09/06/2024
Na és akkor lássuk, mi mindent tudtunk befogadni ebből a szuper kisvárosból.
Kezdjük a parkolással. Egy parkolóházat találtunk a buszvégállomás mellett.
A parkolás díja: 2,5 USD / fél óra, maximum 40 USD / nap.
Newporti lakosok számára 3 óra ingyenes parkolással.
A nyári szezonban (egészen pontosan május 24. és október 31. között) van egy ingyenes trolijárat (Bellevue Trolley 67), mely érinti a legfőbb turisztikai látványosságokat.
Egyébként 2 USD egy jegy ára.
Na ez azért nagyon jó amúgy - azon felül, hogy ingyenes persze -, mert ha kérsz a trolin egy jegyet/blokkot a sofőrtől, akkor a parkolás díja 5 USD. És mindegy mennyi időt töltesz a városban aznap.
Szóval ez így nagyon megéri!
Ezt a verziót választottuk.
A trolival a Salve Regina Egyetemig mentünk, de már útközben egy csomó mindent láttunk, amiről tudtuk, hogy oda vissza kell mennünk.
Ráadásul egy olyan sofőrt fogtunk ki, aki tök jó fej volt és a nagyobb látványosságokról ejtett is pár szót.
(Egyébként van külön városnéző troli is, de az persze fizetős).
Na, tehát az egyetemnél leszálltunk, és rögtön el is ámultunk azon, hogy az egyetem az óceán partján fekszik. Micsoda kilátás lehet a termekből!
Az óceán partján húzódik a város egyik legnépszerűbb látnivalója a Cliff Walk. Ez egy 3,5 mérföldes (5,6 km) nyilvános sétány.
Eredetileg a Narragansett indiánok vadászösvénye volt.
A parton álló villák egykori tulajdonosai 150 éven át ellenezték, hogy mindenki végigsétálhasson itt vagy hogy egyáltalán kijusson a partra. Mindent megtettek azért, hogy távol tartsák a közembereket a villáiktól: falakat és kerítéseket emeltek, bokrokat és fákat ültettek, kutyákat, sőt bikákat tartottak az emberek elijesztésére.
De a Cliff Walk szolgalmi útnak minősül, így aztán mindenki számára nyitva áll.
Nekünk az az üzenete ennek, hogy azért a gazdagoknak sem lehet mindent. (Vagy legalábbis abban az időben még így volt.)
Az ösvény egy része most le van zárva, és vannak olyan részei, amelyeken nincs kiépített út, de attól még végig lehet sétálni rajta. Mi egy darabon sétáltunk és nagyon tetszett nekünk. Szuper sétaútvonal az óceán mellett.
És akkor ha már szó esett a nyári rezidenciákról és az aranykorról, akkor ássuk bele magunkat egy picit ebbe a témába is:
Az aranykor (Gilded Age) kb. 1870-1910 közé tehető. Ez az időszak a példátlan változások kora volt Amerikában. Az ipar, a közlekedés hihetetlen tempójú fejlődése (és a jövedelemadó hiánya) - egy új, gazdag néposztályt hozott létre, olyan nevekkel, mint Vanderbilt, Morgan, Ford, Rockefeller, akik hatalmas vagyonokat szereztek nagyon gyorsan és pazar(ló) életmódot folytattak.
Az aranykor elnevezés Mark Twain-től származik és arra utal, hogy a gazdagok milyen arcátlanul hencegtek mérhetetlen vagyonukkal.
Az új milliomosok bálokon, banketteken, hintós felvonulásokon, sporteseményeken igyekeztek egymást felülmúlni. Ekkor épültek a híres nyári rezidenciák, melyek tulajdonosaik társadalmi státusza és az európai arisztokrácia utánzása iránti megszállottságát tükrözik.
Természetesen ebben az időszakban is egyre nagyobb lett a gazdagok és a szegények közötti szakadék.
Mégis ez az időszak jelzi Amerika fejlődésének kezdetét egy virágzó, növekvő, innovatív és modern nemzetté.
Newport városában 11 történelmi ingatlan található. Ezek a nyári rezidenciák az ipari forradalom örökségeinek tekinthetők. Egy új amerikai arisztokrácia született itt.
A 11 történelmi ingatlan a következő:
The Breakers (1895) (naponta 10-5-ig) - Newport legpompásabb nyári nyaralója, a Vanderbilt család társasági és pénzügyi elsőségének szimbóluma.
Marble House (1892) (naponta 10-5-ig) - William Vanderbilt építtette felesége, Alva 39. születésnapi ajándékaként.
Rosecliff (1902) (naponta 10-3-ig) - Theresa Fair Oelrichs nevadai ezüstörökösnő számára építették, aki számos mesés mulatságnak adott otthont. Stanford White építész a francia királyok versailles-i kerti rezidenciája után mintázta Rosecliffet.
The Elms (1901) (naponta 10-5-ig) - A The Elms egy 18. századi francia kastély mintájára készült, de az aranykor legmodernebb technológiájával rendelkezett. Kiemelkedő festmény-, szobor- és faliszőnyeg gyűjteménynek ad otthont, tájképét pedig formális kertek, teraszok, pavilonok és szökőkutak jellemzik.
Château-sur-Mer (1852) (zárva) - A viktoriánus építészet megtestesítője. Ez volt a legimpozánsabb palota a Vanderbilt-házak megjelenéséig.
Kingscote (1841) (zárva) - Az amerikai építészet gótikus újjászületésének mérföldköve.
Isaac Bell House (1883) (október 1-31-ig) - A zsindelyes stílusú építészet egyik legjobb fennmaradt példája az országban. Építészei és tervezői nemzetközi és amerikai hatások keveredéséből merítettek, hogy megteremtsék az aranykor egyedi stílusát.
Green Animals Topiary Garden (1860) (szombat-vasárnap, 10-5-ig (májustól-októberig)) - A több mint egy évszázada több mint 80 topiary állatnak és más figuráknak otthont adó Green Animals májustól októberig színes virágokkal pompázik. A 7 hektáros birtok a Narragansett-öbölre néz. (Topiary: formára vágott kertészeti műalkotások.)
Hunter House (1748) (zárva) - Az aranykor egyik legszebb példája a georgiai koloniális építészetből. A műemlékvédelmi társaság első intézkedése volt, megmenteni az utókor számára.
Chepstow (1860) (zárva) - Amerika egyik alapító családjának ízlését és gyűjteményeit idézi.
The Breakers Stable & Carriage House (1895) (zárva) - történelmi hintókból álló gyűjtemény, szezonálisan és különleges alkalmakkor áll nyitva.
További képek
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!