A boltok kínálatát a mai napig rendszeresen fürkésszük, mert mindig akad valami, amit még nem ismerünk — vagy épp egy régi kedvenc új köntösben tér vissza.
Így történt ez a Target hipermarketben is, amikor először találkoztunk a tuxedo cake-kel (magyarul talán szmokingtortának fordíthatnánk). A sütis hűtőpultban bukkantunk rá. Én szinte mindenféle édességre (így sütire is) nyitott vagyok, de itt, Amerikában óvatosnak kell lenni, mert gyakran túlságosan is édesre sikerülnek a sütemények. Szilvi viszont kimondottan szereti a krémes desszerteket, és ennek a tortának az elegáns fekete-fehér rétegezése rögtön szemet szúrt. Elővigyázatosan csak egy kis adagot vettünk belőle — megkóstolni. Ez még évekkel ezelőtt volt.
Azóta többször is vettünk ilyen tortát a Targetben, mert nagyon finom! Nem túl édes, a piskótája puha, nem száraz vagy fullasztó. A lágy csokoládéhab (mousse) azonnal elolvad a szánkban, és remekül működik a fehér krémmel együtt!
Egy idő után azonban leálltunk a sütikkel — máshol nem igazán találtunk hasonlót, vagy ha mégis, ránézésre sem volt meggyőző, így inkább nem kísérleteztünk.
Hawaii óta járunk a Costco-ba, ahol szintén árulnak tuxedo cake-et — itt ráadásul nagyobb adagban, kedvező áron. Különleges alkalmakra újra és újra megvesszük. Most éppen a névnapom miatt. 🎉
Szóval a torta egyszerre látványos és elképesztően finom. 😋
Igaz, a formája, amit a boltban kapni lehet, nem klasszikus kerek, de ettől még méltó bármilyen ünnepi alkalomhoz.

A szmokingtorta jellemzően csokoládépiskótából, fehér csokoládéhab rétegekből és étcsokoládé-ganache-ból (ez hasonlít a trüffelre: csoki + tejszín, de lágyabb, selymesebb állagú, és nem feltétlenül hűtik le teljesen) áll. Feltűnő fekete-fehér megjelenését a kontrasztos rétegek adják, így már ránézésre is különleges. Az elegáns külseje és intenzív csokis íze miatt gyakran társítják ünnepi alkalmakhoz — legyen szó születésnapról, karácsonyról vagy csak egy jól megérdemelt kényeztetésről.
A tuxedo cake elnevezés az angolszász világban született, és a torta jellegzetes fekete-fehér megjelenése miatt kapta a nevét — akárcsak egy elegáns szmoking, ez a desszert is kifinomult, ünnepélyes hatást kelt. Bár pontos eredetéről keveset tudni, az Egyesült Államok és Kanada cukrászdáiban már évtizedek óta jelen van.
Bár Magyarországon még kevéssé ismert, Észak-Amerikában a tuxedo cake népszerű választás születésnapokra, évfordulókra vagy karácsonyi desszertként is.

Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!