Előkarácsony az óceán partján

12/16/2021

A karácsonyi programok során az óceán partjára is eljutottunk.
Myrtle Beach Dél-Karolina leghíresebb nyaralóhelye. Tavaly októberben, amikor itt jártunk akkor a totális őrület jellemezte a helyet.
Hömpölygő tömeg, motorosok, mindenhonnan áradó üvöltő zene.

Ezúttal egy csendesebb arcát mutatja a város.
A Winter Wonderland at the Beach nevezetű program miatt utaztunk ide.
Myrtle Beach a legközelebbi tengerpart hozzánk, mely még így is 3,5 órányira található.
Csütörtök-péntekre szabadságot vettünk ki. A szálláskeresést eléggé elhúztuk, azt hiszem egész konkrétan szerda este foglaltuk le a szállást.
Most elég olcsón lehet találni és mindenképpen olyat szerettünk volna, ami közelebb van a belvároshoz és az óceánra néz az ablaka / erkélye. Mindenféle díjakkal és adókkal együtt ~340 USD volt két éjszakáért.
Ez nem egy szálloda, hanem igazából apartmanok vannak az épületben. Így tulajdonképpen egy kis minilakást vettünk ki két éjszakára.

Myrtle Beach, SC

Amikor megérkeztünk 15 óra volt, a szállást 16 órától lehet elfoglalni.
Gondoltuk, akkor megebédelünk valahol. A közelben van egy Olive Garden étterem, azt már ismerjük, szóval oda tartottunk. Mellette van egy palacsintázó és előtte naracsoktól roskadozó fák. Narancs! December közepén! OMG!

Myrtle Beach, SC

Arról nem is szólva, hogy kb. 23 fokos meleg van, mi meg téli kabáttal meg ilyenekkel felszerelve… 😄
Az étteremben szerencsére nem voltak sokan, ráadásul itt ha rendelsz egy ételt, megkérdezik, hogy mit szeretnél hozzá: levest vagy salátát (ez ingyen van). Mi már általában ettől jól szoktunk lakni, főleg, hogy még egy-egy “kiflit” is kap az ember előétel gyanánt. És ha nem elég, kérhetsz még… Hát nekünk elég volt. Kb. mire a főételt megkaptuk, már akkor jeleztük, hogy akkor egy dobozt is szeretnénk, mert tuti, hogy nem tudunk mindent megenni.
A végén még az italt is utántöltik, ha szeretnéd, elviteles pohárba. (És pár darab kis minicsokit is szoktak ajándékba adni.)
Szóval szépen megebédeltünk és mire végeztünk, már át is lehetett venni a szállást.

Gyakorlatilag nem kellett becsekkolni, minden szükséges kódot megkaptunk, amivel az épületbe és a szobába is be tudunk jutni.
A lakásba lépve van tulajdonképpen a hálószoba két ággyal, aztán van egy kis fürdőszoba - és előtte a konyha, majd utána van még egy nappali rész is, ahol van egy fotel, kanapé, étkezőasztal, egy kis komód tévével, illetve van még egy falba épített lehajtható ágy. És persze a legfontosabb, az erkély. Egy kicsi terasz, viszont pont szemben az óceánnal.

Myrtle Beach, SC

A parkolás úgy néz ki, hogy az épület előtt max 15 percig lehet várakozni, ezért kipakoltunk, felhoztuk a cuccot, azért is, mert itt van a lakásban a parkoláshoz szükséges engedély, azt le kell vinni a kocsiba. Levittük és aztán az autóval is elmentünk a kijelölt parkolóba. Ez gyakorlatilag szemben van a szállodával, de van egy utca még a kettő között.

Leparkoltunk aztán már mentünk is sétálni.
Jah, most gyakorlatilag a belvárosban sikerült szállást találni, így pár perc sétával máris a Boardwalkon találtuk magunkat. Itt van az óriáskerék (most nem üzemelt) és a tér közepén is vannak fenyőfák, meg színpad és az egész Boardwalk fel van díszítve. Végigsétáltunk azon, kerestük hol van az a program, amiért jöttünk.
Nem kellett túl sokat keresni, hamar meg is találtuk. Egy óriási réten ott áll a csomó karácsonyi figura.

A belépőjegy erre a programra 7 USD / fő. Van külön csak korcsolyázós és kombinált jegy is. Mi természetesen csak a fények miatt jöttünk, így mi a 7 dolláros jegyet vettük.
Nagyon sok karácsonyi programon jártunk már, mind nagyon különböző.
Itt például nem feldíszített fák, bokrok vagy házak vannak, hanem mindenféle karácsonyos világító díszek: ajándékdobozok, Mikulás, hóember, szarvas, fenyők, szánkó, fényalagút és miegymás.

Winter Wonderland at the Beach - Myrtle Beach, SC

Jó, hogy az egész úgy van megcsinálva, hogy egy ösvényen kell haladni és gyakorlatilag azt követve járja körbe az ember az egészet. Nagyon jópofa.
Utána visszasétáltunk a szállásra ugyanott a Boardwalkon.
Ekkor még csak kb. 19:30 volt, de én valamitől annyira fáradt lettem, hogy kb. fürdés után feltöltöttük a képeket és már mentem is aludni.

12/17/2021

Ma reggel pedig 6-6:20-ra állítottuk az ébresztőórát, mert nem szerettük volna elmulasztani a napfelkeltét. Kiderült, hogy kb. pontosan velünk szemben fog felkelni a nap…

Alig volt felhő az égen, gyönyörű volt.
Rengeteg madár repkedett, aztán egyszerűen leültek a vízre. Szerintem ők is a napfelkeltét várták.
A napfelkelte pedig… Erre most nehezen találok szavakat.
Ahogy az ég alján kibukkan a megcsillanó nap, aztán egyre feljebb kerül az égen és mindent megvilágít. Az aranyhíd, ahogy a vízen csillog a nap fénye… A víz teljesen nyugodt, szinte selymes.
Olyan szép volt, hogy szégyen nem szégyen, könnybe lábadt a szemem.

Sunrise - Myrtle Beach, SC

Tényleg. Az elmúlt két év szerintem annyira 💩 (bocsánat a kifejezésért) és mindenki számára így vagy úgy veszteségeket hozott sajnos, csupa nehéz döntést kell meghozni, tiszta szorongás, düh, tehetetlenség jellemzi, azért is jöttünk ide most pár napra, mert azt reméljük, hogy így kicsit tisztul a kép és kicsit megnyugszik a lelkünk is. Szóval lehet ez is benne volt ebben a csodaszép napfelkeltében.

Aztán, ahogy itt nézelődtünk, készülődtünk, a várva várt delfinek is megérkeztek. Ez pedig a másik olyan dolog, amiért nem tudunk elég hálásak lenni.
Minimum három delfin, kb. pont itt az épület előtt időzött egy jó ideig. Közvetlenül a part közelében. Nincsenek rá szavak.

Dolphins - Myrtle Beach, SC

Aztán elindultunk. Amikor elhagytuk a lakást, akkor derült ki számunkra, hogy tegnap úgy mentünk el sétálni, hogy nyitva hagytuk az ajtót. Szerencse, hogy ezt csak mi tudtuk. Mármint, ahogy kiderült még mi sem… 😄 Szerencsére nem történt semmi baj.

Szóval elmentünk sétálni egy kicsit: gyakorlatilag majdnem két órás séta lett belőle. Ekkor már nem találkoztunk delfinekkel (sajnos), de volt helyette homokos part, sirályokkal és kicsi partfutó madarakkal, nagyon kedves emberek, egy homokizé feldíszítve (nem nagyon tudom, hogy minek kéne nevezni… 😄).

Myrtle Beach, SC

Órákig tudunk menni, mindig mondjuk, hogy “csak még egy kicsit, csak még egy kicsit”, aztán úgy elbóklászunk, hogy mikor visszafelé kell jönni, akkor meg megy a “messze vagyunk még?” 😂

A szállodába visszaérve megettük a tegnapi ebéd maradékát, most kicsit ejtőzünk, aztán indulunk is tovább.
Ja, és ma is 22 fok van, csodálatosan meleg, napos idő. Rövid ujjúban és rövidnadrágban mászkálnak az emberek, van, aki fürdőruhában napozik a parton.
Tavaly októberben egyébként baromira fáztunk, most december 16-17-én konkrétan melegünk van… Fantasztikus.

Myrtle Beach, SC

Na, jövök még, folytatom, mert nagy a dilemma, hogy két program közül hova menjünk:
Brookgreen Gardens vagy North Myrtle Beach. Az egyik egy - újabb - botanikus kert, a másik pedig egy autós program, több millió karácsonyi fénnyel…

Elmeséljük majd, melyik lett. 😀

Na, most már itthonról folytatom az írást.
A dolog úgy alakult, hogy végülis azt a döntést hoztuk, hogy mindkét programra el kéne menni.
Mindkettő félórányira volt tőlünk, viszont éppen ellentétes irányban. Így az utazás része az kb. 2 óra lett volna. A botanikus kertbe a belépő 30 USD / fő és csak elővételben lehet jegyet venni.
A North Myrtle Beach-en található “The Great Christmas Light Show”-ra pedig 20 USD a jegy, mely autóra értendő és amit viszont kizárólag a helyszínen lehet megvenni.

Na, amikor leültünk a gép elé, hogy akkor megvegyük a jegyet, akkor el is dőlt a dolog, ugyanis a botanikus kertbe már nem lehetett jegyet kapni. Mindet eladták.
Egy kicsit szomorúak voltunk, de ez nem tartott sokáig. Próbálunk mindig annak örülni, ami összejön! 😀

Így aztán elvoltunk még kicsit a szálláson és 5 óra körül elindultunk. Sejtettük, hogy mivel péntek van, ezért nem lesz egyszerű a dolog és tuti nem fogjuk tömeg nélkül megúszni.

Viszont, amikor elindultunk, megláttuk, hogy ki van világítva az óriáskerék, ami azt jelenti, hogy most nyitva van. Ezért először azt beszéltük meg, hogy oda megyünk.

Myrtle Beach, SC

Ezúttal a színpadnál lévő fenyők is ki voltak világítva és voltak fellépők is. Na, ez a péntek esti hangulat már jobban hasonlított a tavaly októberihez. 😄 Egy csapat lány óriási bulit csapott, simán nekiálltak táncolni.

Aztán a fickó azt kérte, hogy mindenki vegyen elő valamit, ami nála van és kijött a nézők közé, elvette a tárgyakat és elkezdett rap-elni úgy hogy a szövegbe beleszőtte a tárgyakat is. Nagyon vicces volt. Persze, hozzánk is odajött, pedig mi nem vettünk elő semmit, szimplán csak videóztuk az eseményeket… Az én telefonomat akarta elvenni, aztán mondta a magáét, hogy álljunk be mi is táncolni, meg minden, majd mikor rájött, hogy videózunk, kérdezte viccesen, hogy éppen live-oljuk a tik-tokon?? 😀 Aztán szerencsére visszament a színpadra. (Amúgy nem használunk tik-tokot.)

A lánycsapat közben elindult már, mikor felkonferálták az utolsó dalt, ami egy karácsonyi dal volt. Miután annak vége lett, beraktak valami bulizós zenét, mire a lányok szó szerint visszarohantak és újra táncolni kezdtek. Ezúttal azonban totál idegenek is csatlakoztak hozzájuk!

Myrtle Beach, SC

Itt ismét rájöttünk, hogy mennyire más közeg az, amiben mi felnőttünk.
Ez a fajta közvetlenség és önfeledt felszabadultság nagyon tetszik nekünk és bár próbálunk ehhez is hozzászokni, még így közel 3 év elteltével is fura.
Vagy lehet inkább az a fura, hogy otthon egy ilyen kapcsán kb. az lenne, hogy “mit szólnak mások”, vagy nemes egyszerűséggel hülyének nézik, aki random beáll táncolni.

Mindegy, nekünk ez a hangulat nagyon bejön amúgy.
Arról nem is szólva, hogy a színpad mögött pálmafák és az óceán. Szóval a látvány sem volt éppen utolsó.

Egyébként itt Myrtle Beach-en elég sok hajléktalan van (sajnos). Viszont nem viselkednek tolakodóan vagy ilyesmi.
A Boardwalkon is ül egy bácsi tolószékben, de nem kéreget, nekünk is kedvesen köszönt, de semmi több.
Miközben néztük a színpadon zajló eseményeket, a háttérben arra lettem figyelmes, hogy a padokon, ahol sok hajléktalan tanyázik, ketten a zenére szintén táncolni kezdtek. Igazából kedves jelenet volt. Sajnálom őket, hiszen ugyanolyan emberek mint bárki más és jó volt elkapni ezt a pillanatot. Valahogy olyan nagyon emberi volt.

Na, aztán ideje volt indulni, mert ahogy már mondtuk, sejtettük, hogy nagy dugóra kell számítani és rádásul még félórányit kell autókázni is, hiszen North Myrtle Beach az egy másik város.
Néztük a térképet és ahogy sejtettük, már láttuk is, hogy dugóra kell számítani.
Csibi ki akarta cselezni a végén a dolgot, hogy jobbról kelljen rákanyarodnunk a helyszínre.
Így aztán egy alternatív útvonalon haladtunk, ahol alig voltak az utakon és tök sötétben autóztunk, azt se tudtuk merre vagyunk arccal. 😀
Gyakorlatilag a bejáratig amúgy meg is úsztuk a dugót, aztán jött a meglepi, hogy jobbra nem lehet kanyarodni. Le volt zárva, rendőrök irányították a forgalmat, csak balról lehetett bekanyarodni. Szóval kicsit tovább hajtottunk, hogy megforduljunk, majd beálltunk a kétfelé ágazó sorba.
Na, hát innen kezdődött a dugó. De nem volt nagyon vészes, 15-20 percet kellett várakozni. Az utca végén a két sor eggyé válik egyébként és mivel ez egy autós program, ezért volt még egy fordító sáv is. A bejáratnál aztán több pénztár is van. Itt átfutott rajtunk, hogy remélhetőleg kártyával is lehet fizetni, mert különben jó, hogy itt vártunk ennyi ideig. 😄
De persze lehetett (előzetesen a térképen is ezt az infót találtam, egyébként).
Aztán ismét egysorossá fejlődik a kocsisor és indul a móka!
Az előző napi programon is hasonló fényfigurák voltak kihelyezve, de ott meg is fogalmaztam a “problémámat”, hogy ha nézek bármerre, nekem teljesen “összefolyik”, amit látok. Persze, ahogy megy az ember, látszanak a figurák, de úgy egyben mégis olyan kavalkádszerű volt.
Itt viszont tök jópofa volt, hogy autóval kellett menni, így mindent nagyon jól lehetett látni, és ami a “túloldalon” van, arról sem marad le az ember, mert úgy kanyarog az út, hogy utána azt is látni fogod. Mivel fantasztikusan jó idő volt: még este is 18-20 fok, ezért kihasználtuk, hogy lehajtható tetejű autónk van és így mentünk végig! 😀

Az út mentén több helyen ki volt írva, hogy kapcsolj különböző rádióállomásokra. És a “Dancing Trees” nevű résznél is át kellett kapcsolni egy másik csatornára és a rádióból jövő zenére változtak a fények! Ez nagyon menő!
És egyébként az is nagyon jó volt, hogy témákra volt bontva: voltak játékok, hangszerek, a táncoló fák és így tovább.

Aztán az út során van egy “megálló”, aki szeretne, kiszállhat, leparkolhat, ugyanis Santa’s Village várja az érdeklődőket. Szerintem ez a rész, főleg kisgyerekeknek érdekes, de nekünk is tetszett.

The Great Christmas Light Show - North Myrtle Beach, SC

Leparkolsz, aztán gyalog kell menni kicsit a fák között és ott a bejárat.
De itt az történt velünk, hogy előbb szerettünk volna találni egy mosdót.
Ki is volt írva, hogy merre tovább, amikor jött egy golfkocsi, megállt mellettünk és kérdezte a személyzet tagja, hogy hova igyekszünk. Ő pedig felajánlotta, hogy elvisz minket a mosdóig. Így mi egy hátsó bejáraton jutottunk el a helyszínre, egy extra autókázás során. 😀

Itt a Village-ben van egy hatalmas (és nagyon szép) karácsonyfa, megy a mese/karácsonyi dolgok egy nagy kivetítőn, mellette fújják a műhavat. 😀
Lehet találkozni a Mikulással is, elég komoly sorban állás volt hozzá!

The Great Christmas Light Show - North Myrtle Beach, SC

Van egy büfé, ahol mindenféle karácsonyi nyalánkságot lehet kapni, aztán valami játszóház a gyerekeknek és kisvasútra is lehet jegyet váltani (3 USD-ért).
Nagyon népszerű a buborékfújó, de nem ám ilyen hagyományosat képzeljetek el, hanem gombnyomásra fújja a buborékot! Lassan nekem is be kell szereznem egy ilyet most már! 😀

Aztán van még két óriási karácsonyfa dísz, amibe be lehet ülni fotózkodni! Ezeknél is sorban állás a jellemző! 😀

The Great Christmas Light Show - North Myrtle Beach, SC

Miután mindent megnéztünk, elindultunk ki, ezúttal ténylegesen a fák között (melyek természetesen szépen fel vannak díszítve és ki vannak világítva) vissza a parkolóba. Aztán innen gyakorlatilag egy utolsó fényalagúton keresztül már a kijárathoz érkezik az ember. Szóval ez ismét egy új típusú karácsonyi program volt, mely nagyon tetszett nekünk, nem bántuk meg, hogy elmentünk. Ezúttal 25 perc alatt vissza is értünk, ekkor kb. 9 óra volt.

11 óra felé eltettük magunkat aludni.

A terv szerint szombaton indulunk haza. Menet közben kaptunk egy ajánlatot, hogy 55 USD-ért még egy éjszakát maradhatunk. Csábító volt az ötlet, mert nyilván el tudunk tölteni még egy napot, viszont azért itthon is van dolog, meg aztán az időjárással iszonyú nagy mázlink volt.
Szombatra még jó időt mondtak (22 fok), vasárnapra azonban már esővel kell számolni.
Így aztán maradt az eredeti terv, hogy szombaton haza indulunk.

12/18/2021

Fel is keltünk korán, hogy ismét megnézzük a napfelkeltét. Bár én már előző este láttam, hogy speciális időjárási bejelentés alapján sűrű ködre kell számítani, de bíztam benne, hogy addigra felszáll a köd.
Nem szállt fel… Sőt… A napfelkeltéből szó szerint semmit sem lehetett látni, de jóformán még a vizet sem. Először még a part közelében a hullámokat igen, de aztán azok is eltűntek. Nagyon durva volt.

Myrtle Beach, SC

Egyébként az is, hogy ennyire gyorsan tudnak változni az időjárási körülmények a tenger mellett.
Na de nem volt ez tragédia, ugyanis ennek a misztikus verziónak is megvan a maga varázsa és így is szép volt.
Összepakoltunk és mikor mindennel megvoltunk, akkor még lementünk picit a partra sétálni, de inkább csak közelről gyönyörködtünk a hatalmas víztömegben. Imádom a tengert/óceánt, annyi bölcsesség és energia árad belőle. Mindig igyekszünk magunkba szívni az energiákat.
Lenyűgözően szép volt most is, (már amennyi látszott belőle).
Aztán nehéz szívvel búcsút intettünk az óceánnak és elindultunk az autóért a parkolóba.
Átálltunk vele a szállás elé, visszavittük a parkoló engedélyt a lakásba, aztán bepakoltunk és elindultunk. Még mentünk egy tiszteletkört a városban, aztán irány Charlotte.
3:35 perc alatt értünk haza, ezúttal sehol nem álltunk meg útközben.

Itthon aztán kipakoltunk, főztünk egy gyors ebédet és utána még persze el kellett menni bevásárolni is. Most a Targetre esett a választásunk, de így szombaton, karácsony előtt, szerintem még ennyi embert nem láttunk vásárolni. Ezt is elintéztük, elindítottunk néhány kör mosást és most pihenünk.

Azt hiszem, ebbe a 3 napba is elég sokminden belefért.

További képek


Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő