kört. A Dunkinban csak azért nem vettünk már semmit, mert minden elfogyott időközben… 😂).
Déja vu … Ismét beolvasták a beszállókártyát és mindenki elfoglalta a helyét. Ezúttal azonban tényleg elindultunk végre! Innen már csak 35-40 perces az út, szóval viszonylag hamar megérkeztünk.

Mármint az eredeti érkezési időhöz képest rohadtul odalett majdnem az egész napunk, de örültünk, hogy végre megérkeztünk.
Amerikában egyáltalán nem divat a repülőn tapsikolni, még soha sehol nem találkoztunk ezzel a szokással. Viszont itt a végén már mindenki annyira örült és megkönnyebbült, hogy biztonságosan megérkeztünk, hogy mindenki tapsolt!

Amikor kiszálltunk a gépből azt láttuk, hogy mindenhol emberek vannak, a földön ülnek, irtó sokan voltak, akik ugyanúgy ott rekedtek. De mi legalább csöndesen voltunk alig páran. Itt meg kismillióan.
Na mindegy is, akkor haladjunk végre! Mi eddig mindig a Deltával érkeztünk erre a reptérre, ezért egy csomó mindent nem is láttunk, amit most igen.

Természetesen itt is volt már egy csomó karácsonyi dekoráció, de a legjobb az egy szökőkút volt. Itt álldogáltunk egy darabig, aztán lassan elhagytuk a repülőtér területét és megtaláltuk az ingyenes reptéri busz (Q70) megállóját. Rögtön megcsapta az arcunkat a hideg, de őszintén szólva én hidegebbre számítottam.

A buszon sokan voltak, de itt még le tudtunk ülni. Ezzel mindig a Roosevelt Avenue-ig szoktunk menni, ahol metróra szállunk. Mivel ezúttal a Central Park közelében volt a szállásunk, ezért az E-jelű metróval 5 megállót kellett mennünk. Itt van két nagyon hosszú megálló, de mégis most kellett legkevesebbet mennünk.

Rögtön ahogy lementünk a metróhoz, egy nosztalgiavonat állt bent az állomáson. Kár, hogy nekünk az nem volt jó, mert biztos nagy élmény lehetett azzal utazni. De így is örülünk, hogy legalább láthattuk!
Általában mindig kora délelőtt szoktunk megérkezni, amikor még nem lehet átvenni a szobánkat, de szinte biztosak voltunk benne, hogy mivel már majdnem 18 óra van, most már megkapjuk a szobát is.
Így is történt. A szállodát könnyen megtaláltuk, és mikor a recepciós mondta, hogy ad nekünk egy szupi kis szobát az 51. emeleten, ahonnan kicsit még a Central Parkra is rálátni, alig hittünk a fülünknek. (65 emeletes a szálloda)

Eddig is szállodákban szálltunk meg, de sosem kaptunk ilyen magasban szobát és a kilátás sem volt sosem túl izgalmas.
De ez most nagyon menő volt. Csupa üveg a fal, de még a fürdőszobában is… Mondjuk egyébként pont az üveg miatt elég hideg volt a szoba is, de ennyit megért az a kilátás.
Kicsit szusszantunk, gyönyörködtünk a kilátásban, aztán pedig a nyakunkba vettük a várost. A szálloda a Broadway-en található, alig pár perc sétára a Times Square-től, 8 percre a Central Parktól és kb. 10-12 percre a Rockefeller Centertől. Szóval nagyon jó helyen is van.

További képek