New York-i összefoglaló

A közlekedést és az óriási tömeget leszámítva New York rabul ejtette a mi szívünket is és ha rajtunk múlik, akkor biztos, hogy visszatérünk még! Az összes évszakban!

Én elsőre azt mondom, hogy nem biztos, hogy tudnék/akarnék itt élni. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ehhez is hozzá lehet szokni, mint minden máshoz.
Egészen elképesztő, hány ember él itt + a rengeteg turista. Egy darabig biztos eltartana, míg megszoknám. Csibi azt mondja, ha Manhattan-ben laknánk, azt kibírná… 😄

New York, NY

Amerika nagyon sokszínű. New York ezen belül is valami nagyon egyedi hely.
Vannak még nagyvárosok, de talán egyik sem ilyen. Mi ugyan most csak Manhattan területén mozogtunk, de hogy sehol ennyi felhőkarcolót nem láttunk még, az is tuti. Los Angelesben is sok van, de nem ennyi.

Attól pedig, hogy ennyiféle nemzetiségű ember él itt, borzasztóan sokszínű és tényleg nincs olyan dolog, ami ne lenne.
Sehol nem láttunk ennyi európai stílusú pékséget (ez például Charlotte-ban (és bárhol ahol eddig jártunk) hiányzik). Minden sarkon van egy, de inkább több kávézó, ezermillió márkabolt, akkora bevásárlóközpontok, hogy el lehet bennük tévedni (számomra azok is valahogy másmilyenek a megszokotthoz képest). Mondjuk hozzátenném azt is, hogy nem nagyon jártunk még bevásárlóközpontokban itt Amerikában.

New York, NY

És hát amit még mindenképpen kiemelnék az a metróhálózat!!! (Leszámítva, hogy sehol se akart beengedni. 😄) Atyaég, hány metróvonal van!

Az 1904. október 27-én megnyitott New York City Subway a világ egyik legrégebbi és legtöbb állomással rendelkező tömegközlekedési rendszere (36 metróvonal és 472 működő állomás van). Az állomások Manhattan, Brooklyn, Queens és Bronx kerületekben találhatóak.

A metró a vészhelyzeteket és katasztrófákat kivéve az év minden napján, éjjel-nappal közlekedik. Az éves utasszám alapján a New York-i metró a legforgalmasabb gyorsvasúti rendszer a nyugati féltekén, valamint a világ hetedik legforgalmasabb gyorsvasúti rendszere.

Subway Map - New York, NY
forrás: https://new.mta.info/maps

Ugyanakkor a világ egyik leghosszabb hálózata is. Összesen 399 km (248 mérföld) útvonalat tartalmaz.
A pálya 40%-a a föld felett található. Számos vonalon és állomáson expressz és helyi járatok is közlekednek. Ezek a vonalak három vagy négy vágányból állnak. Általában a külső kettőt a helyi vonatok használják, míg a belső egy vagy kettőt az expresszvonatok (például az E jelzésű metró amivel a JFK reptérről mentünk a szállodába is ilyen).

Egy szó mint száz: azt szokták mondani, hogy New York-ot vagy a szívébe zárja az ember vagy nem. Nos: WE ❤️ NY!

💵 Piszkos anyagiak

Kategória Összeg (USD)
Belépőjegy 96.91
Buszjegy 47.50
Élelmiszer 9.88
Étterem, kávézó 223.52
Repjegy 531.40
Szállás 681.99
Uber+transzfer 139.75
Összesen 1730.95

És most, hogy látom a végösszeget, én is ordítok, mint Kevin apja a szállodai számla láttán! 😂 😂 😂

előző következő