Hoover-gát

05/03/2024

Viszonylag korán keltünk, mert nagyon sok programunk van erre a napra is.
Úgy beszéltük meg, hogy a távolabbi pontokat kell belesűrítenünk a napba, mert az autót nem akarjuk tovább megtartani. A városban van jó (?) tömegközlekedés és minden olyan “közel” van… (A francokat, de erre majd még visszatérünk! 🙂)

Az egyszerűség kedvéért a szállodában kerestünk reggelit. Elég drága volt (kb. 50 USD kettőnknek, mi ennyiből ebédelni szoktunk.) Korábban az ebéd is megvolt 35-40 USD-ből, de mióta felmentek az árak, azóta inkább az 50 a reális.) Ebben volt két étel körettel, két narancslé és két kávé.

Mindegy, a többi napra más tervünk volt a reggelit illetően, habár voltak napok, amikor visszasírtam a szállodai reggelit. (Erről is lesz szó még később!)

A reggeli előtt - után kicsit próbáltuk felfedezni a szállodát is, mert előző este hullafáradtan leginkább annyit konstatáltunk, hogy borzasztó nagy, a recepción is minimum 20 asztalnál tudják fogadni a vendégeket.

A piramis rész a központi rész, itt van a kaszinó, a rendezvénytermek (többek között az AGT (America’s Got Talent) színházterme is), éttermek, bárok, kávézó, sütiző, kiállítások és ki tudja még mi minden. Van medence, (drága) boltok, kisbolt a napi szükségletekhez (víz, snack, ilyesmi). Egy üveg víz kb. annyiba kerül, mint egy karton víz normál esetben. Van fitneszterem, spa, szóval minden, amit el lehet képzelni.
Lakószobák is vannak, de ahogy mondtuk mi az egyik oldalszárnyban laktunk. Minimum 10 perces séta…

Szóval itt kicsit nézelődtünk, aztán összeszedtük magunkat, kb. újabb negyedóra volt lemenni a parkolóba az autóhoz. A természet szépségei után következzen egy építészeti remekmű: a Hoover-gát.
Ez kb. 30-40 percre van a Luxor szállótól. A városból kifelé hajtva kb. már a fejünk felett szálltak le a repülők.

A gátat egyébként a repülőről is egészen jól le tudtam fotózni.

A bejáratnál ellenőrzik az összes autót. Le kell húzni minden ablakot, tőlünk azt kérdezték, hogy van-e nálunk fegyver vagy drón. Mondtuk, hogy nincs. Aztán mehettünk is. De voltak autók, amelyeket félreállítottak és alaposabban is megvizsgáltak.

Ezt követően van egy ingyenes parkoló, ha az ember szeretne felmenni a nagy hídra és onnan megnézni a gátat. Továbbhaladva pedig egy parkolóház, ahol azonban 10 USD parkolási díjat kell fizetni. A gátnak egyéb belépődíja nincs, kivéve persze, ha valaki bármelyik vezetett túrára szeretne menni. Mi nem mentünk, ezért arról nem tudunk nyilatkozni. Ha nem akarsz, akkor amúgy nem muszáj leparkolni, mert a gáton át is lehet hajtani. Mi leparkoltunk, és gyalogosan fedeztük fel a helyszínt. Óriási hőség van (mi május elején jártunk ott, már akkor is, szóval víz nélkül senki el ne induljon).

Átsétáltunk a gáton, elég nagy kört tettünk, kitikkadtunk teljesen. Van egy csomó információs tábla, illetve van egy étkezős-vásárlós rész is, ahol meg lehet pihenni. Még frissítő kapuk is vannak a nagy melegre való tekintettel. És van egy látogatóközpont is, ami most átépítés alatt van, ezért le kell menni egy lépcsőn, Csibi le is ment, de mondta, hogy ott is van ilyen biztonsági kapus ellenőrzés, szóval így oda nem mentünk be.

Na de mi is ez a gát, mire jó, miért olyan nagy a jelentősége?
Megpróbálok az itteni infókból mazsolázni keveset, mindenféle tudományoskodás nélkül (a fizika nem az én terepem, nézzétek el nekem).

Szóval a Hoover-gát tulajdonképpen egy nagy teljesítményű vízerőmű Arizona és Nevada határán, a Colorado folyó mentén. 1931 és 1936 között épült és elkészültekor ez volt a világ legnagyobb gátja.
A 20. század kivételes mérnöki vívmánya. Az elnevezés sok vitát kavart a közvéleményben, végül a korábbi elnökről, Herbert Hoover-ről nevezték el.
A duzzasztás eredményeként a gát mögött létrejött tó a Mead-tó.

A gyors gazdasági és technikai fejlődés következtében a 20. század korai éveiben egyre nagyobb igény lépett fel egy villamos áramot termelő komplexumra az USA délnyugati részén.
Eddigre már az is egyértelművé vált, hogy az árvizek okozta pusztításokat kizárólag a Colorado folyó szabályozásával lehet elkerülni.
A szakemberek először a Boulder Canyont ajánlották, de kiderült, hogy az egy szeizmikus törésvonalon fekszik, így alkalmatlan az építkezésre. Így lett a Black Canyon a helyszín.

A kongresszus 1928-ban fogadta el a terveket, az építkezés pedig 1931-ben kezdődött meg. Ebben az időben már javában tartott a nagy gazdasági világválság, így rengeteg munkanélküli érkezett a helyszínre, abban bizakodva, hogy itt lesz számukra munka. Még az sem érdekelte őket, hogy a kanyonban a hőmérséklet gyakran meghaladja a 45 fokot is.

A Hoover-gát tehát 1931 és 1936 között épült, amely meglepően rövid időnek tűnik, ha figyelembe vesszük a kor építészetének technikai színvonalát.
Először is el kellett terelni a folyót az építési területről. A gát helyétől kb. 4500 méterre a folyó mindkét oldalán fúrtak egy-egy alagutat a sziklába, hogy a kanyonból kifolyjon a víz és egy kisebb gátat emeltek az eredeti útjába. Amikor a meder kiszáradt, megkezdődhetett a munka. Becslések szerint közel egymillió köbméter földet mozgattak meg az ásás során. Fontos tudni, hogy abban az időben a munkavédelem még igencsak gyerekcipőben járt, így a munkások folyamatos életveszélyben voltak a váratlanul leomló sziklák miatt.

Az első betonelemeket 1933 nyarán fektették le, és az építkezés során számos technikai újítást alkalmaztak. Ezek közül az egyik legérdekesebb a világon először itt alkalmazott, speciális eljárás, amellyel a gátat alkotó betonelemeket le lehetett hűteni. A mérnökök kiszámolták, hogy ha az egész gátat egyetlen hatalmas betontömbből öntötték volna ki, akkor a betonnak 125 évre volna szüksége, hogy elérje a megfelelő hőmérsékletet, és megkössön. Ezért a gát számtalan, egymásba illeszkedő, trapéz alakú betonoszlopból áll. A további hűtés érdekében az alkotóelemek mindegyike 25 mm átmérőjű hűtőcsöveket tartalmaz, amelyekben a folyó vize cirkulált.

A betonnal kapcsolatos munkálatok 1935 májusára fejeződtek be. Az építkezéshez összesen 3,3 millió köbméternyi betont használtak fel, amely elegendő lett volna egy San Francisco-t New York-kal összekötő kétsávos autópálya megépítésére is. (Több mint 4600 km-re fekszenek egymástól.)
Az építés összköltsége meghaladta a 49 millió dollárt. A gát azonban nemcsak anyagi, hanem emberi áldozatokat is követelt. Összesen 21 000-en vettek részt az építkezésben. A munkálatok során 112-en vesztették életüket, közülük 96-an haltak meg az építkezés közben.

A legelső áldozat J. G. Tierney földmérő volt, aki még 1922. december 20-án fulladt bele a Colorado folyóba, miközben a jövőbeli gát megfelelő helyét kereste. Szomorú, de a gát utolsó áldozata szinte napra pontosan 13 évvel később Tierney fia, Patrick volt.
A sok erőfeszítés azonban nem volt hiábavaló. A 221 méter magas, 379 méter hosszú és – helyenként – 200 méter vastagságú gát 1936 tavaszára készült el és a mai napig eredeti berendezéseivel működik. A hatalmas szerkezet kulcsszerepet játszik a folyószabályozásban, emellett létfontosságú édesvízzel látja el az év minden napján Nevada, Arizona és Kalifornia több mint 20 millió lakosát. Ezen kívül fontos feladata az elektromos áram termelése. Az erőmű több mint 2000 megawatt teljesítményű, amely 1,3 millió ember számára elegendő áram termelését jelenti.

A Hoover-gát és a Mead-tó az 1930-as évek óta megbízható vízellátást és megfizethető áramellátást biztosít a délnyugati lakosság számára. A nagy amerikai városok, például Los Angeles növekedése nem jöhetett volna létre a gát nélkül. A régió öntözött termőföldjei – amelyek Amerika téli gyümölcseinek és zöldségeinek 80%-át biztosítják – nem tudtak volna ilyen bőséget termelni.

Mivel a gát stratégiai fontosságú lehet, ezért a történelem folyamán kétszer zárták el a nyilvánosság elől: Először a Pearl Harbor elleni japán támadás napján, 1941. december 7-én. Egészen a második világháború végéig a gáton áthaladó járművek csak konvojban haladhattak, szigorú katonai kísérettel. Másodszor pedig a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást követően zárták le a létesítményt. (2002. decemberéig)

A Hoover-gát súlya annyi, mint 18 Empire Staate Building, 685 Eiffel-torony, 29 000 Szabadság-szobor vagy 46 000 kék bálna.

Allen Tupper True művész a délnyugati indián törzsek által készített minták alapján készítette el a gát belsejében lévő padlóburkolatokat. A Hoover-gát az egyik első olyan ipari építmény az Egyesült Államokban, amelyet indián szimbólumokkal díszítettek.

A Hoover-gát üzemeltetésére nem használnak adópénzeket. Az üzemeltetési költségeket a villamosenergia-értékesítésből származó bevételekből, valamint a túrákból és parkolási díjakból fizetik.

Van még egy aranyos-szomorú sztori egy kutyáról is.
A Hoover-gát kutyáját még kiskutyaként találták a dolgozók. Ez a kutyus velük utazott a gátra és szabadon vándorolt a munkaterületen. Még a szabadtéri lifttel is utazott és ugatni kezdett a kezelőre, amikor le akart szállni.

Imádták a munkások és a nagy szeretetük hevében túletették. Ezért aztán később napi egy étkezést készítettek neki össze, amit papírzacskóban hurcolt. Ez a kutyus jobban élt itt, mint a közeli sátorváros lakói (a kétségbeesett álláskeresők otthona volt).
Sem ember, sem állat nem tudott vonattal a munkába menni, mert a síneken szállított áruk nagyobb prioritást élveztek. Sok munkás a “Big Bertha” nevű átalakított busszal ingázott. 150 ember és A kutya!
Ez a szeretett kutyus azonban meghalt, amikor elaludt egy teherautó alatt és egy sofőr véletlenül elgázolta.
Meglett férfiak sírtak a kutya halála miatt és még aznap este ástak neki egy sírt. Ez ma is látható az egyik szikla tövében. Kedves, de szomorú történet, igaz?

Ha azt látod, hogy a víz folyik ebben a kiömlőben, akkor egy történelmi eseménynek lehetsz tanúja.

A Colorado folyó vize utoljára 1983-ban folyt át ezen a túlfolyón. (Ekkor Ronald Reagan volt az elnök, és a benzin ára 0,93 dollár/gallon volt.)

Amikor a Mead-tó megtelik és túl magas lesz a vízszint, a víz ezen a gát körüli túlfolyón folyik át. A víz a hatalmas alagutak egyikén halad át, amelyeket a Colorado folyó elterelésére építettek a gát megépítése előtt.

A Mead-tóba befolyó víz nagy része a Colorado, Utah és Wyoming hegységeiből érkező hóolvadás.

A Mead-tó az USA legnagyobb mesterséges tava. Amikor megtelt, annyi vizet tartalmazott, hogy egész Pennsylvania államot 30 cm (1 láb) mélységig ellepte volna. 1998 és 2015 között a hosszan tartó aszály miatt a tó szintje 46 métert (150 láb) csökkent.
Jól látható a kanyon "kádfoltjain" a vízszint süllyedése. Vannak olyan területek, pl. St. Thomas, amelyeket anno a lakosoknak el kellett hagyni, manapság pedig gyalogosan is meg lehet közelíteni. Ezeket a területeket valószínüleg többet már nem fogja elönteni a víz.
Las Vegas vízszükségletének 90%-át a Colorado folyó biztosítja, ezért fontos, hogy a vizet újrahasznosítsák. Egy 2021-ben elfogadott törvény megtiltja a kereskedelmi és többlakásos ingatlanoknak, hogy a nem funkcionális gyepet (szemben a hasznos gyepekkel, például a focipályákkal) öntözzék. Az egylakásos házak lakói pénzbeli ösztönzést kapnak a fű eltávolításáért.
Az Angel Park, egy Las Vegas-i nyilvános golfpálya, amely több mint 30 éve működik, már nem ivóvizet, hanem újrahasznosított /tisztított szennyvizet használ fel a gyep gondozásához. A Las Vegas Valley Water District 2021-ben megszavazta, hogy új golfpályák ne használhassák a Colorado folyó vizét.

A Colorado folyó vizét a mexikói köztársaság és a Colorado folyóról szóló egyezményt aláíró hét állam között osztják fel. A felosztást a folyótörvény néven ismert jogi dokumentumok szabályozzák.

Aztán érdemes még megemlíteni a Mike O'Callaghan–Pat Tillman Memorial Bridge nevű hidat, mely a Colorado folyón ível át Arizona és Nevada államok között.
Névadói Nevada állam hetvenes évekbeli kormányzója, illetve Arizona állam nemzeti hőse, az amerikaifocista sztár, aki feladta a karrierjét, hogy jelentkezzen a hadseregbe, és 2004-ben meghalt Afganisztánban.

A Hoover-gát építésének első éveitől kezdve mágnesként vonzotta a turistákat - és autóikat.
A tisztviselők már az 1960-as években veszélyesnek és a tervezett forgalomhoz nem megfelelőnek találták a Hoover-gát feletti US 93-as útvonalat. A nyilvánvaló technikai nehézségek és a költségek miatt azonban évtizedekig csak tanulmányok készültek róla. 2001-ben, amikor a szeptemberi terrortámadás után a gátat és a vízerőművet kiemelten védendő objektummá nyilvánították, és lezárták a civil autóforgalom elől, felgyorsult a hídprojekt.
Az építkezés 2005-ben kezdődött el, a híd megépítésére 114 millió dollár (22,5 milliárd forint) jutott. (Az érdekesség kedvéért: kevesebből épült meg, mint amennyiért a Margit hidat újították fel (32 milliárd)… No comment!
A híd 2010-ben készült el, és a teljes elkerülő útvonalat 2010. október 19-én nyitották meg a járműforgalom előtt. A Colorado folyó felett 270 m magasságban ez a második legmagasabb híd az Egyesült Államokban a Colorado állambeli Cañon City közelében található Royal Gorge híd után.

Napi 17-20 ezer járműre becsülik a forgalmát, egyrészt mert a Phoenix és Las Vegas közti utat 100 kilométerrel rövidíti le, másrészt azért, mert egyedülálló kilátás nyílik róla a Hoover-gátra.

Mi felsétáltunk a hídra (szerencsére nem kellett annyira sokat menni, mint amennyire magasan van a híd.) Tényleg jó a kilátás, bár ahogy suhannak el melletted ezerrel a kamionok, nekem nem volt olyan jó feeling ott állni.

Alig vártam, hogy visszainduljunk!
De persze nyilván jó, hogy megnéztük onnan is. A híd közepén van a 0. km, ott a határvonal Arizona és Nevada között.

Na végülis elég sokmindent összeszedtünk, de még így is igyekeztem tényleg csak a fontos vagy érdekes dolgokat belevenni.

Innen két helyszínből kellett választanunk: Boulder City vagy az El Dorado Dry Lake Bed. Mindkettővel irányban voltunk vissza Vegas felé, viszont mindkettő nem fért bele a napirendbe.
Boulder City-ről azt olvastam, hogy helyes kisváros és érdemes megnézni, de annyira extra dolog nem volt, ami miatt muszáj lett volna oda menni. Csibit meg amúgy is jobban érdekelte ez a kiszáradt tó.

Szóval oda mentünk.
Itt amúgy nincs semmi. Nyilván, ha egyszer egy kiszáradt tó helyén vagyunk. Fotózások kedvelt helyszíne.

Csibi mondta is, hogy Mustangot kéne bérelni, mert az jól mutatna a kiszáradt tavon… De nem Mustangunk volt (Sunny itthon várt minket). Bár vicces volt, mert kb. mindenhol felbukkant egy ezüstszürke cabriós mustang, szóval olyan volt, mintha Sunny mindig jönne utánunk, bármerre megyünk.

Na, hát itt ki se szálltunk, csak csináltunk pár fotót és mentünk is tovább.

További képek

¹ forrás: wikipedia.org