Fort Macon

08/29/2020
A reggelt nem kapkodtuk el, konkrét úticél sem volt erre a napra belőve.
A szállodában ugyan volt reggeli, de 9 óra után hosszú sor állt, így azt nem volt kedvünk kivárni.
Autóba ültünk és elindultunk Atlantic Beach irányába. A térképen kerestünk egy kávézót, hogy megreggelizzünk.
A sorban állást végül nem úsztuk meg, mert ott is kb. annyian álltak. A Bojangle’s-nál még nagyobb volt a sor, az autók a drive thrutól hosszan kígyóztak. Ez egy gyorsétterem, ahol mi még sosem voltunk, így nem tudjuk mi az a reggeli, amiért érdemes sorba állni.

A kávézóban reggeliztünk, az asztalok persze felszedve itt is, kettő volt kint, bent pedig összesen három asztalhoz lehetett leülni. Az asztalokon ott áll az ipari kézfertőtlenítő, mosdó zárva, maszkban kell sorba állni és várakozni. Elég siralmas.

Atlantic Beach, NC - Atlantic Beach Coffee
Atlantic Beach Coffee

Reggeli után folytattuk az utunkat a sziget legkeletibb csücskébe, a Fort Macon State Parkba. 1936-ban nyílt, ez Észak-Karolina második leglátogatottabb parkja (évi 1,3 millió látogatóval).
A Fort Macon tulajdonképpen egy erődítmény, eredetileg a tenger felől érkező ellenséges hajóktól védte a partot, később a polgárháborúban volt szerepe. 1826-ban épült. Érdekessége, hogy az USA-ban a legtöbb téglát ehhez az erődítményhez használták. Manapság van kiállítás (benti és kinti) - a koronavírus miatt ez sajnos nem látogatható. Az erődítmény egy szabadtéri múzeum.

Atlantic Beach, NC - Fort Macon
Fort Macon

A parkban gyalogos túraútvonalak találhatóak, vannak strandok (nagy részükön nem engedélyezett a fürdőzés, de van egy klasszikus strand is, ahol lehet pancsolni).
Ezen a partszakaszon nagyon tipikusak a dűnék, melyek mindig védettek, így nem lehet még sétálni sem rajtuk! A táj ettől nagyon vadregényes és érintetlen.

Atlantic Beach, NC - Fort Macon
Fort Macon

A park ingyenesen látogatható és a parkolásért sem (!) kell fizetni!

Innen eredetileg a szállodába akartunk visszatérni, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve elkanyarodtunk jobbra. 😀 Autókáztunk egy keveset, megnéztük a szomszédos szigeteket!
A nap forrón tűzött, volt vagy 37 fok (jól le is égtünk, pedig bekentük magunkat reggel 50 faktoros naptejjel).

Miután visszajöttünk, elmentünk sétálni a házak közé, gondoltuk, hogy a túloldalon lévő vizet is megnézzük.
Hát, ez nem jött össze, mert sajnos végig be van építve házakkal és csak a tulajdonosoknak van kijárásuk a vízhez, mi nem jutottunk el odáig.
De bekeveredtünk egy lakóövezetbe, melynek közepén egy szép tó van… Mindenhonnan kb. víz veszi körül. A keskeny sziget jobb és bal oldalán is víz van, és akkor még kell egy tó középre is. 😀 Ez váratlan volt számunkra. 😀 De amúgy nagyon szép kis tó, ahogyan a körülötte lévő házak is. Meg érdekes, hogy a “szállodasoron” tök nagy nyüzsgés van, de ahogy átmész a túloldalra, a házak között meg csend és nyugalom. Jó volt itt kószálni.

Pine Knoll Shores, NC
a házak között, Pine Knoll Shores

Nagyon meleg volt, így ez kivette az energiánkat és a szél is egyre erősebben fújt, így úgy döntöttünk, hogy ideje visszatérni a szállodába.
Kicsit megpihentünk a szobánkban, majd időben lementünk vacsorázni, ahol már ismerősként fogadtak minket, olyannyira, hogy emlékeztek, mit kértünk inni és az előző napi pincérnő is külön odajött az asztalunkhoz beszélgetni. Nagyon kedvesek itt is!

Vacsora után szerettünk volna még sétálni a parton, de akkora szél volt, hogy rendesen fájt, ahogy a homokot ránk fújta. Tudtuk, hogy lesz eső és már kezdett beborulni, de még elég távol volt (vagy csak távolinak tűnt).

Pine Knoll Shores, NC
közeleg a vihar

A szél viszont tényleg nagyon kellemetlen volt, így lassan - kicsit azért kelletlenül - visszamentünk a szobába. Mire megfürödtünk, az ég teljesen fekete lett és egyszercsak szó szerint eltűnt az óceán… Semmi de semmi nem látszott belőle. Hatalmas vihar kerekedett, szakadt az eső, villámlott, dörgött. Elment az áram és az internet is.
Nagyon durva volt.

További képek

Atlantic Beach, NC - Fort Macon
Atlantic Beach, NC - Fort Macon
Atlantic Beach, NC - Fort Macon
Atlantic Beach, NC - Fort Macon
Atlantic Beach, NC - Fort Macon
Atlantic Beach, NC - Fort Macon
Atlantic Beach, NC - Fort Macon
Atlantic Beach, NC - Fort Macon
Atlantic Beach, NC - Fort Macon
Atlantic Beach, NC - Fort Macon
Pine Knoll Shores, NC
Pine Knoll Shores, NC
Pine Knoll Shores, NC
Pine Knoll Shores, NC
Pine Knoll Shores, NC
Pine Knoll Shores, NC
Atlantic Beach, NC - Atlantic Beach Coffee
Atlantic Beach, NC - Atlantic Beach Coffee
Pine Knoll Shores, NC
Pine Knoll Shores, NC
Pine Knoll Shores, NC
Pine Knoll Shores, NC

előző következő