UNC Charlotte Botanical Gardens

Erről a helyről is írtunk már korábban egy nagyon rövid kis posztot.
Ez a botanikus kert az észak-karolinai egyetem részét képezi.
Gyakorlatilag az egyetemi negyed területén található. Ugyanis ez is tényleg úgy van, mint a filmekben. Rengeteg különálló épület, sportpályák, kollégium egy külön városrészben.

UNC Botanical Gardens - Charlotte, NC

Szóval itt található a botanikus kert.
Először még “békeidőben” vagyis a covid előtt jártunk itt. Azóta már voltunk többször is, minden évszakban nagyon szép, kellemes kikapcsolódás itt sétálgatni.

Sajnos azonban a COVID óta maga a trópusi kert/melegház egy hosszú ideig teljesen zárva volt, most pedig korlátozott nyitva tartással várja a látogatókat. Mi most hétvégén voltunk, olyankor sajnos zárva van. Hétfőtől - péntekig 9-4-ig van nyitva. Számomra érthetetlen, hogy hétvégén miért van zárva, de hát ez van.

Egyébként itt nagyon fura a parkolás. Összesen 5 darab parkolóhely van a botanikus kert látogatói számára fenntartva. Az összes többi mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkoló… Ezt sem annyira értjük, de mint kiderült más sem, mert egy másik látogató is ki volt akadva, hogy mekkora butaság ez, ráadásul hétvégén nincs is akkora óriási forgalom.
Amúgy az 5 hely nyilván foglalt volt, azonkívül pedig páran megálltak ezeken a rokkant parkolóhelyen is.
A bejárat mellett egy táblán van információ alternatív parkolási lehetőségről, ami ingyenes.
Pár percre volt csak és a botanikus kert túloldalán, de rengeteg szabad parkolóhellyel.
És mint kiderült, nem is kellett visszamenni előre, hogy bejussunk, mert hátul is van egy ajtó, ami a kertbe vezet.

Van itt egy japán kert meg egy másik kicsit “erdősebb” rész, ahol a fák közé a kis függőágyadat is kirakhatod és élvezheted a természet közelségét. A japán kertben gyönyörű növények, fák vannak és van egy kis tó is. (Ősszel nagyon szép, amikor a lehulló levelek beborítják a vizét.)
Az előző látogatásunk során itt sikerült majdnem belesétálni egy kígyóba… Mentünk-mentünk a tó felé, mikor egy másik látogató odakiáltott nekünk, hogy ne menjünk közelebb, mert ott egy kígyó… OMG! 😱

Persze ez bennem elég mély nyomokat hagyott, így most már rutinosan pásztáztam a bokrok alját, de szerencsére ezúttal nem volt (vagy legalábbis jól elbújt!).

Csibi szerint egyébként most volt a legszebb a kert. Nekem az őszi verzió is nagyon tetszik, de az tény, hogy a tavasz az verhetetlen, mert minden vibráló, pompás színekben mutatkozik. Most hogy éppen kinyíltak már a levelek is, még a fák zöldje is ragyogóan vakít. Tényleg nagyon szép.

UNC Botanical Gardens - Charlotte, NC

Volt néhány tulipán még - ők már sajnos nagyrészt elvirágoztak, meg hát idén valahogy itt is elég fura az időjárás, komoly hidegek voltak még múlt héten is és nagyon sok növény megsínylette ezt.
Ez itt is látszott.
De az azáleák csodaszépek és hát a főkedvencem, vagyis ami számomra most megnyerte a botanikus kert legszebb növénye címet az a snowball bush, más néven Anabelle hortenzia (Magyarországon cserjés hortenzia néven ismert).

UNC Botanical Gardens - Charlotte, NC

Hatalmas virágfürtök, melyek halványzölden indulnak és érésük során kifehérednek. Ez valami csodálatos. A hortenziát amúgy is nagyon szeretem, a gyönyörű színeivel, de ez a snowball bush ez valami hihetetlen.
Az egyik “hógolyó” alá odaraktam a tenyerem és annyira kellemes hűvös tapintása van, meg érezni lehet rajta a frissességet is.
A tavasz egyébként tényleg egy igazi csoda (mindegyik évszak az), de a természet újjászületése az egy varázslat!

Mióta itt élünk azóta egyébként sokkal közelebb érzem a természetet, otthon mindig tök későn végeztem a munkával, így max hétvégén volt esélyünk kimenni sétálni, és sajnos a házakon kívül nem is volt túl sok alternatíva a sétálásra. Se egy park, vagy kert vagy bármi…
Így aztán itt most minden növényt / állatot megcsodálunk!

UNC Botanical Gardens - Charlotte, NC

Találkoztunk egy csomó vicces kis mókussal is. Nagyon mókásak tudnak lenni. Néha ahogy ránéznek az emberre... nagyon szórakoztatóak!

UNC Botanical Gardens - Charlotte, NC

Miután mindent megnéztünk, még kint is tettünk egy kisebb kört, megnéztük az egyetem egyik épületét, aztán visszasétáltunk a parkolóhoz. Itt aztán egy újabb érdekes jelenetnek voltunk a tanúi.
Érkezett egy autó, kiszállt a lány egy kisállat hordozóval. Majd kivett belőle egy kis nyuszit, akit pórázon “sétáltatott” a fűben.

Ezt követően már tényleg az autónk felé vettük az irányt és szépen hazajöttünk.

UNC Botanical Gardens - Charlotte, NC

További képek


Map - UNC Botanical Gardens - Charlotte, NC

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő