Salem

Sy @ 2023-12-15 | 6 perc |

10/08/2023

A nyaralás utolsó napja is elérkezett sajnos. Ahogy korábban már írtuk, a repülő csak este indult, így még előttünk állt a nap. Ami persze nagyon máshogy alakult, mint ahogy terveztük.
Na de lássuk csak.
Ébredés után megreggeliztünk, aztán szépen lassan összeszedtük magunkat és 10 óra körül útra keltünk.
Salem volt az úticél. Amikor az utazást terveztük, akkor is benne volt a terveinkben, csak akkor még eredetileg úgy, hogy egyik délután/este elmegyünk oda (kb. 1 óra volt Manchestertől). Valószínűleg jobban is tettük volna. De még akkor is okosabbak lettünk volna, ha az utolsó napon kora reggel indulunk, nem 10-kor…

Salemben már jártunk, amikor Bostonban voltunk nyaralni. Akkor tömegközlekedéssel mentünk, ami most is egyszerűbb lett volna.
A salemi boszorkányokról és a boszorkányperekről a korábbi posztunkban meséltünk már, azt itt tudjátok elolvasni.
Viszont ha már boszorkányság és október, akkor úgy gondoltuk, hogy most vagy soha kell elmennünk, mert ha valahol, akkor itt biztos nagy a halloweeni felhajtás.
Oh, igen! Felhajtás az volt is!
Úgy voltunk vele, hogy csak ezért külön nem fogunk eljönni Salembe egy másik alkalommal, ezért most kell ezt megvalósítani. Az előző napok másképp alakultak, most viszont nagyjából pont útba is esett, így logikusnak tűnt, hogy a hazautazás előtt jó kis program lesz.
Előre lelövöm a poént: Nem lett! (Nekünk legalábbis…)

Na de kezdjük azzal, mit is kínál Salem ebben az időszakban:
A Salem Haunted Happenings a Halloween és az ősz ünnepe New England-ben, mely október 1-től 31-ig tart.
Először 1982-ben került megrendezésre a fesztivál. Akkor még arra törekedtek, hogy családbarát rendezvényeket biztosítson azoknak a vendégeknek, akik a “boszorkányváros” iránt érdeklődnek. Az első alkalommal kb. 50 000 vendég vett részt rajta és aztán évről-évre nőtt a rendezvény.
A Salem Haunted Happenings egy hónapig tartó ünneppé fejlődött, mely családbarát műsoroktól kezdve, jelmezbálokon át a kísértetjárta szellemtúrákig sok minden mást is magában foglal.
Bármit is keres az ember, állítólag megtalálja a saját kalandját Halloween Világfővárosában (Halloween Capital of the World).

Salem, MA

Szerintem amúgy az volt a legnagyobb baj, hogy volt a fejünkben egy kép, ahogy mi elképzeltük a saját kalandunkat: sok-sok izgalmas halloweeni dekorációt vártunk…

De akkor térjünk vissza oda, hogy elindultunk Manchesterből. Az útvonaltervező alapján kicsivel több mint egy órás az út. Ebből lett 2 óra 17 perc.
Egészen jól haladtunk, aztán Salem közelében már kezdett dugó lenni. Aztán pedig szó szerint megállt a forgalom.
Nekem útközben már pisilni is kellett, szóval örültem volna, ha sikerül valahol megállni.
A városba érve, be volt állítva egy parkolóház (a legnagyobb, a buszvégállomás 5 szintes parkolója). Konkrétan az ötödik emeletre is felautóztunk, hogy aztán teljesen eredménytelenül távozzunk a végén, ugyanis egyetlenegy szabad hely sem volt… Néhányaknak talán volt szerencséje, hogy előttük kiállt valaki, és akkor be tudtak parkolni a helyére, de azok nem mi voltunk.
Így megfordultunk és lassan lecsorogtunk az 5. emeletről. Szó szerint kb. csak csorogtunk, mert nem haladt a sor, az egész város be volt állva. De ekkor már nagyon sürgősen kellett volna egy mosdó. Konkrétan 3 benzinkútnál álltunk meg, hiába, mert vagy nem volt mosdó, vagy le volt zárva éppen. (Szerintem amúgy a rengeteg turista miatt, szándékosan voltak lezárva…) Az egyiknél azt mondták, hogy menjek át a szemben lévő étterembe… Nyilván.
Na mindegy. Én egyébként abban a pillanatban csak azért izgultam, hogy nehogy bepisiljek, de utána nagyon dühös voltam, mert nem értem, hogy a város tisztában van vele, hány ember érkezik a programra és sehol nincs egy nyilvános vécé??? Itt egy kicsit úgy éreztem, hogy a turisták pénze jó, de cserében nem történik sok minden. Se a parkolás nincs jól megoldva, se a mosdó kérdése.
Szóval nekem amúgy már itt elment a kedvem az egésztől.

Akkor Csibi kitalálta, hogy 10 percre van egy bevásárlóközpont, oda megyünk mosdóba. (Hátha ott tényleg van és nincs is lezárva.) Na ez elég kemény 10 perc volt, de ott végre legalább tényleg el tudtunk menni.
Utána azon tanakodtunk, hogy mit csináljunk, mert nekem komolyan nem volt kedvem visszamenni abba az őrületbe. De a reptérre még korai lett volna elindulni, a többi helytől pedig már nagyon eltávoldotunk, így akkor higgadtan a térképen próbáltunk tájékozódni, hogy kéne okosabbnak lenni.
Végül találtam két helyszínt, ahonnan ingyenes shuttle buszok visznek be a boszorkányos tömegbe. Ezek nyilván távolabb találhatók a központtól, így abban reménykedtünk, hogy több szerencsénk lesz és fogunk találni üres parkolót. Az egyik egy kórház, a másik pedig egy középiskola parkolója.
A középiskolát céloztuk meg és láss csodát, ott volt parkoló. (Valószínűleg jobban jártunk volna, ha előbb nézünk körül, de őszintén nem gondoltunk arra, hogy itt EKKORA tömeg lesz…)

Mindegy is! Leparkoltunk és mire előresétáltunk, már ott is volt a shuttle busz, ami amúgy iskolabusz volt, a sofőrnéninél pedig volt egy vödör cukorka/nyalóka. Nagyon eredeti volt.
És itt a megállóban volt vagy 10 mobil vécé is.

Salem, MA

A busz pár perc alatt visszavitt minket a központba, kiszámoltuk, hogy kb. egy jó másfél óránk maradt.
Itt aztán a tömeget elnézve, újra feltettük magunknak a kérdést, hogy mi mit is keresünk itt?!
Számunkra totálisan élvezhetetlen volt. Mindenhol (éttermeknél, boltoknál) az utcán állt a sor vége, az utcán kb. mozdulni sem lehetett.

Salem, MA

De hogy azért mondjak valami jót is: az éttermek előtt elhaladva azt viccesnek találtuk, hogy az ital úgy volt megoldva, mintha egy infúzióban vér lenne. Szóval ez legalább azért eredeti volt.
Mondjuk mi ezért nem álltunk volna több órát sorba… 😄

Ahogy beljebb haladtunk, a tömeg egyre nagyobb lett, a boltoknál is kígyózó sorok álltak, és volt egy csomó kirakodóvásáros stand. Az utcán pedig sok jelmezes: boszorkányok, bohócok, miegymás.
És a turisták közül is sokan voltak valamilyen jelmezben.
Viszont, amikor tavaly itt jártunk, ilyen akkor is volt, nagyon sok jelmezes volt akkor is, szóval még ebben sem éreztük extrának a dolgot. Mert tavaly legalább élvezhető volt. Akkor is sokan voltak, de nem ilyen brutálisan.

Salem, MA

Elsétáltunk a Boszorkány múzeumig, és annak a környékén találtunk néhány (de nagyon kevés) halloweeni dekorációt.

És ezzel már el is telt a rendelkezésre álló időnk, lassan kellett visszaindulni. Azt mondta a sofőr, hogy kb. 30 percenként jár a busz, bele kellett kalkulálni, hogy mi van, ha elmegy előttünk. Szóval visszafordultunk.
Ekkor megdöbbenve láttuk, hogy a parkolásért itt a belvárosban nem egy helyen, 40 vagy 50 USD-t is elkértek… Ott megerősítést nyert az az érzésünk, amiről korábban írtunk. Nagyjából csak lehúzás az egész.

Salem, MA

Volt egy bevásárlóközpont útközben, gondoltuk, hogy mielőtt elindulunk vissza reptérre, el kéne menni mosdóba, nehogy ismét bajba kerüljünk.
Bementünk, de persze mosdót nem találtunk sehol.
Volt egy mozi, ott állt a sor vége, mi meg körbejártuk az egész plázát, mire kiderült, hogy az a kígyózó sor nem a moziba vár, hanem a mosdóba…. Na, hát nyilván nem álltunk be. Én nem szeretem ezeket a toitoi vécéket, de mondtam, hogy ha más nincs, akkor max majd ott elmegyünk.
A busz pont érkezett a megállóba, még kicsit futni is kellett. Csibi mondta, hogy biztos vár majd a busz, nem indul egyből. De ahogy felszálltunk már indult is. Szóval jobb, hogy futottunk, különben várhattunk volna.
A mosdó egyébként meglepően kulturált és TISZTA volt!!

Összességében tehát azt tudjuk mondani, hogy aki szereti az ilyen jellegű tömeges programokat, kirakodóvásárokat, az valószínűleg tényleg nagyon jól fogja magát érezni. Mi mást vártunk a világ halloween fővárosától, így némileg csalódottak voltunk. Mi biztos nem tudjuk jó szívvel ajánlani ezt a programot, ilyen formában legalábbis tuti nem. Lehet, ha az ember tömegközlekedéssel érkezik, vagy itt száll meg, akkor nagyobb buli!

Most teljesen biztosan kihagynánk ezt. Helyette sokkal jobb lett volna, ha a bostoni Public Gardenbe megyünk, mert azt viszont nagyon imádtuk tavaly. Mindegy, ez most így alakult, tapasztalatnak mindenképpen jó volt.
Ezt követően elindultunk a repülőtér irányába.

További képek


Map - Salem, MA

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő