01/30/2024
A szállást reggel 10-ig kell elhagyni, a repülőnk helyi idő szerint 14:30-kor indul.
Korán keltünk, megreggeliztünk. Borús reggelre ébredtünk. Hiába, na, az időjárás is szomorú volt, hogy haza kellett jönnünk! A szemben lévő szigetet alig lehetett látni, tutira esett az eső.
Volt egy fickó, aki egész messzire kiment SUP-pal, de látszott, hogy a felhők iszonyú gyorsan felénk tartanak.
Csibi is mondta, hogy leviszi a szemetet, meg egy adag bőröndöt a kocsiba.
Olyan ügyesen választotta ki a pillanatot, hogy természetesen pont akkor ért oda az eső és teljesen csuromvizes lett a ruhája egy szempillantás alatt.
Kereshetett is másik ruhát. 😀
Ilyen gyorsan érkező esőfelhőket még talán nem is láttunk.
Egész héten hiányoltuk a híres hawaii szivárványt, egyszer-kétszer láttunk néhány helyen, de aztán itt utolsó reggel kaptunk még egy olyan igazán szépet ajándékba.
Na szakadt is rendesen, szerencsére rövid ideig. 9:30 körül levittük a maradék cuccot és szomorú szívvel elbúcsúztunk ettől a varázslatos apartmantól, a csúcsszuper erkélytől és a bálnáktól.
Esett, de már nem olyan intenzíven.
Az volt a tervünk, hogy még egyszer elmegyünk a Ho’okipa Beach-re a teknősökhöz, mert az kb. 15 percnyire van mindössze a repülőtértől.
A szállástól a teknősökig kb. 1 óra volt az út. (Sokat vaciláltunk, hogyan öltözzünk fel, mert ugye itt még meleg van, de a repülőn nem feltétlenül, otthon meg pláne nem.) Végül aztán csak felvettük a hosszú nadrágot, hogy azzal már ne kelljen szórakozni útközben.
Nagyon rég történt már velem ilyen, de konkrétan, ahogy haladtunk az óceán mellett és még ott is láttam a bálnákat ugrándozni, folytak a könnyeim, hogy nekem most innen haza kell mennem.
Mire a teknősös strandra értünk szerencsére már csak csepegett az eső. Volt még egy kis időnk (kb. 1 óránk) bámulni az óceánt, a hatalmas hullámokat, ezúttal rengeteg szörfössel együtt (legutóbb akkora szél volt, hogy csak a legbátrabbak mentek ki) és persze a teknősök is ott heverésztek a helyükön.
De az időt sajnos nem lehet megállítani, így ütött az óra és muszáj volt indulni.
Megálltunk a Costco-nál tankolni, onnan pár perc alatt a reptérre értünk, ahol gyorsan leadtuk az autót. A kisvonattal pedig visszamentünk a repülőtérre.
A bejáratnál a feladandó bőröndöket ellenőrzik. Az USA Mezőgazdasági Minisztériuma minden poggyászt megvizsgál repülés előtt. Korlátozzák a gyümölcsök, növények és egyéb tárgyak Hawaii-ról a szárazföldre történő szállítását, hogy megakadályozzák veszélyes növényi rovarok és betegségek terjedését.
A feladandó bőröndöket már a reptér bejáratánál meg kell mutatni, mert belépve a reptérre ott a check-in pult, és a bőröndöktől ott megválik az ember.
A kézipoggyászok ellenőrzésére csak később kerül sor, konkrétan mielőtt a kapukhoz menne az ember.
A repülőtér most is kicsinek tűnt, mert az is! A biztonsági ellenőrzés gyors volt, elég szűkös helyen. Kicsit olyan viccesnek tűnt az egész!
Mindegy, ezzel megvoltunk, aztán kerestünk valami ételt. Volt valami beülős étterem, meg egy olyan is, ahol többféle kajapult volt, és amolyan gyorséttermi módszerrel lehetett rendelni.
Mi most ezt választottuk.
Utána kerestünk egy mosdót és csak ezt követően indultunk el a kapu irányába.
A bőröndünket, kézitáskát tehát nekünk itt vizsgálták át újra. Megkérdezték, hogy van-e nálunk valami zöldség-gyümölcs. Gondolom, hogy szúrópróbaszerűen ki is nyittatják a bőröndöket.
Nekünk ennyi volt.
A kapunál kellett még egy kicsit várakozni, aztán már szálltunk is be.
A repülő eleje (első osztály miegymás) természetesen teljesen tele volt.
Hátrébb viszont, ahol mi ültünk, nagyon szellős volt a gép. Mellettünk sem ültek, és az előttünk lévő sorok is szinte teljesen üresek voltak. Mögöttünk is teljesen szétszóródva, tök kényelmesen ült mindenki.
Végül mi is “szétültünk”. Csibi át akart ülni másik sorba, de végül megelégedett azzal, hogy a folyosó mellé kiült.
Így, hogy normálisan és kényelmesen lehetett ülni, olyan gyorsan repült el a 4,5 óra, mint a repülő… 😀 A 4 repülésből ez volt a legjobb.
Odafelé, azt el is felejtettem leírni, hogy a Phoenix-Maui útvonalon belekeveredett a repülő egy elég hosszú ideig tartó légörvénybe. De tényleg, egy csomó időn át úgy rázta a repülőt, hogy emiatt például nem is hoztak innivalót sem. (Kávét csak utólag tudtunk kérni).
A pilóta mondta is, hogy ez most rázós lesz, aztán végül később egy kicsit feljebb is ment, hátha ott jobb lesz. Jobb lett, amúgy szerencsére!
Viszont most visszafelé minden szuper volt!
Amikor hoztak innivalót, szokás szerint mondtuk a néninek, hogy jég nélkül kérjük. Rendesen felkiáltott, hogy "Jézusom, hát Ti meg honnan jöttetek? Tuti, nem Dél-Kaliforniából…" 😂 Ezen jót nevettünk. Mondtuk, hogy eredetileg honnan, meg hogy amúgy Charlotte-ból. Akkor meg megmutatta, hogy beszélnek az észak-karolinaiak. Szerintem ő volt a legviccesebb stewardess, akivel hosszú idő óta találkoztunk. Nyitott, mosolygós, beszélgetős! Szimpatikus volt.
Az időeltolódás miatt már sötétben érkeztünk Los Angelesbe. 22 óra volt meghirdetve, de 21:30-kor már landoltunk is.
Mivel a repülőn semmi ételt nem adnak már (a kis perecen kívül), és otthon sincs semmink, ezért itt is kerestünk valami kis szendvicset.
Tudtuk, hogy 23:59-kor indul a gép, Charlotte-ba pedig hivatalosan 7:36-kor érkezünk. (Itt is ugrunk majd még az időben előre.)
Na, evés után mentünk a kapuhoz, ami egy elég hülye helyen volt, nagyon kicsi hely volt ott, valami hátsó eldugott kapu. Ráadásul itt már ki sem volt írva a repülőnk. Aggódtam egy pillanatig, nehogy ne legyen járatunk vagy akármi.
Ahogy néztük a kiírást - a mi gépünk nélkül ugye -, úgy tűnt, hogy ezek az utolsó gépek, ezt követően már csak reggel 6-kor indulnak újra a járatok.
Szerencsére a kapunál viszont kiírták, hogy Charlotte, szóval hurrá ez mégis a mi gépünk.
Azt láttuk, hogy iszonyú sokan vannak.
Most azt vettük észre “újdonságként” a reptéren (már odafele is), hogy egyfolytában azt mondják be, hogy mindenki maximum két csomagot vihet fel a gépre, a kis bőröndöt és egy kézitáskát. És hogy “most” ingyen feladhatod a többi csomagodat is..
Tudnám min vannak meglepve amúgy. Amióta a fapadosok mintájára már csak pénzért lehet csomagot feladni, azóta az emberek többsége a kis bőrönddel utazik, meg minden mást is próbál úgy pakolni, hogy felvigye a gépre. (Nyilván nemzetközi járatok esetén azért más a helyzet, de országon belül tuti így van.)
Így aztán a gépen már nem marad hely a rengeteg csomagnak. Szóval ha a végén amúgy is ingyen adhatnám fel a csomagomat, akkor miért kérnek érte extra pénzt?!
Na mindegy, ez most csak egy észrevétel, azért írom le.
Meg azért is, mert itt kétpercenként mondták be, mert hogy a repülő teljesen tele van és így is volt egy csomó standby utas, akiknek nem volt helyük. Még valami vita is volt, egy csávót elküldtek a pulttól, hogy ő ugyan nem fog elutazni most ezzel a géppel.
Számomra tök megdöbbentő volt, hogy egy éjfélkor induló járat hogy lehet ennyire tele, már azon gondolkodtam, lehet még álló utas is lesz… 😀
A nagyon sok ember miatt kicsit késve is indult a repülő. Én ekkor már eléggé nyűgös voltam amúgy. Nem tudtam aludni, fáradt voltam, kényelmetlen volt a hely, túl sokan voltak körülöttünk.
Mögöttünk például két férfi között ült egy nagyon idős nénike, aki nem is tudott angolul, a lánya valahol kicsit hátrébb ült, volt is valami dolog, hogy beszéltek a nénihez, de nem nagyon volt képben, úgyhogy a stewardess megoldotta valami csereügylettel, hogy előrébb ültette őket egymás mellé.
01/31/2024
Egyszer kaptunk inni és már vártuk nagyon, hogy az út vége felé jöjjenek még egyszer, ahogy szoktak, de sajnos nem kaptunk.. Akkor már nagyon szomjasak voltunk, tényleg minden bajunk volt már.
Ha elmész leghátra, ott elvileg tudsz kérni inni, de mi valahol középen ültünk, belül, szóval nem mentünk ki. Szerintem még mosdóban sem voltunk.
Akkor már alig vártuk, hogy leszálljon a gép, mi meg kikászálódjunk onnan. Némi csúszással majdnem 8-kor szálltunk le végül.
A reptéren akartunk venni valami reggelinek valót, de a reggelizőhelyen azt mondták, hogy 20 percet kellene várni, hogy elkészüljön a szendvics… Annyit meg nem volt kedvünk várni, így is feleslegesen vártuk ki a sorunkat.
Ami viszont meglepő volt és még ilyet soha nem tapasztaltunk a reptérre érkezve, hogy nem volt őrület az Uber-re várva. Nem volt tolongás, dudálás, tömeg, semmi. Ilyen simán még sosem tudtunk kijutni onnan!
Lehet azért, mert reggel volt, nem tudjuk, alapvetően nem reggel szoktunk érkezni.
De ez legalább kicsit pozitív volt. Az Uber meg is jött, 15 perc alatt haza is értünk és már ültünk is le mindketten dolgozni.
Kicsit éles váltás, mi? 🙂
Ebédidőben kimentünk a közeli boltba valami ételért. A munkát valahogy lenyomtuk, utána viszont kezdtük érezni (én mindenképpen), hogy nagyon-nagyon álmos vagyok!
Próbáltam picit a képeket rendezgetni, de mikor már sokadszorra csukódott le a szemem, úgy gondoltam, hogy ez most ennyi.
Délután 6-kor mondtam Csibinek, hogy én megyek aludni. Ő is jött, bár úgy emlékszem, hogy ő valamikor felébredt és nézett valami sorozatot. Én viszont megszakítás nélkül másnap reggel 7-ig aludtam.
Az egész 10 napot kellett pótolnom… 😀
Utána még kellett pár nap, hogy visszarázódjunk, az időeltolódás miatt is, de legfőképpen az élmények miatt. Életünk egyik legszebb, legjobb, legkülönlegesebb utazása volt eddig!
Aki szeretne eljutni Hawaii-ra, annak tiszta szívből kívánjuk, hogy sikerüljön megvalósítania ezt az álmát, mert ez tényleg egy csoda!!!
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!
