Séta New York-ban

Kilépve a SUMMIT-ból egy aluljáróban találtuk magunkat, amelynek közvetlen a szomszédságában található a Grand Central Terminal.
Az 1913. február 2-án a nagyközönség számára megnyitott Grand Central állomás világhírű nevezetesség és közlekedési csomópont Manhattan belvárosában.

Napi 750 000 látogatóval a Grand Central Terminal az egyik leglátogatottabb célpont New Yorkban, a Times Square után a második.
Egyik fő látványossága a főcsarnok közepén, az információs stand fölött található óra. Gyakori találkozóhelye a turistáknak és helyieknek egyaránt.
A Grand Central 19 hektáron (190 000 m²) terül el, és 44 peronja van, több, mint bármely más vasútállomásnak a világon. A peronjai, amelyek mind a föld alatt vannak, a felső szinten 30, az alsón pedig 26 vágányt szolgálnak ki. Összesen 67 vágánya van.
A terminál Észak-Amerika második legforgalmasabb vasútállomása a szintén New York-i Penn Station után.
Jellegzetes építészeti kialakítása miatt több műemléki védettséggel is rendelkezik.
Szerintünk fantasztikusan szép a főcsarnok! Nagyon sokszor szerepel filmekben és a tévében.
Ez a világhírű történelmi nevezetesség nem egyszerűen csak egy közlekedési csomópont, hanem bevásárló, étkezési és kulturális célpont is, 60 üzlettel és 35 étkezési lehetőséggel.

Én ámulva néztem körbe - körbe és úgy éreztem magam én is, mintha egy filmben lennék. Még egy esküvőnek is a szemtanúi lehettünk!
Bemerészkedtünk oda is, ahonnan a vonatok indulnak, egy párat sikerült is lefotózni.
Csodálatos épület.

Ezt követően sétáltunk egy picit a környéken, ahol cuki vízilovas és orrszarvús szobrokat találtunk és megnéztük ezúttal lentről is a Chrysler Building-et.
Visszasétáltunk a Központi Könyvtár épületéhez, ahol a bejáratot őrző két oroszlán (Türelem és Erősség) nyakában is piros masnis koszorú van. Közel 53 millió példányával és 92 telephelyével az Egyesült Államok 2. legnagyobb nyilvános könyvtára és a 4. legnagyobb a világon! Magán- és közfinanszírozással működik.
Az épületbe is be lehet menni, ahol egy gyors táskaellenőrzést követően kicsit körülnéztünk. Nagyon szép karácsonyfa áll az előcsarnokban, bekukkantottunk az olvasóterembe is, aztán mentünk is tovább. Több kiállítás zajlik most a könyvtárban.

Közvetlenül a könyvtár mellett terül el a 39 000 m²-es Bryant Park. Alatta a könyvtár raktárai találhatók.
Jelenleg az egész park karácsonyi hangulatot áraszt. Van egy kis karácsonyi vásár, rengeteg kajálda asztalokkal és székekkel a korcsolyapálya körül, kis igluk, stb.
Itt vettünk egy pár minifánkot és egy forró csokit. Leültünk egy asztalhoz, ahová odasütött a nap és néztük a korcsolyázókat. Meg a háttérben tornyosuló felhőkarcolókat és visszanézve még a SUMMIT külső liftjét is láttuk éppen mozgásban.
Nagyon hangulatos volt.

Itt egyébként láttuk kiírva, hogy mindenki figyeljen a zsebtolvajokra (azt hiszem, sehol máshol nem találkoztunk ezzel a felirattal).
De még visszatérve a forró csokira… Ez volt a legfinomabb forró csoki, amit eddig ittunk. Már ami az állagát illeti, mert egyébként nagyon édes volt. De olyan sűrű volt az állaga, amilyet sehol máshol nem találtunk eddig! Aki bírja amúgy az édeset, annak szívből ajánljuk!

Még egy kicsit bámészkodtunk, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy nő egy pálcikán lévő uborkát rágcsál. Tudjátok, mint ahogy mi a jégkrémet esszük!
Nem akartam hinni a szememnek. Tudom, hogy valami furcsa okból kifolyólag itt szeretik az uborkát (kis díszként sok helyen látni, már azt sem értettem). Mi is szeretjük az uborkát, mint savanyúságot a főétel mellé, de hogy kvázi “desszertként”, magában együk, na az nem fordulna meg a fejünkben!

Amikor a programtervet készítettük, akkor nagyon sokféle verzió volt a fejünkben, mert persze nagyon sok mindent szerettünk volna látni. Tudtuk, hogy 3 napba nem fér bele minden, szóval számtalanszor újra terveztünk, meg persze spontán is variáltunk rajta.
A következő úticél is szerepelt a “mindenképpen jó lenne látni” listán, de úgy volt, hogy ez nem fog beleférni. Viszont mégis úgy döntöttünk, hogy egye fene, elmegyünk.
Ez a Brooklyn-híd (és ha már úgyis abba az irányba megyünk, akkor a World Trade Center Memorial).

Tehát a Bryant Park-ból elindultunk egy metrómegálló felé. Tulajdonképpen már ekkor tök fáradtak voltunk (csak halkan mondom).
A metróállomás kb. 8 percnyire van. Itt két érdekes dolgot említenék. Az első, hogy pont ahogy a filmekben, valaki tényleg tutira zenél az állomáson. Most egy nagyon jó hangú énekesnőt fogtunk ki. Nagyon hangulatos.

A másik sztori az nem ennyire jó, bár jól alakult végülis, ahogy vesszük. Történt az, hogy a New York-i metró valamiért pikkel rám. Ugyanis nem engedett be az a kis sorompó. Csakhogy nem ez a legnagyobb baj, hanem hogy 3x írta ki, hogy húzd le újra a kártyádat. És ha az előző naphoz hasonlóan minden egyes alkalommal levonta a menetjegy árát, akkor kitalálhatjátok, hogy végül nem maradt elegendő pénz a kártyámon. Szerencsére itt ült egy ember az infós pultban, akit egyszer már megkérdeztünk, hogy jó irányban vagyunk-e arccal, ahova menni szeretnénk. (Nehogy úgy járjunk mint Bostonban). De aztán más problémánk lett, így mehettünk vissza hozzá. A jegykiadó automatánál akkor még nem fejtettük meg, hogy lehet ellenőrizni, hogy mennyi összeg van a kártyán. Jobb híján tőle kérdeztük meg. Csibi kártyáján volt még összeg, a bácsi mondta, hogy nincs itt semmi baj, ez tutira működik, húzzuk csak le még egyszer. Aztán mikor az enyémet is ellenőrizte, azon már csak 1 USD volt (a jegy ára 2,75 USD). Nagyon jó fej volt, mert engem beengedett a nagy kapun, anélkül hogy újabb összeget kellett volna fizetni, Csibi pedig átjött a saját kártyájával a beléptető kapun.
Emiatt a kis közjáték miatt pont elment a metró előttünk, volt 6 perc a következő érkezéséig, addig felmentünk hallgatni a zenész csajt! A következő metróval pedig elmentünk a World Trade Center megállóig.

Először itt sétáltunk egy nagyot, megnéztük a Memorialt, az eredeti World Trade Center helyét 😔, láttuk az újat, ami persze iszonyú magas épület.
Igazából még mindig felfoghatatlan, ami itt történt. És persze ki tudja egyáltalán, hogy valóban mi történt. Számomra megmagyarázhatatlan, hogy tudott két ekkora épület gyakorlatilag magába roskadni és nem eldőlni. Na mindegy, valószínűleg nem mi fogjuk megfejteni ezt a rejtélyt, de attól még iszonyú szomorú, hány ártatlan ember veszítette itt is az életét.
Nagyon szimbolikus, ahogy megcsinálták az emlékművet.

Itt sétáltunk erre-arra, láttunk egy hatalmas és fura formájú épületet (Westfield World Trade Center - bevásárlóközpont, mint aztán kiderült).
Van egy csomó tök jó graffiti, két helyen óriáskivetítőn ment valamelyik meccs (talán Franciaország-Marokkó) éppen. Volt hangulat.

Miután megnéztünk mindent ezen a téren, elindultunk vissza, az eredeti úticélunk felé. A Brooklyn hídhoz. Ez innen egy 15 perces séta elvileg, de ekkor már még fáradtabbak voltunk, szóval már nehezebben ment a gyaloglás.
De azért csak mentünk.
Csakhogy egy dolog, míg eléred a hidat, viszont ott még bőven kell menni, hogy rálépj a hídra magára.
Nem tudom, hogy mindig vannak-e, de most nagyon sok utcai árus volt a hídra vezető út mentén. Mindenféle kacatot árultak - New York-os csecsebecséket. Meg itt is volt az a pörgős szelfikészítő cucc. Itt biztos szuper felvételt lehet amúgy készíteni.

A Brooklyn híd viszont nagyon tetszett nekünk.
Ez az Egyesült Államok legrégebbi függőhídja, mely Manhattan szigetét köti össze Brooklynnal. Ez volt a világ első acélkábeles függőhídja és 1903-ig a leghosszabb is. 1870. január 3-án kezdték meg az építését és 1883. május 24-én adták át a forgalomnak. 1915 óta viseli ezt a nevet. (Előtte New York és Brooklyn híd volt a neve.)

2017 óta szerepel a világörökség javaslati listáján. Teljes hossza 1833,7 méter; 6 sávos + gyalogos és bicikliút is található rajta.
Érdemes volt idáig eljönni! Fantasztikus a városkép is a hídról nézve. Rengeteg turista volt. Láttunk olyanokat, akik külön ruhatárat hoztak magukkal egy-egy fotó kedvéért. Nagyon hideg volt és egy lány rendesen levetkőzött - épphogy egy pici kis top volt rajta, mert hogy ezen a hídon nem lehet ám kabátban fotózkodni. Ez kicsit érdekes volt, hogy úgy mondjam, dehát fiatalság bolondság, ugyebár! 😄

Egész sokáig elmentünk a hídon, de nem mentünk rajta végig.

Mikor már nagyon fáztunk és menni is alig bírtunk, akkor visszafordultunk. Itt már komoly problémáink voltak a menéssel. Akkor innen most ugyebár valahogy vissza kell jutni a metróhoz. Eddigre már éhesek is voltunk, szóval megbeszéltük, hogy a szálloda környékén keresünk valami éttermet.
De aztán ahogy visszaértünk a metróállomás közelébe, eszünkbe jutott, hogy ebben a nagy bevásárlóközpontban csak van valami kajálda. Gondoltuk, legalább kicsit pihenünk is.

Kétszer jártuk körbe a helyet, de kajáldát nem találtunk. Ekkor megkérdeztünk egy biztonsági őrt, aki útbaigazított minket, szóval végül megtaláltuk az éttermeket. Nem igazán volt azonban kedvünkre való semmi úgy őszintén. De mondtuk, hogy biztos, hogy egy tapodtat sem megyünk innen, akármit is de most enni fogunk.
Nagy nehezen úgy döntöttünk, legyen pizza, azzal nem lehet mellélőni. Odaléptünk, hogy rendeljünk, és nem fogjátok kitalálni, mi volt az egyetlen hely, ami zárva volt?! Igen, a pizzázó rész.
Végül két salátát választottunk. Leültünk (hű de jó volt leülni egy kicsit), megebédeltünk/vacsoráztunk, aztán elindultunk megkeresni a metrót. Szerencsére valahonnan az épületből meg lehetett közelíteni, de persze a hatalmas épület másik oldalán volt! 😄
Onnan viszont a metróval 10-15 perc alatt a Penn Station állomásra jutottunk és onnan már “csak” egy újabb 10 perces séta után meg is érkeztünk.

A szállodában láttuk kiírva, hogy van reptéri shuttle. Másnapra délutántól fogva esőt jósoltak. Se kedvünk, se erőnk nem volt, hogy tömegközlekedéssel menjünk a reptérre, ezért gondoltuk, hogy akkor megkérdezzük, hogy is van ez a transzfer. (Ha tudtuk volna milyen, tuti metróval megyünk… 😄)
Végülis megrendeltük (az is másnap reggel derült ki, hogy a recepción rendeltek volna taxit, ha kérünk - lehet még az is jobb lett volna). A transzfer ára 60 USD. Szerintünk kicsit sok, de az UBER is hasonló áron lett volna, mert azt idefelé megnéztük.
Azt mondta a hölgy, hogy ha készpénzzel fizetünk, akkor 55 USD. De mivel nem nagyon használunk készpénzt, ezért maradtunk a kártyás 60 USD-nél. Kaptunk egy voucher-t azzal kell majd jönni másnap.
A gépünk 18:50-kor indul, 16:50-re kell a reptéren lenni, nekünk pedig 15:30-ra kell a recepción megjelenni.

Aztán fürdés - alvás. Kb. ennyire maradt energia. De ezt úgy képzeljétek, hogy kb. 8 órakor már le is feküdtem aludni. Ma is közel 7 órát bandukoltunk!

További képek