Egy kis repülés után irány dél

09/02/2020

Reggeli után a Wright Brothers National Memorial felé vettük az irányt. A szállodánktól nincs messze, a nagy emlékművet még a teraszról is lehet látni. Igazából egy negyedórás séta lenne, ha lenne járda és ha lenne gyalogátkelőhely, ezek hiányában azonban az öt sávos úton átjutni igen nagy kihívás. Így aztán marad az autó.

Ez egy 1,73 km2 nagyságú nemzeti park, évente 450 000 látogatóval.
A belépő felnőtteknek 10 USD, mely 7 napig érvényes!
Észak-Karolina autóinak rendszámán a “First in flight” felirat olvasható.
Ennek oka, hogy az emberiség történetében először a Wright fivérek hajtottak végre sikeres repülést ezen a helyszínen. Wilbur és Orville Wright eredetileg Ohio államból származnak, ezért a két állam (Ohio és Észak-Karolina) mai napig “vitatkozik” a repülés otthona címen. Ohio azért, mert ott születtek a fivérek, Észak-Karolina pedig azért, mert itt repültek először. A fivérek szelet és homokot kerestek; az amerikai Meteorológiai Szolgálat segített nekik helyszínt találni, így jutottak el Outer Banksre, ahol megfelelő szél és homok egyaránt rendelkezésükre állt.

Nagyra értékelték a hely zártságát is, amely a 20. század elején messze volt az ország sűrűn lakott központjaitól. Három éven keresztül kísérleteztek a vitorlázással itteni dombokról és dűnékről. Akkoriban még másképp nézett ki a táj, mint most.
Korabeli fényképek alapján a világ első repülőgép-hangárát és a fivérek lakóhelyét újjáépítették.

Az emberiség történelmében először, 1903. december 17-én, motorizált repülőgéppel 12 másodperces ellenőrzött repülést ért el Orville Wright. Ugyanaznap további három repülést hajtottak végre.
Az első repülés során 36 métert tettek meg, a második 12 másodpercig tartott de már 53 méterre jutottak (Wilbur), a harmadik próbálkozás 15 másodpercig tartott és kb. 61 métert tettek meg (Orville), a negyedik repülés során pedig 59 másodperc alatt 260 métert.
Gyalogösvényen követhető a négy járat pontos útvonala. Kis műemlékek jelzik az útvonalak kezdő és leszálló helyét. Hihetetlen belegondolni, hogy 1903 óta mekkora fejlődésen ment át a repülés!
Van itt amúgy egy látogatói központ is múzeummal, sajnos a covid miatt ez most zárva volt. Aztán maga a műemlék, az akkori repülő (másolata) és egy kis repülőtér is. A műemlék egy domb tetején található, a festői hátteret pedig maga az óceán adja, mely onnan fentről nagyon jól látható.
Nagyon felemelő élmény volt itt állni és elképzelni, ahogy a testvérek annyira hittek az álmukban és addig próbálkoztak, amíg végül sikerült nekik!

Itt természetesen elég hosszan időztünk, de aztán menni kellett tovább.

A nap hátralévő részében a sziget déli felét akartuk meghódítani.

Egészen a déli csücskéig, Cape Hatteras-ig mentünk. Itt is van egy világítótorony. Ezekbe a világítótornyokba normál esetben (amikor nincs covid, úgy értem) fel is lehet menni. De most sajnos mind le van zárva.
Útközben láttuk, hogy kis kitérővel van egy másik világítótorony is. Megbeszéltük, hogy hazafelé oda is lekanyarodunk.

Ezen az úton haladva az út két oldalán hatalmas homokdűnék vannak. Akkorák, hogy a víz nem is látszik.

Egy helyen leparkoltunk és átmentünk az út túloldalára a dűnéken túlra, ahol csak a végtelen óceán és a homokos tengerpart van.

Egy-két napozót láttunk. Ők is ott parkoltak le, ahol mi hagytuk az autónkat és vitték magukkal a napernyőt és a hűtőtáskát (kb. ez a két legfontosabb kellék, amire az embernek itt szüksége lehet).
Teleszívtuk magunkat az óceán energiájával és indultunk tovább. Hamarosan elértük Rodanthe városát.

Bizonyára van köztetek, aki látta az Éjjel a parton (Nights in Rodanthe) című filmet, Richard Gere és Diane Lane főszereplésével. Ezt a filmet itt forgatták. A ház is megvan, mely ma a Hatteras-sziget leghíresebb nyaralója. A házat az 1980-as években építették és az Atlanti-óceán közvetlen partján állt. Viszont annak érdekében, hogy a víz és a viharok ne tegyenek több kárt benne, ezért a házat 2010-ben elköltöztették nem messze az eredeti helyétől.
A fogadóba nem tudtunk bemenni, de az érdekesség kedvéért most rákerestem a neten, 7 éjszakára közel 2800 dollárért bérelhető.

Egyébként most autóval is nehéz megközelíteni, mert kb. minden irányból házak veszik körül, meg persze homok (rengeteg homok). Ameddig tudtunk azért bementünk autóval és közelebbről is szemügyre vettük. Azt írják egyébként, hogy belülről is igyekeztek sok mindent megőrizni a filmből, szóval az ember pont úgy érezheti magát, mint Diane Lane és Richard Gere. De ezt sajnos nem tudjuk megerősíteni!

Innen aztán haladtunk tovább a sziget csücskéig, ahogy azt már említettük. Ott megnéztük a világítótornyot.
A hajdani világítótorony őrzőinek a háza itt is múzeumnak van berendezve, ami sajnos most nem látogatható. A világítótorony körül szerencsére nem voltak sokan, nem kerülgettük egymást. A napon nagyon meleg volt, de a mosdók szerencsére nyitva voltak, ahol fel tudtuk frissíteni magunkat.

Hazafelé úgy gondoltuk, hogy iszunk egy kávét. Azt azonban nem gondoltuk volna, hogy kb. ez bizonyul majd a nap legnagyobb kihívásának.
A neten is böngésztünk, de a legtöbb hely nem volt nyitva. (Vagy teljesen tönkrement a covid miatt és már nem nyit ki, vagy csak a szezon vége miatt volt zárva.) Találtunk egy helyet, melynek “Csúnya bögre” volt a neve, azonban itt meg ki volt írva, hogy “10 perc múlva jövök”. Persze az nem derült ki, hogy mihez képest 10 perc. Mi 20 percet vártunk, de nem történt semmi.
Autóztunk egyet a házak között (ezek a part menti beach house-ok annyira jól néznek ki, hogy napestig tudnám őket nézni). De nem is ez a lényeg, hanem utána visszakanyarodtunk a kávézóhoz, de még mindig csak ez a felirat volt az ajtón.
Így erről a kávéról lemondtunk, viszont lehet a felirat azóta is kint van… Jó sok 10 percet várhattak mások is.

Aztán úgy fél 6 körül, már meg is éheztünk. De kajáldát pont olyan nehéz volt találni, mint kávézót. Aztán végre sikerült, mentünk nagy lelkesen, de persze itt is csak rendelni lehetett, bemenni nem. Telefonon vagy neten lehet rendelni. Szóval letelepedtünk az étterem elé és a neten keresztül leadtuk a rendelést. Aztán ott üldögélve megvártuk, míg elkészül az étel. Elég körülményes ez így.

Volt két pad az étterem előtti parkolóban. Miután megkaptuk a rendelést, gondoltuk, ne a kocsiban együk már meg, így kiültünk a padra. Addigra eléggé beborult és dörgött is az ég, de nem lett eső. (Ahol mi voltunk legalábbis, mert aztán útközben láttuk, hogy kicsit arrébb leszakadt az ég.) Megettük a szendvicset és indultunk tovább, mert még a korábban kinézett világítótoronyhoz is szerettünk volna elmenni. És milyen jól tettük.

Égig érő fák között vezet az út a vakítóan zöld tisztás közepén álló lenyűgöző toronyhoz. Csodálatosan szép!

Nekem ez az abszolút kedvencem: Bodie Island Light Station.

Van egy víz fölé épített kilátó, ahonnan jól látni a tisztást.

A kilátóhoz vezető híd elején ki van írva, hogy többször láttak már mérgeskígyót a magasra nőtt fű és mocsár közelében, így azért nem mondom, hogy borzasztóan élveztem a kilátóhoz vezető utat vagy magát a kilátást, mert folyton a lábam elé néztem, nehogy éppen ott heverjen az a bizonyos kígyó. De nem volt szerencsére, viszont eléggé örültem, amikor visszaértünk a kiindulási ponthoz. 😁

Addigra már a nap is kezdett lemenni, de legalábbis a fénye úgy világította meg a tornyot, hogy még szebbnek tűnt, mint amennyire amúgy is szép!

Ez a hely már csak negyed órányira van a szállodától, úgyhogy viszonylag hamar haza is értünk.
A hőség ma is elég durva volt, így teljesen kipurcantunk estére.
Holnapra Corolla az úticél (a sziget másik felét, északi irányban is felfedezzük), itt vannak állítólag lovak, meg lovastúrák is.

Tuti izgalmas nap vár ránk holnap is!