09/03/2020
Ezen a napon északi irányban, Duck - Corolla útvonalon hódítottuk meg a szigetet.
Térképen megkerestük a környék összes világítótornyát, így az volt a cél, hogy az ebben az irányban találhatót is megnézzük, majd pedig Corollában keresünk további vadlovakat.
Na, ezt a második tervet gyorsan fel kellett adnunk, illetve ez így nem igaz, inkább módosítanunk kellett a terven.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Duck városán áthaladva hamar meg is találtuk a világítótornyot.
Ezen a napon ismét kegyetlen hőség volt amúgy, így nagyon gyorsan melegünk lett, ahogy kiszálltunk az autóból.
A világítótorony egy kertben található, de a covid miatt a toronyba sajnos itt sem lehetett felmenni, így itt nem időztünk sokáig, körbejártuk és indultunk tovább.
A mosdót valami építkezés miatt áthelyezték, így azt kezdtük keresni: egy ilyen kihelyezett mobil WC-t képzeljetek el. Legnagyobb meglepetésemre (vagy nem is annyira) abszolút tisztaság volt bent.
A mosdó környékén van egy park a víz mellett, ha már ott voltunk, azt is megnéztük. A meleg azonban hamar elrendezte a dolgot, mert nem nagyon volt kedvünk a 40 fokban sokat sétálgatni.
A vadlovakról sokat olvastunk, tudtuk, hogy itt Corolla környékén szaladgálnak szabadon, viszont a hagyományos értelemben vett út egy idő után elfogy, így lehetetlen autóval megközelíteni. Legalábbis egy teljesen hétköznapi autóval egészen biztosan nem.
A mi lovunkkal nem jutottunk volna messzire… 😀
Viszont képzeljétek, itt a terepjáróknak külön strandjuk van. Szóval, az összkerék-meghajtású autókkal, ha az ember elég bátor, akkor nekivághat a homoknak.
Számunkra ez megdöbbentő élmény volt.
Mivel mindenképpen akartuk látni a lovakat, ezért befizettünk egy ilyen túrára. Ez nem egy olcsó túra, viszont eléggé megérte. 102 USD volt kettőnknek.
A jegyárus mondta, hogy még soha nem volt ennyi külföldi turista, mint idén. Ez mondjuk így a covid idején elég fura, nem? 😀 Mindenesetre érdekes!
Megvettük a jegyeket és még volt egy kis időnk, így addig elmentünk autókázni a környéken. Ez a másik megdöbbentő, amivel én egyszerűen nem tudok betelni: a házak. Kacsalábon forgó, csupa-üveg-ablak beach house-ok, kilátással az óceánra. Nagyon szeretnék egyszer egy ilyenben körülnézni. Nem tudom meddig tudnám nézegetni őket, anélkül, hogy megunnám.
Miután a közeli utcákat jól végigjártuk, visszamentünk a parkolóba, ahol még volt időnk gyorsan elszaladni mosdóba indulás előtt. Egy nyitott dzsipben történő két órás túrára kellett készülni.
Szerencsére rajtunk kívül csak egy másik család tartott velünk (nagyszülők, szülők, 2 gyerek és mi ketten voltunk), plusz a sofőr természetesen.
Itt általában úgy működnek ezek a túrák, hogy a sofőr egyszemélyben az idegenvezető is, szóval nagyon sokat mesélt.
Szerencsére a dzsip tetején legalább egy háló volt, ami valamennyire védett a naptól.
A vírus miatt itt is voltak szabályok: indulás előtt láttuk, hogy fertőtlenítik az autót. Mi ültünk az egyik oldalon, a család pedig a másik oldalon.
Mondta az idegenvezető, hogy előre üljünk, mert hátul eléggé rázós lesz az út. Csak halkan mondom, hogy elől is rázós volt. Nem kicsit. Néha azt hittem, kirepülünk az autóból. Eléggé erősen kellett kapaszkodni… 😄
A parkolóból egy pár perc autózás után értünk ahhoz a bizonyos partszakaszhoz, ahol autóval is lehet közlekedni.
Jó pár terepjárót láttunk beragadni a homokba, szóval elég csalóka ez a dolog. Nagyon durva, hogy mennyi és mennyire mély homok van. Én nem is értem, hogy tudnak ezek az autók ott közlekedni egyáltalán.
De rengetegen voltak kint a parton. Sok helyen jártunk már, de ilyet még nem láttunk, hogy beparkolnak egészen a víz szélére, kipakolják a kis sátrakat, kajákat, székeket meg mindent és ott élvezik a nyarat. Brutális.
A vízhez közel, ahol a homok vizes ott egész jól lehet amúgy menni, de beljebb azért kihívás volt haladni. Csak úgy dobálta az autót.
Viszont nagyon hamar megláttuk az első lovakat. Az idegenvezető mondta, hogy szokott lenni néhány, szerintem mi nagyon szerencsések voltunk, mert nagyon sok lovat láttunk a túra során.
Elképesztő élmény. Ott állnak a parton vagy sétálnak fel-alá a napozó emberek között.
A másik, ami szintén elképesztő, hogy hosszú perceken keresztül mentünk a homokos parton nyílegyenesen és még mindig azt látod, hogy csak a fehér homokos part van előtted és mögötted. Felfoghatatlan.
Egy idő után elkanyaradtunk és bementünk a házak közé. Itt nem aszfaltozott utak vannak. Mindenhol csak homok.
Akkora homokdűnék vannak, hogy olyan érzésünk volt, mintha legalábbis a sivatagban lennénk.
Mindenhol ki van írva, hogy a lovakat nem szabad etetni, mert ezek itt bárhol felbukkanhatnak. És fel is bukkannak, tényleg kb. amerre jártunk, mindenhol láttunk lovakat. A házak kertjében, az egyiknek konkrétan az ajtajában is láttunk pacit. Ezek a lovak amúgy csodaszépek. Nagyon gyönyörű fényes szőrük és mindenféle színük van.
Itt a házak között nagyon sok hasonló terepjáró viszi körbe a turistákat. Itt mesélte el az idegenvezető bácsi, hogy a Family Dollar vagy egy másik hasonló nevű cég (Dollar Tree? - sajnos nem emlékszünk pontosan) egyik tulajdonosának itt van birtoka és anno megtiltotta az áthaladást, de aztán belátta, hogy mindenkinek jobb és egyszerűbb, ha engedi ő is áthaladni a forgalmat.
Illetve van még egy másik híresség is, aki annak idején, mikor még nem volt itt ennyi ház, sem turista, szó szerint fillérekért vett területet. Hát ma szerintem elképzelni sem tudok annyi pénzt, amennyit a terület ér. Oda is elvitt minket a bácsi.
Mi az elején nagyon pesszimisták voltunk és tettünk egy kijelentést Csibivel, hogy ahány lovat látunk, annyi dollár borravalót adunk a bácsinak. De aztán egy idő után módosítanunk kellett az “ajánlaton”, mert rengeteg ló volt. 😀
Szóval igazából minden képzeletet felülmúlt ez a végül kicsit hosszabb, mint kétórás túra.
A házak között autóztunk egy jó darabig, itt volt még egy megálló, ahol azt is megtudtuk, hogy ez a Carova Beach önkéntes tűzoltóság otthona, amelynek az a különlegessége, hogy kizárólag összekerék-meghajtású járműveket használnak. Ettől egyedi, mert ilyen máshol nincsen. Itt nyilván a körülmények miatt ez szükséges is.
A Carova név amúgy onnan származik, hogy Carolina és Virginia neve van összemosva, Outer Banks és ez a Természetvédelmi terület ugyanis Észak-Karolina és Virginia határán található.
Visszafelé ismét az óceán partján mentünk, itt is mesélt még a bácsi: fatönkök állnak ki a homokból, viszont vannak olyanok, melyek jól elbújnak! Így ezek elég veszélyesek az erre haladó autók számára.
Vihar után hajódeszkákat is lehet találni a parton, ugyanis nagyon sok nagyon régen elsüllyedt hajó van Outer Banks környékén a vízben.
Szóval már visszafelé ismét az óceán partján autózva újabb és újabb lovakat láttunk. Az idegenvezető tök rendes volt, mert szerintem már bőven időn túl voltunk, de ahol lovak voltak, mindig közel ment, lassított, visszafordult, hogy közelebbről is meg tudjuk nézni ezeket a csodás lényeket.
A túra végére teljesen szétrázott minket az autó, a nap kiszívta az erőnket, a ponyva alól kilógó részeink jól meg is pirultak. 😀
Ezt követően már nagyon-nagyon szerettünk volna egy jól megérdemelt kávét. Az előző napok tapasztalatai után azonban tudtuk, hogy ez kihívás. Itt is így volt.
A parkolóba visszaérve van egy bár meg egy étterem. Az étterem zárva volt, így a bárban próbáltunk kávéhoz jutni. Természetesen sikertelenül. Viszont a báros csajszi nagyon rendes volt, mert ajánlott a közelben egy kávézót.
El is mentünk oda, viszont az is zárva volt. Volt egy fagyizó viszont nyitva, ott is megpróbálkoztunk, de ott sem jártunk sikerrel. (Az vicces volt, hogy egy másik nénivel kb. az összes helyen összetalálkoztunk, mert ő ugyanolyan erősen szeretett volna egy kávét, mint mi.)
Én elszaladtam mosdóba, mire jöttem ki, Csibi mondta, hogy arra lett figyelemes, hogy valaki ordibál - magyarul… - mondhatnám, hogy tipikus, de igazából meg tök meglepő volt, mert ott aztán tényleg kb. a világ végén voltunk, hogy még ott is vannak magyarok…
Már így délután lévén elindultunk visszafelé, de még nem adtuk fel, hogy valahol találunk egy kávézót. Bekeveredtünk egy “bevásárlóközpontba”, ami nem olyan, mint nálunk. Vannak boltok, de nem egy nagy zárt épületben.
Itt találtunk egy édességboltot, ahol van fagyi, csoki, praliné, gumicukor, mindenféle nyalánkság és persze a legfontosabb: kávé IS!
Elég sokan álltak sorba, de mi is kivártuk a sorunkat. Én általában hagyományosan egy capuccino-t szoktam kérni, Csibi meg mindig kipróbál valami különlegességet: most jeges capuccinot kért. Hát komolyan mondom, ilyen finom kávét még sose ittunk. (Mert persze nyilván nem egyedül itta meg… 😄) Azt a kávét azóta is emlegetjük. Ha nem lenne úgy cirka 6 órányira, akkor el is ugranánk egy kávéra…
A nagy kávé keresés után rájöttünk, hogy már éhesek is vagyunk. Ezeken a helyeken nagyon sok tengeri herkentyűs étterem van, de mivel mi ezeket nem szeretjük, így mást kellett keresni. Találtunk is a térképen egy olasz éttermet (La Dolce Vita), amiről aztán az is kiderült, hogy kb. pont előtte parkoltunk. Így ezt választottuk.
Mikor beléptünk, egy pillanatra megilletődtünk, mert olyan elegáns benyomást keltett az étterem és mi azért ugye nem egy elegáns étteremhez voltunk öltözve. De ott az óceánparton ez végülis nem volt szerencsére előírás. Így meg tudtunk ott kajálni. Az étel finom volt.
Az étterem mellett van egy gokart pálya, meg valami kis víz; a vízben rengeteg teknős úszkált. De olyan sok, hogy megszámlálni se lehetett őket.
Innen már csak a szállásra mentünk vissza. Kicsit később meg akartuk nézni a naplementét is, ehhez azonban autóba kellett pattanni. Egy hajórámpát találtunk, de már kicsit késve érkeztünk így csak a naplemente - egyébként - csodaszép végét sikerült elcsípni.
Hazafelé pedig megálltunk a szállásunktól kb. 2 saroknyira lévő DQ-nál (Dairy Queen). Itt lehet kapni csavaros mártott fagyit.
Nagyon finom, de lehetetlen volt normálisan enni, mert még este is annyira meleg volt, hogy a fagyi pillanatok alatt olvadni kezdett. Szóval versenyfutás lett az idővel a fagyi elfogyasztása…
Hát, amint láthatjátok ez a nap aztán tényleg bővelkedett élményekben.
Remek nap volt!
További képek
