4/26/2026

Vasárnapra esőt mondtak és sajnos valóban esett is. Reggeli után egyébként indultunk a másik helyre, ezért nem volt annyira gáz, hogy esett az eső. Innen egy 4 órás út várt ránk. Irány Corolla.

Útközben egy-két pihenőhelyen álltunk meg csak, az eső miatt nem akartunk sehol várost nézni. Az eső hol esett, hol nem, aztán végül teljesen alábbhagyott, viszont a nyomában tök hideg lett és a szél is nagyon feltámadt.

Táblákkal jelezték, hogy a veszélyeztetett vörös farkas keresztezheti az utunkat. A vörös farkas a világ legveszélyeztetettebb farkasfaja. A vörös farkasok különálló faj, de távoli rokonságban állnak a szürke farkasokkal és a prérifarkasokkal. Méretükben a szürke farkasok és a prérifarkasok között helyezkednek el. Különböző színűek lehetnek, de gyakran vöröses bundájuk, hosszabb lábaik és nagyobb füleik vannak. A vörös farkasok az egyetlen farkasfaj, amely csak az Egyesült Államokban található. Mi nagyon kerestük őket, de sajnos nem keresztezte az utunkat egy sem.

Az út egy másik részén pedig medvére figyelmeztető táblákat láttunk. (De medvét sem láttunk.)

4 óra múlva aztán végre megérkeztünk Corolla városába. Corolla Outer Banks egészen északi részén található, szinte már a sziget végén. Teljesen véletlenül itt is egy Hampton Inn szállodában foglaltunk szobát. Ez a szoba és fürdőszoba valamivel (jóval) tágasabb volt, mint az előző. Tök érdekes, hogy ugyanaz a szállodalánc, de mégis mennyivel másabb a hotel maga.

Még nem volt délután 4 óra, de már megkaptuk a szobánkat és mivel tagok vagyunk, ezért vizet is kaptunk. A másik szállodában nem. Ennek amúgy az volt az oka, hogy az Expedián keresztül foglaltuk le a szállást, nem pedig a szálloda közvetlen oldalán. És itt a recepciós fickó megkérdezte, hogy nem szeretnénk-e tagok lenni (mert ha az Expedián foglalsz, akkor nem látszik, hogy tag vagy…). Mondtuk neki, hogy azok vagyunk amúgy. Ekkor összekötötte a foglalásunkat a tagsággal és így kaptunk két vizet.

A szobánk sajnos nem telibe nézett az óceánra, de egyrészt volt erkélyünk is, másrészt pedig onnan azért rá lehetett látni az óceánra is. Ez a hotel nagyon jó volt! Legközelebb is szívesen visszamennénk ide.

Arról nem is szólva, hogy én teljesen meg vagyok őrülve ezekért a tengerparti vityillókért. Órákig, de lehet napokig tudnám nézni ezeket a házakat (kastélyokat). Brutális, hogy mekkorák és milyen szépek. A szálloda mellett is volt egy csomó, ott is mentünk egy kört csak úgy háznéző célból. 😂

Az időjárás továbbra sem volt valami szuper és akkor még finoman fogalmaztam. Az eső elállt szerencsére, de borús volt és nagyon szeles. Rendesen hideg volt. Az előző napi 25-27 fok után kicsit necces volt ez a 12 fok 5 fokos hőérzettel. És persze annyira sok meleg ruha nem volt nálunk.

Outer Banks tehát egy szűk, 320 kilométer hosszú szigetcsoport az Atlanti-óceánon, Észak-Karolina és Virginia partjainál.

Az Outer Banks egyik legkülönlegesebb vonása, hogy folyamatosan változik. A szigeteket a szél, az áramlatok és a viharok alakítják, néha még az utak is eltűnnek egy-egy erősebb vihar után.

A Cape Hatteras National Seashore végtelennek tűnő partszakaszai, vagy a Pea Island National Wildlife Refuge csendes mocsarai mind azt az érzést adják, mintha egy kicsit kiszakadnánk a megszokott világból. Egyszerűen tényleg van ebben a helyben valami varázslatos. Ez Észak-Karolina legkeletibb pontja és bár tényleg mindenhonnan nagyon messze van, mégis érdemes elutazni ide, mert felejthetetlen élmény. Ez a vidék nem a csillogásról szól, hanem inkább a szélről, a sós levegőről és a nyers szépségről.

Nagyon sok szempontból különleges hely. Mondok néhányat, aztán elmesélem, hogy mi most mit csináltunk. (Sokmindent kipipáltunk már 2020-ban.)

Az északi részen, Corolla környékén élnek az úgynevezett Banker lovak, amelyekről azt tartják, hogy spanyol hajótöröttek által idehozott musztángok leszármazottai.

Szabadon kóborolnak a homokdűnék között. Teljesen hétköznapi látvány, hogy egy ló egyszerűen elsétál a strand mellett. Erről majd még később lesz szó! 🐎

Outer Banks egyik legismertebb története a repüléshez kötődik. A Wright Brothers National Memorial környékén emelkedett először a levegőbe egy motoros repülőgép 1903-ban, a Wright testvérek kísérlete során. A helyszín nem véletlen: állandó szél, puha homok, és az a fajta elszigeteltség, ahol lehetett kísérletezni, hibázni, aztán újra próbálni. Mi most csak elhaladtunk az emlékhely előtt, de én még így is elérzékenyültem, ahogy belegondoltam, hogy 1903 régen volt, de mégsem annyira régen.. 123 év alatt mennyit fejlődött a repülés. Durva, hogy annyira hittek az álmukban, hogy nem nyugodtak, amíg nem sikerült felszállniuk! Kíváncsi lennék, mit szólnának, ha ma repülőre ülhetnének!

A térséget sokáig „Graveyard of the Atlantic” (Az Atlanti-óceán temetője) néven emlegették, mert hajók százai, sőt ezrei süllyedtek el itt. Állítólag több mint 5000 hajó süllyedt el ezeken a vizeken 1526 óta, amióta a feljegyzéseket vezetik. A sekély homokpadok, az erős áramlatok és a hirtelen viharok miatt ez a partszakasz hírhedten veszélyes volt. De még a 21. században is akadnak a hajóknak gondjai errefelé. 2012-ben a Sandy hurrikán miatt süllyedt el egy hajó, 2020-ban pedig egy halászhajó futott zátonyra.

És persze ott vannak a legendák is. Blackbeard (Feketeszakáll), a hírhedt kalóz az Ocracoke Island közelében vesztette életét.

Az érkezésünk után megéheztünk, ezért kerestünk egy éttermet a közelben. 10 percet autóztunk és a Nelly’s SandBar nevű étterembe mentünk (817 Ocean Trail C, Corolla, NC 27927). Ekkor kb. fél 4 körül járt az idő, tehát az ebédidőnek már szerencsére vége volt, így rajtunk kívül senki más nem is volt az étteremben. Nem túl nagy hely, de kellemes kis kajálda.

Evés közben eszembe jutott, hogy ott van a közelben az egyik világítótorony, igazán megnézhetnénk. Mindössze 7 további percet kellett autóznunk. Leparkoltunk és már mentünk is.