Florida

3/27/2021 - 4/1/2021

Idén is ki kellett venni a tavalyról bentmaradt szabadságot és bár itt sokkal szabadabban lehet utazgatni, a helyzetre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy csak akkora távolságra megyünk, amit autóval is el tudunk érni.
Nagyon sok ötlet és terv van a fejünkben, ahova szeretnénk még / majd elutazni, de azok nagyobb távolságokra találhatók.

Így aztán Floridát választottuk, annak is az északi részét. Florida nagy részét korábban már bejártuk (és szívesen vissza is mennénk), de az északi részén még sosem jártunk.
Ez egy minimum 5 órás út, ami még kibírható, bár én nem nagyon szeretem, ha ilyen hosszan kell autókázni. Ezért úgy döntöttünk, hogy “megfelezzük” az utazást és beiktatunk egy megállót valahol.
Így is lett, Savannah 3,5 órányira van tőlünk, így oda mentünk először, ott töltöttünk egy éjszakát és onnan folytattuk az utat Florida felé.

Savannah városában 2 évvel ezelőtt jártunk már egy egynapos kirándulás keretében.
A város egy részét sikerült akkor megismerni, tetszett nekünk a hely, így gondoltuk, most újra megnézzük. Akkor két éve egy meleg, de esős napot sikerült kifognunk. Most azonban március vége ellenére nyarat idéző meleg, sőt mondhatni kánikula fogadott minket.

Pénteken munka után indultunk Charlotte-ból, így már este lett mire megérkeztünk. Valahol a külvárosban, a reptér mellett foglaltunk szállást.
A parkolóban több tábla is aligátorok jelenlétére figyelmeztetett. A szálloda egy kis “szigeten” található és víz veszi körbe, így könnyen elképzelhető, hogy az ember összetalálkozhat egy aligátorral.
Mi szerencsére csak madarakat láttunk, rengeteg óriási fehér madarat. Kár, hogy sötét volt, mert őket szívesen megnéztük volna világosban is.

A szállodában az árban a reggeli is benne volt és a járvány kitörése óta ez volt az első szálloda, ahol valóban lehetett is reggelizni. Sok helyen átmenetileg megszűnt az étkezési lehetőség, vagy csak elvitelre van előre becsomagolt reggeli. Ez úgy néz ki, hogy vihetsz kávét és minden - általában muffin és ehhez hasonló kis csemegék - előre becsomagolt módon vannak kirakva (még a gyümölcsök is).
De itt most le lehetett ülni reggelizni a hagyományos módon.
Amíg az ember leül az asztalhoz, addig mindenkin van maszk; nagyon gyakran fertőtlenítenek, törölgetnek mindent, sőt az egyik asztalra még maszkok is vannak kihelyezve, ha valakinél nem lenne.
Szóval itt sikerült nyugiban megreggelizni, utána összeszedtük a csomagjainkat és indultunk is tovább.
Természetesen előre kitaláltuk, hogy mi legyen a program.
Erre a napra Savannah-t terveztük, illetve a térképen nézelődve leltem rá Tybee Island-ra, amely gyakorlatilag Savannah tengerparti része, kb. félórányi távolságra.
A külvárosból bementünk tehát a belvárosba, ahol ugyanazzal a problémával szembesültünk, mint két évvel ezelőtt: szinte lehetetlen parkolóhelyet találni.
A Forsyth Park-ban szerettünk volna sétálni. Már amikor a parkolót kerestük, akkor is ámultunk a színpompás növényeken és a spanyol mohával (zuzmószerű szakállbromélia a hivatalos neve) benőtt tölgyfák szépségén. Alig vártam, hogy végre kiszállhassunk és közelebbről is megnézzük őket.
Na de erre várni kellett, mert kb. 5 kört tettünk, de sehol egy fél parkolóhelyet sem lehetett találni.
Két évvel ezelőtt ugyanígy jártunk, azzal a különbséggel, hogy akkor ugyebár még nyoma sem volt a koronavírusnak. Így kicsit furának találtuk a nagy tömeget, de persze mivel néhány hete nagyon sok korlátozást feloldottak, így azért mégsem volt annyira meglepő.

Végül egy bevásárlóközpont parkolójában hagytuk az autót, ami szerencsére viszonylag közel volt a parkhoz.
Valóban rengeteg ember sétált a csodálatosan szép időben. (Amúgy egy kicsit nagyon meleg volt (34 fok).)
A parkban van a Farmers Market is, aki arra a részre ment nézelődni, vásárolni, azoknak ott kötelező volt felvenni a maszkot.
Mi amúgy felvettük ott is, ahol nem volt kötelező, mert olyan sok ember volt körülöttünk, hogy jobb volt úgy.

A két évvel ezelőtti helyszínekből csak egy helyet találtunk meg, ami azért fura, mert kb. ennek a parknak a szomszédságában fekszik, így nem is értjük, hogy két éve hogy hagytuk ki ezt a gyönyörű parkot.
A többi helyet viszont nem találtuk meg, meg az időbe se fért volna bele. De ez nem volt baj, mert most egy másik arcát láttuk ennek a csodás kisvárosnak.
Csibinek két éve jobban tetszett, mint nekem, de most az én szívemet is elvarázsolta Savannah.

Innen tehát Tybee Island felé vettük az irányt. Persze azzal nem számoltunk, hogy a jó idő miatt nagyon sokan mások is így tesznek, ezért egy jókora dugóba keveredtünk.
Így a félóránál kicsit tovább tartott az út. De megérte.

Itt található egy világítótorony, ennak a parkolójában hagytuk az autót. Ez itt Georgia állam legrégebbi és legmagasabb tornya. Kb. 44 méter magas.

A világítótorony területére 10 USD / fő ellenében lehet bemenni. Most már a világítótornyokat is megnyitották végre, így be is lehet menni.
(Tavaly nyáron, mikor Outer Banks-en voltunk, akkor ezek még zárva voltak, pedig volt vagy 6 ilyen, ahol jártunk). Itt most úgy döntöttünk, hogy fel is megyünk a tetejére. 178 lépcsőfok irányonként. Az asztmám miatt párszor meg kellett állni, de azért feljutottunk.
Mondjuk fent úgy éreztem, hogy jobb lett volna, ha lent maradok. Nagyjából a falhoz lapulva próbáltam kibírni, amíg elindulunk lefelé… 😀
Nekem nem volt olyan jó érzés ott fent állni.
Utána van még filmvetítés, van múzeum és a fény őrzőinek az egykori, berendezett házát is meg lehet tekinteni. Az nagyon érdekes. Maga a ház elrendezése és a berendezése egyaránt.

A belépő árában benne van egy plusz múzeum meglátogatása is, de ez kicsit arrébb, az út túloldalán található. Oda is átsétáltunk. Itt nagyon fura kékesfekete színű madarak harcoltak egymással és nagyon alacsonyan repkedtek. Érdekes volt őket megfigyelni. A múzeum 3 szintes, bemutatja Tybee Island történetét, egy 1967-es tűzesetet, mely során a teljes móló és a hozzá tartozó épület égett le.

Mindent megnéztünk, aztán a múzeum mellett található tengerparti részre is bementünk. North és South Beach található itt, mi a North Beach-re mentünk be.

Olyan, mint otthon egy strand - kajáldákkal, zuhanyzóval, mindennel, csak éppen itt az óceán vizében fürdőzik az ember. 😀 Szóval sétáltunk egyet a parton, aztán sajnos ideje lett búcsút venni Tybee Island-tól, mert várt minket még 2,5 órányi autózás, majd pedig a Sunshine State, Florida. 😀

A tavaszi szünet (március-április) egy nagyon népszerű időszak Floridában, ezzel már a szálláskeresés folyamán is szembesültünk. Abban a szállodában, ahova szerettünk volna menni, már nem is volt hely. Viszont kb. a közvetlen szomszédságában található helyen sikerült még szobát találni. Igaz, hogy ez nem szálloda volt, hanem inkább amolyan motelféleség, de mivel az idő nagy részét általában nem a szobában töltjük, így ez nem szokott gondot jelenteni. Korábban már mondtuk, hogy gyakran van az, hogy elég sötét van a szobában. No, itt is az volt. Én ezt nem annyira szeretem, így azért kellett egy kis idő, míg megbarátkoztam a szobával. Itt nagyon érdekes volt - ilyennel még nem találkoztunk korábban - hogy ki kellett tölteni a neten valami nyomtatványt és egy applikációt letölteni, így gyakorlatilag még a recepcióra sem kellett bemenni, mert megküldték a szobánk számát és a kulcsot. A telefonnal tudtuk kinyitni a szobát.
Másnap persze bementünk a sötétség miatt (amit nem sikerült egyébként megoldani a hét folyamán sem…) - viszont a helyszíni becsekkolás során kaptunk minden napra szóló ingyen italkupont és egy kis füzetet, mellyel Fernandina Beach bizonyos helyein (éttermekben, szolgáltatóknál, stb) kedvezményt kaphattunk ennek felmutatásával. Ez nagyon jól jött, több helyen sikerült is felhasználni. (Kivéve mikor a szálláson felejtettük…)

Fernandina Beach egyébként a floridai Nassau megyében található, az Amelia-szigeten. Florida atlanti-óceáni partjának legészakibb települése. Először a timucuani indiánok laktak a környéken.
Amelia szigete amúgy a “8 zászló szigeteként” is ismert. 1562 és 1862 között 8 különböző fennhatóság alatt állt és mint ilyen egyedülálló az USA történetében.
A város a kalózok otthona is, ugyanis az Amelia-sziget korábban kalózok és csempészek menedéke volt.

Első este csak a pár percnyire található tengerparton tettünk egy sétát. Ennyi fért bele!
A következő napon bementünk Fernandina Beach belvárosába. Nagyon hangulatos városrész, kisvárosi feelinggel.
A belvárostól kezdve az óceán partjáig, gyakorlatilag mindenhol és bárhol lehetett kézfertőtlenítőt találni. (És egyik sem volt üres!!)
Mikor itt jártunk addigra Floridában már nem volt mindenhol kötelező a maszk viselete, ennek ellenére sokan hordták, bármerre jártunk. Zárt helyeken viszont kötelező volt, ki volt írva szinte mindenhol.
Itt találjuk Florida legrégebbi bárját többek között.

Van egy csomó étterem, szuvenírboltok, templomok, minigolfpálya, cukrászda. A cukrászdába is volt kedvezményünk, ide szinte minden nap beugrottunk egy sütiért és/vagy kávéért. Nagyon hangulatos cukrászda: Nana Teresa’s Bake Shop a hely neve. Többszörös díjnyertes hely, szebbnél-szebb sütikkel, nagyon finom kávéval. És maga a kávézó is kedves kis hely. Aki esetleg erre jár, semmiképp ne hagyja ki, melegen ajánljuk!

A kikötőben is hosszabb időt töltöttünk a különféle madarak megfigyelésével. Rengeteg pelikán potyázott: a horgászok dobáltak be nekik halakat, olyankor az összes összegyűlt egy helyen; volt ám harc a finom falatokért!

Valahol a neten találtunk egy Greetings from Florida falfestményt, mely a képek tanúsága szerint valahol itt van a városban. Mi felkutattunk érte minden sarkot, de nem sikerült megtalálni.
Az interneten úgy szerepelt, hogy egy szálloda mellett található. Mi elmentünk a szállodához, de ez sorompóval lezárt területen található szálloda. Bementünk, amíg lehetett, de aztán onnan nem jutottunk tovább, így ezt itt (egyelőre) feladtuk.

Van itt még aztán egy csoki fudge bolt, ahova csak nézelődni mentünk be: tömény csokoládé mindenhol… Mivel mi általában a fent említett cukrászdában már letudtuk a süti adagot, itt már csak a szemünket legeltettük. 😁

Egy mexikói étteremben (Pablo’s Mexican Cuisine) vacsoráztunk. Itt már volt lehetőség bent leülni, de ahol csak lehetett, mi természetesen a teraszos verziót választottuk.

Itt egy nagyon hangulatos hátsó kerthelyiség van. Sokan voltak, folyton cserélődtek a vendégek az asztaloknál.

Következő napon Jacksonville felé vettük az irányt. Ez Fernandina Beach-től egy jó 40-45 perc.
Florida fővárosa egyébként nem Jacksonville, hanem Tallahassee, viszont Jacksonville a legnagyobb város. Területét tekintve az USA egyik legnagyobb városa. (Nála nagyobbak csak Alaszka területén találhatóak).
A város a St. Johns folyó partján fekszik, mely igazán hangulatos külsőt kölcsönöz neki. Amiről még nevezetes, hogy több mint 300 park van a városban.

Na de lássuk, nekünk mi jutott ebből a városból:
Először is egy parkolóházban hagytuk az autót. Mikor megérkeztünk már nagyon kellett mosdóba menni. A parkolóban megérdeklődtük, hogy van-e a közelben - nagyon közelben (!) 😀 - egy nyilvános WC. Mondta, hogy az nincs, de itt van a sarkon egy autókölcsönző, kéredzkedjünk be oda, biztos beengednek majd. Hát, ebben nem voltunk annyira biztosak, de a szükség nagy úr. Pont jött egy takarító néni, tőle is megkérdeztük, hogy merre találunk egy mosdót. Ő pont arra várt, hogy kinyissák neki az ajtót. Egy magas, látszólag morcona egyenruhás férfi nyitott ajtót, a néni elmondta, mi a szitu, a pasas gondolkodott egy picit, hogy most beengedjen-e minket vagy sem, de végülis természetesen megengedte, hogy használjuk a mosdót.
(Életmentő volt.)

Utána már sokkal nyugodtabban indultunk felfedezni a várost. Éppen az egyik park mellett parkoltunk le, itt van a városháza épülete is. Körbejártuk a teret, itt az volt az első benyomásunk, hogy elég sok a hajléktalan. De szerencsére nem jöttek oda kéregetni, vagy zavargászni, szóval ezt leszámítva a park egyébként szép, szólt valami élőzene is, jópofa volt. Láttuk, hogy innen indul a kis magasvasút, amivel majd mi is terveztünk menni egy kört. A sarkon van egy cukorkabolt, mely már teljesen tavaszi-húsvéti pompában úszott, nagyon szépen ki volt dekorálva, de emlékeink szerint éppen azon a napon sajnos zárva tartott.
A térképen találtunk egy kávézót, de a valóságban egyelőre csak keresgéltük, aztán kiderült, hogy a városháza épületén belül található.
Hát, mi gondoltuk, hogy megkérdezzük, be lehet-e menni.
Természetesen szigorú átvizsgálás után (táskavizit, detektoros kapu) beengedtek minket a városházára.
A kávézó egyébként tulajdonképpen a városháza (City Hall) büféje. Végül kértünk egy-egy szendvicset is. Kellett egy kicsit várni, mert a két bácsi közül az egyik éppen betanult, de ez minket nem zavart. A dolgozók is jöttek-mentek, szendvicset vásároltak, aztán mentek vissza az irodáikba.
Mi leültünk és ott fogyasztottuk el a szendvicset.

Aztán a végén a bácsitól kértünk tanácsot, merre induljunk várost nézni. Az ő javaslatára elindultunk a híd irányába, hogy azon átkelve újabb parkokat és fotópontokat találjunk.
Amíg a hídig eljutottunk, sok érdekes, szép épületet, felhőkarcolót láttunk; igazából ez a város is tetszett nekünk. A hídon én elég furán éreztem magam, alapvetően nincs tériszonyom és nem szoktam félni ilyen helyeken, de ez nagyon fura élmény volt. Ráadásul elkezdett szólni valami sziréna és a híd közepén egyszer csak lezárták a forgalmat.
Minket még épp megvárt a pasi, aki lezárta a forgalmat. Ez ugyanis egy draw bridge, vagyis felvonóhíd.

Ha jön egy hajó a folyón, akkor lezárják a forgalmat, felemelik a hidat, hogy átférjen a hajó. Ez most például egy tök egyszerű vitorláshajó volt, aki miatt leállt a forgalom.
Megkérdeztük, hogy ottmaradhatunk-e megnézni, ahogy felemelkedik a híd.
Ottmaradtunk. Elég fura látvány volt. Láttunk már ilyen hidat, de ez abban különbözött a többitől, hogy a középső részét teljesen felemelik. (Míg a többinél tulajdonképpen kettényílik a híd!)
Utána alig vártam, hogy átérjünk a túloldalra és mondtam Csibinek, remélem, van valami más alternatíva arra, hogy majd visszajussunk, mert az tuti, hogy én erre a hídra még egyszer rá nem lépek… 😁

Utána amúgy nagyon jó kis látkép tárult a szemünk elé. A folyó mellett közvetlenül van egy gyalogos út, azon elmentünk egészen messzire, majd utána ugyanott visszasétáltunk a Friendship Fountain-hez, mely egy óriási szökőkút. 1965-ben épült, ekkor a világ legnagyobb és legmagasabb szökőkútja volt; 2011-ben pedig felújították.

Innen pedig a Jessie Ball duPont Parkba mentünk, mely arról híres, hogy egy óriási tölgyfa uralja.
Ez a The Treaty Oak, mely egy polipszerű tölgy. Becslések szerint 250 éves, ez a legidősebb élőlény Jacksonville-ben. A neve valószínűleg az őslakos amerikaiak és a spanyol vagy amerikai telepesek közötti békemegállapodásból származik.
A fa törzse 25 láb (7,6 m) körüli kerületű, 70 láb magas (21 m), csavarodó ágakkal. Nagyjából kör alakú területet zár be, mely kb. 190 láb (közel 58 m) átmérőjű.

Nagyon nagy gondot fordítanak a fa megőrzésére, nem szabad rá felmászni, villámvédelmi rendszerrel van ellátva. Szakértők szerint a fa további 400 évet élhet még.

Erről a fáról egyébként a tényeken túl nehéz nyilatkozni. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a fa az utazás egyik legmeghatározóbb élménye volt. Ilyen gyönyörű és hatalmas fát még soha életünkben nem láttunk. Impozáns, pompás, csodálatos. Lehetett érezni a fa energiáját.
Szóval számunkra ez A fa volt Jacksonville legszuperebb látványossága. De akik ekkor érkeztek a fához, ugyanúgy tátott szájjal bámulták. Szó szerint.

Szerencsére a fa közelében van a kisvasút egyik állomása, így azzal próbáltunk visszajutni a kiindulópontra.
Ez 3 különböző irányban közlekedik, így egy ponton át kellett (volna) szállnunk, de ezt akkor még nem tudtuk pontosan. Átszálltunk ugyan, de (először) nem jó irányba.
Itt volt szerencsénk látni, hogy ezt is gyakran takarítják, ugyanis éppen akkor jött valaki és a biztonsági őr (is) szólt, hogy most ne szálljunk még fel, mert fertőtlenítik a kocsikat…
Szóval frissen fertőtlenített vasúttal mentünk vissza a térig, ahonnan elindultunk.

Itt még bámészkodtunk egy kicsit, aztán gondoltuk, mielőtt visszaindulunk, még szerzünk egy kávét. Ez mindenhol alap! 😀
Most nem a City Hall-ba mentünk vissza, hanem láttunk tőle egy saroknyira egy kávézót (Mag’s Café), így oda mentünk. Na, hát pontosan akkor zárt be az orrunk előtt a hely.
Viszont a tulaj, ahogy vitte be a táblát, látott minket és kérdezte, hogy mit szeretnénk.
Mondtuk, hogy egy kávét, de sajnos látjuk, hogy elkéstünk. Ő pedig ennek ellenére behívott minket és még a kávét is ingyen kaptuk tőle. Annyit mondott csak, hogy mondjuk el másoknak, hogy itt milyen jó a kávé. 😀 És tényleg jó volt, így most közhírré tesszük, hogy aki erre jár, mindenképp térjen be a Mag’s Café-ba és igyon ott egy jó kis kávét, hogy a jótett körbeérjen!

Na ezután visszatértünk a parkolóba a drága kis autónkért és Fernandina Beach-ig meg sem álltunk.
Ismét a belvárosba mentünk, ahol ezúttal az Arte Pizza nevű pizzériában vacsoráztunk.
Este pedig még egy óriási sétát tettünk az óceán partján is. Olyan messzire elmentünk, hogy teljesen besötétedett, mire visszaértünk. Ráadásul kint akartunk visszamenni az úton, mondván, ott azért csak gyorsabban haladunk, mint a homokban. Na persze, de nagyon sok helyen nincs járda; itt sem volt. Így aztán egy következő strand bejáratnál visszamentünk a partra és ott próbáltunk a sötétben haladni.
Egyébként jó móka volt, főleg hogy addigra már alig lézengett valaki.

Másnap reggel visszamentünk - ezúttal autóval - arra a partszakaszra, ameddig előző este sétáltunk. Borús és párás volt az idő, így elég misztikus látványban volt részünk. Igazából alig lehetett látni, éppen csak ami közvetlen előttünk volt. Imádom, hogy az óceánnak ennyi különböző arca van. Ez is lenyűgöző volt.

Ezt követően a Fort Clinch State Park volt a célpont.
Ez egy állami park, egy félszigeten fekszik az Amelia-sziget legészakibb pontja közelében. Van egy teljesen tengerparti része, ahol rengeteg madár fészkel. Ekkor is nagyon sok sirályt és mindenféle tengerparti madarat sikerült felfedeznünk. Van egy csomó kagyló; sokan sétálgattak, sőt fürdőztek is már.

A State Park területén található egy erőd is, mely a polgárháború idején játszott fontos szerepet.
Mindenféle berendezett szobát lehet látni (az ablakokon lehet benézni) és így képet kaphatunk arról, hogy is zajlott az élet a polgárháború idején.
Érdekes időutazás.

Mire körbejártunk mindent, megéheztünk. Közel voltunk a belvároshoz, így bementünk egy étterembe. Ezúttal a The Tavern by AIBC nevű helyet választottuk. Ez eredetileg egy sörfőzde és bent készítik a sört. Óriási tartályok sorakoznak, egy üvegfal választja el az étterem többi részétől.
De ekkor mi kint a teraszon ültünk le. Óriásperecet, salátát és szendvicset választottunk. Nagyon finom volt minden. Innen persze átsétáltunk a cukrászdába is, ahol már ismerősként fogadtak minket.
Utána autóztunk egy kicsit a környéken és ezúttal teljesen véletlenül de megtaláltuk a Greetings from Florida feliratot is, amit néhány nappal ezelőtt őrült módon kerestünk.
Valójában egy Island Treasures nevű bolt falán található a festmény. Ez egy régiségbolt, ahol minden is kapható. Igazi kincsesbánya. Bár mi a boltba nem mentünk be, igazából csak a falfestményt szerettük volna lefotózni. Meg néhány kincset, amit a kertben találtunk. 😀

Ezt követően visszatértünk a szállásra, de nem volt kedvünk bent üldögélni. Van egy túraútvonal - ez az Egans Creek Greenway, aminek az egyik vége úgy kétsaroknyira van a szállodától. Van itt állítólag egy híd, amiről nagyon jó a kilátás.
Természetesen itt is ki van táblázva, hogy az aligátor igen gyakori Floridában, így mindenki legyen óvatos.
Rögtön az ösvény elején van egy kis tó és itt azonnal ki is szúrtunk egy aligátort. Van kerítés meg minden, de van olyan rész, ahol simán ki is tud jönni…

Ennek ellenére elindultunk és amíg volt rendes út, addig nem is volt gond. Eljutottunk egy jó darabig, de aztán túl hosszúnak is tűnt az út és egyáltalán nem volt kecsegtető a gondolat, hogy ennél közelebb is találkozhatunk aligátorral. Így visszafordultunk. A kígyókkal és aligátorokkal szembeni ellenérzésemet úgy tűnik egyelőre tutira nem tudom levetkőzni…
Csibi persze szívesen ment volna tovább…

Estére újra visszamentünk a belvárosba (ez amúgy nagyon közel volt, 10 perc autóval) - gondoltuk, ha napközben így a szívünkbe zártuk, biztosan hangulatos lehet este kivilágítva is. Persze nem csalódtunk.
A város és a kikötő fényei este is nagyon tetszettek.

Következő nap esős idővel érkezett egy hidegfront. Egész délelőtt esett az eső. Mikor végre kicsit kitisztult az idő, bementünk a városba ismét.
Illetve először a Central Park nevű helyre mentünk, ami egy kis park mindenféle sportolási lehetőséggel. Van itt teniszpálya, pickleball (speciálisan erre a játékra tervezett ütővel és labdával játsszák, ami a tenisz, tollaslabda és asztalitenisz elemeit vegyíti. A játékot 1965-ben találták fel az USA-ban. Eredetileg hétvégi szórakozásnak indult: egy család eredetileg tollasozni szeretett volna, de mivel nem találtak tollaslabdát, csak egy lyukacsos műanyaglabdát, azt használták. Nagyon népszerű játék, mert gyakorlatilag bármely korosztály játszhatja. Magyarországon 2017 óta van jelen.) Ezenkívül pedig még hoverboard-osokat is láttunk. Ez pedig a légdeszka, mely a gördeszkához hasonlít leginkább, annak továbbfejlesztett változata.
Érdekes volt. De sajnos nagyon hideg szél volt, tényleg nagyon lehűlt az idő, talán emlékeztek mikor elindultunk, Savannah-ban még 34 fok volt, itt meg csak 8-10. Floridában 8 fok… Szinte alig akartuk elhinni.

Bementünk a városba ismét ebédelni, ezúttal viszont tényleg olyan hideg volt, hogy inkább a benti részen ültünk le.

Van itt egy karácsonyos bolt is, mely nem csak karácsonykor működik. Hát ide is bementünk. Igazi karácsonyi birodalom! Mindent (is) lehet kapni.

A belváros után pedig elmentünk megkeresni Florida legmagasabb dűnéjét. Nana névre keresztelt homokdűne, mely a tengerpart közelében a Timucuan Ökológiai és Történelmi Természetvédelmi Területen található.

Nagyon jól néz ki, a környéken élő kisebb-nagyobb teknősök pedig igazán cukik. Lyukakat ásnak és abban élnek.
A dűnénél nem nagyon lehet megállni az autóval, így kicsit arrébb egy parkolóban hagytuk az autót. Már ott is találtunk egy nagy teknőst és útközben is találkoztunk néhánnyal, csak sajnos elég szégyellősek és/vagy félénkek voltak.

A parkolóba visszatérve láttuk, hogy van ott még némi látnivaló: a Burney Park, mely igazából egy tengerparti szakasz. Itt is van dűne, de itt igazán szuper élmény volt, hogy - lehet hogy a hideg miatt - de szinte alig volt rajtunk kívül bárki is. Szokás szerint rendkívül széles tengerpart, gyönyörűen csillogó homok; csak a szél ne fújt volna.
Innen autóba pattantunk és csak úgy céltalanul nekiindultunk. Végül annyira belejöttünk, hogy majdnem Jacksonville-ig mentünk, csak most nem az autópályán, hanem a hátsó utakon… 😀
Van egy híd, ahol szerettünk volna megállni, de nem tudtunk, aztán meg nem tudtunk sehol megfordulni, így végül már Jacksonville határáig jutottunk.
Ott sikerült megfordulni és hazafelé a hídnál is sikerült megállni. Naplementéig van nyitva a park, mi pont akkor értünk oda, így kiugrottunk pár fotó erejéig, aztán mentünk is tovább.
Ez a nap végülis elég sűrűre sikeredett.

A hazafelé út úgy volt tervezve, hogy pénteken elindulunk és valahol megállunk még egy éjszakára.
De aztán az időjárás miatt módosítottunk a terven és megbeszéltük, hogy másnap egyszerűen hazamegyünk.

Este össze is csomagoltunk és másnap reggel visszamentünk a Burney Park-ba, elbúcsúzni egy időre az óceántól.
Aznap reggel is csodálatosan gyönyörű volt, viszont még hidegebbnek éreztük az időt, a szél nagyon kellemetlen volt és kiskabátban is fáztunk.
Szóval a rövid búcsú után útra keltünk.

Útközben egyszer álltunk meg egy kis technikai és uzsiszünetre és 5,5 óra utazás után hazaérkeztünk.

További képek