A két ünnep között valamikor végre kiderült az is, hogy január 6-án utazunk. Addigra már több verzió is volt, de ez lett a végleges.
Ami biztos volt, hogy Csibire három hét munka vár. Amikor ez a projekt pár hónappal ezelőtt szóba került, már akkor biztos volt, hogy ide én is megyek, akkor is ha ez repülőút lesz…
Egyrészt azért, mert ilyen hosszú időre kell mennie, másrészt pedig mert nyilvánvaló, hogy egy ilyen lehetőséget nem hagyok ki. 😄
Szóval mi ki is gondoltuk Csibivel, hogy ha már úgyis ott vagyunk, akkor egy hetet hozzá kéne csapni és maradni kéne szabadságon is.
2019-ben a költözés és Csibi új munkája miatt egyébként sem voltunk egyáltalán szabadságon. Szóval itt volt az ideje.
Na itt is volt többféle terv, többek között, hogy ha már “közelebb” vagyunk, akkor most kéne elutazni Hawaiira, de az is opció volt, hogy maradunk Kaliforniában, hiszen ott is annyi minden van, amire egy hét nem is elég.
Ott tartottunk tehát, hogy kiderült, hogy január 6… Tiszta szülinapi ajándék nekem. 😄
Bár egy kicsit izgultam, mert Csibi a jegyét céges úton intézi egy tök más rendszerben, én meg mindig parázok, hogy nem ugyanarra a repülőre lesz jegyem. (Bár ide másik repülővel is elmentem volna.)
Persze, sikerült ugyanarra a gépre jegyet venni, ráadásul szerencsénkre közvetlen járatra is, ami odafelé kb. 5 órás út.
Január első napjaiban így izgatottan csomagoltunk és bújtuk a térképet, hogy mi mindent kéne megnézni az ott tartózkodásunk alatt. Az outletbe is átugrottunk (kb. 5 perc séta) egy-két “tavaszi” cuccért, mert sejtettük, hogy túl hideg nem lesz.
Ezt imádtam - először - a legjobban, hogy életemben először olyan helyen töltöm az egész januárt, ahol nem fogok fázni.
Január 6-án reggel - szerencsére nem hajnalban indult a gép, így nem kellett nagyon korán kelni és mivel a reptér is egészen közel van, így emiatt sem… - hívtunk egy ubert, mert úgy gondoltuk, hogy a saját autónkat nem hagynánk ennyi időre a reptéren, mert nagyon drága lenne a parkolás. Szerettünk volna erre az időre egy garázst bérelni neki, de az utolsó pillanatban kiderült, hogy sajnos nincs szabad garázs. Így aztán a parkolóban hagytuk a drága kis autónkat.
A reptérre kiérve a becsekkolásnál a néni elmondta a tudnivalókat, mondta, hogy Kaliforniában jobb idő lesz nyugi. (Amúgy itthon sem volt brutálisan hideg, de azért meleg se volt.)
Aztán kezdődött ugye a csomagellenőrzés, stb.
Képzeljétek, egy K9-es rendőrségi kutyás ellenőrzés volt. Utaztunk már párszor repülővel, de ilyesmivel még nem találkoztunk.
Az embereket két sorba osztották és amikor intettek, akkor egyesével kellett áthaladni mindig a másik sorból valakinek és a kutya egyesével mindenkit megszimatolt.
Szerencsére amikor mi haladtunk át, akkor senkit sem talált gyanúsnak… 😀
Olyan 8-10 emberenként meg kellett állni, hogy a kutyus szaglása pihenjen kicsit. Pont úgy jött ki a lépés, hogy én még átjutottam és Csibinél állították meg a sort…
Utána jött a biztonsági ellenőrzés - szerencsére simán átjutottunk és most még a cipőt sem kellett levennünk.
A repülőút sima volt, viszont itt már ilyen hosszú út esetén sem adnak kb. semmi kaját. Valami kis snack-et kaptunk, meg innivalót, de semmi mást. A repjegyárak nőnek, viszont a szolgáltatásokból nagyon sokat visszavettek és kb. tényleg mindenért pluszban kell fizetni. (American Airlines-sal utaztunk, szóval nem fapadossal.)
Ezt amúgy már korábban is megfigyeltük, hogy néha baromi jó akciókat lehet kifogni, de egyébként a belföldi repülőjegyek ára sem sokkal olcsóbb. Sőt!
A repülőn nincsenek kis kijelzők, szórakoztató panelek. Van wifi, amivel a telefonodon tudsz filmeket nézni, ha szeretnél. Viszont töltő az nincs hozzá, így ha nincs mobiltöltőd, akkor nagyon gyorsan lemerül a telefonod… Én mondjuk nem szeretek a repülőn filmeket nézni. Mindig próbálok ablakhoz kerülni, mert akkor én jól szórakozom bármeddig is tart az út.
Na szóval elindultunk és izgatottan vártuk, hogy megérkezzünk… Én nagyon…
Mivel napközben utaztunk ezért nagyon izgi volt az ablakon kifelé bámulni útközben. Nagyon vicces volt, mert Atlantát már felülről is simán felismertem.
Arizona és Új-Mexikó felett pedig egészen valószerűtlen a táj.
Aztán megérkeztünk végre. Az időeltolódás miatt itt még délelőtt volt.
Itt a reptéren, ahogy kijössz a gépből (ha belföldi járattal utazol) - ott kell kimenni rögtön, ahol a következő turnus beszáll a gépbe, nekem már ez is tiszta fura.
A reptérről kijutva buszra kell szállni, amely elvisz az autókölcsönzőig.
Los Angeles hatalmas város és szinte nincs is olyan időszak, amikor ne lenne dugó.
Eljutottunk az autókölcsönzőig, ahol azonnal meg is állapítottuk, hogy a vékony kabát is sok lesz - mindezt január 6-án! 😀
Már akkor és ott imádtam az "égig érő" pálmafákat, a napsütést, az egészet…
Itt az autókölcsönzés úgy megy (ha regisztrált tag vagy), hogy mondják, hogy ebből meg ebből a sorból választhatsz autót és akkor amelyik tetszik, azt fogod és viszed.
Most nem volt túl sok lehetőség: egy kis VW bogárhátú és egy Dodge Charger. Autó témában mindig Csibi választ, szóval gondolom, sejtitek, melyik autót választottuk… 😀
Aki ismeri ezt a márkát, tudja, hogy ez a Dodge ilyen sportautó márka és azért választotta ezt, hogy ki tudja próbálni és mert szép nagy motor van benne (5,3 literes HEMI).
Csibi szerint nagyon szép hangja van, szerintem csak túl hangos. 😄 😄
Tehát felvettük az autót és elindultunk a főhadiszállás felé, ami Anaheim volt.
A projekt, amin Csibi dolgozik ugyanis Anaheimban található, így a szállásunk Los Angelestől kb. 70 km-re van.
Anaheim városát 50 német család alapította 1857-ben. A város arról híres, hogy 1955-ben itt nyitotta meg kapuit a világ első Disneylandje.
Az út kb. 50 percig tartott a reptértől a szállodáig. Mivel Csibinek már aznap is be kellett menni dolgozni, ezért útközben megálltunk egy helyen ebédelni.
Lekanyarodtunk az útról és úgy gondoltuk, valamelyik Starbucks-ban veszünk egy szendvicset, de pont szemben a parkolóval volt egy kis kávézó/étterem, így oda tértünk be spontán.
A parkoló is tele volt pálmafákkal, illetve papagájvirág pompázott mindenhol, sütött a nap és emlékszem, hogy mondtam is Csibinek, hogy egész egyszerűen boldogabb az ember, ha a Nap simogatja a bőrét.
Én legalábbis ott abban a pillanatban pont azt éreztem: egy nagyon egyszerű és megfoghatatlan boldogságot. Már akkor beleszerettem Kaliforniába. Éreztem, ahogy beszippant a hangulat, az illatok, az érzés. Imádtam…
Az ebéd egyébként nagyon finom volt, egy levest és salátát ettünk, és gyorsan meg is jegyeztük az étterem nevét, mert nagyon jó volt minden.
Utána már csak egy rövid ideig kellett autózni és megérkeztünk a szállásunkhoz.
A Residence Inn (Marriott) szállodát választottuk, mert azt már ismerjük és szeretjük is, mert ezek ilyen apartman szállodák. Van benne kis konyharész hűtővel, mikróval, kenyérpirítóval és lehet főzni is, ha akarsz és többnyire kényelmes méretűek a szobák is.
Az egyetlen, ami mondjuk kb. minden szállodában zavar, hogy nincs normális világítás, ezért olyan “sötétek” a szobák. Hiába van kb. 5 különböző álló-, asztali- és olvasólámpa. Egyedül a konyhában volt mennyezeti világítás, itt még nem is volt annyira szörnyű a helyzet egyébként.
Ez amúgy azért fontos szempont, mert én ugyanúgy dolgozom napközben és délután/estefelé mikor már sötétedni kezd, akkor nagyon zavaró, hogy nem tudok rendes fényt varázsolni.
Na, felcuccoltunk a szobánkba, melyről tudtuk, hogy most 3 hétig az “otthonunk” lesz, Csibi elment dolgozni, én pedig kipakoltam, aztán elütöttem valahogy az időt.
Ez a szálloda több épületből áll, a főépületben van a recepció, a reggelizőhely, van medence, sportolási lehetőség és körbe pedig a többi épület.
A szálloda kertjében szintén hatalmas pálmák - ezt már írnom se kell többet, Kaliforniában ugyanis nagyjából bármerre nézel, mindenhol de mindenhol pálmák vannak. Pálmák, kaktuszok és papagájvirág.
Maga a paradicsom.
További képek
