Annak is eljött az ideje, hogy egy újabb szállodát mutassunk be. Korábban már bemutattuk a Marriott szállodalánc egyik tagját a Residence Inn-t.
Most pedig a SpringHill Suites-t szeretnénk bemutatni. A változatosság kedvéért ez is a Marriott International lánc tagja.
Itt egy épületen osztozik a Fairfield Inn & Suites és a SpringHill Suites. Ez mindkettő hivatalosan 3-os (Google térkép szerint 4-os) szálloda.
A hivatalos neve: SpringHill Suites New York Manhattan / Times Square South - a nevéből is egyértelmű, hogy közel van a Times Square (kb. 14-15 perc). A Penn Station is mindössze 8 percnyire található. De megemlíthetnénk a Hudson Yards-ot is, mely maximum negyedórás sétával elérhető. Itt van a Vessel és az Edge nevű kilátó is.
Szóval elhelyezkedését illetően abszolút tökéletes helyen található.

A szállodában van wifi, reggeli az árban (6:30-11-ig), van egy bár, fitneszterem, ingyen kávé/tea, egy kis “bolt” és van egy pult, ahol lehet jegyeket venni a Broadway előadásaira, de reptéri transzfert/ taxit is lehet hívni.
Talán van parkolási lehetőség is, de erről nem tudunk nyilatkozni, mert szerintünk New Yorkban semmilyen szinten nem éri meg autóval közlekedni! 😀
A reggeliben az a szuper, hogy sokáig lehet enni. Maga a reggeli egyébként nem nagy szám. Van tojásrántotta (szerintem ízetlen), főtt tojás, krumpli, bacon vagy valami más húsféleség, sajt, felvágott, gyümölcs, bagel, muffin és gofri (ezt készen hozták ki és szerintem ez is ízetlen volt), joghurt és persze müzli. Van narancslé, almalé, tea, kávé.
Szóval igazából sok minden van, habár minden nap ugyanaz. De ha az ember megreggelizik, utána sokáig bírja evés nélkül. Legalábbis nekünk elég volt, később még egy étkezéssel meg is voltunk aznapra.

Karácsony előtt nagyon szépen fel volt díszítve a szálloda (a karácsonyi narancsos-áfonyás óriási muffin az nagyon finom volt). 8 óra körül már vadászni kell a helyet. Ha kicsit előbb megy le az ember reggelizni, akkor viszont még könnyű helyet találni. A reggeliző terem szerintünk viszonylag nagy méretű.

Ami a szobákat illeti: tavaly karácsony előtt, lehet, hogy már későn is foglaltunk, de egy kicsi stúdió szobát kaptunk, ráadásul utcára néző oldalon. Nem állítanám, hogy jól lehetett aludni, mert nagyon hangos volt egész éjjel.

Ezúttal viszont belső szobát kaptunk, ami nagyobb és kényelmesebb is volt, itt nem volt éjszakai zaj. Legalábbis utcai zaj. A folyosón valakik éjjel eléggé hangoskodtak, de miután rájuk szóltak, utána csend lett és lehetett aludni. 👏

A szobát hivatalosan 4-kor lehet átvenni. Tavaly karácsony előtt reggel 11-kor már megkaptuk a szobánkat, most azonban még nem volt készen, csak délután sikerült bejutnunk. A bőröndöket ott lehet hagyni megőrzésre, kap az ember egy kis bilétát, aminek a felmutatásával már hozzá is juthatunk a cuccainkhoz.
Erről a szállodáról röviden ennyit tudnánk mondani. Ha közel a látnivalókhoz, jó helyen lévő szállodát kerestek, akkor ezt ajánljuk. Az ára nem feltétlen olcsó, de New Yorkban semmi sem olcsó! 🙂

Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!