Nashua

Sy @ 2023-12-11 | 1 perc |

10/06/2023

Hazafelé a Monadnock hegy mellett vezetett az utunk, ami a másik nagyon jelentős hegység New Hampshire-ben. Itt lehetőség van túrázásra, piknikezésre, kempingezésre, télen pedig sífutásra. Fentebb már tettem róla említést.
Itt a hegyek között helyenként erős köd szállt le elénk, nagyon jól nézett ki a borongós, ködös idő a szép, színes fákkal körülvéve.
Az utunk nem Manchesterbe vezetett, hanem a tőle déli irányban 20-25 percre elhelyezkedő Nashua városába.

Nashua, NH

Nashua Manchester után a 2. legnagyobb város New Hampshire-ben. A mára megszűnt textilipar köré épült Nashua gazdasága a 80-as években a pénzügyi szolgáltatások, csúcstechnológiák és a védelmi iparágak felé tolódott el.
Úgynevezett Gate City, vagyis “átjáró” a Boston régió és New Hampshire között. Közvetlenül a massachusettsi határon fekszik egy jelentős bevásárlóközpont (Pheasant Lane Mall), amely okosan kihasználja, hogy az államban nincs forgalmi adó, így aztán rengetegen járnak ide vásárolni.

Ez az egykori textilipari város jelleg most is látszik, régi tégla épületek állnak a folyó mentén, egyedi hangulatot kölcsönözve a városnak.

Nashua, NH

Mi leginkább itt is csak a Main Street-en sétáltunk egyet. Hangulatos város, szerintem jó, hogy őrzi ezt a régi báját.
Megnéztük a Soldiers an Sailors emlékművel szemben található templomot, aztán pedig sétáltunk a fő utcán. Itt már láttunk jó néhány halloweeni dekorációt a boltok kirakatában.

Nashua, NH

Elmentünk egy I. világháborús emlékmű mellett, aztán pedig a folyó mellett haladtunk visszafelé. Valamikor 3/4 7 körül értünk vissza a szállodába.

További képek


Map - Nashua, NH

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő