Valentin-nap

Sy @ 2021-02-07 | 3 perc |

Gyakorlatilag ahogy véget ér az év, a boltok máris Valentin napi díszbe öltöznek.
December 31-én valamiért leugrottunk a boltba, éppen akkor cserélték az árut. Már akkor kikerülnek a plüssök, csokik, de aztán január vége felé - február elején kapcsolnak teljes sebességre és ilyenkor már mindenhol minden szívecskés. Szinte szó szerint.

Valentine's Day - grocery stock

Mi alapvetően nem ünnepeljük (otthon sem ünnepeltük) ezt a napot. “Boldog Valentin-napot”, max. ennyi.
Viszont mióta itt élünk megértettem, hogy miért jók ezek, vagy mi hiányzott otthon, ami itt megvan. Nem csak a Valentin-nap kapcsán, hanem minden ünnepnél azt érzem, érezzük, hogy abszolút megadják a módját, át- és megélik ezeket az ünnepeket.

Minden ünnepre rákészülnek, egymást váltják a boltban is az ünnepekhez kapcsolódó dolgok, ahogy véget ér az egyik, jön a másik.

Valentine's Day - grocery stock

Amikor írok egy-egy posztot, akkor bizonyos dolgoknak mindig utánaolvasok, így most például az derült ki, hogy a Karácsony mögött 2. helyen áll ez az ünnep. Számomra ez nem volt ennyire evidens.
2020-ban csak az USA-ban 27,4 milliárd dollárt költöttek az emberek a szeretteikre.
Itt ugyanis nem kizárólag csak a szerelmüknek vesznek ajándékot, kis meglepetést, hanem gyakorlatilag bárkinek, aki fontos számukra: szülők, nagyszülők, barátok, tanárok, de még a háziállatok is kapnak ajándékot.
A legkelendőbb ajándékok a csokik, édességek, ékszerek, virágok, ajándékkártyák, üdvözlőlapok, ruhák és persze az élmények: elsősorban például vacsora egy étteremben vagy egy-egy romantikus utazás és persze ilyenkor megnő a lánykérések száma is. Az éttermek külön speciális Valentin-napi ajánlattal várják a vendégeket, de a kávézóknak is vannak ajánlatai, sőt a szív alakú sütik, fánkok sem hiányozhatnak a kínálatból.

Szóval ez itt azon túl, hogy nagy ünnep, nyilván óriási biznisz is! De elnézve a boltok kínálatát, nincs is semmi, ami ne lenne! 😀 Mindennek van szívecskés verziója, tele van minden plüssökkel, csokival, lufikkal, virágokkal, mindennel. Ez az év a körülményeket tekintve nem tudom mennyire lesz rekord év, de az egészen biztos, hogy a boltok polcai nem arról árulkodnak, hogy idén ne lenne fontos a Valentin-nap.
Nekem igazából egy kicsit túl sok ez, ugyanakkor meg valahol tetszik, hogy tényleg adnak ezekre a dolgokra. Emlékszem, tavaly ilyenkor Kaliforniában voltunk, a szálloda éttermében reggeliztünk és ment a tévé, ahol minden erről a napról szólt. Az időjárásjelentésben a heti előrejelzésnél a február 14-i napot egy nagy piros szívvel jelölték meg. Ez a ráhangolódás ahogy már a Karácsony esetében is írtuk, nagyon szimpatikus itt. És ha túlzás, ha nem túlzás, szerintem ez jó, egy kicsit - jó értelemben - irigylem ezt tőlük. Bár lehet még pár évet eltöltünk itt, már nekünk is ez lesz természetes! Ki tudja. (De majd mindenképpen elmesélem azt is.)

Valentine's Day - grocery stock

Na és persze, ahogy lecseng a Valentin-nap, a szívecskéket felváltják a virágok, a húsvéti tojások. De ez még nem feltétlen a húsvétra való készülődést jelenti, hanem egyszerűen a tavaszt (is) ünneplik. Most az összes csoki virágos mintát kap és minden tavaszi színekben pompázik. Ezt imádom. A Húsvét egyébként itt nem számít ünnepnapnak. De még a Húsvét hétfő sem. Ezekről a nemzeti ünnepekről is írunk hamarosan egy posztot.

Végezetül én azt mondom, amit Karácsonykor is szoktam, ne csak az a pár nap szóljon a szeretetről, hanem minden egyes nap! Éljen a szeretet és a szerelem! (Milyen jó, hogy nekünk van rá külön szavunk!)

Boldog Valentin-napot Mindenkinek! ❤️

További képek

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő