Tömegközlekedés Bostonban

Tömegközlekedni azért jó, mert sokkal jobban meg lehet ismerni a helyi életet. Ha kocsiba ülünk, akkor ott szállunk ki, ahol akarunk és nyilván sokkal kevesebb emberrel találkozunk.
Mi most szándékosan úgy terveztük ezt a kiruccanást, hogy tömegközlekedünk és sétálunk. Előre utánanéztünk (vagyis hát Csibi… 😄) milyen turistabérlet van, szóval nagyjából képben is voltunk.

A reptérről a szállodába Uber-t hívtunk, így volt alkalmunk elcsodálkozni a belvárosi “alagútrendszeren”, ugyanis csomó helyen hosszú alagutakon keresztül halad a forgalom.
Utólag már tudjuk, hogy lehetett volna eljutni a reptérről a szállodába és vissza, de mi most is ezt választanánk. Mert amikor a busz tele van, akkor esélytelen a gurulós bőrönddel közlekedni. Illetve nyilván megoldható, de nagyon macerás lett volna.

Mi a 7 napos CharlieCard-ot választottuk, mely 22,50 dollárba kerül fejenként és egy jópofa kis kártyát kap az ember. Ez olyan mint egy érintős bankkártya (NFC). A buszra felszállva ezt kell hozzáérinteni a leolvasóhoz, ami jelzi, hogy szabad az út. A metróban pedig így nyílik ki a kapu.
Nem lehet akárhol megvenni (például online nem lehet kapni). De például a közkönyvtárban igen. Mi végülis a buszvégállomáson egy automatából vettük. Az automata sajnos nem tudott éppen nyugtát adni, mert volt valami problémája… Ez később volt (lett volna) fontos, amikor problémánk adódott a kártya használatával.
Ezzel a bérlettel korlátlan számú utazást lehet tenni és gyakorlatilag szinte az összes járművön használható. Még a távolsági buszokon és a kompon is.

CharlieCard - Boston, MA

Ezzel a kártyával lehet használni a havi bérletet (55 ill. 90 USD attól függően, hogy milyen járművekre érvényes), a napijegyet (11 USD), továbbá feltöltőkártyás megoldásként is használnálható. Utóbbi esetben pénzzel lehet feltölteni a kártyát és az összeg akkor kerül levonásra, amikor valamilyen járműre felszállunk.
Egy buszjegy 1,70, egy metrójegy pedig 2,40 USD (a metrón átszálláshoz is jó).

Az mTicket mobil alkalmazás (App Store|Google Play) segítségével is lehet jegyet vásárolni. Itt azonban hamar kiderült, hogy ezzel heti bérletet nem lehet venni. Továbbá nem feltétlenül tartjuk turistabarátnak, mert a jegy vásárlásához meg kell adni a honnan-hová állomásokat, amit turistaként nehéz belőni. Amikor a szállodánknál lévő megállót próbáltuk megkeresni, azt nem találtuk, így nem is tudjuk pontosan mit kellett volna megadni.

A CharlieCard és az automaták egyszerűbbnek tűntek.

Csibi letöltött egy közlekedési applikációt, amit az mTicket alkalmazás ajánlott: Transit (App Store|Google Play). Ez a menetrendeket és élő információkat tartalmazza. Van ingyenes és fizetős része is. Turistaként az ingyenes rész is nagyon elegendő (és reklámmentes). Elég pöpec kis menetrend, mert látni, mennyit késik a járat, sőt a térképen konkrétan látni lehet a kis busz ikont, hogy hol tart éppen. Nem csak a bostoni, hanem több száz város menetrendjét és élő adatait ismeri, pl. Charlotte is köztük van, ami korábban már többször is jól jött volna nekünk.
Van közösségi része is az alkalmazásnak: meg lehet adni egy 3-as skálán, hogy mennyi emberen van maszk, illetve hogy mennyien vannak a buszon. Utóbbit jelzi a térképen lévő kis busz ikon. Szóval az applikáció nagyon jó!

Transit app - Boston, MA

Maga a közlekedés már nem annyira. Vagyis a metró közlekedéssel nincsen semmi baj. A metrók gyakran járnak, viszont ezt többször is jeleztem a posztoknál, hogy nagyon figyelni kell, hogy melyik jelzésűre száll az ember a zöld és piros metró esetén!

MBTA Routes Map - Boston, MA

Számomra a metró egy kicsit olyan kisföldalatti jellegű. Úgy értem, hogy olyan rövid kis metrók vannak és az állomások is nagyon rövidek. Viszont olyan gyakran járnak, hogy mire leszállsz, már ott is áll mögötte a következő.

Green Line - Subway - Boston, MA

A buszok viszont gyakran és sokat késnek. Amúgy sokféle buszjárat van és Transit applikáció (és a Google Térkép) segítségével nagyon könnyű boldogulni! A késések bosszantóak tudnak lenni, mert nem pár percet késnek, hanem esetenként 39 perces késés is előfordult. Miközben a másik irányban 5 darab ugyanolyan számú busz ment el. Nem túlzok! Megszámoltuk!

Teljességgel kiszámíthatatlan, hogy mikor vannak kevesen a buszon. Mi úgy kalkuláltunk, hogy tuti munka után vannak sokan.. De déli 12-kor is belefutottunk teli buszba. És este 7-kor is volt 30 perces késés. Nem mindenhol van külön buszsáv, ezért nagyon sokszor ülsz a dugóban. Vagy egyszerűen vársz emiatt a megállóban. Néha olyan érzés volt, mint a Blahán a 7-es buszon, de ezt is említettem már az egyik posztban!

A buszok egyébként alapvetően tiszták, de sok fura arc van rajtuk.
Több napon is előfordult, hogy nem kértek jegyet. Viszont amikor igen, akkor is volt olyan hajléktalan, aki simán felszállt a buszra - nyilván jegy nélkül… Ő például pont egy rendbontó és utasokba belekötő típus volt. Szerencsére a buszvezető rászólt és onnan kezdve csöndben volt.

Otthon - Magyarországon - is tömegközlekedtük, én gyakorlatilag egész életemben tömegközlekedtem, szóval nagy meglepetés nem ért, de az azért biztos, hogy sok szempontból nem elég vonzó alternatíva a tömegközlekedés.
Itt Amerikában pedig alapvetően inkább autóval járunk - sok helyre nem is lehet, vagy csak iszonyú macerásan eljutni másképp. Ezt a példát talán már említettem: mi kb. 12 percre lakunk a repülőtértől autóval, de busszal ez minimum másfél - két órás kalandtúra, vagy egy múzeumba se tudunk igazából busszal eljutni.

Az megint egy pluszpont, hogy például a közel másfél órányira található Salem városába is el tudtunk utazni a CharlieCarddal. (Míg otthon Budaörsig is kiegészítő jegyet kellett vennem.)

A buszokon kb. minden kapaszkodón van leszállásjelző gomb, így nem kell felállnod és a buszon botorkálnod, mert bárhonnan tudod jelezni a leszállási szándékodat és sokan csak akkor állnak fel, amikor a busz megáll. A buszvezető pedig egyszer sem csukta rá senkire az ajtót.

Get off signals - Boston, MA

Sőt, egy csomó helyen egy sárga csík is van a jelzőgombokon kívül, azt is meg lehet nyomni (ha valaki épp az ablak mellett ül).

Get off signal - Boston, MA

Egyszer ütköztünk akadályba, amikor a bérlettel nem tudtunk bejutni a kapun. Szerintünk (csak találgatunk) az volt a baj, hogy kétszer akartunk ugyanazon a metróállomáson lemenni.
(Először rossz helyen mentünk le, aztán a megfelelő irányban pedig már nem engedett be minket a kapu.)
Itt telefonos segítséget kértünk, ekkor mondták azt, hogy mivel nincs meg a blokk, menjünk vissza oda, ahol vettük, mert be kell olvasni az automata számát, ahhoz, hogy visszakapd a bérlet árát. Erre végül nem került sor, mert én dacból elindultam a másik metróállomásra, ahol sikerült bejutnunk. 😄

A közlekedéssel kapcsolatban tehát vegyesek az érzéseink. Viszont az 100%-ig jó döntés volt, hogy nem béreltünk autót, a dugók miatt is és a parkolás se lett volna egyszerű (és valószínűleg olcsó sem).

Sőt az utolsó nap mikor a katedrálistól sétáltunk a Public Garden-ig, akkor újra bebizonyosodott, hogy gyalog viszont nagyon könnyű eljutni A-ból B-be, ráadásul szerintem sokkal gyorsabb is volt, mintha busszal mentünk volna!

Mi ugyan nem szoktunk kerékpározni, de a BLUEbikes is a tömegközlekedés része Bostonban. Olyan mint a MOL Bubi Budapesten.
Egy hónapra 26,75 USD amivel az első megkezdett 45 perc ingyenes. Ha lerakjuk, felvesszük, akkor újra indul a 45 perc. Ha túllépjük a 45 percet, akkor 2,50 USD/minden további megkezdett 30 perc.
A napijegy 10 USD és az első 2 óra ingyenes, utána 2,50 USD/minden további megkezdett 30 perc.
Ha csak alkalmanként kell, akkor 2,95 USD az első 30 perc, utána 2,50 USD/minden további megkezdett 30 perc.
Fontos információ, hogy a napijegy és az alkalmankénti használat esetén minden tranzakciónál 25 USD kauciót foglalnak le, amit 7 nap után oldanak fel.
Sok helyen van kerékpárút és a kialakított buszsávokban is lehet használni a bicajt.

Úgyhogy aki erre jár, az sétáljon sokat, illetve használja bátran a tömegközlekedést, mert jól működik és könnyen kiismerhető. Csak készüljön a dugókra és a késésekre!

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő