Ez a projekt elég durva volt, Csibit nem sokat láttam, egy idő után elég megterhelő volt mindkettőnknek ez a dolog. Minden nap túlórázott és gyakran még hétvégéken is dolgoznia kellett.
Sőt volt egy ünnepnap (amiből itt ugye amúgy is elég kevés van) és még aznap IS dolgozott…
Amíg én is dolgoztam, addig nem is volt gond, bár itt ugye az volt a helyzet, hogy az időeltolódás nem -6 óra, mint Charlotte-ban, hanem -9. Így még a szokásosnál is korábban keltem és végeztem. Utána kialakítottam magamnak egy napi menetrendet, amivel elfoglaltam magam, de aztán már frusztráló volt, hogy sokszor még este 7-8-kor se ért vissza Csibi. De aztán persze ezzel is megbékéltem és találtam újabb programokat.
Úgy néztek ki a napjaim míg Csibi dolgozott, hogy együtt lementünk reggelizni - a reggeli amúgy nem valami változatos. Sokféle étel van, de minden nap ugyanaz. Mindig van tojásrántotta, ahhoz valami húsféle, van zabkása, müzli, joghurt, pékáru, gyümölcs.
Narancslé és kávé, ja és persze az elmaradhatatlan gofri. A kávé egész nap rendelkezésre áll, minden mást elpakolnak reggeli után.
A személyzet nagyon kedves, pár nap után már ismerősként köszöntenek, mindig van hozzánk néhány kedves szavuk. Ez a recepciósokra pont úgy igaz, mint a személyzet többi tagjára. (Mondjuk ez itt Amerikában egyébként is alap: a kedvesség!)
Szóval reggeli után Csibi elindult egyből a munkába és én is elkezdtem az óráimat. Az időeltolódás miatt voltak olyan óráim, amelyek sajnos elmaradtak, de azért a többségét egy kis rugalmassággal (amit ezúton is köszönök a Drága Tanítványaimnak) meg tudtuk tartani.
Órák után ebédeltem valamit (erről magunk gondoskodtunk, a boltban bevásároltunk és abból dobtam össze valami ebédfélét).
Utána pedig néhány órára mindig előbújtam a szállodai szobából. Egyrészt a napsütés is mindig előcsalogatott, meg hát most minek üljek bent egész nap, ha ki is mehetek.
Mondjuk ahogy erről is már meséltünk korábban, itt autó nélkül nagyon messzire nem jutsz, de azért most jobb helyen volt a szálloda így legalább kétféle irányban el tudtam indulni csak úgy csavarogni, felfedezni a környéket.
A szállodától balra nem lehet menni, mert ott nincs járda.
Jobbra egy óriási bevásárlóközpont van, ahol mindenféle boltok sorakoznak, elsétáltam ebbe az irányba is, de ez annyira nem volt érdekes.
És volt egy irány dombnak fel, eleinte elég bátortalanul indultam neki, nehogy eltévedjek, de aztán gondoltam, mi bajom lehet, ha tök egyenesen megyek.
(Persze olyan kíváncsi voltam, hogy le-lekanyarodtam az útról.)
Kb. minden bokrot / kaktuszt megcsodáltam és elmentem egész messzire, ahol találtam egy parkot. Senki nem volt ott rajtam kívül, így aztán nyugodtan leültem és méláztam. Igazából csak ámultam.
Az, hogy januárban egy kis rövid ujjú pólóban sétálhatok, az már önmagában is nagy élmény számomra.
Az is nagyon tetszik, hogy itt nem csak lapos a táj, hanem amerre csak nézel, kisebb-nagyobb dombok/hegyek magasodnak. A pálmákról meg már áradoztam, szóval most nem teszem. A parkból viszont nem fordultam vissza, hanem bementem a házak közé. Mint a filmekben. Úgy képzeltem: ilyen Beverly Hills. Csodálatos házak vannak, rendezett az utca, nagyon széles az úttest, mindenhol rend van, kaktuszok, tök jó a kilátás a völgyre is, meg a hegyekre is…
Volt ahol még kint volt a karácsonyi dekor, sőt ahogy olvastam, ez egy díjnyertes dekoráció volt ráadásul… 😀
Sok emberrel nem találkoztam, de ahol kint ültek a ház előtt, tutira mindig kedvesen rám köszöntek és kérdezték, hogy vagyok.
Innen amúgy már visszafordultam, de ahogy néztem az út további részét, éreztem, hogy tovább is fogok még menni, mert egyszerűen kíváncsi voltam, mi van arra.
Az első napok tehát ilyen csatangolással teltek.
A szállodához visszasétálva, kellemesen elfáradtam, ittam egy kávét és leültem kicsit a tűzrakó helyhez. Mikor indultam fel a szobába, a papagájvirágnál megláttam egy kolibrit. Először komolyan azt hittem, hogy káprázik a szemem és ez nem is lehetséges. Még soha nem láttam kolibrit a szabadban - csak Floridában a Butterfly World-ben volt egy ilyen közelről.
Gyönyörű! Nagyon szerencsésnek éreztem magam, bár szerintem a többi ember nem nagyon értette, hogy miért állok ott földbe gyökerezett lábbal valamire várva…
Csibi se akarta elhinni először, azt hitte, viccelek.
De aztán sikerült egyszer lefotóznom, így bizonyítékom is volt már.
Az utca sarkán - gyakorlatilag csak át kell sétálni a szálloda parkolóján - van egy étterem: Islands. Ez egy ilyen hawaii típusú étterem. Mivel ennyire közel volt és Csibi mindig későn ért haza, ez volt a kézenfekvő vacsorahelyszín. A bevásárlóközpontban amúgy rengeteg kajálda van, de végül úgy odaszoktunk, hogy itt is törzsvendégek lettünk.
Na ennek az étteremnek a kertje szintén olyan számomra, mint egy kis csoda.
Ez lett a későbbiekben a másik kolibri-lelőhelyem.
Az étteremben amúgy mindig nagyon sokan voltak, sokszor volt, hogy várni kellett. A kaja nagyon finom, alapvetően egy hamburgerezős hely, de nagyon sokféle saláta is van - én az esetek többségében ezekből válogattam. A képen láthatjátok, hogy a saláta mérete sem éppen kicsi…
Szóval jó kis hely, szeretünk itt enni. Pár nap alatt már itt is felismertek minket a pincérek.
(Erről majd még egy másik posztban mesélek.)
Hétközben amúgy, amíg Csibi dolgozott, addig én itt is bújtam a térképet, néztem, hogy mi mindent fogunk megnézni, mi lesz a hétvégi program, illetve mi lesz a vakációs program majd ha letelik a három hét.
Közben már az első héten az is kiderült, hogy ez a projekt igencsak macerás és bonyolult, ezért egy héttel csúszik minden, ami azt jelenti, hogy a szabadság is egy héttel eltolódik, továbbá plusz egy hétig itt kell még maradnunk majd a szabadság után.
Így a szabadsággal kombinálva 6 hetesre nőtt az itt töltendő idő. Szerintem sejtitek, hogy annyira nagyon azért nem bántuk. Hogy Csibi szavaival éljek, "ha már valahol szívni kell, akkor az Kalifornia legyen…" 😄
A repülőjegy módosítás egyébként nem olcsó mulatság, alsó hangon 200 USD. Csibi jegyét a munkahelye módosította, nekünk csak az enyémet kellett, de itt résen kellett lenni.
Csibi felhívta az ügyfélszolgálatot és az emberke 550 USD-ért akarta módosítani a jegyemet… Viszont mivel már tudtuk, hogy annyi nem lehet, ezért megköszöntük a segítségét és letettük a telefont.
Újra próbálkoztunk, remélve, hogy másik ügyintézőhöz kerülünk, mert kíváncsiak voltunk, ő mit mond. Vele minden rendben ment, természetesen csak a minimális díjat kellett megfizetni.
Ha nagyon közeli lett volna az időpont módosítás, akkor kerülhet többe (de akkor sem ennyivel).
Alig vártuk az első hétvégét, amikorra már több tervünk is volt.
További képek
