Természetesen erre a napra is túlterveztük a programot. Terveink között szerepelt: Beverly Hills, Malibu és a Getty Villa.
Aztán hamar rájöttünk, hogy ez így ismét nem fog megvalósulni - legalábbis nem ezen a napon.
Maradt Beverly Hills. 😄

Ezt a helyet is szerettük volna megnézni, hiszen egy csomó filmben felbukkan és gondolom nem vagyok egyedül, akinek a Beverly Hills 90210 című sorozat közel áll a szívéhez. Na hát ezért különösképpen jó érzés volt ide eljutni.
Beverly Hills két másik várossal a „Platina Háromszög” elnevezésű terület része, amely gazdagságáról vált híressé. Itt találhatóak Los Angeles megye, de talán az Egyesült Államok legnagyobb és legdrágább házai. (Ez tisztán látszik is.)
Közvetlenül a Beverly Hills felirattal szemben parkoltunk le, ez a Beverly Gardens Parkban található. Először ezt néztük meg közelebbről.
Majd innen elsétáltunk a mindenki által jól ismert Rodeo Drive-ra - mindössze pár perc sétányira voltunk tőle. Ez egy 3,2 km hosszú utca.

Ez egy nagyon csinos, pálmákkal borított kis sétálóutca tele luxus márkaboltokkal. Ez szó szerint így van, egymás mellett sorakoznak a márkás boltok. Fendi, Valentino, Prada, Gucci, stb. Alapvetően ugye a gazdagoknak is kell valahol vásárolni… 😀

A másik dolog, hogy lépten-nyomon luxusautókba botlik az ember.
Kb. az utca elején rögtön megcsodáltunk kettőt, amelyek az út mellett parkoltak.
Az egyik egy Bugatti volt, csomóan állták körbe és fotózták. (Mi is…) Majd rögtön utána egy csodaszép kék színű Ferrari. Ennek éppen jött a tulajdonosa, egy fiatal pár kiskutyával. 😀

Ezt követően pedig további autócsodák jöttek - megszámolni sem lehetett!
Amíg ott sétálgattunk, addig egy 6 autóból álló csapat - huszonéves fiatalokról beszélünk… - kb. 4-5 kört tett.
Az a heppjük, hogy elengedik az előttük haladó autókat, így ők állnak elsőnek a piros lámpánál. Zöldnél rövid de gyors és hangos rajtot vesznek az utcán sétáló turisták legnagyobb örömére és saját szórakoztatásukra.
Ezek szerint ott így múlatják a fiatalok az idejüket.
Ez a város, de azon belül ez az utca testesíti meg különösen a gazdagságot és a luxust.

Innen átmentünk a kaktuszkertbe. Ezt a kertet 1934-ben egy John Bullard nevű ember adományozta a városnak. Ez egy csodálatos kert tele különféle kaktuszokkal.

A kaktuszkert mellett áll egy templom, azt is megcsodáltuk, bár bemenni nem tudtunk, mert éppen valami esemény volt bent.
Utána elmentünk a város legrégebbi kávézójába (Brighton Coffee Shop), mely 1930 óta van nyitva. New York City típusú régi kávézó. Nem csak kávézni lehet, hanem enni is. Van például napi menü, különböző szendvicsek, meleg ételek.
Kicsi, hangulatos hely, normális árakkal. Arra számítottunk, hogy a Rodeo Drive szomszédságában álló kávézóban is durva árak lesznek, de nem így történt.

Visszafelé sétálva megpróbáltuk megkeresni a Micsoda nő című filmből annak a jelenetnek a helyszínét, amikor Julia Roberts ruhát vásárol. Ezt viszont nem is a Rodeo Drive-on forgatták, hanem a mellette található Santa Monica Boulevard-on. (Megtaláltuk, de most sajnos üresen áll.)
A kaktuszos kertnél sétálgatva láttuk, hogy egy csomó magas pálmával szegélyezett utca sorakozik és tudtuk, hogy ezekbe be kell mennünk.
Ez nem turistalátványosság, de számunkra ez is program.

Így amikor visszamentünk az autóhoz, mi is tettünk egy kört a Rodeo Drive-on, majd intenzív kocsikázásba kezdtünk Beverly Hills utcáin. Mindenhol az óriási pálmasorok, hatalmas házak, eddig amerre jártunk, nem volt jellemző a kerítés, de itt sok helyen láttunk. Ilyen nagy kőkerítéseket képzeljetek el, valószínűleg a privát szféra megőrzése érdekében - legalábbis mi így gondoljuk.
Volt úgy, hogy kiszálltunk és sétálgattunk is ezeken az utcákon.
Egy-két utcába mi is bementünk, ahol internetes források szerint különböző sztárok laknak, de sajnos senkivel sem találkoztunk. 😀

A Sunset Boulevardon lakik állítólag például Madonna is. De ez egy nagyon hosszú utca, végigautóztunk a Beverly Hills-i részén, de sajnos vele sem találkoztunk. 😀
Szépen ránk is sötétedett, így aztán elindultunk visszafelé Anaheimba. Már éhesek voltunk, így azt terveztük, hogy megállunk a Mimi’s-nél vacsizni, ahol az érkezésünk napján is ettünk. Viszont éppen ezen a napon volt a Super Bowl döntője, ezért az étterem már bezárt, hogy a dolgozók is otthonról szurkolhassanak. Ezért a szemben lévő Fridays-be tértünk be. Itt az óriás kivetítőkön mindenki a döntőt nézte. Mivel mi nem emiatt mentünk, így nem abban a zónában ültünk le, de persze onnan is lehetett követni a meccset. Nagyon jó volt a hangulat és a kaliforniak is érdekeltek voltak, mert a döntő egyik résztvevője a San Francisco 49ers csapata volt. Szóval mindenki nagyon drukkolt. Végül sajnos kikaptak, de ettől függetlenül a hangulat nagyon jó volt. Volt aki a másik csapatnak szurkolt, de ennek ellenére tök kulturáltan fejezték ki mindezt. Beszélgettek egymással, a meccs után még ittak is egyet közösen. Szimpatikus volt mindez.

Innen már csak a szállodába mentünk vissza.