5/1/2018 - 5/4/2018
A lánykérést követően nem nagyon tudtuk, hogyan tovább. Mármint mikor és milyen legyen az esküvő.
Minél többet beszéltünk róla, annál inkább világossá vált, hogy semmiképp sem szeretnénk hagyományos esküvőt. Voltak érvek, ellenérvek, de végül abszolút közös nevezőre jutottunk: legyen olyan, ami csak rólunk szól, azt se bánjuk, ha tengerparti lesz.
Mi valamiért nem vágyódtunk Ázsia irányába, viszont a Karib-szigetekre annál inkább. Így jött az ötlet, hogy akkor egy karibi hajóútra menjünk el és valahogy ott házasodjunk össze.
A 2017-es utat javarészt magunk foglaltuk, intéztük, akkor csak a szálláshoz kértünk segítséget. Egy kedves ismerősöm ajánlotta Noémit és a NOKKA Travelt és mivel Noémi szuper szállásokat intézett nekünk korábban, így nem volt kérdés, hogy kihez fogunk fordulni ez ügyben. Noémi amúgy Amerika-specialista! 😀
Kértünk egy ajánlatot, aztán hosszasan leveleztünk, egyeztettünk, mire kezdett szépen kikristályosodni a terv.
Végül Dominika, Kuba és Miami maradtak versenyben, ahol össze tudunk házasodni, de mind közül Miamiban tűnt a legegyszerűbbnek, mert gyakorlatilag elég volt hozzá az útlevelünk és egy háromnyelvű születési anyakönyvi kivonat (ezt amúgy senki nem kérte sehol végül). Ráadásul ezt csak honosíttatni kell otthon és hivatalosan is esküvőnek számít.
Sok egyeztetés után megszületett a tökéletes útiterv, mely gyakorlatilag végül úgy nézett ki, mintha egyszerre három nyaraláson vettünk volna részt: Miamiban összeházasodunk, majd elmegyünk egy karibi hajóútra és utána még egy hetet töltünk az előző évben kimaradt kagylómennyországban, Sanibelen és környékén.
Meg kellett szervezni az esküvőt, ehhez Noéminak volt kontaktja Miamiban, egy német hölgy, így vele is fel kellett vennünk a kapcsolatot még otthonról.
A hajóutat útvonal alapján választottuk ki, először úgy gondoltuk, hogy egy néhány napos hajóút lesz, de Noémi végül olyan repülőjegyet talált, hogy összesen 18 napos lett az út, így ebbe belefért a 7 éjszakás hajókázás is. A repülő Bécsből indult, de simán megérte Bécsbe kimenni, hogy cserébe 3 nappal hosszabb időt tölthessünk kint.
A szervezést 2018. januárjában kezdtük el, szóval bőven volt mit tenni májusig. Be kellett szerezni a születési anyakönyvi kivonatot; ehhez a budaörsi városházára kellett bemennünk. Ez egy egyszerű feladat volt.
Kellett intézni tengerparti esküvőhöz megfelelő ruhát. Kigondoltuk a színt és akkor mindenki intézte a maga részét. Én összesen 2 esküvői ruhaszalonban jártam. Vagyis igazából csak egy helyen… Rögtön a legelső helyen azt éreztem, hogy jó helyen járok. Andrea fantasztikus nő, csodás ízléssel, nagyon segítőkész, kreatív és egy gyönyörű, könnyed, tengerparti esküvői ruhát álmodott meg nekem. De volt még két másik időpontom, gondoltam, azért megnézem még azokat is. Bár őszintén megmondom, hogy mikor hazafelé indultam, magamban már szinte biztos voltam benne, hogy Andreát fogom választani.
A második hely nagyon messze volt tőlünk, így Csibi elvitt autóval. Ez egy nagyon szürreális élmény lett: egy lakótelepi lakásba kellett menni (ezzel még nem is lett volna problémám), de nem volt ott senki. Egy lakó éppen kihozta a szemetet, így tőle kértem segítséget, mire nagyon meglepve azt válaszolta, hogy “hát itt nincsen semmiféle esküvői ruhaszalon…” Na mondom, ez jól indul. Aztán már amikor éppen távozni akartunk (szerintem jobb lett volna), akkor érkezett valaki és bementem vele, de nagyjából már akkor éreztem, hogy teljesen felesleges volt idejönni. Nem is szaporítom a szót, kb. szó szerint menekültem ki a lakásból. Akkor már tudtam, hogy a harmadik helyre el sem fogok menni. Egyébként is szorít az idő, nem fogok itt vacakolni, mikor az első helyen már abszolút tudtam, hogy jó helyen vagyok. Szóval természetesen Andreát és a Shery Szalont választottam és minden menyasszonynak tiszta szívből ajánlom!!
Csibi pedig egy pécsi céget, Gangel Benjámin Férfiszabóságát választotta, akik egyébként rendszeresen járnak Pestre. Pesten vették le a méretet, ott kellett anyagot választani, meg elmondani, hogy mit is szeretne, de a varrodájuk Pécsett van. A rövid idő ellenére minden megfelelően alakult. Benjámin és Petra nagyon segítőkészek voltak végig. Az első próba még a budapesti helyszínen volt, ahova én is elmentem. Azonban idő szűke miatt az utazás előtti hétvégén végülis Pécsre kellett leutaznunk az ő ruháját átvenni. Az utolsó igazításokat ott végezték és Csibin remekül állt az esküvői ruhája!
Szóval kalandos kirándulás lett abból is. De indulás előttre szerencsére meglett minden.
A gyűrűnket is egyedileg csináltattuk, egy ex-kolléganőm anyukája ékszerész, őt kértük fel a feladatra. Kiválasztottunk egy gyűrűt és pont olyanra csinálta, amilyenre megálmodtuk. Szóval minden tökéletes volt, mire indulnunk kellett.
Na és akkor az előzmények után jöjjön a részletes útibeszámoló:
2018. május elsején (pont mint előző évben) fél órás késéssel, hajnali 5:25-kor indultunk el Budaörsről. Időben megérkeztünk Bécsbe. Az autót egy reptérhez közeli parkolóban hagytuk megőrzésre. Innen busszal vittek át minket a reptérre, ahol persze egyből le is kapcsoltak. Az esküvő miatt volt nálam néhány olyan pipere cucc, amit máskor nem szoktam vinni, vagy legalábbis a bőröndbe teszem. De most elővigyázatosságból, mindent ami az esküvőhöz kell, azt a kézipoggyászba tettük, ha nem érkezne meg a bőrönd velünk együtt, vagy bármi közbejönne. 😁 Na így szedtek ki a sorból.
De aztán persze megoldódott minden és mehettünk tovább.
Zürichben szálltunk át. Persze itt is nyilván adódott izgalom. Már boarding volt, amikor természetesen pont a mi kapunknál lett egy cuki kis bombariadó, mert valamelyik nagyokos otthagyta a kézipoggyászát.
A rendőrök kb. másfél perc alatt hermetikusan lezártak mindent, minket pedig leküldtek egy szinttel lejjebb.
Viszont szerencsére nagyon gyorsan zajlott minden, így pontosan el tudott indulni a repülő. Hiába no, a svájci pontosság ugyebár! 😀
A SWISS légitársasággal még korábban nem repültünk együtt, de a legjobb szolgáltatás ezen a gépen volt eddig. (Ezalatt értem a felszolgált ételt és minden mást is!)
10,5 repülés óra után megérkeztünk végre Miamiba.
Az előző év tapasztalatai alapján tudjuk, hogy Amerikában nem lehet valami gyorsan kijutni a reptérről: regisztráció, sorban állás, újabb ellenőrzés, keresztkérdések hada. Ezúttal 2 teljes órán át tartott mindez. Mire végeztünk és átjutottunk az összes ellenőrzési ponton, már a bőröndöket is lepakolták a szalag mellé.
Ebben az évben Miami Beach-en foglaltunk szállást, mert az esküvő itt lesz a tengerparton. Ezért aztán autót sem béreltünk. Így a reptérről kijutva a 150-es busz megállóját kellett keresni. Gyorsan meg is találtuk. Ez a busz egyenesen oda visz, kb. fél óra az út. Miután leszálltunk, kétszer is rossz irányba indultunk el, majd végre hullafáradtan érkeztünk meg a President Hotelbe. A teljes utazás 21,5 óra volt. Kimerítő volt, így fürdés után már csak az alvás maradt. Másra már nem maradt energiánk.
Ami a szállodát illeti: eddig ez volt a legkevésbé kényelmes szoba. Vagyis a szoba egyébként rendben volt, viszont a fürdőszoba nagyon kicsi volt és nem volt túl jó az elrendezése sem. Na de mindegy, nálunk ez azért annyira nem egetverő szempont, csak az esküvői készülődés miatt nem volt nagyon kényelmes.
Május 2.
Másnap reggeli után, 9 órakor Angela, az esküvőszervező már várt is minket. Ez eredetileg úgy volt, hogy az esküvői csomag árában benne van a transzfer a City Hall-ba. Utazás előtt aztán kaptunk egy információt, hogy mégsincs benne. De Angela felajánlotta, hogy értünk jön a szállodába autóval. Így aztán együtt mentünk, de a távolságot elnézve gyalog sem tartott volna amúgy sokáig az út (max. 5 perc).
Engem mindig érdekel az emberek sorsa így tök kíváncsi voltam, Angela hogy került ide. Ő egy idősebb nőci, kb. 25 éve él Miamiban. Előtte Venezuelában élt hosszú ideig, folyékonyan beszél 4 nyelven és fordítóként dolgozott évekig. A férjét nem tudom, hol ismerte meg, de Németországba már együtt mentek vissza, ahol Angela elég hamar azt mondta, hogy itt túl hideg van, vigye őt valahova, ahol meleg van. 😀 Na, így kerültek Miamiba 25 éve… 😀
A férje ügyvéd, neki fordított jogi szövegeket, amíg egyszercsak megunta és azt mondta a férjének, hogy ő "mostantól kezdve boldog emberekkel szeretne foglalkozni" és azóta esküvőket szervez.
Régen családi házuk volt a belvároson kívül, de most egy felhőkarcolóban élnek. Azt mondja, hogy Miami tényleg olyan hely, ahol bármit csinálhatsz, amit csak akarsz.
Na de vissza a hivatalba:
Itt sorszámot téptünk és várakoztunk, akárcsak egy otthoni hivatalban.
Viszont menet közben, az autóban, mobilon keresztül már kitöltöttünk egy online nyomtatványt, így mire sorra kerültünk már csak alá kellett írni a papírokat és meg kellett esküdni, hogy az adataink megfelelnek a valóságnak. És ezzel végeztünk is, ez volt a házassági engedély, az ún. marriage license.
Mivel nem tudtuk pontosan mi hogy fog történni, ezért még otthon profi sminkes ismerősöktől, barátoktól kértem tanácsot valami egyszerű sminkre, amit én magam is meg tudok csinálni. Igazából nem akartam semmi extrát, mivel tengerpart, minimum 35 fok meleg, szóval valami egyszerű dolog kellett csak.
A hajam nagyobb fejtörést okozott. Legszívesebben magammal vittem volna Gyurit, a drága fodrászomat, de erre ugye nem volt lehetőség. 😄 Viszont vele is csináltunk pár frizurát, ami szóba jöhet, azokat lefotóztuk és aztán gondoltam, valami megoldás csak lesz. Ha más nem, bemegyek egy fodrászatba. 😄
Aztán persze ez a dolog is megoldódott szerencsére. Várakozás közben megkérdeztem Angelát, tud-e valamit ajánlani, és konkrétan valakit ajánlott. Pillanatok alatt le is szervezte nekem az időpontot: az esküvő napján (május 4-én), reggel jön majd Arlene és mindent elrendez. Nem olcsó mulatság, 170 USD, dehát egyszer van az embernek esküvője, nem igaz?
Ja, és még egy nagyon fontos momentum: az volt a terv, hogy itt a szálloda közelében a parton lesz az esküvő. Aztán közben Angela mondta, hogy szerinte ne itt legyen a parton, mert az utóbbi időben nagyon sok lett a turista is meg a napozóágy is.
A másik helyszín költsége további 120 USD. Mivel nem ez volt eredetileg megbeszélve (és befizetve), ezért a transzfert nekünk kellett megoldani. Nem kellett sokat gondolkodnunk rajta! 😀 Mondtuk, hogy "naná, hogy megoldjuk"!
Na miután mindent megbeszéltünk, elintéztünk a hivatalban, Angela kedves volt, mert bevitt minket a belvárosba, a felhőkarcolók közé. Órákig sétálgattunk, kipróbáltuk a Metromovert is, ami egyébként ingyenes és még ingyen wifi is van rajta… 😀
Sokféle útvonala van, így elég jól körbejártuk a belvárost. Hazafelé busszal mentünk, majd aludtunk egy nagyot délután 2-től 6-ig. Egy kicsit még alkalmazkodni kellett, időeltolódás, meg a hosszú utazás után még fáradtak voltunk.
Este az Oh! Mexico nevű étteremben vacsoráztunk, majd még sétáltunk egyet az Ocean Drive-on.
Május 3.
Az esküvőnk tehát 4-én lesz, így volt még egy teljes napunk ráhangolódni, átkapcsolni. Reggeli után lementünk a partra. Eredetileg strandolni szerettünk volna, bár csak óvatosan, nehogy a nagy nap előtt jól leégjünk, de mivel nagyon szeles volt az idő, ezért inkább sétálni indultunk a parton. Az összes lifeguard house-t lefotóztuk egészen a “Miami Beach”-ig. Egészen az Ocean Drive elejéig sétáltunk, majd onnan még a South Point Drive-ig.
Itt van az a jellegzetes korall és kék színű felhőkarcoló. Végre teljesen közelről is láttuk.
Ennek a tövében is van egy “Life is beautiful” felirat, mint amilyen Beverly Hillsben is.
Aztán egészen kisétáltunk a partra, a kikötőbe, ahonnan szuper kilátás nyílik a szemben található felhőkarcolókra.
Ezt követően már eléggé elfáradtunk, így felültünk a trolley-ra! Nagy meglepetésünkre ezen is van ingyenes wifi!
A trolley-val szépen visszamentünk a szállodába. A közelben lévő olasz pékségben ebédeltünk, utána pedig folytattuk a sétát az Española Way-en. Az Aroma Espresso Bar-ban vacsiztunk és egy rövid tengerparti sétával zártuk a napot!
Május 4.
Elérkezett a nagy nap. Izgatottan ébredtünk; viszonylag korán kellett kelni, mert Arlene 9-re érkezett. Az esküvő pontos időpontját akkor délelőtt egyeztettük Angelaval. Eredetileg 12-kor lett volna, de végül 13 óra lett belőle.
11 óráig elkészült a hajam és a smink is. Közben kiderült, hogy Arlene a Dominikai Köztársaságból származik, így vele jót tudtam beszélgetni spanyolul. Csibi is ott volt, ő volt a fotós, készített néhány képet, amíg készült minden.
A helyszínre tehát 13 órára kellett odaérnünk. Na, és akkor hogy ez is elég rendhagyó legyen, mi kérem szépen uberrel mentünk az esküvő helyszínére… 😄
Ahogy a szállodai szobát elhagytuk, kb. mindenki, aki akkor éppen ott volt a szállodában, vagy kint az utcán, gratulált. Nagyon szokatlan, fura és zavarba ejtő volt.
Az uberes gyerek elsőre valószínűleg meglepődött, bár nem látszott nagyon rajta, szerintem itt annyi mindent lát az ember, hogy nem volt ebben semmi extra (max számunkra).
Key Biscayne-en nem tudtuk pontosan hova is kell mennünk: két parkoló volt és persze rossz helyen rakott ki minket a sofőr. Szóval ott álltunk a semmi közepén teljes harci díszben, a közelben egy család grillezett a parton. Elég fura volt a szitu. De aztán sikerült Angelát telefonon elérni, aki eljött értünk és vele mentünk a partra, ahol tényleg kb. két turista volt összesen.
De még közben Angela elmesélte, hogy ez a Key Biscayne nevű sziget egy nagyon gazdag floridai állampolgáré volt, aki az államnak adományozta. Annyi feltétele volt, hogy nem épülhet oda sem étterem, se semmi, őrizzék meg eredeti állapotában. Na, hát ezt otthon mondjuk sajnos nehezen tudom elképzelni.
Eközben már meg is érkeztünk. Mi azt gondoltuk, hogy ott lesz majd egy amcsi anyakönyvvezető, aki összead minket. Hát nem így történt: ott volt Angela, egy fotós és mi ketten… 😄
Tulajdonképpen ő adott össze minket.
Németül volt a szertartás (“Ja, ich will” 😄), meg persze némi angol is volt benne, ami nyilván a kötelező rész, hogy a floridai törvények értelmében házastársak vagyunk. Nagyon szép, rövid kis szöveg volt, megható és romantikus, szóval minden tök szupi volt.
Kaptam egy csokrot is, ahogy illik, a végén volt pezsgő és a fotós csaj csinált rólunk képeket (több mint 100-at kaptunk a végén - 10 nap múlva). Aztán mondták, hogy ha szeretnénk, nyugodtan maradhatunk még egy picit. Persze akartunk, olyan szép volt az a partszakasz, így mi is csináltunk még pár fotót, aztán pár óra múlva ideje volt visszaindulni.
Itt akadt némi probléma, mert nem volt internetünk és itt kivételesen még wifi sem volt. Szóval rövid időre mobilnetre váltottunk és rendeltünk egy ubert. Nagy mázlink volt, mert a fickó pont akkor kanyarodott be az utcába, így ekkor sem kellett sokat várni. Egy másodpercig ő is meglepődött, aztán szépen visszavitt minket Miamiba.
Nagyon jó volt! Annyira jó, hogy így találtuk ki, olyan szép, nyugis volt az egész. Imádtuk!
Délután 4-re értünk vissza a szállodába, ahol átöltöztünk, majd sétáltunk a parton és egy kubai étteremben immár házaspárként megvacsoráztunk! ⚭ 💑 😄
Ezután bepakoltunk a bőröndbe, sétáltunk még egyet búcsúzóul az Ocean Drive-on, aztán izgatottan vártuk a következő napot, amikor is kezdődött a nyaralás második fejezete, szintén tele meglepetésekkel!
További képek
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!