10/07/2023

A következő - utolsó itt töltött - napunkra jósolták a legrosszabb időt, esővel, felhőkkel, hűvösebb levegővel.
De ettől még nem maradtunk a szobában. Úgy gondoltuk, hogy megnézzük Manchester városát is, ha már itt vagyunk.
Be is mentünk autóval a belvárosba, sikerült egy ingyenes helyen leparkolni.
Borús volt az idő, de ekkor még nem esett. Kicsit később kaptunk egy keveset, de nem áztunk meg nagyon. Hideg sem volt, volt rajtunk pulcsi, de nem fáztunk.

De először pár szót Manchesterről. Egy Samuel Blodget nevű kereskedő nevezte el így a várost, akinek az volt az elképzelése, hogy egy ipari központot hozzon létre, mely hasonló az eredeti Manchesterhez Angliában. (A világ első iparosodott városa volt.)

Itt jött létre 1831-ben az Amoskeag Manufacturing Company. Mérnökei és építészei egy mintavállalat várost képzeltek el. Manchester gyors ütemben fejlődött is, 1846-ban emelkedett városi rangra és hamarosan a világ (!) legnagyobb gyapot üzemének adott otthon. Cipő, szivar, papír, puska, varrógép, textilgép, mozdonyok voltak a fő termékek.
A malmok gyors növekedése miatt rengeteg bevándorló érkezett. Elsősorban kanadai franciák. Sok jelenlegi lakos e bevándorló munkások leszármazottja.

1922-ben a város két legnagyobb vállalatának (Amoskeag és Stark Manufacturing Companies) 17 000 dolgozója kezdett 9 hónapos sztrájkba. A sztrájk után a textilipar lassú hanyatlásnak indult, a nagy gazdasági világválság különösen súlyosan érintette a várost. Az Amoskeag 1935-ben csődöt hirdetett. Ráadásul 1936-ban egy nagy árvíz során 2,5 millió dolláros kár keletkezett a város malmaiban és épületeiben. Az Amoskeag az árvíz után Amoskeag Industries néven szerveződött át és új iparágakkal bővítette tevékenységét.

A város gazdasága hasznot húzott a 2. világháborúból, mivel könnyen át tudott állni a háborús termelésre. 1941-ben az Egyesült Államok seregének légibázisává alakították a város határában fekvő Grenier Fieldet.

Az 50-es 60-as években a gyártás tovább hanyatlott, a malomépületek elhagyatottá váltak.
De az 1980-as évektől kezdve a városfelújítási projekt részeként egy csomó korábbi malomépületet újrahasznosítottak.
Például a Segway feltalálója, Dean Kamen megvásárolt két régi malomépületet és ezek lettek a cégének (DEKA) központjai. Később további épületek felvásárlásával és csúcstechnológiás központ kialakításával járult hozzá a város fellendítéséhez.

Mára Manchester New Hampshire kulturális és kereskedelmi központja lett. A malomgyár és lakónegyedek történelmi városrésze újjáépült és a malommunkások bérlakásait stílusos, eklektikus társasházakká alakították át.

Mivel mi a folyó mellett parkoltunk le - itt ebben az egykori malomipari központban, először a folyó partján sétáltunk egy picit.

Itt a Baer-téren egy padon ülve találtunk egy szoborbácsit! 😀

Ralph Henry Baer - A videójátékok atyja
Ralph 1922. március 8-án született Németországban, zsidó családban. Tinédzserként Ralph és családja Amerikába menekült, hogy elkerülje a közelgő holokausztot. New Yorkban a technológia és a mérnöki dolgok iránt érdeklődött, tanulmányait azonban megszakította a második világháború alatti szolgálata az Egyesült Államok hadseregében.

A háború után az Amerikai Televíziós Technológiai Intézetbe járt Chicagóban, és megkapta az egyik legkorábbi televíziós mérnöki diplomát. 1952-ben Ralph feleségül vette élete szerelmét, Dena Whinstont, és Manchesterbe költöztek, hogy itt alapítsanak családot.

Miközben a NH Sanders Associates-nél, jelenleg BAE Systems-nél dolgozott, Ralph felfedezte a televíziók interaktív használatának fogalmát. Ezeket az ötleteket 1966. szeptember 1-jén vetette papírra, melyek nemcsak a televíziókat, hanem a világot is átalakították, mivel első videójáték-eszköze, a The Brown Box az első interaktív játékrendszer, a Magnavox Odyssey létrehozásához vezetett. Ez az eszköz a modern videójáték-ipart eredményezte.

Ralph több mint 150 amerikai és külföldi szabadalom birtokában volt és jelentős befolyást gyakorolt az elektronikus játékokra, szimulátorokra és még sok másra, beleértve a Simon játék létrehozását is.
Ralph 2014 decemberében hunyt el, Manchesterben, abban a városban, államban és vidéken, amely oly sokat jelentett számára. Ez a tér tisztelgés Ralph Baer és oly sok ember találékonysága előtt, akik ezt a várost otthonuknak nevezték.

Innen a folyó mellett sétáltunk egy darabon, mert egy kávézót kerestünk… A helyét meg is találtuk, illetve a kávézó is megvolt, csak zárva volt, vagy legalábbis nem lehetett bejutni.
De nem csüggedtünk, elindultunk a belváros irányába, ahol csodaszép színű őszi fákat láttunk, majd hamarosan egy érdekes kis “sikátorhoz” jutottunk, ahol csupa cicás graffiti volt a falon.
Ez a Cat Alley nevű hely. Azt mondják, hogy egyszer láttak itt egy ádáz csatát két macska között, ezért lett a helynek ez a neve.

Mellette található az azonos nevű kávézó és ha már úgyis kávézót kerestünk, jól sejtitek, hogy be is tértünk ide.
Vettünk egy kávét meg egy sütit (egy csomó cicás muffin kapható itt… - cica formájú, nem cica ízű!) Mondjuk mi nem cicás sütit kértünk, amúgy…
Elmentünk mosdóba is, meg körül is néztünk.
Ugyanis ez nem pusztán egy kávézó, hanem könyvesbolt, “könyvtár” és játszóhely is egyben.
Jópofa kis bolt igazából.
Különösen tetszett a Blind Date with a Book (Vakrandi egy könyvvel) nevű kezdeményezés. Egy csomó könyv be volt csomagolva papírba, volt rajtuk valamiféle kis üzenet, rajzocska, de nem tudni, hogy milyen könyv van benne. Meglepetés. Jópofa ötlet szerintem.

A kávészünet után még sétáltunk egy kicsit tovább, de túl sok látnivalót nem találtunk, így aztán visszafordultunk. Egy tér mellett idefelé elmentünk, így azt szerettük volna egy kicsit jobban megnézni. Ez a Veteran’s Memorial Park. Ez a park szabadtéri koncertek és fesztiválok helyszíne. Tavasztól kora őszig egy nagy fedett színpad is található a parkban.

Eredetileg a parkot a polgárháborúban az Unió megőrzéséért harcoló bátor lelkek emlékművének szánták. Jelenleg az első világháború, a koreai háború, a vietnami háború és a második világháború veteránjainak állít emléket.

Amikor a parkot elhagytuk, akkor kezdett el jobban esni az eső. Szedtük a lábunkat, de nem lettünk csuromvizesek szerencsére, mire visszaértünk az autóhoz.
Esőre is volt tervünk egyébként, mert a szállodától 5 percre található a Repülős Múzeum (Aviaton Museum of New Hampshire), ami ugyan csak egy pici múzeum, de mivel mi imádjuk a repülőket, ezért jó ötletnek tűnt.
Nekem azonban sajnos megfájdult a hasam, így visszamentünk a szállodába és aludtam is vagy két órát. Utána sokkal jobban voltam, viszont így a múzeum elmaradt.

A szálloda liftjében reklámoztak egy éttermet, amely egyébként pár perc sétára van, a szállodával szemben található. Ez a Backyard Brewery and Kitchen. Azt hittük, hogy ez egy kis étterem, bár az épület maga hatalmas és a parkolóból ítélve is gondolhattuk volna azt, hogy nagy… De nem gondoltuk, így aztán meglepve tapasztaltuk, hogy ez egy nagy hodály…

Óriási hely. Az egyik helyen normális, amerikai gyorsétterem-szerű, a másik oldalon pedig magasított asztalok vannak.

Itt a sörfőzdékhez általában tartozik étterem is és helyben készült söröket lehet kapni. Élőzene is volt, egy fiatal srác énekelt és gitározott.
Minket is csak ilyen kakasülőre tudtak már leültetni, mert annyira tele volt a hely, de mi nem bántuk, mert így nem kellett félórát várnunk. Meg még szerencsére pont időben is érkeztünk a fő vacsoraidő előtt.
Levest, salátát és valami mártogatós cuccot kértünk. Finom volt minden és a hangulat is jó volt, bár a mellettünk lévő asztalnál az elején egy nagyon hangos társaság ült, így egymás hangját nem hallottuk, de aztán szerencsére ők távoztak.
Mi pedig vacsora után visszasétáltunk a szállodába és ismét oda jutottunk, hogy csomagolni kellett, mert másnap már el kellett hagynunk a szállodát.

A repülőnk Bostonból indul majd haza, de csak este, így délelőttre volt még egy programunk. Ha tudtuk volna, hogy alakul, akkor nem ezt választjuk! 😄

Tartsatok velünk, hamarosan ezt is elmeséljük!

További képek