Viszlát, Charleston!

Összességében két hetet töltöttünk itt. A hétköznapok munkával teltek, de a délutánokat és a hétvégéket igyekeztünk kihasználni és minél többet felfedezni a környékből.

Mindamellett, hogy kirándulgattunk, amennyit lehetett, attól még egy fontos kérdés végig foglalkoztatott minket. Ez pedig a még mindig megoldatlan lakhatásunk volt. Amíg Charlestonban voltunk, többször is hívtuk a lízing irodát. Nehéz volt információkat kiszedni belőlük, mert mint kiderült, az apartman komplexumot megvette egy másik cég. Ami azért volt problémás, mert a dolgozókat nem vették át, így ők értelemszerűen már nem erőltették meg magukat. Az újak pedig még nem kaptak meg minden anyagot. Így 18-án reggel még mindig nem volt egyértelmű, hogy be tudunk-e egyáltalán költözni.

Beszélni ugyan már tudtunk az új kollégákkal, akik telefonon nyugtatgattak, hogy minden rendben lesz, de írásos nyoma ennek nem volt, ami miatt viszont izgultunk. Összesen csak egy egyoldalas dokumentumot kaptunk, ami a beköltözéssel kapcsolatos költségeket tartalmazta. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a plusz egy havi kaució nem szerepel a fizetendő dolgok között. Természetesen ezt nem tettük szóvá. Csak a fizetés módját tudtuk kideríteni. Csekkel például lehetett volna, de az nekünk akkor még nem volt, ezért azt javasolták, hogy money order-rel fizessünk. Kezdjük ott, hogy azt sem tudtuk mi az, hogy működik, vagy hogy hol lehet ilyet intézni. Azt mondták, hogy például a Walmartban is igénybe lehet venni ilyen pénzügyi szolgáltatást. Ezért még itt Charlestonban elmentünk a Walmartba, és megpróbáltuk elintézni. Elég hosszú sor volt és a legtöbben sokat is időztek a pultnál. Mikor végre sorra kerültünk, elmondtuk, hogy a fizetéses csekket szeretnék készpénzre váltani. Mivel nem vagyunk állampolgárok és zöldkártyánk sincsen, ezért útlevél kellett hozzá. Az persze nem volt nálunk, így visszamentünk érte a szállodába és utána újból kivártuk a sorunkat. Ekkor azonban kiderült, hogy kizárólag amerikai útlevelet fogadnak el a csekk beváltásához. Na itt már egy kicsit idegesek lettünk. De a kedves ügyintéző szerencsére elmondta, hogy a money order-t bankkártyával is el lehet intézni, nem szükséges a csekket készpénzre váltani. Ezzel ez a probléma megoldódott.

A money order egyébként egy biztonságos fizetési forma, amiért egy pénzintézet vállal garanciát. Hasonló, mint egy személyi csekk, de itt a fizetés előre történik, így a beváltó cégnek vagy személynek nem kell aggódnia, hogy a csekkhez van-e fedezet.
Magyarországon a postautalvány felel meg ennek a fizetési formának.

18-án reggel azzal a reménnyel indultunk vissza Charlotte-ba, hogy rendben lesz az új otthonunk.

előző következő