Előkészületek

Sy @ 2019-04-04 | 2 perc |

Az interjú előtt csak a vízumtól független dolgokat kezdtük el intézni. A költöztető cég ennek ellenére már megkeresett minket és fel kellett mérnünk, hogy mit viszünk magunkkal és mit nem.
A lakásunk sorsáról is gondoskodni kellett. Tudtuk, hogy ki akarjuk adni, de konkrét lépéseket nem tudtunk és nem is akartunk tenni a vízuminterjú kimeneteléig. Eredetileg úgy volt, hogy egy ismerős fogja kivenni. Nagyon akarta, de persze az utolsó utáni pillanatban meggondolta magát, így már nem maradt időnk megfelelő albérlőt találni, ezért kénytelenek voltunk ingatlankezelő után nézni.

Aztán mikor meglett a vízum, hirtelen nagyon felgyorsultak az események.

Először a lakást kezdtük el kiüríteni. Újra és újra rádöbbentünk, hogy mennyi felesleges dolgot halmoz fel az ember. Sok “jó lesz még valamire” kacatot végre kidobtunk. Jópár dolgot eladtunk, de sok mindenre itt sem maradt idő. Így a dolgaink többségét az idő híján elajándékoztuk. Ez gyakorlatilag az utolsó napig tartott.

Rengeteg ügyintézés várt még ránk: új személyi, új jogsi, banki adategyeztetések, szolgáltatások lemondása, bár itt a hűségidő miatt nem sokra jutottunk, ezt már külföldről kellett otthoni segítséggel intézni. El kellett mennünk még a háziorvoshoz is gyógyszereket feliratni. Sőt az indulás előtti nap még egy bónusz látogást is kellett tennünk, mert mindketten betegek lettünk. Valószínűleg addigra már kicsit elfáradtunk. Jártunk a fogorvosnál is. Nekem még indulás előtt 3 héttel ki kellett húzni a bölcsességfogamat. Úgyhogy volt izgalom bőven!

Párhuzamosan Csibi már a kinti dolgokat is próbálta intézni. Kinti apartman, telefon, mobilnet, stb.

A költöztető cég március 20-án vitte el az összekészített dolgainkat. Ők csomagoltak, dobozoltak mindent, nekünk csak annyi volt a feladatunk, hogy megmutassuk, mit viszünk.
Mivel bútorokat nem terveztünk vinni, így végül légi szállítással küldték a dobozokat. Ez azonban számos szigorítást is jelentett: gyógyszert, fűszert, folyadékot, elemet, mágneses dolgokat nem tudtunk feladni. Ez kicsit megnehezítette később a bőröndbe pakolást is. 😀

Fura érzés volt látni, hogy egyre üresebb a lakás.
Én már évek óta vállalkozóként dolgozom, szerencsére olyan a munkám, hogy tulajdonképpen bárhonnan végezhető, de persze a könyvelővel is egyeztetni kellett, hogy min kell esetleg változtatni, hogyan tudom kintről is probléma nélkül folytatni majd a munkámat.

Közben búcsúzkodni is elkezdtünk az ismerősöktől, barátoktól, családtól. Nem volt mindig egyszerű. Alapvetően - anyukámat leszámítva - mindenki elég jól fogadta a hírt, hogy elmegyünk. De a búcsú sosem könnyű, így aztán volt néhány nehéz, szívszorító pillanat egy-egy ilyen búcsúbeszélgetést követően.

Az utolsó napon elég rosszul álltunk a takarítással, pakolással, így nagyon későn sikerült lefeküdni, és kb. 2 óra alvás után már kelni is kellett a korai repülőgép indulás miatt. Ráadásul csomó mindent kellett még kidobni, ezért nagyon korán kellett kelni. Én imádtam itt lakni, ezért aztán könnyekkel a szememben és vegyes érzésekkel léptem ki az ajtón. Talán ez volt a legnehezebb számomra, mert itt fogtam fel, hogy most tényleg elmegyünk.

előző következő