Manteo, Roanoke Island

09/04/2020

Ez a nap úgy indult, hogy végre egyszer sikerült korán kelni, így kimentünk megnézni a napfelkeltét.
A víz felszíne szinte teljesen sima volt, amikor is sikerült felfedezni egy csomó delfint. Ott úsztak el a part közelében.
Már többször volt szerencsénk ehhez az élményhez, de nekem most is könny szökött a szemembe, annyira csodálatos látvány. Nem tudom, hányan lehetettek, de az már itt eldőlt, hogy ez egy jó nap lesz! 😀

Kill Hill Devils, NC - sunrise

Azt még nem meséltük, hogy ebben a szállodában a reggeli benne van az árban, de el kell mondanunk, hogy nem valami nagy szám.
Nagyon különböző módon kezelik a szállodák is a vírushelyzetet ebben a tekintetben. Van, aki egyáltalán nem ad reggelit, van, ahol fizetős. Itt ugyan benne van az árban, de a helyzet miatt ez kb. előrecsomagolt kis muffinokat és müzliszeleteket jelent.
Van meleg étel is (ez jellemzően mindig, mindenhol tojás és zabkása), de ezt úgy oldották meg például, hogy ha kérsz meleg ételt, azt jelezned kell a személyzetnek és kizárólag ők szedhetnek, Te nem szolgálhatod ki magadat.
Van még általában joghurt, tej, kis dobozos narancslé és kávé. Itt nagyjából ez volt a választék. Nyilván begyűjtöttünk ezt-azt, hogy a kirándulásnál legyen nálunk valami, de azért ettől nem voltunk elájulva.

Még egy világítótorony volt a listánkon, amit nem láttunk, így erre a napra ez volt az egyik tervünk.
Irány Manteo. Itt a többihez képest elég rendhagyó a világítótorony. Közvetlenül egy móló végén áll és sokkal kisebb, mint az összes többi, amit eddig láttunk.

Manteo, NC - Roanoke Marshes Lighthouse
Roanoke Marshes Lighthouse

De nekünk ez is tetszett. Itt is van bent múzeum, sajnos nem meglepő, de annál szomorúbb, hogy ez is zárva volt. Itt legalább be tudtunk lesni az ablakokon.
Sirályok üldögéltek békésen a farönkökön, a vízben pedig kisebb-nagyobb halakat láttunk úszkálni, sőt még egy méretesebb rák haladását is megfigyelhettük.
A halak is érdekesek voltak, rajokban mozogtak, néha egy-egy tök magasra kiugrott a vízből. A part mentén többen próbálkoztak a horgászással is, dobálták be a hálót és volt nagy öröm, mikor sikerült valamit kifogni.

Visszafelé sétálgattunk a hangulatos kis utcákon - nagy tömeg itt sem volt, de azért lehetett turistákkal találkozni. Egyébként a nyaralás első etapjához képest, itt Outer Banks-en sokkal több turista (elsősorban amerikai) volt, mint Atlantic Beach-en.

Manteo, NC

Természetesen itt sem maradhatott el a jól megszokott kávékeresési procedura… 😀 Most viszont elég gyorsan sikerrel jártunk. Sorban állás volt persze, de ez nem szegte kedvünket. Ha kávéról van szó, akkor sorba is állunk.
Egy bácsi a kutyájával békésen üldögélt a kávézó kertjében és olvasgatott. Az asztalokon kávéval kapcsolatos kis üzenetek voltak; jó, hogy ez legalább kicsit feldobta azt a lehangoló érzést, hogy igazából nem lehet csak úgy leülni/beülni sehova emiatt a covidos őrület miatt.

Manteo, NC - Island Perk Coffee Shop
Island Perk Coffee Shop

Mi azért boldogan távoztunk a jól megérdemelt kis kávénkkal. Visszasétáltunk az autóhoz, ahol még bekukkantottam a kis utcácskába. Imádom ezeket a helyi utcákat, mindenhol olyan tipikus “mint a filmekben” érzés fog el. 😀

Alapvetően a világítótorony miatt jöttünk Manteo-ba, de találtunk egyéb látnivalókat is. Így a Fort Raleigh National Historic Site felé vettük az irányt.
Itt több dolog is van; először a The Lost Colony-hoz mentünk.
Ez valójában egy szabadtéri színház, mely közvetlenül az óceán partján található. Normális időkben itt ténylegesen zajlanak előadások, ami baromira hangulatos lehet háttérben az óceánnal (bár azt csak a legfelső sorokból lehet látni).

Manteo, NC - Fort Raleigh National Historic Site
The Lost Colony, Fort Raleigh National Historic Site

Most azonban csak néhányan lézengtünk itt.
Egyébként az “Elveszett kolónia” története nagyon érdekes. Nem tudom, hallottatok-e róla, megpróbálom röviden összefoglalni:
Manteo és ez a hely Roanoke szigetén található.
A kolónia története 1585-ben kezdődött. Sir Walter Raleigh (Észak-Karolina fővárosát róla nevezték el) I. Erzsébet királynő felhatalmazásával indult el Amerika felé, hogy ott kolóniákat hozzon létre. 100 embert hagyott a szigeten, akik azonban hamar feladták és visszatértek Angliába.
1587-ben Sir Walter Raleigh támogatásával újabb expedíció érkezett: ezúttal már nők és gyermekek is jöttek. A telepeseket John White kormányzó vezette. Legfőbb feladatának tekintette, hogy a helyi törzsekkel valamilyen módon kiegyezzenek. Ez csak részben sikerült neki, így továbbra is Angliára voltak utalva. Így aztán White még ugyanebben az évben visszatért Angliába élelemért és emberekértű. A kormányzó indulása előtt a telepesek megígérték, hogy ha veszély miatt el kell hagyniuk a helyet, máltai kereszteket vésnek majd a fák kérgébe.
White 1590-ben tért vissza, de a kolónia mind a 117 lakójának nyoma veszett. Beleértve White lányát, vejét és unokáját is (Virginia Dare - az Újvilágban született első angol gyermek). A házakat lebontották, a csónakok és ágyúk szó szerint eltűntek. Mindössze két felvésett nyom volt, amin el tudott indulni White: a “Croatoan” (egy közeli sziget, mai neve: Hatteras-sziget) és “Cro” szavak.

Ez azonban nem volt nagy segítség, ugyanis a mai napig homály fedi Észak-Amerika és Anglia közös történelmének legnagyobb rejtélyét.

Ezt a drámát szokták itt előadni a színpadon.

Manteo, NC - Fort Raleigh National Historic Site
The Lost Colony, Fort Raleigh National Historic Site

Ezt követően az Elizabethan Garden-be mentünk.
Ide 9 USD / fő a belépőjegy ára.
Mindenhova maszkban lehet csak belépni és a zárt terekben nem is lehet levenni; kinti helyeken igen, amennyiben tudod tartani a szükséges távolságot másoktól.

Manteo, NC - Elizabethan Garden
Elizabethan Garden

Ezt a kertet évszázadok során angol nők hozták létre azoknak a bátor férfiaknak és nőknek az emlékére, akik megalapították Amerikában az első angol gyarmatot.

Gyönyörű kert az óceán partján.

Manteo, NC - Elizabethan Garden
Elizabethan Garden

Szeretjük az ilyen botanikus kerteket. Itt is jó sokáig tudunk bóklászni. Szerencsére nagyon nem kellett tömegeket kerülgetni. Voltak emberek rajtunk kívül is, de nem voltunk túl sokan. Persze ezen a napon is óriási hőség volt, így ezt követően már visszamentünk a szállásra.

Késő délután - estefelé kimentünk egy nagyot sétálni a partra.
A papucsunkat levettük és elindultunk. Az a jó, hogy a végtelenségig lehet menni, olyan hosszú és széles a part. Arra mentünk vissza, hogy egy kutyát sétáltató nő szaladt a papucs után, ami már a vízbe került. Pedig direkt figyeltünk arra, hogy eléggé kint hagyjuk, ne a víz közelében, mert tudjuk, hogy egy-egy hullám eléggé ki tud jönni. Na most is ez történt, így a néninek köszönhető, hogy nem mezítláb kellett visszamennünk a szobába.
Itt valahogy ez a fajta kedvesség tök alapnak számít.
Nekünk nagyon jól esett ez a gesztus, mert végülis simán hagyhatta volna, hogy elvigye a víz a papucsot. De nem így történt.

Ismét tartalmas napot tudhatunk magunk mögött.

További képek

Kill Devil Hills, NC
Kill Devil Hills, NC
Kill Devil Hills, NC
Kill Devil Hills, NC
Kill Devil Hills, NC
Kill Devil Hills, NC
Kill Devil Hills, NC
Kill Devil Hills, NC
Kill Devil Hills, NC
Kill Devil Hills, NC
Manteo, NC
Manteo, NC
Manteo, NC
Manteo, NC
Manteo, NC
Manteo, NC - Roanoke Marshes Lighthouse
Manteo, NC - Roanoke Marshes Lighthouse
Manteo, NC - Roanoke Marshes Lighthouse
Manteo, NC - Roanoke Marshes Lighthouse
Manteo, NC - Roanoke Marshes Lighthouse
Manteo, NC
Manteo, NC
Manteo, NC
Manteo, NC
Manteo, NC
Manteo, NC - Roanoke Marshes Lighthouse
Manteo, NC
Manteo, NC - Island Perk Coffee Shop
Manteo, NC - Island Perk Coffee Shop
Manteo, NC - Island Perk Coffee Shop
Manteo, NC - Island Perk Coffee Shop
Manteo, NC
Manteo, NC - Fort Raleigh National Historic Site
Manteo, NC - Fort Raleigh National Historic Site
Manteo, NC - Fort Raleigh National Historic Site
Manteo, NC - Fort Raleigh National Historic Site
Manteo, NC - Fort Raleigh National Historic Site
Manteo, NC - Fort Raleigh National Historic Site
Manteo, NC - Fort Raleigh National Historic Site
Manteo, NC - Elizabethan Garden
Manteo, NC - Elizabethan Garden
Manteo, NC - Elizabethan Garden
Manteo, NC - Elizabethan Garden
Manteo, NC - Elizabethan Garden
Manteo, NC - Elizabethan Garden
Manteo, NC - Elizabethan Garden
Manteo, NC - Elizabethan Garden
Manteo, NC - Elizabethan Garden
Manteo, NC - Elizabethan Garden
Manteo, NC - Elizabethan Garden
Roanoke Island

előző következő