Kitört a nyári szünet, szóval ideje volt újra útra kelni.
Több tervünk is volt - szokás szerint: Montana, Maine és Florida.
Nagyon kíváncsiak vagyunk Montana államra, mely óriási, hatalmas távolságokkal (és mint később kiderült, júniusi havazással) - ezért ezt meghagyjuk későbbre. Itt elsősorban a természet az úr és állítólag még az égbolt is tágasabb. (Szerintem amúgy már itt is tágasabb, ahol mi élünk…)
Maine szintén egy régebbi terv, mindenképp körutazást tervezünk oda. Én nagyon kíváncsi vagyok a hortenzia virágzásra (ami ilyenkor indul és kora őszig tart), de azt is tudjuk, hogy Maine ősszel zarándokhellyé válik, mert annyira szép olyankor a táj.
Lehet őszi út lesz belőle.
Mivel elég fáradtak vagyunk mostanában, mindig nagyon sok a teendő, egyszerre több projekten is dolgozunk, ezért aztán abban maradtunk, hogy legyen “pihenős” nyaralás és akkor Florida.
Nyilván nem lövöm le a poént azzal, ha elárulom, hogy minden volt, csak pihenős nem… 😄
Tehát irány Florida. Floridában már többször jártunk, sőt konkrétan ezen a helyen is.
De haladjunk szépen sorjában. 2-3 főbb helyszínre osztottuk fel a rendelkezésünkre álló 6 napot.
Tampát választottuk kiindulópontnak. Azon a repülőtéren van az óriási flamingó-szobor, amit már nagyon rég szerettünk volna látni.
A repülőjegyet kb. két héttel az utazás előtt vettük meg (537,90 USD kettőnknek).
A szállásokat (három különbözőt) pedig pár nappal később fixáltuk le.
Június 18-án 7:48-kor indult a repülőnk. Charlotte-Tampa kb. másfél óra repülővel.
Az Uber-t 5:35-re rendeltük és egy csajszi vitt ki minket, aki nagyon szimpatikusan vezetett végig. Időben meg is érkeztünk, az ellenőrzésen gyorsan átjutottunk, aztán pedig várakoztunk. Minden nagyon flottul ment, tök pontosan indult a repülő.
Habár Csibi ismét kifogott egy rossz ülést és a stewardess nem nagyon akarta meghallani a problémát, de mivel nem volt drámai a helyzet, ezért kibírta így is az utat.

A pilóta mondta, hogy Orlandóból jött és az eléggé “döcögős” (=turbulenciás) út volt, reméli, hogy most simább lesz. Szerencsére az volt. Mostanában annyi géppel van probléma, hogy kicsit néha szoktam parázni, de minden rendben volt.
Maga a repülőtér is megérdemel pár szót!
A Tampa International Airport (TPA) nemcsak modern és átlátható, de még barátságos hangulatot is áraszt. Ez Florida egyik legkényelmesebb és legjobban szervezett repülőtere, és sok utas szerint az egyik legbarátságosabb is az egész Egyesült Államokban.
Egyetértünk! Elég sok reptéren megfordultunk már, de tényleg meglepő volt, hogy ez mennyire jó.

Az egyik különlegessége, hogy „hub-and-spoke” elrendezésű, vagyis van egy központi terminál (Main Terminal), ahonnan négy különálló úgynevezett „airside” csatlakozik mozgójárdákon és automata monorail rendszerrel. Ez kényelmessé és gyorssá teszi az átszállást. Az utasbiztonsági ellenőrzés az egyes airside-okon történik, így nincs zsúfoltság a központi csarnokban. Ezekbe pedig eleve csak a boarding pass beolvasásával lehet bejutni.
A központi terminálban található 2022 óta a 6,4 méter magas “Phoebe, a Flamingó”-szobor 🦩, hivatalos nevén “HOME”. Nagyon jól néz ki szerintünk és szerencsére tömeg sem volt, így nyugodtan le lehetett fotózni.

Ezt követően pedig egy másik kisvasúttal jutottunk el az autókölcsönzőkhöz. Rengeteg autókölcsönző cég található itt is. Mi szokás szerint a National-t választottuk és mivel Csibi tagságival rendelkezik, egyből mehettünk is az autókhoz. Ezúttal egy Volkswagen mellett döntöttünk és mivel még nem is reggeliztünk, egy közeli Panera Bread-hez hajtottunk, hogy együnk valamit.

Onnan pedig majd a 2,5 órára található Fort Myers Beach-re megyünk tovább. Tartsatok velünk!
További képek
Error during Flickr API call with code 1: Photoset not found
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!