09/18/2022
Erre a napra ismét jó időt jósoltak 28 fokos meleggel.
Mi pedig úgy döntöttünk, hogy ma a legtávolabbi helyszínre utazunk. Megbeszéltük ugyan, hogy most csak Boston a szűk keresztmetszet, de Salem nagyon érdekesnek tűnt.
Ráadásul a Charlie Card ehhez az utazáshoz is jó.
Útnak indultunk, mert viszonylag hosszú út várt ránk.
Először is megállapítottuk, hogy vasárnap ritkán járnak a buszok. Sokat kellett várni a Silver Line-ra.
Elmentünk a végállomásig, aztán pedig a Park Street megállónál lementünk a metróhoz. (Ez egyébként a legrégebbi metróállomás, itt indult útjára a metró először az USA-ban 1897-ben.)
Sajnos rossz irányba mentünk le, mert nekünk a másik irány kellett volna, de itt nem volt középen közös megálló rész.
Ezért felmentünk és egy másik lejáraton lementünk. Na és itt problémába ütköztünk, ugyanis Charlie nem működött többé… (Szeptember 22-ig érvényes és korlátlan utazásra jogosít - szóval nem nagyon értettük, hogy mi történik.)
Jött egy helyi dolgozó, akitől megpróbáltunk segítséget kérni, de nem mondanám, hogy kedves volt. Vagyis, konkrétan bunkó volt szegény… Megpróbáltunk egy másik lejáratot, de ott sem jártunk sikerrel. Aztán visszamentünk oda, ahol először sikerült bejutni. De már ott sem tudtunk.
Megkérdezni nem tudtunk senkit, mert nem volt sehol egyetlen ember sem, vagy ha igen, akkor ő a kapukon belül volt, ahova mi viszont nem tudtunk bejutni.
Teljesen esélytelen volt.
Van kirakva egy telefonszám, Csibi felhívta, hogy ilyenkor mi van.
Azt javasolták, hogy kérdezzünk meg valakit. A fent említett okok miatt ez az opció kilőve.
Kérdezték, hogy ott vagyunk-e ahol a bérletet vettük. Mondtuk, hogy nagyon nem. A blokk megvan? Nincs, ugyanis amikor vettük a bérletet, az automata kiírta, hogy sajnos nem tud blokkot nyomtatni.
Ühüm… Akkor menjünk vissza oda, ahol vettük, mert az automatának van egy száma, amire szükség lesz és akkor majd visszafizetik a bérlet árát.
Ekkor már alsó hangon 30 perces csúszásban voltunk. Én mondtam, hogy egymillió százalék, hogy nem megyek most oda vissza. Elindultam gyalog visszafelé az előző metróállomáshoz (néha megmagyarázhatatlanul közel vannak egymáshoz a megállók (nem csak a metrómegállók).
Ott Csibi lement és meglepő módon működött a kártyája.
Akkor arra gondoltunk, hogy az lehetett a gond, hogy lementünk, feljöttünk és ugyanazon az állomáson akartunk megint lemenni és lehet hogy ezt nem lehet, vagy túl közel volt egymáshoz a két időpont…
Mindegy is. Másra nem tudunk gondolni, csak ez lehet a megoldás. Bár őszintén szólva, azt mondtuk, hogy ha kifizetted a bérletet és érvényes, akkor nekik miért nem mindegy, hogy hányszor és melyik állomásra megyünk be??
Szóval azt beszéltük meg, hogy akkor itt megyünk le és az én bérletemet húzzuk le, Csibi meg besurran mögöttem az átjárón… (mert valószínűleg most az ő kártyája újra nem működött volna, ha helyes az elméletünk). Így is tettünk!
A zöld metróval elmentünk a Government Centerig, ahol át kell szállni a kék metróra, amivel a végállomásig (Wonderland - tök jó neve van!) kell utazni. Ez a metró olyan, mint nálunk otthon a piros metró, hogy egy idő után már nem a föld alatt közlekedik. A kék metró a repülőtéren is megáll egyébként.
A végállomáson van egy buszpályaudvar, itt a 455-ös buszt kell keresni.
Erre 25 percet kellett várnunk (alapjáraton félóránként jár), de sajnos ez is késett. (Hazafelé pedig csak óránként közlekedik.)
Ahogy már említettük Charlie erre a buszra is jó és itt már problánk sem volt vele. Azt beszéltük, hogy milyen jó, hogy távolsági buszra is lehet használni. Otthon bezzeg már Budaörsre is kiegészítő jegy kell.
Az utazás egy órán keresztül tartott és a légkondi olyan erővel ment a buszon, hogy azt hittem, hogy meg fogunk fagyni, mire odaérünk.
Alig vártam, hogy leszálljunk és a napon kiolvadjunk. Nagyon durva volt. Végülis 13:30-ra érkeztünk meg Salem városába. Egyenesen a Boszorkány Múzeum felé vettük az irányt.
Salem egyedülállóan gazdag építészeti örökséggel rendelkezik. Minden jelentős amerikai építészeti stílus képviselteti magát. A PEM (Peabody Essex Museum) kampusza három tömbből és több külső ingatlanból áll. Itt három évszázadot átfogó épületek, kertek egyedülálló gyűjteménye található. Egyik közülük a John Ward ház, ami mellett elsétáltunk, ahogy mentünk a Boszorkány Múzeum felé.
A Boszorkány Múzeumnál azonban ki van írva, hogy kizárólag online lehet jegyet venni. Ekkor kb. 14 óra volt és a következő szabad időpont 14:45-re volt. Megvettük a jegyet, aztán elmentünk egy gyors sétára a szomszédos utcácskába.
Gondoltuk, hogy gyorsan eszünk egy szendvicset meg iszunk egy kávét. Amit kinéztünk, az sajnos zárva volt, ezért találomra bementünk az első kávézóba, hiszen nem volt idő nagyon mást keresgélni.
Az egész város a boszorkányságra épít, az utcán oszlopokon női alakok vannak, van Halloween-es bolt, szellemház meg mindenféle hasonló dolog.
Gyorsan megettük a szendvicset és pontosan időre vissza is érkeztünk. Itt be kell állni egy sorba, ahol kapsz egy matricát, majd ezzel átállsz egy másik sorba.
Amikor elérkezik az idő, akkor pedig be lehet menni, viszont itt nem lehet fotózni se videózni. 😔
Egy nagy terembe kell menni és ahol van hely, le kell ülni. A teremben sötét van, csak egy nagy piros kör világít. Nagyon sejtelmes.
Aki erre jár, annak azt javasoljuk, hogy semmiképpen se a bal oldali falhoz üljön, mert onnan aztán nem lehet látni a dolgokat.
Ugyanis elkezdődik az előadás és ahogy halad a sztori, a teremnek mindig az adott pontját világítják meg. A bal oldalon, a fejünk fölött volt vagy 4 állomás, amiből semmit se láttunk, mert pont felettünk volt.
A sztori maga nagyon érdekes.
A salemi boszorkányokról már biztosan mindenki hallott közületek. 🧹
Röviden elmesélem a történetet: A salemi boszorkányperek a 17. századi gyarmati Amerikában, Salem városában zajlottak. 1692-ben egy Salem melletti faluban néhány fiatal lány furán kezdett viselkedni: érthetetlenül beszéltek és a földön fetrengtek. Az orvos nem tudta megmondani, hogy mi bajuk lehet. Egyikük úgy gondolta, hogy az ördög keze lehet a dologban és több környékbelit vádolt meg azzal, hogy rontást tett rájuk, tehát minden bizonnyal boszorkány. A kis közösség elhitte a lányok vádjait, ezért a vádlottakat felszólították, hogy vallják be, hogy boszorkányok. Ha bevallják, elveszik földjüket és vagyonukat, ha nem, akkor felakasztják őket.
A vádaskodások egyre több embert érintettek, Boston városára is átterjedtek.
Először három nő került börtönbe, majd egyre többen lettek. Mivel éppen kormányzó sem volt, így törvényes alapja sem volt a perbe fogásnak. Összesen 80 ember várta a per megkezdését. Egyetlen vádlottat mentettek fel, mert a lányok visszavonták az ellene felhozott vádjukat. Mindenki más viszont bűnösnek találtatott boszorkányság vétségében. Aki bűnösnek vallotta magát az felmentést kapott az ítélet végrehajtása alól.
Az ítélethozatalok után 20 embert öltek meg: 19-et felakasztottak, egyet pedig agyonzúztak.
A boszorkányok üldözése különböző helyeken más és más időpontban ért véget: Amerikában 1693 elején. Egyébként Európában még ennél is súlyosabb volt a helyzet a boszorkányságot illetően.
Ma úgy tartják, hogy valamiféle ételmérgezés okozta a lányok furcsa viselkedését.
Itt a múzeumban a helyi boszorkányperek sztoriját adják elő.
Utána a csoportot kettéosztják, mert a másik terem kisebb, ezért az első turnus odamegy, míg a második (mi ebbe tartoztunk) a szuvenírboltban nézelődik.
Aztán csere. A második teremben is van előadás, illetve a falon vannak különböző dolgok. Az egyikhez több idő kellett volna, hogy tüzetesen végignézzük, ott nem értettünk meg mindent, hogy mi miért is van ott.
Az utolsó nagy falon viszont (és az előadásban is elhangzik) a nagy kérdés, hogy manapság is létezik-e még a boszorkányüldözés?
A választ pedig sajnos mindannyian tudjuk! Igen, ma is van, csak ma éppen nem boszorkánynak nevezik őket, hanem éppen minek…
Egy képlettel volt levezetve: félelem + kiváltó ok = bűnbak
Ezt manapság is sok mindenre rá lehet húzni. Nem is kell messzire menni, hiszen a koronavírussal pont ugyanez volt a helyzet. Félelem a betegségtől, kiváltó ok a vírus származási helye, Kína, a bűnbaknak pedig az ázsiaiak voltak kikiáltva.
De le lehet vezetni nagyjából bárkivel: a melegekkel, politikai irányultsággal, stb.
Fotózni nem lehetett és sajnos az összes példát sem tudtuk megjegyezni, de azért szerintem így is átjön a modernkori boszorkányság helyzete.
A múzeum után mi már nem nézelődtünk a szuvenírboltban, mert már mindent láttunk, hanem haladtunk tovább.
Hangulatos a város, nem ritka, hogy boszorkány jelmezben, vagy csak boszorkány kalapban sétálgató emberek jönnek szembe az utcán.
Van Halloween Múzeum, Salem Witch Village. Ide szívesen bementünk volna, de kinéztünk egy buszt, amivel vissza kellett indulni, ezért nagyon sokminden már nem fért bele a programba.
A Witch Village közelében van egy temető és közvetlen a temető mellett található a salemi boszorkányperek emlékműve. Ez tulajdonképpen egy kis tér, ahol körben különálló kőpadok állnak, rajtuk az 1692-ben kivégzett emberek nevével. Akik egytől egyig ártatlanok voltak!!! (Mindegyik kőpadon virágok voltak elhelyezve.)
Azt gondolom, ahogy az ember ott körbesétál, lehetősége nyílik, hogy elgondolkodjon a tolerancián és a megértésen!!
Innen már kapkodni kellett a lábainkat, hogy a buszmegállóba visszaérjünk, mert nem volt nagyon közel.
Pont a buszmegálló mellett áll a Boszorkány ház, ahová már sajnos nem tudtunk bemenni, de az még tuti nagyon érdekes hely lehet.
A busz természetesen késett. Fél órát vártunk rá. A buszmegállóval szemben van egy minden rózsaszín “Jó boszorkány” bolt… 😀
A visszaút sima volt, mert volt hely is a buszon és a légkondi is normál üzemmódban ment. Az út 60 percig tartott, utána viszont mindkét metróval szerencsénk volt, mert a kék nagyon hamar indult és átszálláskor egyből az E jelzésű jött, ami egyébként ritkán jár.
Mivel egész nap csak azt a kis szendvicset ettük Salemben, ezért kerestünk egy éttermet (vasárnap estefelé nem volt nagyon sok választék azon az útvonalon, amerre mentünk). Találtunk is egyet, de nem lehetett online leadni a rendelést, ezért a helyszínen rendeltünk és elvitelre kértük az ételt.
Közben Csibi figyelte a menetrendet, hogy mikor jön a busz. A kajára fél órát kellett várni, emiatt két egyes busz ment el közvetlenül egymás után.
És bár eredetileg 10 perc múlva kellett volna jönnie a következőnek, mi ismét jól megjártuk, ugyanis csak félóra múlva jött. A buszmegállóban volt egy CVS, még oda is volt időnk bemenni…
A kaja persze kihűlt, mire a szállodába értünk, de azért elfogyott! 😄
Így ért véget a salemi kalandunk.
További képek
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!