Induljon a texasi kaland

Induljon a texasi kaland

Sy 2026. november 19. | 4 perc |

Egy korábbi posztban már említettem, hogy idén még egyszer kell menni Csibinek céges útra.

Ez az út november 11-13-ig tartott és ezúttal Texasba, pontosabban Dallasba kellett mennie. 
Mivel Texasban még sosem jártunk, így természetesen én is mentem és hozzádobtunk pár nap szabadságot, hogy egy kicsit belekóstoljunk a cowboyok világába is. 

Repjegyet ismét külön kellett venni, mert ilyenkor Csibiét a cég fizeti, az enyémet mi és ezt csak két jeggyel tudjuk megoldani. De ezúttal legalább egymás mellé kaptunk helyet. 

Csibi programja nem volt valami szilárd, többször is módosult menet közben. Első nap rögtön egy közös ebéddel indítottak, ezért ügyesek voltunk, hogy egy korai gépet választottunk. American Airlines-szal repültünk és reggel 7-kor indult a gép, ami azt jelenti, hogy 5-re a reptéren kellett lennünk. Ehhez kb. fél 5-kor indultunk otthonról. Időben megérkeztünk és a biztonsági ellenőrzésen is hamar átjutottunk.
A repülőn 2x2 ülés volt, így senki nem ült mellettünk, a gép viszont tele volt. Szerencsére pontosan indultunk.

Az út kb. 2,5 óra. A Dallas Fort Worth (DFW) reptérre érkeztünk és én ezt nem tudtam előtte, de volt egy mínusz 1 órás időeltolódás Wilmingtonhoz képest. Ez azért volt fontos, mert kb. ahogy a szállodába beestünk, nekem már kezdődött is az órám.

A céges időszakra nem béreltünk autót, mert mindig volt valaki, aki Csibit bevitte az irodába, ami egyébként még közel is volt. Tehát a reptérről Uberrel mentünk a szállodába. Az első szálloda a Courtyard by Marriott Dallas DFW Airport North volt. Mi magunktól biztos nem ezt választottuk volna, mert az árban nem volt benne a reggeli. Szerencsére viszont lehetett ételt venni egész nap, mert volt valami kis büfé/bisztró. De ne rohanjunk még ennyire előre. 
Megérkeztünk és mivel még korán volt, természetesen nem volt szabad szoba, így lent a hallban kerestem egy helyet és gyorsan kezdtem is az órát (pár percet késtem). Csibi pedig hívott egy Ubert és elment az irodába. 

Úgy érkeztünk meg, hogy az utolsó 3 órámat tudtam még megtartani. Az idő folyton összezavart, mert a laptopom a wilmingtoni (és a budapesti) időt mutatja, a telefonomon viszont a helyi idő volt.
Ezért olyan fél 2-kor (azt hittem, hogy már fél 3 van) megkérdeztem, hogy van-e már szoba esetleg. De sajnos még mindig nem volt.

Visszaültem, de már nagyon unatkoztam amúgy. Aztán pont arra jött egy menedzser (szerintem valami fontos ember lehetett ott a szállodában) és “beszélgetni” kezdtünk. Az én angolommal… Volt is pár félreértés, annak ellenére, hogy mindent értettem és mindenre válaszoltam is. Kérdezte, hogy mire várok, mondtam, hogy a szobára, ő úgy értette, hogy az Uberre… 😀 Aztán, hogy utazgatunk-e, vagy mit csinálunk itt és honnan jöttünk. Mondtam, hogy eredetileg Magyarországról jöttünk. Szerintem ő úgy gondolta, hogy most onnan érkeztünk. Erre mondta, hogy akkor bizonyára nagyon fáradt lehetek, szóval majd ő megkéri a recepcióst, hogy nézze meg jobban, van-e már szoba… 😀 

Tehát mivel megsajnált, hamar kaptam szobát is.

Ott legalább kicsit kényelmesebb volt. Csibi 17-18 körül hazaugrott kb. pólót cserélni, mert estére is közös program volt a kollégákkal. Nekem rendeltünk lent ételt, mert aznap nem ettem valami sokat. Szerencsére lehetett a szobába kérni, szóval felhozták nekem. 
Csibi közben írta, hogy valami óriási golfozós (+ mindenféle szórakoztató) helyre mentek. Ott vacsiztak is, aztán kb. 10 körül jött haza, ha jól emlékszem. Akkor már eléggé fáradtak voltunk, mert mi ugye hajnali 3:40-kor keltünk és ráadásul mínusz 1 órában is voltunk. 

Csütörtök-péntek délelőtt csak munka volt, szóval azt nem részletezem. Annyi, hogy péntek délelőtt már Csibi is csak a szállodából dolgozott, mert annyit változott a program, meg csomóan már haza is utaztak, hogy nem volt értelme bemenni az irodába. Most ő ment le a hallba, én pedig a szobából lenyomtam az óráimat, amíg el nem kellett hagyni a szobát. 
11-kor kell elhagyni, de vicces volt, hogy a takarító, már jó ideje direkt ott porszívózott az ajtó előtt, hogy mikor megyünk már ki… 😀 

Amikor kész voltunk, akkor akartunk menni a reptérre autót kölcsönözni. Kivételesen most nem foglaltunk előre otthonról autót. Na ilyet nem szabad csinálni, ugyanis a DFW reptéren nem volt autó. Így aztán a másik reptéren (Dallas Love Field Airport), (ami nyilván messzebb volt) gyorsan foglalt Csibi egyet és az Uberrel odavitettük magunkat. Ez egy kb. 40 perces út lett. Úgy, hogy egyébként a következő szállásunk nyilván nem ebben az irányban volt.


Mindegy, ez most így alakult! Odaértünk a reptérre és képzeljétek ott is alig volt autó. Éppen akkor parkoltak be egy autóval és a néni mondta is, hogy akkor ezt javasolja (GMC), mert egyelőre más nincs, majd mindjárt hoznak még más autókat. 
Már bepakoltuk a cuccainkat és Csibi állítgatta az autót, mikor egy pasi felnyitotta a csomagtartót és már pakolt is volna be… 😀 Mondtuk neki, hogy ez most nem az az autó, amit ő keres. Vicces volt.

A texasi közlekedés is katasztrófa (szerintem mindenképpen). Annyi és olyan széles utak vannak, hogy szinte felfoghatatlan. A vezetési stílus pedig itt is igen érdekes. Annyira gyorsan és olyan kis helyekre vágódnak be az autók, sokszor index nélkül, hogy muszáj nagyon figyelni.
Sokszor van dugó, viszont sokszor mentünk úgy is, hogy alig volt valaki. Fura volt. 

A péntek maradék részét és a szombatot Fort Worth-ben töltjük, vasárnap-hétfőt Dallasban és kedden megyünk haza. 

Fort Worth-ben a híres Stockyards közelében szerettünk volna szállást foglalni, de ott már nem volt, vagy csak annyira drágán, amennyiért meg nem akartunk. Ezért aztán végül a Stockyards-tól kb. 7-8 percre található Country Inn & Suites nevű szállodában foglaltunk 2 éjszakára.

Korábban értünk ide a becsekkolási időhöz képest, de szerencsére itt már volt szoba, sőt még egy kis “csomagot” is kaptunk, amiben volt víz, csokika, chips és M&M’s is. De legjobban annak örültünk, hogy le tudtuk tenni a cuccot, mert az még oké, hogy a bőröndöt a recepción hagyjuk, de mindkettőnknél volt egy-egy nagyobb méretű táska is, ami viszont nem zárható. Szóval azt nem szerettük volna otthagyni, de ez így most szerencsére megoldódott.

Na és akkor innentől indul a szabadság rész, tartsatok velünk az első texasi kalandunkon is. Tartalmas lesz!

Előző