01/29/2024
Sajnálatos módon elérkezett az utolsó teljes napunk a szigeten. Az volt a terv, hogy délelőtt van program, aztán délután viszonylag időben hazaérünk és még az erkélyen “bálnázunk”, mielőtt elérkezik a szomorú este, amikor is csomagolni kell már.
Persze, nem pont így alakult…
Elég sokszor megtettük a reptér felé vezető utat, mindig néztük, hogy van ott egy csomó vízparti sétaút, parkolókkal. Gondoltuk, megnézzük közelebbről is.
Ezúttal azonban nem mentünk ki a főútra, hanem azon a belső úton maradtunk, ahol a szállásunk is van. Szerintem kb. a mi szállásunk az utolsó ilyen apartmanos rész, onnan kezdve már magánházak állnak. De ebben az irányban, amerre haladtunk arra inkább szállások vannak. Apartmanok, szállodák, mindenféle szállás. Van egy food-truck park is, valami kis piac és szuvenírboltok is.
Ezt meg is jegyeztük, mert mi is akartunk egy-két apróságot venni.
Egyébként a sok autókázás során feltűnt nekünk, hogy a parton van egy csomó sátor. Egyértelműen mondhatjuk, hogy nem hajléktalanok éltek bennük (egész idő alatt szerintem összesen két hajléktalant láttunk, egyet a reptér környékén és egyet Paia városában). Szóval itt tutira nem hajléktalanok voltak, de biztosan nem tudjuk megmondani, csak egy elméletünk van.
A Lahainát sújtó tűzben nagyon sok ember elvesztette az otthonát és mi azt gondoljuk, hogy valószínűleg közülük élnek most ezekben a sátrakban.
Az út egyébként közvetlenül az óceán mellett halad, de úgy hogy időnként ki is csap a víz az útra. Sok helyen vannak parkolók és sok helyen meg lehet állni. A másik szembetűnő dolog az volt, hogy nagyon sok helyen vannak mobil vécék kihelyezve.
Mi egy normális parkolóban álltunk meg Lahaina-ban, de nagyon messzire nem tudtunk elsétálni sajnos.
Egy ponton ugyanis le volt zárva az út (talán valami építkezés miatt).
Itt a parton/parkban találkoztunk két sráccal, egy lánnyal és egy kutyussal (együtt voltak) és tornáztak, fekvőtámaszokat és felüléseket nyomtak.
Az utca túloldalán pedig a leégett várost láttuk. Tényleg nagyon szomorú látvány és elképzelni sem tudjuk, hogy mi okozhatta egy komplett város leégését. 🙁
Mivel itt mindössze ennyi látnivaló volt, így némi kerülővel (ugyanis itt nem lehetett balra visszafordulni) elindultunk visszafelé. Csibi kinézett egy beach walk-ot, így oda tartottunk.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy tipikus szállodasor puccos kis szállodákkal és gyönyörű golfpályákkal. És ahogy már említettük itt minden strand publikus, ezért ide is be lehet jönni (persze ezt azért nem reklámozzák mindenhol).
A public beach-hez a parkolók száma is korlátozott persze, a szállodás / golfos parkolók mellett egyértelműen ki van táblázva, hol szabad megállni.
Nekünk iszonyú nagy mázlink volt, mert mindössze egyetlen szabad hely volt, ami csak ránk várt.
Leparkoltunk, aztán bementünk a szállodák közé, le a partra. Vagyis van a homokos part, aztán van ez a kialakított sétaút, mellette pedig a szálloda vendégei napoznak, iszogatnak. Vannak bárok, éttermek, ahova nem csak a szálloda vendégei térhetnek be.
Mi sétáltunk itt egy darabon, aztán elfogyott az út, nem tudjuk, hogy valahol vissza lehetett-e volna rá térni, mert mi úgy döntöttünk, hogy a kinti úton visszamegyünk a parkolóba.
Túlságosan nyüzsgő volt a rengeteg emberrel. A kinti úton nyugisabb volt visszamenni.
Olyan szépek a gondozott golfpályák és a háttérben a vulkáni hegyek. Nagyon tetszik nekem.
Visszafelé megálltunk egy “bevásárlóközpontnál” - inkább csak sok különböző bolt, mint az a klasszikus bevásárlóközpont. A szuvenírboltban vettünk néhány pólót, én egy láncot és egy olyan hawaii nyakbavalót, amit a filmekben lehet látni. Persze sajnos nem pont olyat, azt nem tudjuk hol lehetett volna kapni (mert a filmekkel ellentétben nem így várnak ám a repülőtéren … 😀)
Szóval mi csak egy amolyan kis kamu-nyakbavalót vettünk, de mindenképpen szerettünk volna egy olyat emlékbe.
Ezt követően ki sem találjátok, hova mentünk újra… 😀 Igen, a Coastal Trail-re. Megint a Ritz felé mentünk, sikerült parkolóhelyet is találni.
Ezen a napon, ha lehet még szebb színekben tündökölt az óceán, egyszerűen csodaszép volt!
Itt a Ritz “bejáratánál” van egy kis étterem, egy hamburgerező. Az volt az eredeti terv, hogy elvitelre kérünk kaját és megyünk is haza. (Mekkora butaság, tök hülyén is hangzik!)
Kiírva azt láttuk, hogy elvitelre nem lehet kérni. Elsősorban azért akartuk így csinálni, mert én féltem, hogy ha rámjön a köhögőroham, akkor “kidobnak” az étteremből.
Pont jött a pincérnő, kérdeztük tőle, hogy elvitelre lehet-e kérni? Mondta, hogy a másik ablaknál kell kérni (ott volt a bejárat mellett valóban egy másik pult is).
Csibi már mondta is neki, hogy köszönjük, aztán én meg mondtam neki, hogy inkább üljünk le és maradjunk itt, mert tényleg annyira megbabonázott a víz, hogy én egy tapodtat sem akartam onnan elmozdulni. Szerencsére jó helyre ültettek minket. Ez az étterem egy kisebb magaslaton áll amúgy, “alatta” van a strand és aztán rögtön a víz. Mi nem a víz melletti sorban kaptunk helyet, de rögtön mellette, így ez is szuper volt.
Leültünk, rendeltünk és aztán a vizet bámultuk. Volt is mit… A háttérben ugrándoztak kifelé a hatalmas bálnák. Az egész étterem egyszerre kiáltott fel, meg “oh”-zott, amikor viszonylag közel ugrott ki egy bálna.
Aztán egészen közel a parthoz valami furára lettünk figyelmesek. Először azt hittük, hogy cápa. (Ahogy aztán később hallottuk, aznap reggel állítólag cápa is járt arra). De kiderült, hogy ez bizony nem cápa, hanem egy csomó delfin! Olyan közel voltak a parthoz, hogy alig akartuk elhinni.
Ilyen játékos delfineket még nem is láttunk. Konkrétan odamentek a vízben úszókhoz. (Többen sznorkeleztek és gyakorlatilag hozzájuk úsztak oda.)
Erre persze más sznorkelezők is igyekeztek közelebb menni, hogy ők is részesüljenek az élményből.
De komolyan mondom, hogy ez még az étterem teraszán is óriási élmény volt, hogy a parthoz ennyire közel ilyen sok delfin legyen. Elképesztő volt!
Rengeteget fotóztunk míg vártuk az ebédet, közben is és utána is.
Miután ettünk, fizettünk, utána sem tudtunk nagyon elszakadni innen, ugyanis a delfinek is néha távolabb úsztak, de aztán mindig visszajöttek és ugrándoztak ők is.
Az étteremből ugyan kijöttünk, de a strand lejáratánál megálltunk és még onnan ki tudja mennyi ideig néztük a játékos delfineket, és a háttérben pózoló bálnákat.
Aztán jött a kérdés, hogy akkor most haza? Vagy menjünk ki ismét a Sárkányfogakhoz, ha már egyszer itt vagyunk?!
Szerintetek mi lett?? Hát persze! Irány a Sárkányfogak! Ez az étterem egyébként a Ritz szállodához tartozik és persze a szálloda vendégei is ide jönnek le strandolni is és enni is. Ezen a napon elég nagy volt a forgalom itt is, nagyon sok ember jött-ment.
De a lávaköveknél szerencsére viszonylag kevesen voltak. Először megnéztük, hogy korábban csak véletlenül bukkantunk-e a teknősökre, vagy most is ott vannak. Persze, ott voltak.
És ahogy mondtam, ezen a napon a víz is valahogy annyira gyönyörűnek tűnt, hogy nagyon nehéz volt elszakadni a látványtól.
Aztán persze a delfinek is ott voltak még mindig, azt se tudta az ember, hogy merre nézzen!
Mikor sikerült egy kicsit tovább menni, akkor átmentünk a túloldalra és észrevettük, hogy egy bálna nagyon közel van a parthoz. Le is ültünk a sziklákra és bűvöltük a bálnát. Viszont ő nem akart ugrándozni. De nem baj, mert az is nagyon durva volt, hogy ennyire közel van.
Aztán persze időnként muszáj volt körbeforgatni a fejünket és kb. a másik két irányban egyfolytában bálnák ugrottak ki a vízből.
Tudtuk, hogy itt sok bálna van, azt is hogy már így is rohadt szerencsések voltunk egész héten, de az, hogy bármerre nézel, bálnák bukkannak elő a vízből, meg delfinek, meg teknősök, szavakkal nagyon nehezen leírható érzés. Csordultig telt a szívünk hálával, hogy ennek a részesei lehetünk.
A közeli bálna nagyon jól elvolt a parthoz közel, de láttuk, hogy ő most túl nyugis, tuti nem fog történni semmi (amíg ott voltunk legalábbis nem történt).
Jah, és persze közben Csibi nagy fényképezője nyilvánvalóan teljesen le is merült. Az én telefonom meg folyton felmelegszik, ha fotózok, ilyenkor mindig várni kell. De hogyan, ha ennyi látnivaló akad egyszerre??? 😀 (és persze ezen a napon a töltő sem volt nálunk kéznél.)
Aztán közben a túloldalon is volt egy másik bálna szinte a part mentén. Megpróbáltunk átszaladni (a vulkáni kiálló köveken ez azért nem ment annyira gyorsan… 😀)
Így alakult, hogy majdnem 5-ig itt voltunk… 😀
Mikor már muszáj volt haza indulni, akkor szomorú szívvel, de azért elindultunk.
Otthon pakolásztunk kicsit, aztán még kihasználtuk az időt az erkélyen, és este nekiálltunk a bőrönd bepakolásának. 🙁
Ehhez persze nyilvánvalóan semennyi kedvünk nem volt.
További képek
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!
