Providence

09/07/2024

Ezen a napon Providence városába utaztunk. Providence Rhode Island fővárosa és legnagyobb városa. Az Amerikai Egyesült Államok egyik legelső városa volt. 1636-ban Roger Williams alapította. Emlékeztek? Ő az, akit vallási nézetei miatt száműztek Massachusettsből. A várost “Isten mérhetetlen gondoskodásáról” nevezte el.

A város életét a folyók alakították. Providence és Newport lett az Újvilág két legforgalmasabb kikötője. A telepesek érkezése után Providence virágzásnak indult.
Mivel ez volt az egyik első város az országban, amelyik iparosodni kezdett, az ékszeriparáról és az ezüstművességéről vált ismertté.
Az 1770-es évek közepén a brit kormány adókat vetett ki, hogy gátolja a város fő gazdasági ágait: a tengerészetet, a halászatot és a földművelést. Az egyik ilyen volt a Cukor-törvény. Ezen adók miatt a város csatlakozott a többi gyarmathoz a brit korona ellen.

A függetlenségi háború alatt a város megmenekült az ellenséges erők megszállásától, csak a közeli Newportot foglalták el az angolok.
A városnak többször is volt része tündöklésben éppúgy, mint bukásban.
A 20. század 2. felében a városban eluralkodott a korrupció és a gyárak csődbe mentek. Rengetegen hagyták el a várost.
Aztán a 80-as években minden megváltozott, megújult. A folyóparti rész új életre kelt.
A legnevezetesebb utca a Benefit Street, itt található az ország legtöbb történelmi jelentőségű, építészeti remekműve.
Mi a State House közelében parkoltunk le, egész pontosan a vasútállomással szemben, egy parkolóházban. (ára: 15 USD)

Benéztünk a vasútállomásra, amikor Csibinek eszébe jutott, hogy az autóban hagyta a kamerát. Szóval visszament érte, én meg addig nézelődtem az állomáson.

Innen átsétáltunk a State House-hoz. Egy ideje már tudjuk, hogy ezek az épületek látogathatók, de mivel most szombat volt, ezért mi ide nem jutottunk be.
Amit érdemes tudni az épületről: a washingtoni Kongresszusi székházról mintázták, neoklasszikus épület, a világ 4. legnagyobb önhordó márványkupolájával büszkélkedik, fehér georgiai márványból épült. Ez volt az egyik első középület, mely elektromosságot használt.

Tetején a szabadságot és függetlenséget jelképező nemes egyszerűséggel csak “Független férfi” (The Independent Man) nevet viselő aranyozott szobor áll. A szobor egyébként most nem volt látható, le van takarva sajnos.
Egy 2023-as drónvizsgálat során kiderült, hogy a szobor márványtalapzata megsérült. Javítás céljából leszedték, rövid ideig a State House-ban volt kiállítva, majd pedig elszállították helyreállításra.

Innen egy kis sétával bementünk a belvárosba, ahol éppen valamilyen rendezvényre/fesztiválra készültek. Nagyon sok utcai bódé volt felállítva mindenhol, illetve nagyon erős rendőri jelenlét volt bármerre is mentünk. Itt áll a City Hall, a Városháza épülete (1878-ban épült), de ezt sajnos a lezárások miatt nem tudtuk tüzetesebben megnézni.
Itt ez a rész őszintén szólva (lehet hogy csak a hirtelen embertömeg miatt), de nem tetszett nekünk olyan nagyon, ezért próbáltunk innen gyorsan kikeveredni.

A Riverwalk-ot kezdtük keresni, amit hamar meg is találtunk. A folyó mentén tök jó kis sétaútvonal van.
A nyári hónapokban a város rendszeresen ad otthon a WaterFire-nek, mely egy környezetvédelmi művészeti installáció a folyón. Kb. 100 máglyából áll, melyek a folyó felszíne felett lobognak. Az eseményt különböző klasszikus és világzenei darabok kísérik. Májustól novemberig tart és általában havonta egyszer-kétszer, szombat esténként rendezik. Mi csak a vízen lévő máglyákat láttuk.

A Memorial Park, vagyis Emlékpark szobrokkal teli látványosság. Az I. világháborús emlékműhöz került még egy II. világháborús emlékmű is.
De a közelben állították fel 2015-ben a Rhode Island-i holokauszt emlékművet, mely a 2. világháború szörnyűségei előtt tiszteleg. Számomra ez elég megrendítő volt. A köveken a koncentrációs táborok nevei szerepeltek és egy jelképes vonatsín vezetett az emlékmű közepébe.

Nem messze tőle van egy koreai háborús emlékmű is, mely a koreai háború veteránjait tisztelve egy térdelő katonát ábrázol, aki az esővel és hideggel dacol.

A Gun Totem nevű szobrot sajnos nem láttuk, de van egy ilyen is, mely a 2001-ben egy lőfegyver-visszavásárlási programból származó több mint 1000 fegyverrel készült szobor.
Az ír éhínségre is emlékeztet egy szoborcsoport.

De van itt még egy megemlékezés is: 1983. október 23-án Bejrútban (Libanon) egy merénylő felrobbantotta a nemzetközi békefenntartó erők amerikai katonáinak barakkját. 241 tengerészgyalogos vesztette életét. A támadásban elesett 9 Rhode Island-i tengerészgyalogos emlékműve áll itt 1984 óta. Minden évben istentiszteletet tartanak a bombázások évfordulóján.

És végül van egy kis szökőkút, egy emlékkert, amelyet elhunyt gyermekek emlékére terveztek. A szimbóluma a pillangó.
Ez az egész Emlékpark erős érzéseket vált ki, ahogy ott sétálgat az ember.

Szemben található az Old Stone Bank, mely egy népszerű bankintézet volt, 1819-ben alapították. Az 1980-as években összeomlott a bank, amikor a szövetségi kormány meggyőzte, hogy vegyen át két csődbe ment takarék- és hitelintézetet. 1992-ben az Old Stone pert indított a kormány ellen szerződésszegés miatt. 74,5 millió dollárt ítéltek végül a banknak 2004-ben.

A Brown Egyetem egy magánegyetem. 1764-ben alapították College of the English Colony of Rhode Island and Providence Plantations néven, de Nicholas Brown 1803-ban 5 000 dollárt adományozott az egyetemnek, ezért átnevezték az iskolát.
Az egyetem híres volt arról, hogy teljes vallásszabadságot hirdetett.
A John Hay könyvtár a 2. legrégebbi könyvtár. John Hay Abraham Lincoln magántitkára volt és itt végzett az egyetemen. Számos ritkaságot őriznek ebben a könyvtárban, de talán a legbizarrabb ritkaság: 3 emberi bőrrel kötött könyv.

Innen aztán tovább sétáltunk, ahol ismét valamilyen rendezvénybe botlottunk.

Voltak food-truckok, különféle pavilonok.
Valami retro cucc is, ahol olyan igazi régi számítógépes játékokkal játszottak gyerekek a parkban.
Jópofa volt.

Csibi kinézett egy kávézót és egyébként oda tartottunk nagy lelkesen. Elvileg itt a Riverwalkot követve oda fogunk kilyukadni.
Még útközben is láttunk egy csomó érdekes dolgot: mindenféle kis madáretetőket, méhecske kaptárokat, a vízparton székeket, ahova le lehet ülni olvasni, beszélgetni, gondolkodni. A földön volt egy pillangós/kolibris/méhecskés graffiti.

És aztán megtaláltuk a kávézót is. Vettünk kávét és egy pisztáciás sajttortát. Nagyon finom volt. Kint a kávézó előtt leültünk és ott fogyasztottuk el.

Kicsit forgalmas volt az út, de tök sok régi, szép autó közlekedett arra. Szépen sütött a nap, nem volt nagy forróság, élveztük, ahogy a nap simogatja az arcunkat.
Az mind szép és jó, hogy ilyen messzire elkalandoztunk, de ilyenkor jön az, hogy vissza is kell valahogy jutni…

Visszasétáltunk egy darabon a hídig, azon átkeltünk és a túloldalon folytattuk a visszafelé vezető utunkat. A hídon volt egy alkalmi “zenekar”, akik valami zenét nyomtak, és volt egy lány, akinek nagyon durva nagy haja volt.

A hídról egyébként tök jó volt a város panorámája.

A túloldalon egy oszlopon találtunk egy jópofa táblát:

Aztán pedig találtunk egy padot vagy mit, amin kívülről virágok és szitakötők voltak, a belsejében pedig mindenféle tök jó kis feliratok. Ez nagyon tetszett nekünk.
A padok egyébként újrahasznosított szélturbina-lapátokból készültek.

Innen aztán már csak a parkoló felé tartottunk. A városban van még egy hely, amit nagyon szerettünk volna megnézni, de ahhoz már nem volt elég időnk, ezért akkor még úgy gondoltuk, hogy majd egy másik napon visszatérünk. (Azóta már tudjuk, hogy maximum egy másik utazás alkalmával… 🙂 Sajnos nem sikerült visszatérni.)
Ez a Roger Williams Park lett volna, mely egy igényes városi park, Providence város alapítójáról kapta a nevét.
Korábban az Egyesült Államok egyik legszebb városi parkjának is nevezték.
A parkban található 7 kis tó, egy állatkert, a Természettudományi Múzeum és Planetárium, egy botanikus kert, japán kertek, rózsakert, egy körhinta falu, a Zene temploma, a Roger Williams Park Casino és egy csomó sétaútvonal - többek között. Lényeg a lényeg, kár, hogy ez a program kimaradt.

Providence-ből tehát déli irányba indultunk és Narragansett városkát céloztuk meg. Ez szintén egy igazi kis üdülőváros és népszerű szörfparadicsom.
Nagyjából félórányi autókázást jelentett. Az óceán partján egy strandnál álltunk meg. A parkolóban volt egy csomó hely, így ott parkoltunk le (ingyen). Már többször megfigyeltük, hogy az ilyen vízparti helyeken a parkolóban szoktak a sirályok üldögélni tömegesen. Itt is így volt.

Kisétáltunk a vízpartra, ahol elég nagy strandélet zajlott még. Sokan fürödtek, a parton rengetegen voltak és a vízben szörfösök vártak a megfelelő hullámokra.

Kicsit távolabb láttunk egy középkori toronyra emlékeztető valamit. Közben ki is derítettem, hogy ez úgynevezett “Towers”, mely Narragansett leghíresebb nevezetessége.
A Narragansett Pier Casino volt a társadalmi élet központja a 19. század végén. 1883 és 1886 között épült viktoriánus zsindely stílusban. 1900. szeptember 12-én azonban egy nagy tűzvész során leégett. Csak a Towers maradt meg, mely számos tüzet és hurrikánt is túlélt. Ma esküvőknek, vacsoráknak, divatbemutatóknak ad otthont.

Innen South Kingstown városába mentünk, ahol megebédeltünk / vacsoráztunk (kb. negyed 5 felé járt az idő). Egy Applebee’s éttermet választottunk.

Az étterem mellett egy nagyon cuki kis nyuszikába botlottunk, aki vidáman legelészett a fűben.

Evés után tettünk egy rövid kis sétát a környező utcákban, mielőtt visszaindultunk volna Swansea-be. Ezúttal viszonylag korán, már negyed 7-kor megérkeztünk.