01/28/2024
Ahogy előző nap említettük, fontos volt az autó, mert mára is befizetett programunk volt.
A csodás szépségű Īao-völgybe mentünk 9:45-re. Ez kb. egy órányira található a szállásunktól. Ide is előzetes foglalás / jegyvásárlás szükséges.
A belépő ára: 5 USD fejenként + 10 USD parkolási díj.
Az Īao-völgy Maui középső részén található. Természeti környezetének és történelmének köszönhetően turisztikai célpont, 1972 óta pedig nemzeti természeti műemlékké nyilvánították.
Az ʻĪao Valley State Park évszázadok óta vallási jelentőségű helyszín a hawaii nép számára.
A völgy buja növényzetéről, magas hegyeiről és vízeséseiről ismert. 130 lépcsőfok vezet fel egy kilátóba, ahonnan a legjobban látni az ikonikus ʻĪao Needle-t (más néven Kuka’emoku), a völgy fő attrakcióját, amely egy magasba törő sziklaképződmény, valójában egy növényzettel borított lávamaradvány. 370 méter magas (magasabb mint az Eiffel torony). Spirituális jelentősége van: egykor a hawaii nép szent helyének tekintették és gyakran használták vallási szertartások helyszínéül. Azt hitték róla, hogy a hawaii Kanaloa isten fizikai ábrázolása, akit az óceánhoz és az alvilághoz kapcsoltak.
De a patakokról és a vízesésekről is úgy gondolták, hogy gyógyító erejük van és gyakran használták lelki megtisztulásra. A park természeti szépsége és békés légköre ma is a meditáció és spirituális elvonulások kedvelt célpontjává teszi.
Az ʻĪao-völgyet sűrű esőerdő borítja, ez az egyik legcsapadékosabb hely a szigeten. Minket is elkapott egy pár perces eső, de nem volt vészes.
A kristálytiszta vízben lehet fürdeni, a völgy közepén található kis "oázisban" megpihenni, gyönyörű kis madarakat és az itt letelepedett hawaiiak növényeit megfigyelni.
Vallási jelentősége mellett az Iao Valley State Park a hawaiiak menedékhelye is volt háború idején. Gyakran voltak különböző törzsek között konfliktusok és a “pu’uhonua” = menedékhely fogalma a hawaii kultúra fontos részét képezte.
Az itt található menedékhely az ősi Hawaii egyik legfontosabb menedékhelye volt.
És ha már háború: Itt zajlott 1790-ben a kepaniwai csata Hawaii és Maui szigetei között. A hawaii történelem egyik legkeserűbb és legvéresebb csatájaként ismert. I. Kamehameha legyőzte a maui hadsereget, célja a szigetek egyesítése volt.
Ez a völgy gyönyörű! A felhőkben úszó vulkáni hegyek, a völgy aljában található kis botanikus kert a csodás növényekkel egész egyszerűen magával ragadó!
Nagyon tetszett nekünk.
Már éppen körbejártuk a helyet, amikor hirtelen leszakadt az ég, kicsit vizes lett a ruhánk, mire visszasiettünk az autóhoz, de nagyjából addigra pont el is állt az eső.
Innen a nagyjából 3 percre található Kepaniwai Parkba mentünk.
A Kepaniwai Park és Heritage Gardens egyedülálló park, mely 1952-ben nyitotta meg kapuit.
Ebben a gyönyörű parkban bemutatják a szigeten élő különböző nemzetek jellegzetes épületeit a kínai pagodától kezdve a koreai pavilonon át egészen a portugál csempés házikóig.
A kezdeti időkben a parkot nagyon elhanyagolták, míg 1994-ben önkéntesek serege helyreállította.
Van itt parkoló, sétányok, nyilvános vécé, nyolc piknikpavilon, mindegyik saját grillezővel. Ahogy láttuk nagyon népszerű hely. Mi viszonylag korán jártunk itt, akkor még simán le tudtunk parkolni, de mire körbesétáltuk a parkot, addigra a parkoló és a piknikező helyek is szépen megteltek nagyobb családokkal, baráti társaságokkal.
Sokan fürödtek a kis patakban is.
Tényleg varázslatos hely! Ha valaki nyugisabb időt szeretne itt tölteni, annak azt javasolják, hogy hétfőtől-csütörtökig keresse fel a helyet és vagy a reggeli órákban vagy kora délután.
Nagyon szép környezetben állítanak emléket a különböző bevándorló nemzeteknek.
Hazafelé beugrottunk a Safeway nevű boltba. Ez ott található, ahol a bálnales során parkoltunk, Lahaina városában.
Éttermet akartunk keresni, de amit kinéztünk az zárva volt sajnos mindkettő. Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy a mekiben fogunk enni valamit.
Amióta itt élünk Amerikában (most már lassan 5 éve) még egyszer sem voltunk a mekiben (pedig itt is van a sarkon egy). Nem érezzük szükségét, nem hiányzik, valahogy eszünkbe sem jutott.
Itt a szállásunktól pár percre a sarkon volt egy meki, adta magát a helyzet; pontosan szemben a szállással volt egy kínai étterem, de valahogy azt sem kívántuk, a Brewing-es étteremből pedig már kétszer is rendeltünk. Szóval maradt a meki.
Bementünk, ahol kihelyezett automatáknál (is) lehetett rendelni, mi itt rendeltünk, kicsit várni kellett, aztán elkészült az étel.
Kértünk egy spicy chicken szendvicset és egy big mac-et. Hát lehet hogy az elmúlt 5+ év miatt már nem emlékszem jól, de hogy a big mac nem érdemli meg a big jelzőt, az szinte biztos… 😀
Ízre egyébként olyan, amilyenre emlékszünk, de a mérete szerintem kb. a fele (mint amire emlékszem).
A spicy chicken-ek közül a Chick-Fil-A a legjobb, de a Wendy's-es is finomabb. Mondjuk mindegy, mert bőven elég is volt, bűnös kajának is, meg jól is laktunk.
Ezt követően visszamentünk a Sárkányfogakhoz a Coastal Trail-re (ez a hely tényleg nagyon bejött nekünk, mert amikor nem volt más program, szerintem mindig itt kötöttünk ki).
Ezúttal nem a Ritz szálló kertjén mentünk át, hanem a golf akadémia felől jöttünk be, a Maui Pineapple Chapel előtt parkoltunk és máris a lávaköveken találtuk magunkat.
Ezúttal azt fedeztük fel, hogy az óriási teknősök a nagy sziklákhoz jöttek enni és a hullámok csak úgy dobálták őket jobbra-balra.
Ott küzdöttek az árral és többen is voltak. Kb. 5-6-ot tudtunk megszámolni.
Szerintem egy 45 percig biztos őket bámultuk! 😀
Amikor visszasétáltunk, bal oldalon a csodásan gondozott golfpályát láttuk, minden vakítóan zölden ragyogott és az utca is olyan hívogató volt, hogy úgy döntöttünk, hogy nem ülünk még be a kocsiba, hanem lesétálunk az utcán. Emlékeztünk, hogy ott van a másik lejárat (a fapallós, ahol első nap az óriás teknős a homokban feküdt).
Elmentünk egészen odáig, ott pedig a fapalló végéig sétáltunk ki, hiszen onnan még vissza is kellett jutnunk.
Ez a nap is bővelkedett élményekben. Őszintén szólva Mauit az első pillanatban a szívünkbe zártuk és az érzés minden nappal csak erősödött.
További képek
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!