05/21/2023
Másnap reggel megreggeliztünk nyugiban, szerencsére nem kellett rohanni. 12:30-13:00 óra között kellett megérkeznünk a hajóhoz.
Reggeli után befejeztük a pakolást és aztán szépen kicsekkoltunk. Az volt a terv, hogy elmegyünk a Hard Rock Hotelhez. Csibi még este megnézte, honnan lehet jól rálátni és szemben a szállodával van egy Meki az utca túloldalán, aminek a parkolójából nagyon jó kilátás nyílik a hotelre, ha az ember csak egy-két fotót szeretne készíteni.
Ahogy elnéztük, nem csak mi találtuk kiváló fotópontnak a Mekit. 🙂
Szóval aki arra jár és szeretne fotót csinálni, a Meki parkolóját ajánljuk!

Egyébként az odavezető úton volt néhány necces helyzet, mert az emberek itt is úgy vezetnek, mintha hülyék lennének.. Kétszer is hajszálon (és Csibi ügyességén) múlt, hogy sikerült elkerülni egy-egy balesetet. Nekem ez tiszta stressz. Nem csoda, hogy magas a vérnyomásom! 🙂
De végül rendben odaértünk és innen meg már mindössze 7-10 perc volt a repülőtér és az autókölcsönző. Szerencsére az odafelé vezető úton már nyugi volt, tankoltunk, leadtuk a kocsit, aztán rájöttünk, hogy eléggé időben vagyunk még. 11:40 volt kb. A reptéren kicsit bóklásztunk, aztán megbeszéltük, hogy 12 körül fogunk egy taxit és kimegyünk a kikötőbe.


Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!