A hagyomány szerint 1776. július 8-án Philadelphia harangjai megszólaltak, amikor nyilvánosan felolvasták a Függetlenségi Nyilatkozatot. A történet szerint közöttük szólt az a harang is, amelyet ma Liberty Bellként ismerünk.

De nem tudni biztosan, hogy valóban megszólalt-e azon a napon. Nincs olyan korabeli bizonyíték, amely egyértelműen kimondaná, hogy éppen ez a harang szólt. Ráadásul 1776-ban még senki nem hívta Liberty Bellnek, akkor egyszerűen a Pennsylvania State House harangja volt.

De térjünk vissza magához a haranghoz, mert a Liberty Bell története jóval összetettebb annál, mint hogy megszólalt-e 1776. július 8-án.

A mai Liberty Bellt 1751-ben rendelte meg a pennsylvaniai gyarmati törvényhozás a londoni Whitechapel Bell Foundry-tól. A harangot a Pennsylvania State House, vagyis a mai Independence Hall számára készítették. Amikor azonban megérkezett Philadelphiába, az első próbaharangozások egyikén megrepedt. 

A philadelphiai John Pass és John Stow újraöntötte a harangot, majd mivel az eredmény hangjával nem voltak elégedettek, még egyszer újraöntötték. Ez a harang az, amely ma is fennmaradt.

A harangon már jóval a forradalom előtt ott állt egy bibliai idézet: „Proclaim LIBERTY Throughout all the Land unto all the Inhabitants Thereof.” Vagyis nagyjából „Hirdessetek szabadságot az egész földön, minden lakójának.”  A felirat Mózes harmadik könyvéből (Leviticus 25:10) származik.

Érdekesség, hogy amikor a harang készült, ez még nem az amerikai függetlenségre utalt. A felirat egy bibliai idézet volt, és a harangot eredetileg a pennsylvaniai törvényhozás működéséhez kapcsolódó jelképként használták.

Amikor az abolicionisták évtizedekkel később ránéztek erre a mondatra egy olyan országban, ahol még mindig létezett rabszolgaság, felmerült a nyilvánvaló kérdés, hogy ha valóban „minden lakójának” szabadságot hirdetünk, akkor hogyan lehet embereket rabszolgaságban tartani? Ekkor kezdett a régi State House Bell valóban Liberty Bellé válni.

A ma látható hatalmas repedés pedig nem 1776-ban keletkezett. A harang évtizedeken át használatban maradt, és valamikor a 19. század első felében kezdett újra repedezni.

1846-ban, George Washington születésnapjára még megpróbálták úgy megjavítani, hogy a repedést kiszélesítették, ezzel megakadályozva annak további terjedését. Ez az a hatalmas, szabályosnak tűnő rés, amit ma látunk. Csakhogy a javítás után egy újabb repedés jelent meg, és a harangot végleg kivonták a rendszeres használatból.

Így lett egy régi pennsylvaniai harangból lassan a szabadság egyik legismertebb amerikai szimbóluma.

A függetlenség kimondása után az új ország természetesen közös jelképeket is keresett.

1777 június 14-én a Kontinentális Kongresszus határozatban rögzítette, hogy az Egyesült Államok zászlaján 13 váltakozó vörös és fehér csík, valamint 13 fehér csillag kék mezőben legyen.

A 13 természetesen az újonnan függetlenné vált tizenhárom államot jelképezte. De hogy pontosan ki tervezte az első zászlót, azt nem tudjuk teljes bizonyossággal. A legismertebb történet szerint George Washington, Robert Morris és George Ross felkeresték a philadelphiai kárpitosnőt, Betsy Rosst, és megkérték, hogy készítsen zászlót az új ország számára. A legenda szerint Washington eredeti tervében hatágú csillagok szerepeltek, Betsy Ross azonban megmutatta, hogy egy ötágú csillagot egyetlen ügyes hajtással és vágással is el lehet készíteni. Nagyon jó történet, csak éppen nincs rá korabeli bizonyíték. 

Mindeközben a háború egyáltalán nem alakult jól az amerikaiak számára.

1776 második felében Washington serege súlyos vereségeket szenvedett New York térségében, majd New Jersey-n keresztül visszavonult. A katonák morálja mélyponton volt. Sokan dezertáltak, másoknak hamarosan lejárt a szolgálati idejük. Úgy tűnt, hogy a forradalom akár néhány hónapon belül összeomolhat.

Washington ezért merész döntést hozott és 1776 december 25-ről 26-ra virradó éjszaka csapataival átkelt a jeges Delaware folyón, majd meglepetésszerű támadást indított a Trentonban állomásozó hesseni csapatok ellen.

A hesseniek német katonák voltak, akiket különböző német fejedelemségekből Nagy-Britannia szerződtetett amerikai szolgálatra. A trentoni támadás sikerült, néhány nappal később Washington Princeton térségében is győzelmet aratott. Katonailag ezek nem döntötték el a háborút, de lélektanilag óriási jelentőségük volt. A forradalom hirtelen újra életképesnek látszott.

És itt jön egy nagyon fontos fordulat. A britek pontosan tudták, hogy Philadelphia az amerikai forradalom politikai központja, ezért 1777-ben William Howe brit tábornok hadjáratot indított a város elfoglalására. A brit hadsereg szeptemberben legyőzte Washington csapatait a Brandywine-i csatában, majd szeptember 26-án bevonult Philadelphiába. 

A brit hadsereg tehát elfoglalta azt a várost, ahol egy évvel korábban kikiáltották a függetlenséget.

A Kontinentális Kongresszus természetesen nem várta meg őket, előbb Lancasterbe, majd Yorkba menekült. A brit megszállás miatt még a State House harangját, a későbbi Liberty Bellt is eltávolították Philadelphiából, mert attól tartottak, hogy a britek beolvasztják és ágyút készítenek belőle. A harangot Allentown-ba vitték, és egy templomban rejtették el.

Washington hadserege 1777–1778 telét Philadelphia közelében, Valley Forge-ban töltötte. A név mára szinte az amerikai kitartás szimbólumává vált. A katonák súlyos ellátási problémákkal küzdöttek, kevés volt az élelem, a megfelelő ruha, a cipő, a takaró és az orvosi felszerelés. Sokan megbetegedtek, és több ezren meghaltak betegségek következtében. Fontos azonban, hogy Valley Forge nem egy csata helyszíne volt. Itt táborozott a hadsereg és megérkezett Friedrich Wilhelm von Steuben, egy porosz katonatiszt, aki segített egységesebb kiképzési rendszert kialakítani a Kontinentális Hadsereg számára. A korábban sokféle gyarmati milíciából összeálló sereg lassan sokkal szervezettebb hadsereggé vált. 

Az amerikai vezetők nagyon jól tudták, hogy Nagy-Britanniát egyedül legyőzni elképesztően nehéz lesz. Szükségük volt külföldi segítségre. A leglogikusabb szövetséges pedig Franciaország, Nagy-Britannia régi ellensége volt

Franklin 1776 végén diplomáciai küldetéssel Franciaországba ment és valóságos szupersztár lett. A franciák már ismerték tudósként és az elektromossági kísérleteiről. Franklin ráadásul tudatosan egyszerű, „amerikai bölcs” imázst épített magáról. A francia elit rajongott érte, de ő nem csak társasági sikereket ért el.

Pénzt, fegyvereket, hadianyagot és végül katonai szövetséget próbált szerezni az amerikaiaknak. Ehhez azonban Franciaországnak bizonyíték kellett arra, hogy az amerikai forradalomnak valóban van esélye a győzelemre, és ez a bizonyíték 1777 őszén érkezett meg. 

1777 októberében az amerikaiak Saratogánál legyőztek és megadásra kényszerítettek egy jelentős brit hadsereget. Ez volt a háború egyik legfontosabb fordulópontja.

A győzelem megmutatta Franciaországnak, hogy az amerikaiak tényleg képesek lehetnek megnyerni a háborút. 1778 februárjában Franciaország hivatalosan szövetséget kötött az Egyesült Államokkal. 

Mostantól Nagy-Britannia már nem egyszerű gyarmati lázadással nézett szembe, hanem háborúban állt Franciaországgal is.

Francia pénz, fegyverek, katonák és mindenekelőtt a francia haditengerészet nélkül az amerikai győzelem sokkal nehezebb (talán lehetetlen) lett volna. Ebben Franklin diplomáciai munkájának óriási szerepe volt.

A francia belépés megváltoztatta a háború stratégiai helyzetét. A brit hadvezetés attól tartott, hogy a francia flotta elszigetelheti a Philadelphiában állomásozó hadsereget, ezért 1778 júniusában a britek kivonultak a városból, és New York felé indultak.

A Kontinentális Kongresszus visszatérhetett Philadelphiába, a Liberty Bell pedig visszakerült Allentown-ból. Philadelphia ismét az amerikai politikai élet központja lett. 

A francia segítségnél érdemes megemlíteni egy nevet, amellyel Amerikában rengetegszer találkozhatunk. Ő Marquis de Lafayette. A mindössze 19 éves francia arisztokrata 1777-ben saját költségén Amerikába utazott, hogy az amerikai ügyért harcoljon. Washington közeli barátja lett, tábornoki rangot kapott, és az amerikai–francia kapcsolat egyik szimbolikus alakjává vált. Ezért van  ma az Egyesült Államokban elképesztő mennyiségű Lafayette Street, Lafayette Square, Lafayette County, Fayetteville…  Az amerikaiak nem felejtették el a francia segítséget.

A háború döntő pillanata végül Virginiában érkezett el. 1781-ben Lord Cornwallis brit tábornok hadserege Yorktown-nál állomásozott. Washington amerikai és Rochambeau francia csapatai szárazföldön körbezárták, a tengeren pedig megjelent a francia flotta, amely megakadályozta, hogy a britek erősítést vagy menekülési lehetőséget kapjanak. Cornwallis csapdába került és 1781 október 19-én a brit hadsereg megadta magát.

Ez gyakorlatilag eldöntötte a háborút. Bár kisebb harcok még folytatódtak, Nagy-Britanniában egyre kevesebben akarták tovább finanszírozni a konfliktust.

A béketárgyalások Párizsban zajlottak. Az egyik amerikai tárgyaló természetesen  Benjamin Franklin volt. Mellette John Adams és John Jay is fontos szerepet játszott. Az 1783-as párizsi békében Nagy-Britannia hivatalosan elismerte az Amerikai Egyesült Államok függetlenségét. 

Az új ország határai elképesztően nagy területet foglaltak magukba, nagyjából az Atlanti-óceántól a Mississippi folyóig. 

A háború véget ért, az amerikaiak megnyerték. Volt saját országuk, saját hadseregük, saját zászlajuk, saját kormányzati rendszerük… Habár ez utóbbi nem működött túlságosan jól.