A washingtoni cseresznyefák

3/29/2025

Mivel ilyen késő volt már, így persze a szobát is átvehettük és az autót is leparkoltuk a parkolóba. A szobánk a 8. emeleten volt, a megszokott külsővel. Kellemes méretű apartman jellegű szoba. Éppen csak lepakoltunk, aztán már indultunk is. Majdnem.
Még kellett intézni pénzt a tömegközlekedéshez. Szerencsére az applikáció már fent volt a telefonunkon még a novemberi utazás miatt, csak pénzt kellett rá tölteni. Illetve ekkor derült ki, hogy Csibi telefonja valószínűleg lent maradt az autóban.
Mikor végre összeszedtük magunkat, akkor útnak indultunk.

Residence Inn Rosslyn - Arlington, VA

A metróállomás tényleg pár percre volt tőlünk, könnyen meg lehetett találni. Rosslyn nevű állomás volt hozzánk a legközelebb. Innen egyébként egy megállóra van az Arlingtoni Nemzeti Temető. Ez is szerepel a megnézendő listán. De most a másik irányba megyünk 5 vagy 6 megállót. Több helyen is le lehet szállni, mi a Smithsonian állomást választottuk.
A metróközlekedés egyébként szerintem itt egyszerűbb, mint mondjuk New Yorkban. Jobban áttekinthető (mert persze nincs is annyi metróvonal, mint New Yorkban).

Subway - Rosslyn - Arlington, VA

Ezzel az alkalmazással úgy működik a dolog, hogy a beléptető kapunál oda kell érinteni a telefont és beenged, és amikor leszállsz, akkor szintén csak így tudsz kijutni az állomásról. És igazából akkor vonja le a jegy árát is.
Amikor felszálltunk a metróra, akkor már látszott, hogy sokan vannak. De főleg akkor, amikor leszálltunk. Ott már igazán hömpölygött a tömeg.
Az volt a terv, hogy egyből a cseresznyefákat keressük.
De még az autóban olvastam, hogy pontosan ezen a szombati napon 10-16 óráig van a Blossom Kite fesztivál is a Washington Emlékmű körül. Mivel már bőven 4 után volt az idő, nem gondoltuk, hogy látunk még belőle valamit.

Nos, a metróból a felszínre sétálva és a tömeget meglátva tudatosult bennünk, hogy itt nem szimplán sokan vannak, hanem hogy rohadtul sokan vannak és hogy ez ténylegesen egy fesztivál. Abszolút fesztiválhangulat uralkodott. Olyan volt, mintha legalábbis az egész ország ott lenne.
A fesztivál egyébként idén március 20 és április 15-e között van.

National Mall - Washington DC

Sejtettük mi, hogy sokan lesznek, de erre őszintén nem számítottunk. Brutális volt! 😂 Na de lényeg a lényeg, hogy végülis persze még mindig repkedtek a papírsárkányok és baromi jól mutatott az égen az a sok kite. Nagyon jól nézett ki. Habár ugye ott van mellette közvetlenül a repülőtér és egy csomó repülő jött, később láttuk a hírekben is, hogy egy sárkány valahogy beleakadt egy repülőbe is. De szerencsére nem lett belőle semmi baj.

National Mall - Washington DC

Persze itt már rögtön le is tértünk az eredeti útvonalunkról. Ki gondolta volna?! 😂 😂
És aztán észrevettünk egy színpadot is, ahol ment valami zene, mi pedig az utolsó számra oda is érkeztünk.
Ez pedig a “The Sakura Taiko Fest”.

The Sakura Taiko Fest - National Mall - Washington DC

A taiko eredeti jelentése japándob. Egy bizonyos, Japánban használt ütőhangszer. Az ezerkilencszázas évek közepétől azonban a taiko már egy zenei stílust jelöl: japándobokon játszott csoportos dobolás. Az elmúlt fél évszázadban a taiko hatalmas népszerűségre tett szert. Japánban állítólag több mint 10. 000 csoport jött létre (egy csoport 10-12 főből áll). De Amerikában, Nyugat-Európában és Ausztráliában is alakultak csoportok. Érdekességképpen mondom, hogy Közép-Kelet-Európában egészen 2000-ig nem volt jelen ez a stílus, akkor azonban először Magyarországon jött létre.

Miket meg nem tud az ember…
Na lényeg a lényeg, hogy itt rengetegen voltak a színpadon, az ország több területéről jöttek össze a zenészek és igazán magával ragadó volt, amennyit mi láttunk belőle. Nagyon hangulatos és nagyon jól szól. Szuper, hogy ha csak az utolsó számot is, de ennyit is hallhattunk belőle.

The Sakura Taiko Fest - National Mall - Washington DC

Utána viszont bemondták, hogy itt a nagy zenélés közepette egy 4 éves kisgyerek eltűnt. Mondjuk fel nem foghatom, hogy tud eltűnni a szülei mellől. Több kérdésem is lenne, de valójában iszonyú szörnyű érzés lehet a szülőknek. Kb. mindenki a kisfiút kereste. Mi már tovább indultunk, figyeltünk mi is, aztán egyszer csak nagy tapsolás meg üdvrivalgás volt, szóval úgy tűnt, hogy előkerült a kis lurkó! Hála Istennek!

Na mi pedig még mindig nem jutottunk el a cseresznyefákhoz. Vagyis hát persze, már itt útközben is volt, de a Tidal Basint kell keresni, mert ott van a rengeteg fa.
A Tidal Basin amúgy egy mesterséges víztározó, amely a Potomac folyó és a Washington-csatorna között található, a National Mall közelében. Ez a minden tavasszal megrendezésre kerülő Nemzeti Cseresznyevirág Fesztivál középpontja.

Tidal Basin - Washington DC

A washingtoni cseresznyefák története dióhéjban: A cseresznyefák Washington D.C.-ben nem őshonosak, hanem Japánból származnak. Az első fákat 1912-ben ajándékozta Tokió városa Washington D.C.-nek, hogy ezzel erősítsék az Egyesült Államok és Japán közötti barátságot.

Tidal Basin - Washington DC

A fák ültetését 1909-ben kezdték el tervezni, és Japán fel is ajánlott 2000 darabot. Az első szállítmány 1910-ben érkezett meg, de beteg volt (rovarfertőzött és gombás), így meg kellett semmisíteni.
Ezt követően Japán 1912. március 27-én újabb 3020 fát küldött, többféle fajtából, köztük híres Somei-Yoshino és Kwanzan fajtákat is.
Az első két fát Helen Herron Taft First Lady (az elnök felesége) és Yukio Ozaki tokiói polgármester felesége ültette el a Tidal Basin partján. Azóta ezek a fák a város egyik legikonikusabb látványosságává váltak, különösen a National Cherry Blossom Festival idején, ami minden tavasszal kerül megrendezésre. A fesztivál a barátságot, a szépséget és a természet tiszteletét ünnepli, és több héten át tart, kulturális eseményekkel, parádékkal, kiállításokkal.

Aztán végre mi is odaértünk a cseresznyefákhoz. Hamar meg is találtuk az első fákra utaló emlékművet, aztán pedig laza sokkot kaptunk a fák alatt hömpölygő tömegtől.

Tidal Basin - Washington DC

Egyébként az időzítésünk (és másoké is) tökéletes volt, ugyanis éppen ezen a hétvégén érte el a virágzás a csúcsát. Azt mondják, hivatalosan 2025. március 28-a volt a csúcs.
Mindegyik fa teljes pompájában mutatkozott, varázslatosan szép volt, viszont az embertömeg miatt megkockáztatjuk, hogy élvezhetetlen volt.

Tidal Basin - Washington DC

Ráadásul hiába volt kiírva, hogy ne taposd a fák gyökerét, ne mássz fára, ne tépd le a virágokat… Szerintetek?? Nem mondanám, hogy sikerült a tömegnek mindezt betartani…
Lépni alig lehetett. Fotót készíteni úgy, hogy ne legyen a háttérben más vagy ne jöjjenek be eléd, teljességgel lehetetlen küldetés volt. Kismillió szelfizgető, 442 családi fotót készítő indiai család, csomó “tavaszi hercegnő”…
Szóval volt itt minden de minden!

Tidal Basin - Washington DC

Próbáltunk persze mi is fotókat készíteni, szóval hősiesen a tömeggel tartottunk, aztán végül elhagytuk a fákat, és azt is megbeszéltük, hogy akkor ennyi elég is volt a cseresznyefákból.
Elindultunk visszafelé a metróhoz, de nem a Smithsonian megállóhoz mentünk, hanem vagy 3-4 megállót lesétáltunk, hogy kevesebbet kelljen majd metrózni.

Martin Luther King Jr. Memorial - Washington DC

Ekkor már este fél 8 körül járt az idő.

Ahogy sétálgattunk, felfedeztünk egy helyet, amit eddig még nem láttunk: The People’s House - A White House Experience. Nagyon jól nézett ki a kirakata, így este a szállodában meg is néztük, mert kedvünk lett volna nyitva tartási időben betérni. Nos, ez a hely 2024. szeptemberében nyílt meg és egy új háromszintes múzeum, mely kiállításokkal és galériákkal kelti életre a Fehér Házat és annak történetét.

The People’s House - Washington DC

A People’s House a Pennsylvania Avenue 1700. szám alatt található. A belépés ingyenes, de javasolt egy 15 dolláros adomány a múzeum támogatására. A hét minden napján 9-17-ig van nyitva (kivéve Hálaadás, Karácsony és Újév napján). A(z ingyenes) jegyet online lehet lefoglalni. Sajnos vasárnapra már nem volt hely, így mi most erről lemaradtunk, de ha újra eljutunk Washingtonba, akkor a múzeumtúra során tuti nem fogjuk kihagyni ezt a helyet sem.

A metróval gyorsan visszaértünk a Rosslyn állomásra és mivel még nem ettünk, ezért kerestünk valami nyitva tartó helyet.

Rosslyn - Arlington, VA

Szerencsére a metró közelében több étterem is volt, és az előző héten Lelandban megismert Cava nevű hely is többek között. Szóval itt vettünk ételt és a szállodában meg is vacsoráztunk, majd fürdés után úgy emlékszem, hogy hamar el is aludtunk.

További képek


Map - Washington DC

Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő