Butterfly World

1/11/2025

A repülőtérre azért jöttünk, mert itt autót béreltünk még a mai napra. Tudtuk, hogy mivel szeretnénk elütni az időt. Korábban már kétszer jártunk a Butterfly World-ben, amit nagyon-nagyon szeretünk.
A reptértől kb. 30 percnyire található ez a kis csodahely.

Amikor kihajtottunk az autókölcsönzőből, akkor nagyon csúnya felhők gyülekeztek felettünk. Útközben persze leszakadt az ég is, de mire odaértünk addigra már el is állt.

Fort Lauderdale, FL

Cserébe viszont meglepően hűvös lett, és bár ugye direkt bepakoltunk a csomagtartóba, hogy ne kelljen nyitogatni, így mégis kénytelenek voltunk kinyitni és melegebb ruhát magunkra húzni…

De egy távolabbi parkolóban csináltuk mindezt, és csak utána álltunk át a Butterfly World parkolójába.

A Butterfly World egyébként egy hatalmas parkban (Tradewinds Park) található, és a parkba is van belépődíj (3 USD/autó), de ezt most nem kellett kifizetnünk valamiért.
A pillangokhóz 32,5 USD / fő + áfa a belépőjegy ára. Nagyjából 11 óra körül érkeztünk meg.

Butterfly World - Fort Lauderdale, FL

A pénztáros elmondta, hogy az eső miatt jelenleg nem túl aktívak a pillangók, majd ha kisüt a nap, akkor felélénkülnek.
Ez valóban így volt. Alig lehetett mozgást látni. Persze a leveleken, virágokon rengeteg pillangót láttunk, de tényleg nem repkedtek valami serényen.

Butterfly World - Fort Lauderdale, FL

Mentünk egy kört, aztán átmentünk a madarakhoz és a bogaras helyre is.

Butterfly World - Fort Lauderdale, FL

Na ezt a bogaras helyet nagyon nem szeretem, és az előző látogatásunkhoz képest most még annyi változás is volt, hogy a terem két sarkában “szabadon” óriási pókháló van, a hozzá tartozó pókokkal együtt… Még most is kiráz a hideg, ahogy írom.

Butterfly World - Fort Lauderdale, FL

A bezárt pókokat és társaikat is megnéztük: mindenféle szőrös tarantula, kis kígyó, skorpió, sáskák.
Hát ennyi nekem elég volt ebből, alig vártam, hogy kijussunk onnan. (Lehetőleg anélkül, hogy egy pók is jönne velünk…)

Butterfly World - Fort Lauderdale, FL

Amikor kijöttünk onnan ismét elkezdett cseperegni az eső, ezért a fedett büféhez mentünk és vettünk egy kávét, meg egy perecet. (Felejthető volt mindkettő - bár lehet csak a hajón voltunk nagyon elkényeztetve!)
Végül eső nem lett, így folytattuk az utunkat. Megnéztük a kimaradt részeket, bementünk a csintalan papagájokhoz is. Itt aztán mindketten kaptunk is belőlük, mert Csibinek a hátán landolt egy, nekem pedig a vállamra ült le egy… 😄 Ezek picit szemtelen papagájok!

Butterfly World - Fort Lauderdale, FL

És aztán az ajándékbolton keresztül visszamentünk újra a pillangókhoz.
És ezt aztán még egyszer eljátszottuk. Iszonyú nehéz innen elszakadni, annyira szépek a pillangók és addigra már aktívak is voltak, szóval egy teljes napot is simán el tudnánk itt tölteni.

Butterfly World - Fort Lauderdale, FL

Nagyon gyorsan elrepült az idő és 16 óra körül muszáj volt elindulni vissza a repülőtérre. A hely amúgy 17-ig van nyitva, ha jól emlékszem, szóval akkor már nem is nagyon lehetett bemenni új látogatóknak.

Butterfly World - Fort Lauderdale, FL

A repülőtér közelében megtankoltunk (alig kellett valamennyit beletennünk), leadtuk az autót. A biztonsági ellenőrzés gyors volt, itt kb. semmit se kellett kivenni a táskából, szóval hamar végeztünk.
Mivel a repülőn nem adnak semmit se enni, otthon üres a hűtő és későn is érünk haza, ezért kerestünk valami ételt, hogy azzal is elütjük az időt indulásig.
A Pollo Tropical nevű helyen kértünk közösen egy ételt, ami elég is volt kettőnknek, aztán még vettünk egy kávét a szomszédos Dunkinban (egy fánkkal) és a vacsorát követően megkerestük a kapunkat. Minden nagyon finom volt! Ezt a Pollo Tropical-t eddig még nem ismertük, de ez alapján merjünk ajánlani.

FLL - Fort Lauderdale, FL

Szerencsére ezúttal semmi késés nem volt, szinte percre pontosan indult a repülő.
Nagyon sok standby utas volt, tele lett a gép. Egész sokáig úgy nézett ki, hogy nem ül mellettünk senki, aztán a legutolsó pillanatban egy fura fickó lett végül a padtársunk. Valami macit ölelgetett és szelfizgetett vele. Na mindegy is. Biztosan ajándékba vitte valakinek.

Clouds Above

A gép tehát időben indult és hamarabb is megérkezett, valamikor fél 10-kor szálltunk le.
A repülőtéren azonban nem sikerült Uber-t rendelnünk, egyszerűen vagy túl sokan voltak, vagy nem tudjuk, hogy mi volt a baj, de 10 perc után feladtuk.

Charlotte-ban az előző napok 30 fokos hőmérséklete után nagyon kevésnek találtuk azt a szerény 2 fokot, ami volt, ezért nem is akartunk kimenni az épületből, csak amikor nagyon muszáj. De mivel nem lett Uber, ezért átmentünk a taxis oldalra és azzal jöttünk haza.
Összesen egyszer utaztunk itt taxival és elég mérgesek voltunk, mert a taxis direkt húzta az időt, más útvonalakon hosszabbította meg az utat, szóval nagyon bíztunk benne, hogy ezúttal egy tisztességesebb taxist fogunk ki. Szerencsére ezúttal nem volt rossz élmény. Rendes volt a taxis, nem próbált becsapni minket és hamar haza is értünk. Árban nagyjából annyit fizettünk, mintha Uber-rel jöttünk volna haza.

Este fél 11-kor érkeztünk meg kb. és nagyon örültünk, hogy kivételesen nem az történt, hogy másnap már azonnal dolgozni kell, hiszen még ott volt egy vasárnap. Nagyon jól jött!

Kb. még vagy három napig imbolyogtunk. Ez nagyon vicces volt.

Fantasztikus hét áll mögöttünk, imádtuk minden percét.

További képek


Map - Butterfly World - Fort Lauderdale, FL

Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő