Irány Las Vegas!

Sy @ 2024-05-16 | 3 perc |

Azt, hogy májusban mindig elutazunk valahova, most már nevezhetjük akár tradíciónak is. Május 4-én van a házassági évfordulónk, ezért ilyenkor igyekszünk valami jó kis helyre elutazni, amikor csak lehetséges.
Jelenleg nem hagyhatjuk el az USA területét, de nem állítanám, hogy így most bajban vagyunk az úticélok kiválasztását illetően, hiszen csupán ebben az országban is annyi látnivaló van, hogy néha még így is nehéz.
Las Vegas és környéke már akkor szóba került, amikor Kaliforniában jártunk, de akkor olyan messzinek éreztük (távolságban), hogy inkább abban maradtunk, hogy egyszer kifejezetten oda fogunk utazni.
Most érkezett el ennek az ideje.

A zöldkártya ügyintézéshez kapcsolódóan voltak dolgok, amelyek miatt kérdéses volt, hogy mikor és hogyan tudjuk az utat lefoglalni, így most aztán túl sok felkészülési időnk nem volt, mert szerintem kb. két héttel az indulás előtt vettük meg a repülőjegyet és foglaltuk le a szállásokat.

A rövid idő ellenére nagyon sűrű programot találtunk ki. Tartsatok velünk, ígérjük, hogy Ti is el fogtok fáradni! 😂

Mire észbekaptunk már csomagolni kellett.
Ezúttal az American Airlines-t választottuk. A repülőjegy 955,41 USD volt. Május elsején 7:39-kor indult a repülő és mivel Las Vegas-ban -3 órányi időeltolódás van, így fél 10 körül érkeztünk. Ez egy kb. 4-4,5 órás utazás Charlotte-ból.

A korai időpont miatt mindig előre szoktunk Uber-t rendelni, de nemrég rájöttünk, hogy ha előre kéred, akkor többe kerül (ára: 51,82 USD). Gondolkodtunk, hogy megkockáztatjuk, hogy akkor rendelünk, amikor indulunk, de aztán abban maradtunk, hogy inkább nem most fogjuk ezt kipróbálni.
Így előre foglaltunk és 5:10-kor meg is érkezett a fuvar, abszolút időben a reptéren voltunk.

CLT - Charlotte, NC

A biztonsági ellenőrzés zökkenőmentes volt, nem is kellett sokat sorban állni, hamar megvoltunk.
Utána kényelmesen megreggeliztünk (most a Cinnabon-ban vettünk egy fahéjas csigát közösen), majd megkerestük a kaput. Lassan lehetett is beszállni. Mi a 6. csoporttal szálltunk be, és a 32. sorban ültünk. Viszont képzeljétek, Csibi széke rossz volt. Törött volt. Az ülés alatti tartószíjak (vagy mi a fene) el voltak szakadva.
Szóltunk a stewardessnek, aki persze megpróbált minket meggyőzni, hogy ennek semmi baja. (Ha sokáig kekeckedett volna, megkértük volna, hogy üljön le egy pillanatra. 😀) De szerencsére megnézte jobban és ő is látta, hogy gáz van. Akkor hívtak egy szakértőt, hogy meg lehet-e csinálni (nyilván nem lehetett). A gép viszont emiatt a kis incidens miatt közel egy órás késéssel tudott elindulni.

CLT - Charlotte, NC

A szaki ugyanis elment, majd visszajött egy táblával, hogy nem lehet oda ülni. Közben amúgy mellénk megérkezett már az útitársunk is (nyilván tele volt a gép). A stewardess mondta Csibinek, hogy a 14. sorban van egy hely, oda átülhet. (De az csak egy hely, szóval külön kellett volna utaznunk.) Mondjuk az első osztályon amúgy volt még egy kettős hely, de persze azt nem ajánlották fel… 😀
Közben az útitársunk szerencsére felajánlotta, hogy ő átül oda előre, mi meg akkor maradhatunk együtt, Csibi kiül a szélére, én meg maradok az ablaknál. Ezt a verziót választottuk.

CLT - Charlotte, NC

Na, ez megoldódott és a gép is el tudott indulni. A majdnem egy órás csúszás ellenére 9:45-kor landoltunk (a 9:30 helyett).. Itt mesélem el, mert a hawaii utazásnál elfelejtettem leírni, hogy a Maui - Los Angeles járaton egy pasas úgy gondolta, hogy annak ellenére, hogy mindenhol ki van táblázva, hogy nem szabad dohányozni, igen, még a WC-ben SEM, ő azért megpróbálkozott ezzel. Mi csak azt láttuk, hogy a stewardessek szaladnak a mosdó felé és dörömbölnek nagyon. Azt hittük, hogy valaki tuti rosszul lett vagy ilyesmi. Aztán persze kiderült, hogy a kispajtás nem bírt magával. Ez az út most sima volt szerencsére. Se rendbontás nem volt, se légörvény.

Nagyon érdekes, hogy már a repülőből is látni a híres Las Vegas Strip-et, ami tulajdonképpen a központi sugárút elnevezése. Közvetlenül emellett van a repülőtér. Ami számunkra szintén érdekes volt, hogy már a repülőtéren is van egy csomó játékgép, tehát már ott is lehet “kaszinózni”.

LAS - Las Vegas, NV

Mi még sosem jártunk itt (és még csak hasonló helyen sem, szóval lesz itt még rácsodálkozás dolgokra.) A piramis formájú Luxor szállodába foglaltunk, viszont majd csak másnap jövünk ide, mert innen újabb hosszú útra indulunk tovább.

A 4,5 órás repülést követően gyorsan ettünk egy szendvicset a repülőtéren, majd megkerestük az autókölcsönzőt és készen álltunk egy újabb 4,5 órás autókázásra.
Kb. 11:30 volt, mire el tudtunk indulni. Az első állomásunk a Grand Canyon lesz.


Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő