Olasz negyed

09/15/2022

Minden nap 8-kor keltünk, így csütörtökön is. Utána kényelmesen megreggeliztünk. Ebben a szállodában nem volt olyan széles a választék, mint a többi Residence Inn-ben, ahol eddig jártunk. A főbejáratnál lévő forgóajtó le van zárva, ami amúgy innen a reggeliző részből nyílna.
Ezt nem is nagyon értjük, mert általában a bejáratnál a recepció szokott lenni. De úgy tűnik, történhetett valami, ami miatt lezárták.
Sőt, itt volt először olyan szálloda, ahol biztonsági őr ül a másik bejáratnál. Ilyennel még nem találkoztunk egyik szállodában sem.

A lenti mosdóba például csak a szobakártyával lehet elmenni. Első nap, amikor megérkeztünk, használni szerettük volna a mosdót és csak a biztonsági őr tudott minket beengedni. A liftet is csak a kártya segítségével tudod elindítani (felfelé). De ilyen máshol is volt már.
Azt tudjuk elképzelni, hogy esetleg random bejöttek emberek, akik miatt szükséges volt ezen intézkedések bevezetése. Amúgy maga a szálloda környéke teljesen rendben van. Egy kicsit lejjebb van a buszvégállomás, ott azért látni fura alakokat.

Na mindegy is, ezt csak az érdekesség kedvéért mondom.

Tehát reggeli után ismét útra keltünk. Megint az olasz negyedet vettük célba. 😄
Ezúttal a Government Centerhez mentünk, ez volt a kiindulópont, mert onnan közel van az olasz negyed.
Ide a busszal (Silver Line 4 vagy 5) mentünk a végállomásig.

Aztán a Boston Common-nál található Boylston állomáson felszálltunk a zöld metróra (Green Line) és ezzel mentünk két megállót a Government Center megállóig. (Amúgy tényleg zöldek a szerelvények.)

Van még kék, piros és narancssárga metróvonal is. A narancssárga le volt zárva jó ideje, talán pont az utolsó itt töltött napunkon nyitották meg újra.) A kék metróval is utaztunk, az meg nyilván kék! 😀
De amúgy nagyon kell figyelni, mert a zöld metró esetén például több jelzéssel is járnak, ugyanis tök különböző irányba mennek ezek a szerelvények. Szóval aki esetleg erre jár, mindig jól nézze meg, melyik irányba, melyik jelzésű metróval tud eljutni!!!
De a közlekedésről még amúgy is fogunk írni egy külön bejegyzést!

Szóval Government Center - ez ahogy a neve is utal rá a kormányzati központ.
Itt van például a Városháza (City Hall) épülete, ami mellett most valami építkezés vagy felújítás zajlik, le is van zárva egy rész. Mikor megérkeztünk, éppen valami latin zene szólt és népviseletben táncolókra lettünk figyelmesek. Közelebbről láttuk, hogy El Salvador-ból származnak. A fellépésük sajnos pont a végére ért, de ott sétálgattak a szép színes ruháikban.

Egyébként pont itt van egy színes BOSTON felirat, ha esetleg valaki fotózkodni szeretne.

Mellette pedig William “Bill” Felton Russell amerikai profi kosárlabdázó szobra áll, aki a Boston Celtics csapatában játszott. A szobrot 2013-ban állították neki itt a téren és ő maga is részt vett az avatásán. Boston városa ezzel fejezte ki tiszteletét iránta. 11 lábazat veszi körül, mely azt a 11 bajnokságot szimbolizálja, melyet segített a Celtics-nek megnyerni.
Mindegyiken található egy hozzá köthető fontos idézet. 2015 tavaszán még két gyerekszobor is ide került, a gyerekekkel való munka iránti elkötelezettsége miatt.
Csibi is kosarazott régebben, meg szereti is a kosárlabdát, tehát nekünk ez egy kötelező látnivaló volt!

Ezt követően persze az eredeti útiránytól megint eltértünk, ugyanis itt áll egy téren a Faneuil Hall nevű piac. 3 felújított 19. századi épületben 112 üzlet és 13 étterem várja a látogatókat. Körülötte pedig utcai előadók és különféle rendezvények szórakoztatják a turistákat. Állítólag önmagában ez a hely rengeteg turistát vonz a városba…
Ekkor mi még nem mentünk be!

Az épület előtt pedig Samuel Adams szobra látható (többek között).
Samuel Adams államférfi, politikai filozófus és Boston egyik legjelentősebb forradalmi vezetője volt. Nagyon fontos szerepet játszott az amerikai függetlenségi háborúban. Az Egyesült Államok egyik alapító atyja.

Jobbra haladtunk tovább, alapvetően csupán azért, mert tök jól néztek ki a házak és felhőkarcolók.
A sarkon áll egy épület, messziről nézve illetve a formája alapján akár egy templom is lehetett volna, de persze nem az volt. Elsőre az volt a meglepetés, hogy egy metrólejárat van itt, aztán pedig kiderítettük, hogy ez itt az Old State House. Emlékeztek, előző nap az aranykuplás State House-nál említettem, hogy van egy régi is. Na, ez az!

Az Old State House egy történelmi épület. 1713-ban épült és 1798-ig a Massachusettsi Általános Bíróság székhelye volt. Ez az Egyesült Államok egyik legrégebbi középülete.
A Boston Freedom Trail egyik nevezetessége is (erről majd később lesz még szó). Jelenleg múzeumként működik.
Természetesen bementünk a múzeumba. 15 USD/fő a belépőjegy ára és ezzel a belépőjeggyel a közeli (kb. 2 sarokra lévő) Old South Meeting House-ba is be lehet menni.

Az Old State House tehát Boston belvárosában, a felhőkarcolók között található és Bostonnak az amerikai forradalomban betöltött szerepét mutatja be.
De mi minden is zajlott itt?
James Otis itt tartott 1761-es beszéde volt az első jelentős tiltakozás a brit törvények ellen.
A bostoni mészárlás a városháza előtti téren történt. Ez volt az első vérontás a forradalom előtti években a britek és az amerikaiak közötti vitában. Maga az esemény valójában nem mészárlás volt, hanem erőszakos dulakodás, melynek során öt bostoni vesztette életét.

1776. július 18-án ennek erkélye alatt gyűltek össze a bostoniak, hogy először hallhassák a Függetlenségi Nyilatkozatot.

Ezenkívül is számos fontos esemény helyszíne volt a State House, de még egyet emelnék ki közülük. Most ugyan szomorú az apropó, de 1976. júliusában II. Erzsébet királynő erről az erkélyről üdvözölte Boston lakosságát.

Akit egy kicsit is érdekel a történelem, azoknak ajánljuk, hogy látogassák meg a múzeumot, mert nagyon érdekes dolgokat lehet itt látni. Például egy 3 részes dokumentumfilmet is meg lehet nézni.

Innen tényleg kb. 2 saroknyira található az Old South Meeting House, a túra 2. állomása. Átmentünk oda, ahol a belépővel teljesen simán bejutottunk.
Az épület 1729-ben épült és fontos találkozóhely volt. Nyilvános összejövetelekre és istentiszteletekre használták. Órája az ország legrégebbi amerikai gyártmányú toronyórája, mely még mindig az eredeti helyén működik.

1768 és 1775 között a gyarmati Bostonban zajló brit akciók elleni tömeges tiltakozó találkozók központja lett. Az 1773. december 16-ai híres bostoni teadélután (angolul Boston Tea Party) szervezése is itt zajlott. Ez volt az amerikai függetlenségi háború kitörésének közvetlen előzménye.
De erről majd még később mesélek.

Szemben, az utca túloldalán a Walgreens előtt van egy kis ingyenes könyvtár. Elviszel valamit, meg hozol valamit a helyére. Tök jópofa. Mellette áll egy zongora, ahova bárki leülhet és zongorázhat.

A téren pedig áll két szoborcsoport, a “Boston Irish Famine Memorial”. Ez az 1845-52-es nagy éhínség idején szenvedő ír családot állítja szembe az Amerikába emigrált gazdag családdal.
1845-ben Írországban a legfőbb táplálék a burgonya volt, melyet megtámadott egy gombafajta. Ennek következtében körülbelül kétmillió ember halt éhen és nagyjából ugyanennyi vándorolt ki. A legtöbb ír Massachusetts államban él.

Innen a Milk Street-en haladva egészen a New England Aquarium-ig sétáltunk. Előtte még megnéztük a Rings Fountain nevű szökőkutat, aztán egészen a móló végéig kimentünk a kikötőben, ahonnan jó látkép nyílik a városra visszanézve.

Továbbhaladva a Christopher Columbus Waterfront Park-ba mentünk, ahol Kolumbusz szobrát nem találtuk, bár őszintén szólva ekkor nem is kerestük, mert már kb. azt sem tudtuk, hol járunk. 😄

A parkban található a The Rose Kennedy Rose Garden. Ha az ember nem figyel, könnyen elsétálhat a kert mellett, anélkül, hogy észrevenné. Ha virágokról van szó, ez velünk nem történhet meg. A rózsakert állítólag júniusban a legszebb, amikor a látvány és az illat együttesen érvényesül. Rose Fitzgerald Kennedy Kennedy elnök édesanyja volt. Neki és az úgynevezett American Gold Star Mothers előtt tiszteleg a kert.
Az American Gold Star Mothers egy veteránokat segítő szervezet, mely azoknak az édesanyáknak nyújt támogatást, akik elvesztették gyermeküket a 2. világháború során.
Mrs. Kennedy 1944-ben lett Gold Star Anya, amikor legidősebb fia, Joseph Patrick Kennedy egy akció során életét vesztette.
Szóval, aki júniusban jár erre, az mindenképpen tegyen kitérőt és teljes pompájában nézze meg ezt a kis rózsakertet. Most nem volt semmi extra, de jó, hogy nem hagytuk ki.

Na és innen már nagyon közel van a North End - olasz negyed, ahova ma végre tényleg el is jutottunk. Amint láthatjátok, nem kis kitérővel, de végre ideértünk.
Itt kóricáltunk egy kicsit, megnéztük az épületeket és konstatáltuk, hogy tényleg olyan egy kicsit, mintha Olaszországban lennénk. Szűk utcácskák, olasz éttermek és boltok és egy csomó olaszul beszélő ember.

A Virginiában élő ismerőseink, Noémi és a férje tavaly karácsonykor jártak Bostonban, így ajánlott egy pizzériát, ahol állítólag nagyon finom a pizza. Sajnos ezt a helyet nem találtuk meg, pedig két kört is tettünk azon a környéken, de ott állt a Regina nevű pizzéria, így végül oda tértünk be ebédelni, mert már nagyon megéheztünk.
Elég sokan voltak, de szerencsére volt még hely nekünk is.
Egy mediterrán pizzát rendeltünk és Csibi örömmel konstatálta, hogy most ihat egy sört, hiszen nem autóval vagyunk. Én egy Sprite-ot ittam. 34 dollárt fizettünk.

Az Old North Church egy 18. századi templom, Paul Revere forradalmi menetének kiindulópontja. Sajnos már zárva volt, ezért nem tudtunk ott átvágni, így egy kis kitérővel jutottunk el a nevét viselő térre, ahol lovasszobra áll.
Paul Revere eredetileg egy amerikai ezüstműves és iparos volt. De legismertebb és legfontosabb tette, az éjféli lovaglása volt, mellyel 1775 áprilisában figyelmeztette a gyarmati miliciát a brit erők közeledtére.

Noémi azt is javasolta, hogy mindenképpen együnk sütit az olasz negyedben… Hát Csibinek ezt nem kell kétszer mondani, már ki is nézett egy kis kávézót, ami útba is esett.
Volt egy hely, a Mike’s Pastry, ahol konkrétan a bolt előtt állt a sor vége. Itt valami tipikus olasz sütit lehet kapni és biztos nagyon finom lehet, mert tényleg minden 2. ember kezében ilyen sütis dobozt láttunk. (Leülni nem lehetett bent, csak megvetted és vitted magaddal.) Úgy láttuk, hogy csak készpénzzel lehet fizetni, mi viszont nem túl sok készpénzt tartunk magunknál általában, ezért továbbmentünk.

Aztán láttunk valami érdekességet a falon, amit le akartunk fotózni, mire kiderült, hogy ez az a kávézó, ahova jöttünk. Majdnem túlmentünk rajta. Viszont itt is csak készpénzzel lehetett fizetni valamiért. Így aztán megnéztük, hogy mennyit tudunk összekaparni ketten és kiderült, hogy van annyi, hogy fussa belőle egy sütire és kávéra.

Szóval bementünk. Ez a hely a Caffe Vittoria. Aki erre jár, annak őszintén tudjuk ajánlani.
Egyrészt mert a kávé nagyon finom. Én egy cappuccinot ittam, általában mindenhol azt kérek. Csibi meg mindig megkóstol valami specialitást, ezúttal az Espresso Affogato-t válaszotta, ami egy fagyis kávé tulajdonképpen. (Nagyon finom, én is megkóstoltam.) Talán a legfinomabb kávé volt, amit itt (Amerikában) ittunk.
A sütikkel kapcsolatban tanácstalanok voltunk, mert a kirakat alapján több is szimpatikus volt, meg a nevük alapján is több tetszett. Ezért a pincérnő tanácsát kértük, hogy szerinte mi a legjobb. Mivel az általunk kinézett sütikből kettő is szerepelt az általa javasoltak között, ezért a Tiramisu és a Yellow Cream Savoi nevű sütit választottuk.
Mindkettő finom volt, de a tiramisu különösen. Eredeti olasz recept szerint készül és ezt érezni is lehet rajta. Már máshol is ettünk itt Amerikában tiramisut, de meg se közelítette ezt!
Borravalóval együtt 25 dollárt fizettünk.

Ezt követően még megkerestük Paul Revere házát, amit hamar meg is találtunk egy helyes kis téren. Egyébként a téren most egy étterem van, legalábbis oda vannak az asztalok kirakva, így elég nagy volt a nyüzsgés, sok ember volt. (Mondjuk, bárhol jártunk, mindenhol nagyon sok turista van a városban most még.)

Itt van még a Szent Szív templom is és tök szép és tipikus házak. Nagyon tetszenek nekem ezek a típusú házak így kívülről.

Mire ideértünk, addigra az eddigi programok alapján sejthetitek, hogy baromira elfáradtunk. Szóval innen célba vettük a metrómegállót, ahova még ugyebár vissza is kellett jutni.
Itt újra hangsúlyoznám, hogy figyelni kell, hogy melyik metróra szállsz, mert az eltérő betűk más útirányt jelölnek. Ha jól emlékszem B, C, D és E jelzésű metrók járnak a zöld vonalon. Nekünk az E kellett, persze arra kellett a legtöbbet várni.
Aztán végre jött. A megállók rövidek és olyan érzése van az embernek, hogy nagyon lassan halad a metró. Sokan is voltak rajta.

Ezen a napon az 1-es buszt választottuk, mert az is a szálloda környékén áll meg. Egy utcasarkot kell gyalogolni. (Később rájöttünk, hogy ha nem szállunk le, akkor egy kis kerülővel ugyan, de a szállodához közelebb is le lehet szállni róla.)
Közvetlenül a szálloda mellett van a Ramsay Park. Ez egy kivilágított sportpálya tulajdonképpen, ahol tök sokan sportoltak: kosaraztak, kicsi tornászlányok azt gyakorolták, hogy dobják fel a társukat, aztán hogyan kapják el őt. Mások meg amerikai fociztak.
Jó lenne otthon is több ilyen!

Hát, ma sem volt szükség altatóra.
Elfáradtunk, de a java még csak most jön! Tartsatok velünk holnap is!

További képek