Egész nyáron szerettünk volna elmenni valahová, de emiatt a vírushelyzet miatt ez itt sem volt feltétlen egyszerű.
Néhány állam karantént vezetett be, ha bizonyos államokból utaztál oda. Észak-Karolina is a “bizonyos államok” között szerepelt.
Abban maradtunk, hogy államon belül maradunk, mert akkor csak a helyi korlátozásokat kell figyelembe venni.
Észak-Karolina egy viszonylag nagy állam, amely nagyon sokszínű. Mivel mindenképpen tengerpartot szerettünk volna, ezért esett a választásunk Outer Banks-re, na és persze a vadlovak miatt!
Ez egy szűk és 320 kilométer hosszú szigetcsoport az Atlanti-óceánon, Észak-Karolina és Virginia partjainál.
A netet böngészve találtunk rá Crystal Coast-ra is, ami tulajdonképpen Déli Outer Banks része. Ez egy 85 mérföldes (136 km) partszakasz.
Ezért aztán a nyaralást két részre osztottuk és először 5 napot töltöttünk a déli részen, Pine Knoll Shores-ban, majd innen elmentünk Outer Banks középpontjába, Kill Devil Hills-be.
Augusztusra már nem nagyon lehetett szállást találni. Először Airbnb-ben gondolkodtunk, végül szállodába foglaltunk, augusztus legvégétől.
Az utazás előtt kb. egy héttel hírt kaptam egy törvényi változásról, mely igencsak negatívan befolyásolhatja a munkámat, ettől elég rossz kedvem lett, így az utazásra is eléggé rányomta bélyegét… De reméltem, majd sikerül kicsit azért elvonatkoztatni mindettől…
Eljött a várva várt nap és augusztus 28-án elindultunk. Alapvetően ez egy 5 órás út.
Pénteken kicsit megcsúszva, délelőtt 11-kor indultunk Charlotte-ból.
2 óra elteltével tartottunk pihenőt és gondoltuk, eszünk valamit. Rögtön veszítettünk is kb. másfél órát, ugyanis az éttermek elég sajátosan működnek. Nagyon sok csődbe ment sajnos, amelyek nem, azok pedig vagy csak drive thru-ként üzemelnek, vagy bemehetsz rendelni, de nem tudsz leülni, vagy megrendeled és érte mész. És most már van néhány olyan is, ahová be lehet ülni.
Na, ez a hely pont nem ilyen volt… Szerettünk volna bemenni és elvitelre kérni, de itt még erre sem volt mód. Kizárólag autós rendelés van.
Viszont ezt úgy képzeljétek el, hogy két sorban állnak az autók és a gyorsítás kedvéért az étterem munkatársai kint állnak és tablettel veszik fel a rendelést.
Ha kártyával fizetsz, akkor náluk is lehet fizetni, ha készpénzzel, akkor jön egy másik kolléga, akinél rendezheted.
Amíg sorban álltunk (bocsánat, ültünk) addig hozzánk is odajött a leányzó és mivel mi kártyával fizettünk, egyszerűen átadta a számlát.
Amikor pedig sorra kerültünk, már kaptuk is a rendelésünket.
A parkolóba félre állva megettük, kicsit kinyújtózkodtunk, aztán persze még egy mosdót is kellett találni, hiszen az étterembe ezért sem lehetett bemenni…
Az étterem mellett van egy barkácsbolt, de ott nem találtuk meg a mosdót, így az út túloldalára kellett átmennünk (gyalog persze nem lehet, csak autóval több lámpás kereszteződésen át…), ahol egy Walmart-nál sikerült elintéznünk a dolgot.
Na, szóval ezért volt másfél órás a kitérő, mert minden egy kicsit (sokkal) körülményesebb, mint a járvány előtt.
De innen már nem volt megállás, egészen Pine Knoll Shores-ig.
Ez amolyan igazi tengerparti nyaralóhely.
De nagyon egyedülálló, mert tényleg van egy keskeny szárazföldi sáv és mindkét oldalán víz. Egyik oldalon az Atlanti-óceán, a másik oldalon pedig a Bogue Sound nevű víz.
Nagyon érdekes, ilyen helyen még sosem jártunk.
Felcuccoltunk a szállodába. Ez egy olyan szálloda, amelynek kizárólag óceánra néző ablakai vannak (ezért választottuk ezt).
Maga a szálloda nem nagy szám, de mivel nem is itt szándékoztunk az időt eltölteni, ezért ez nem is számít. Mondjuk az erkélyen ülve, az óceánt bámulva azért el lehet tölteni egy kis időt. 😀
A szállodában amúgy viszonylag sokan voltak, mindenhol van kézfertőtlenítő, de tényleg kb. bármerre lépsz. Vannak matricák a social distancing-ra emlékeztetve. Van, akin van maszk, van akin nincs. Mondjuk amúgy baromira meleg van és 85-95%-os páratartalom mellett nem biztos hogy a legkényelmesebb viselet… Meg fura is, a fürdőruha mellé.
Na, de visszatérve arra, hogy sokan vannak. Nehéz - szinte lehetetlen - egymást kikerülni. Mindenki figyel persze, csak szerintem a sok extra igyekezettől néha tök béna a szitu és még közelebb kerülsz a másikhoz… 😀
A járvány miatti egyéb intézkedés, hogy a szobákat nem takarítják minden nap, csak külön kérésre és akkor nem lehet a szobában tartózkodni. A kilincseket viszont gyakran fertőtlenítik.
Kb. este 6 óra volt mire megérkeztünk, felcuccoltunk, utána természetesen lementünk a partra sétálni. Ameddig a szem ellát homokos part. A parton nincs óriási tömeg, de azért persze vannak mások is. Ott abszolút tartható a távolság.
A séta után vacsorázni mentünk. A szállodának van egy étterme, ami ugyan nyitva van, de persze a körülményekhez igazítva. Sokkal kisebb kapacitással működik, de legalább működik.
Még a séta előtt megnéztük az étlapot - bejelentkezésnél elmondták, hogy ha itt eszünk, akkor kapunk 10% kedvezményt.
Arra voltunk kíváncsiak mennyire elrugaszkodottak az árak, de szokás szerint normális árak vannak. Az étlap valószínűleg szűkített az eredetihez képest, de láttuk, hogy van olyan étel, amit választanánk.
Kaptunk asztalt, rendeltünk. Volt egy hölgy, aki leültetett minket az asztalhoz és két pincérnő. Mindhárman nagyon kedvesek voltak. Beszélgettek is egy kicsit velünk. Az vicces volt, hogy először az egyik jött oda hozzánk megkérdezni, hogy honnan jöttünk, mert nagyon tetszik neki az akcentusunk. 😀
Tippelgetett, de nem tudta eltalálni. 😀
A másik lány kínai volt, mint utóbb kiderült. Ő is odajött csak úgy beszélgetni és ő is mondta, hogy nagyon tetszik neki az akcentusunk… 😀 (Elég ha csak megszólalunk, mindig mindenhol megkérdezik, hogy honnan jöttünk. 😀 😀 Hát hiába, az itteni akcentus azért még idő kérdése. 😁) A lány magáról is mesélt. Elmondta, hogy ő ugyan Kínában született, de kb. egy éves volt, amikor egy itteni család örökbe fogadta. Szóval bármilyen fura, de például egy szót sem tud kínaiul. Nagyon érdekes.
Miután a vacsorát befejeztük, az étteremben készítettünk pár fotót. Egy kötélből formázott hajó van a bejáratnál azt akartuk lefotózni. A leültetős néni látta, hogy tetszik nekünk, mondta, hogy az étterem végében is vannak még ilyen dolgok, nyugodtan fotózzunk.
A falakon meg kis matrózok lógtak (ilyen kis marionettbábuk) - a néni egyet rögtön ajándékba akart adni nekünk. 😀
Persze nem fogadtuk el, de nagyon kedves volt.
Utána fürdés-alvás.
Én mondjuk nagyon rosszul aludtam, a hülye törvény miatt napok óta rosszul alszom - itt viszont még izgatott is voltam, mert kinézek az ablakon és ott az óceán. Ki is mentem éjjel az erkélyre. 😀
Hajnalban meg felkeltem, hogy de jó lesz a napfelkelte… De sajnos felhős volt még az ég, így arról lemaradtam.
A páratartalom iszonyú magas, ezért az erkélyajtót sajnos nem szabad nyitva hagyni, hogy ne nedvesedjen a szoba. Azt viszont elfelejtették mondani, hogy a légkondinak folyamatosan mennie kell. Mi viszont ugyebár nem nyomatjuk egyfolytában, így a plafonról csöpögött a víz a zárt ajtó ellenére is. A személyzet segítőkész volt, a szobát rendbe tették. Utána már erre is figyeltünk, de a légkondi nekünk túl hangos volt.
További képek
