Tömegközlekedés

Sy & Cs @ 2020-08-15 | 4 perc |

Ahogy már több helyen említettük, itt alap az autó. Háztartásonként minimum kettő, de inkább több autó van. Állítólag a nagyvárosokban alapvetően jó a tömegközlekedés. Erről mi még nem tudunk hitelesen beszámolni, mert ahol nagyvárosban jártunk, ott nem próbáltuk. Charlotte-ban van egy csomó buszjárat és van a light rail.

De csak hogy képet kapjatok a helyzetről: az elején kérdeztük Annie-től (az ingatlanos lánytól, aki egyébként szerintem max. 30 éves lehet, de lehet, hogy sokat mondok és egy full extrás Lexus SUV-val jár), szóval tőle kérdeztük, hogy működik itt a buszközlekedés. Mire közölte, hogy ő még soha életében nem ült buszon.

De Csibi kollégái is csodálkozva néztek, mikor mondta, hogy busszal jött dolgozni. Sokan kíváncsian kérdezték, hogy “hol van itt buszmegálló”??
Mikor kérte, hogy valaki váltsa fel a pénzt a buszjegyre, akkor konkrétan inkább felajánlották, hogy hazahozzák autóval. 😀
Szóval ez itt így megy.

Tehát van tömegközlekedés, amivel utazni azonban néha elég körülményes és hosszadalmas. Mi a külvárosban lakunk, innen bejutni a belvárosba 1-1,5 óra (autóval 20-25 perc).
A semminél persze mindenképpen jobb, mert amíg nem volt autónk, addig mi is ezt használtuk és mindig mindenhova eljutottunk, ahova akartunk. De tény, hogy nem egyszerű. A reptér pl. itt van kb. mellettünk (autóval max. negyedóra), busszal viszont majdnem két órát kell menni, mert két átszállással és óriási kerülővel lehet csak eljutni oda is.

Charlotte, NC - bus stop
ez egy buszmegálló

A buszmegállók elég furák: az út mellé le van szúrva egy tábla és ennyi. Gyakran konkrétan a fűben állva kell várnod a buszt. Esős időben nem túl vicces. 😀

A menetrendet legtöbbször a google térképen néztük, mert a kifüggesztett menetrend nem feltétlen aktuális. De ha nincs interneted, akkor a táblán található telefonszámot tudod felhívni és egy automata megmondja a menetrendet.
A buszmegállóban vagy trafikokban nem lehet jegyet venni, csak a sofőrtől. A jegy ára 2,20 USD, ami szerintem nem olcsó, viszont ha úgy nézzük, hogy a jegy érvényessége: 1 óra 45 perc, és ez idő alatt nincs korlátozva az átszállások száma (a sofőrtől lehet kérni átszálló jegyet - transfer ticket), akkor már nem is tűnik olyan drágának.
Az azonban fontos, hogy pontos összeggel akarj fizetni, mert nem ad vissza a sofőr. Egy automata van a buszon, abba kell bedobni a pénzt, a sofőr adja oda a jegyet, de visszajáró nála sincs.

Charlotte, NC - Lynx Light Rail
Light Rail

A másik megoldás kicsit kényelmesebb - mi az első hetekben ezt még nem ismertük, de aztán csak ezt használtuk - ez a CATS (Charlotte Area Transit System) alkalmazása. Ennek segítségével bank- vagy hitelkártyával lehet jegyet és bérletet vásárolni. Bármelyiket az alkalmazáson belül lehet érvényesíteni és ezt kell megmutatni a sofőrnek felszálláskor. Így nem kell aggódni a pontos összeg miatt.
A jegyvásárlás, a bérlet vagy menetjegy bemutatása miatt mindig az első ajtónál kell felszállni.

CATS app: Google Play | App Store

Érdekességképpen: ha az automata rossz, akkor nem kell fizetni a jegyért. Ez persze a mobilos alkalmazás esetén szívás, mert ez csak felszálláskor derül ki, Te pedig addigra már aktiválod a jegyedet.
De amúgy ez a mobilos verzió azért is jó, mert mi mindig csak a busz érkezésekor aktiváltuk a jegyünket, és így bizony perceket tudtunk megspórolni, ami egy-egy átszállás esetén nagyon jól jött. (A buszok nem járnak túl gyakran - ezért is mondtam már korábban, hogy kis túlzással a repülők gyakrabban járnak, mint a buszok! 😀)

Charlotte, NC - bus
24-es busz

Azt nem tudjuk, hogy olyankor mi van, ha felszálláskor még érvényes a jegy, de menet közben lejár és utána jön az ellenőr. (A buszon nem jön ellenőr, de a light rail-en jöhet.)
Apropó ellenőrök: fegyverrel felszerelt egyenruhás emberek. Legelőször nem volt egyértelmű, hogy ők az ellenőrök, de aztán vettük a lapot. 😀

Láttunk olyan esetet, hogy az emberke éppen telefonált és nem volt hajlandó letenni az ellenőr kedvéért, ő viszont kitartóan állt mellette és megvárta, amíg befejezi a beszélgetést. Egyébként volt az illetőnek érvényes jegye - mi azt hittük, azért nem teszi le, mert nincs neki (hiába na, az otthoni beidegződések.)
De olyat is láttunk, hogy valakit leszállítottak. Viszont a büntetési folyamatról nem tudunk beszámolni.

Itt a sofőrök megvárnak, ha látják, hogy futsz a buszhoz. Sőt, volt egy olyan sztorink amikor Csibi látta, hogy előbb jön a busz és már esélye sincs elérni. A sofőr viszont felismerte, megállt neki az út szélén és felvette.

A buszvégállomások is másképp vannak mint otthon. A Charlotte belvárosában található buszpályaudvaron kívül itt nincsen kialakított pihenőhely a sofőröknek és nem minden buszjárat onnan indul. Ha WC-re kell mennie, akkor az út szélén megáll a busszal, benyomja az elakadásjelzőt, leszáll majd az ajtót visszazárja. Nincs le- és felszállás, majd bemegy egy üzletbe, például egy mekibe, elintézni a dolgát. A busz motorja természetesen addig is megy, hogy a hűtés/fűtés ne álljon le.
Először nem nagyon értettük, mi is történik. 😄

Még egy érdekesség, hogy a buszsofőrök nagy része nő. (Ez az iskolabuszokra kifejezetten jellemző.)

előző következő