Július 10-én, hétfőn nem keltünk se túl korán, se túl későn. Egyetlen biztos és konkrét tervünk volt mára: hajóra szállunk!

A többi dolog ekkor még képlékeny volt, mert több dolgot is szerettünk volna csinálni.
De egyelőre maradjunk a hajókirándulásnál.
Reggeli után azonnal útnak eredtünk és egy pár perces sétával máris ott voltunk a jegypénztárnál.
Itt jegyzem meg, hogy innen is látni a határátkelő hidat és láttuk, hogy óriási kocsisor áll (mi csak az Amerika felé vezető oldalt láttuk onnan). Ez majd később lesz érdekes.

A Maid of the Mist egy kb. 20 perces “városnéző”, jobban mondva vízesésnéző hajókirándulás. A kanadai oldalon Niagara City Cruises-nek hívják.
Én most az amerikairól ejtek pár szót:
A flotta jelenleg két hajóból áll, mindkettő 2020 óta indult útjára. Az egyik James V. Glynn, a Maid of the Mist vezérigazgatójának tiszteletére kapta a nevét, aki 2020-ban ünnepelte 70 éves munkaviszonyát a cégnél.
A másik hajó pedig Nikola Tesla nevét őrzi. Tesla volt aki feltalálta a váltóáramú (AC) motort, az elektromosság szabványos formáját, amelyet mai napig használnak az amerikai háztartásokban.
1846-tól kezdve minden hajót Maid of the Mist-nek hívtak. Az első hajók gőzüzeműek voltak, 1955-től 2019-ig dízelüzemű hajók, most pedig elektromos motorokkal hajtott hajók üzemelnek.

A Maid of the Mist név a Lelawala irokéz mítoszra utal. Az őslakosok legendája szerint Lelawala az irokézek békés törzsének gyönyörű lánya volt, aki egy nap bemerészkedett a vízesésekbe, de kiesett a kenujából. A mennydörgés istene, Hé-no mentette meg, aki a vízesés mögött lakott.
Lelawala kenuja eltört, ezért Hé-no felajánlotta, hogy épít neki egy újat. Amikor befejezte a kenu építését egy hatalmas mérgeskígyó közeledett a falu felé, de Hé-no egy lángoló lándzsát hajított a kígyó felé. A kígyó a vízesés tetején landolt, létrehozva a Horseshoe (Patkó) vízesés íves formáját.

A belépőjegy ára jelenleg 28,25 USD, gyerekeknek pedig (6-12 éves korig) 16,50 USD. Ez az ár tartalmazza a lift személyenkénti 1,25 dolláros költségét is.
Ugyanis lifttel lehet lejutni a hajókhoz.
A jegyárak bármikor változhatnak, ez a honlapon is szerepel.
Ami még érdekes, hogy az online vásárolt jegyek a szezon során bármelyik nyitva tartási napon érvényesek, de egy adott időpontra szóló foglalás nem lehetséges. Minden utas érkezési sorrendben (az online jeggyel rendelkezők is) száll fel a hajó fedélzetére. A jegypénztárban személyesen megvásárolt jegy viszont csak a vásárlás napján használható fel.

Itt lehet jegyet venni a kilátótoronyba is. Tulajdonképpen a lift és a kilátó díja az 1,25 USD. Ha valaki nem hajózik, akkor is lemehet a lifttel, ugyanis onnan vezet egy lépcsősor az American Falls “lábához”.

A kilátóból pedig szuper panoráma nyílik egyszerre mindhárom vízesésre. (De ahogy már említettük a kanadai oldalról is varázslatos a látvány, illetve szerintünk, ha valaki gyalogosan kel át a Rainbow Bridge határátkelőn, akkor onnan is remekül rá lehet látni a vízesésekre.

Ha hajózni is megy valaki, akkor a 28,25 USD már tartalmazza a kilátó és a lift árát is egyben! De külön is lehet oda jegyet venni. Az első hajó 9:00-kor indul és kb. 15-20 percenként jár.

Mi először a kilátóból vetettünk egy (néhány, sok…) pillantást a vízesésekre, aztán elindultunk a lift irányába. A lift kb. 20 másodperc alatt ér le a hajóhoz, kb. 61 métert megtéve.
Szerencsére egy hajó pont elment előttünk, így nem volt óriási tömeg még. A hajó felé haladva az ember kap egy kék esőkabátot (a kanadai oldalon piros színűt hordanak). Ezt az esőkabátot meg lehet tartani! Jól fel is vettük, aztán rövid várakozást követően már szálltunk is a hajóra. Csibi kigondolta, hogy hova is kéne állni (bal oldalra, valahova a hajó elejébe)…

Sikerült is odaállni, mert még nem vették be teljesen a hajó elejét. A hajó kétszintes, őszintén, nem tudom, hogy lent mi van, mert mi egyből felmentünk, de talán ott is van néhány ülőhely, a fenti részen középen volt néhány szék, arra emlékszem.
És kezdetét vette a kaland. Ahogy én fogalmaztam, szerintem a legőrültebb dolog, amit itt csináltunk! 😀
Sejtettem, hogy vizesek leszünk, de hogy olyan élmény lesz, mint egy trópusi vihar a tengeren, azt nem gondoltam.
Először az American Falls irányába halad a hajó, ahol nagyon sok madár is otthon van, rengeteg madarat láttunk. Aztán már meg is kaptuk az első adag vizet az arcunkba. Ez még nem volt olyan nagyon durva.

De ahogy haladtunk a Horseshoe felé egyre durvább lett a helyzet. Az az óriási vízpára mind ömlött ránk és csomó víz is zúdult a hajóra. Szóval esőkabát ide vagy oda, a cipőnk például csuromvizes lett. A kabát amúgy jól véd, de ami nincs fedve az kap bőven a vízből.
Amikor egészen közel mentünk a vízesés alá, akkor én például szerintem kb. csak a túlélésért játszottam, nem tudtam túl sok képet vagy videót készíteni. De szerencsére a hősies férjem ott is állta a sarat (bocsi, a vizet)… 😀

Amikor fentről néztük, mindig láttuk és hallottuk, hogy a vízesés közelében az emberek üvöltenek és sikoltoznak. Azt hiszem, ott értettük meg, hogy miért…

Visszafelé még egyszer közel mentünk az American Falls-hoz, sőt körbe is fordult a hajó, hogy mindenki megnézhesse magának és kapjon még egy kis vizet az arcába, aztán már újra a kikötő felé tartottunk.
Azt kell mondanom, hogy életre szóló élmény. Így még inkább átjön a vízesés ereje. Brutális!
Van helikopter túra is, szóval aki szeretné felülről is megcsodálhatja még. (Mi nem helikoptereztünk.)

(A kanadai oldalon a Hiltonnak van egy szállodája, ahonnan rálátni a vízesésre. Kíváncsiságból megnéztük az árakat. Valószínűleg nem fogunk ott megszállni egyhamar. De akinek sok pénze van, annak tuti szuper élmény.)

Na, kiszálltunk a hajóból és felmentünk a vízeséshez a kis lépcsősoron. Mikor mi mentünk, akkor még éppen nem voltak nagyon sokan előttünk, de aztán hirtelen óriási sor alakult. Két amolyan “fotópont” van a lépcső tetején. De mindenki akar mindkét helyen fotót készíteni.

Előttünk persze volt néhány indiai család, akik igen hosszú ideig fotózkodtak. Meg jöttek olyanok is, akik nem látták (nem akarták látni), hogy mindenki szépen sorba áll, hogy fotót készítsen. Egy csaj nagyon vidáman akart mindenki elé beállni, még én is rászóltam, hogy mi is a sorban állunk. Meg is értette és szépen beállt mögénk. És én innen fentről láttam, ahogy nő a sor mögöttünk, és legalább 10-zel mögöttünk állt valaki (többen voltak), akik közül egy csaj hirtelen Csibi elé beállt…
Majd az anyukáját is odahívta, végül persze apucit is, hiszen ő készítette a fotót. Mikor rájuk szóltunk, hogy sorbanállás, mindenki ide vár, stb, még nekik állt feljebb, aztán a csaj ott magyarázott, hogy a családja, stb… Nem értette igazán, hogy mi a probléma a viselkedésével…
Hiába na, a bunkósággal nem lehet mit kezdeni.

De ez szerencsére a mi élményünket nem rontotta el, csak azért bosszantó, mikor ilyenek az emberek.
Csibi szeretett volna még a barlangos programra is elmenni, de aztán belátta, hogy vizes programnak most ez pont elég volt.
Azon a programon (korábban már írtam róla) még inkább biztos a totális elázás.

Szóval innen visszamentünk a szállodába átöltözni és utána ismét Kanada felé vettük az irányt. Mert én pedig onnan választottam programot.

Tobábbi képek