Ripleyʼs Aquarium of Myrtle Beach

Ripleyʼs Aquarium of Myrtle Beach

10/06/2026

Kedden Myrtle Beach volt a célpont, konkrétabban a Ripley’s Akvárium. 1 óra 20 perc az út. Itt már voltunk tavaly decemberben, van is róla posztunk.
Ez már akkor is nagyon tetszett nekünk, biztosak voltunk benne, hogy visszatérünk még. A belépő továbbra sem a legolcsóbb, 42,99 USD / fő, viszont kívül-belül tök szuper ez az akvárium. Egyébként vannak olcsóbb jegyek úgy, ha csomagban veszed, hogy +2 vagy több másik helyre is mész. Mi tudtuk, hogy itt is el fogunk időzni, ezért csak az akváriumos jegyet vettük meg. Habár szerettünk volna másik helyekre is menni, de ismerjük magunkat. Majd legközelebb! Szerencsére most már nincs olyan messze, mint Charlotte-ból volt.

Tehát mivel a myrtle beach-i Ripley’s akváriumról korábban már meséltünk, ezért most csak a látogatásunk kedvenc pillanatait emelnénk ki. Ezúttal különösen szerencsések voltunk, ugyanis három etetésbe is belefutottunk! 

Az egyik a lajhároké volt, és hát… irtó cukik, ahogy esznek. Extra pénzért be is lehet menni és akkor Te magad is adhatsz nekik enni. Biztos nagy élmény lehet, most is voltak bent négyen. De nekünk már az is hatalmas élmény volt, hogy láttuk őket ébren, meg ahogyan cukin esznek, ahogy kapaszkodnak, vagy éppen lógnak lefelé és kérik még az ételt.  

Az akvárium két kétujjú lajhárja, Rico és Cleo, a Sloth Valley nevű részlegben lakik. Őket nézve az embernek valahogy kedve támad egy kicsit lelassítani. Sehová sem sietnek, és az evésből sem csinálnak gyorsasági versenyt.


A komótos tempójuknak jó oka van, ugyanis a lajhárok energiatakarékos életmódot folytatnak. A természetben főként leveleket esznek, amelyek kevés energiát adnak, ráadásul nehezen emészthetők. Az emésztésük is lassú, ezért a takarékos mozgás segít nekik beosztani a rendelkezésükre álló energiát. Szóval a nevük ellenére nem egyszerűen „lusták”, ehhez az életmódhoz alkalmazkodtak. Napi 15-18 órát alszanak és inkább éjszaka aktívak. 
És egy meglepő érdekesség, hogy olyan ritkán van szükségük vécészünetre, hogy általában csak hetente egyszer ereszkednek le a fáról elvégezni a dolgukat! Náluk tényleg egészen más ritmusban telnek a hétköznapok.

Azt hiszem, mondhatom, hogy ez lett az egész látogatás fénypontja. Már rég kijöttek azok is, akik bent voltak, és már kb. csak mi álldogáltunk ott, mert nem tudtunk elszakadni ezektől a cukiságoktól. Az egyik lajhár egyébként már menet közben jóllakott és el is vonult aludni. A másik jóval éhesebb volt, szóval ő tovább eszegetett, aztán pedig kaptunk tőle még egy kis extra produkciót, mert ott sétálgatott nekünk fel és alá, aztán összekucorodott és szépen elaludt! 

A következő etetést egy hatalmas, színpompás akváriumnál csíptük el, ahol mindenféle hal úszkált. Már önmagában is jó volt nézni ezt a nyüzsgő víz alatti világot, aztán megérkezett közéjük egy búvár, és elkezdte etetni a halakat.

A búvár a közönségről sem feledkezett meg. Az akvárium előtt ülő gyerekekkel az üvegen keresztül „lepacsizott”! Ő bentről, a gyerekek kintről tették oda a tenyerüket. Nagyon jópofa pillanat volt, és ettől az etetés egy kis közös játékká is vált. Nekünk pedig integetett a végén! Ez is egy kedvenc élmény lett. 😊 

És még mindig nincs vége! 

A harmadik etetés a pingvineké volt. A gondozó halakat dobált nekik, ők pedig mindannyian mentek utána, irtó cukik voltak, ahogy együtt követték a következő falatért. 
Közben két külön kis jelenetet is sikerült elcsípnünk. A pingvinek sorban álltak, amikor az egyik az előtte állónak szó szerint adott egy „tockost”. Legalábbis nekünk pontosan úgy nézett ki, mintha azt mondaná, hogy „Na, állj már odébb!” Szegényke (ráadásul az egy kis kölyök pingvin volt) úgy megilletődött. 
Egy másik közben a halas vödör fogantyúját rángatta. Hogy csak kíváncsiskodott, vagy szerette volna megsürgetni a kiszolgálást, azt persze nem tudjuk, de nagyon vicces látvány volt. Mókás kis jószágok, az etetés mellé egy egész kis pingvinkomédiát is kaptunk!

A rájákat is nagyon jó volt nézegetni. Ahogy elsuhannak az üveg előtt, és alulról meglátjuk őket, olyan, mintha egy vicces kis arc nézne vissza ránk. Két „szem” és egy mosolygós száj, kész rajzfilmfigura!

Amúgy Ti tudtátok, hogy a két szemnek tűnő nyílás valójában az orrnyílásuk? Az igazi szemük a testük felső oldalán található. A szájuk és a kopoltyúréseik pedig alul vannak. Vagyis amit mi olyan aranyos arcnak látunk, az tulajdonképpen a rája alsó oldala. Ettől persze még ugyanolyan mókás!
Ez a felépítés sok rájának jól jön a tengerfenéken, mert a homokba bújva felülről figyelhetik a környezetüket, és a szemük mögötti külön nyílásokon át vizet szívhatnak be a légzéshez. Ráadásul apró elektromos jeleket is érzékelnek, így a homokban rejtőző zsákmány felkutatásában sem csak a látásukra hagyatkoznak.  
A „mosolygós” szájuk ráadásul komoly felszerelést rejt. A tüskés ráják közül soknak erős állkapcsa és rövid, tompa fogai vannak, amelyekkel könnyedén összeroppantják a tengerfenéken talált kagylók és más kemény héjú zsákmányállatok héját. Szóval a kedves kis „mosoly” mögött egy hatékony kagylótörő lapul!
A ráják között viszont egészen más étkezési szokások is akadnak. A hatalmas manták például főként apró, állati plankton élőlényeket szűrnek ki a vízből. 

A cápás akvárium is lenyűgöző szokás szerint. Többféle cápa, egy csomó hal, egy hatalmas óriásteknős … többször is körbementünk a mozgójárdán.

Az akvárium egyik különleges lakója a fűrészhal. A hosszú, lapos, két oldalán fogszerű nyúlványokkal szegélyezett orráról könnyű felismerni, olyan mintha tényleg egy fűrészt szereltek volna az elejére! Bár a teste inkább egy cápáéra hasonlít, valójában a ráják közé tartozik. A „fűrész” ráadásul nem puszta dekoráció. Ezzel érzékeli a zsákmányállatok által keltett gyenge elektromos jeleket, így a táplálék felkutatásában is segíti. Amikor pedig halrajból vadászik, oldalirányú csapásokkal elkábíthatja a halakat, majd megeszi őket. Vagyis egyetlen testrész egyszerre szolgál érzékelőként és vadászeszközként. Elég különleges felszerelés!

Na szóval tényleg órákat lehet itt tölteni, nagyon látványos és interaktív az egész hely. Sokat lehet tanulni is menet közben. Vannak egy külön medúzás részleg is és üvegaljú hajóval is lehet menni egy kört (ez külön pénzbe kerül). 

A sok aranyos és különleges állat mellett egy információs tábla is megállított minket. Az akváriumban kihelyezett adatok szerint az amerikaiak óránként hárommillió műanyag vizespalackot használnak el. Óránként! A tábla arra is felhívta a figyelmet, hogy a műanyag palackok idővel apró darabokra töredezhetnek, amelyeket a vízi állatok lenyelhetnek, így a műanyag a táplálékláncba is bekerülhet.

Mellette egy egészen egyszerű üzenet állt: használj újratölthető kulacsot, és töltsd meg itt! A lajhárok, pingvinek és ráják nézegetése után ez jó emlékeztető volt arra, hogy az állatok iránti szeretetünk a hétköznapi szokásainkban is megmutatkozhat. 

Ez talán útravalónak is remek gondolat a végére.

Ezt követően már elindultunk kifelé, mert éhesek is lettünk. Ismét a Hangout-ban kötöttünk ki, ami itt van az akváriumtól pár perc sétára. Még mindig nagyon hangulatosnak találjuk ezt a helyet, az idézetekkel és a gumikacsákkal a falon. Most Halloweenhez közeledve a dekoráció is ehhez igazodik!

Ebéd után még sétáltunk itt a környéken, van egy tökföld (pumpkin patch) is, ahol szintén marha jó kis dekorációk vannak a rengeteg őszi növény és tök mellett. Hangulatos.

Az eredeti tervünk az volt, hogy az óceán partján is sétálunk végre (hetek, sőt hónapok óta rágom Csibi fülét, hogy menjünk ki a partra), de ez ismét elmaradt, mert nagyon elfáradtunk és már volt vagy 5 óra. Még bementünk egy Dick’s boltba (ez a helyi sportbolt), hogy felpróbáljak egy cipőt, aztán lassan elindultunk haza. Még az autóból láttunk egy halloween-boltot, ami izgatta a fantáziánkat, de nem akartunk még később hazaérni, szóval elengedtük ezt is.

Este 7 körül érkeztünk haza. Nagyon szuper nap volt.

További képek


Map - Ripleyʼs Aquarium of Myrtle Beach - Myrtle Beach, SC

Előző