Bojangles Coliseum

A Bojangles Coliseum Észak-Karolina egyik ikonikus sport- és rendezvénycsarnoka.​ Építése 1953-ban kezdődött.
Az 1955-ben megnyílt aréna eredetileg Charlotte Coliseum néven vált ismertté, és akkoriban a világ legnagyobb önhordó kupolájával büszkélkedhetett. A 34 méter magas, 101 méter átmérőjű bádogkupola mérnöki bravúrnak számított, és az aréna hamarosan a város kulturális és sportéletének központjává vált.

Az arénát Billy Graham evangélista (korábban már meséltünk róla) nyitotta meg és avatta fel 1955 szeptemberében. Számos híres eseménynek adott otthont, többek között Billy Graham 1958-as prédikációjának és Elvis Presley koncertjeinek. Az évtizedek során több nevet is viselt, például Independence Arena és Cricket Arena, míg végül 2008-ban a Bojangles étteremlánc vásárolta meg a névhasználati jogokat.

Az évek során több alkalommal is átesett felújításon, legutóbb 2015–2016-ban, amikor 16 millió dolláros beruházással korszerűsítették a létesítményt. A fejlesztések között szerepelt új hangrendszer, modern kijelzők, felújított öltözők és vendéglátó egységek. 2020-ban egy fedett folyosóval kapcsolták össze a szomszédos Ovens Auditoriummal, így létrehozva a BOplex nevű komplexumot.

A Bojangles Coliseum jelenleg többféle eseménynek ad otthont, beleértve koncerteket, sporteseményeket és színházi előadásokat. Az aréna legfontosabb bérlője a Charlotte Checkers jégkorongcsapat, amely az American Hockey League-ben játszik. De számos másik sportcsapat otthona is volt, többek között a Carolina Cougars (ABA), vagy a Charlotte 49ers (NCAA).
A közeljövőben újabb sporteseményeknek is helyet ad: 2026-ban itt kezdi meg működését az UpShot League nevű profi női kosárlabda liga Charlotte-i csapata. ​


Map - Bojangles Coliseum - Charlotte, NC

Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő